2024. október 3. csütörtök

okt. 3
3:54
Fontos leckék várnak. Horoszkóp 2024 október 3 (Bien)
Ha mindenki megtartaná az ígéreteit, neked is könnyebb dolgod lenne, de sajnos nem számíthatsz minden esetben arra, hogy az emberek betartják a szavukat.
okt. 3
4:18
Ez történne a pénzeddel, ha államcsőd lenne Magyarországon (Femcafe)
Először is senki se kezdjen el rettegni, mert Magyarország távol áll attól, hogy ilyen történjen. Azonban érdekes belegondolni, hogyan változnának meg a hétköznapok.
okt. 3
4:21
A szívbetegség 6 rejtett jele, ami már a húszas éveidben is megjelenhet (Joy)
Lehetnek ártalmatlanok bizonyos jelek, de akár vörös zászlók is – ezek a tünetek mindenképp figyelmet érdemelnek, ha fontos számodra az egészséged!
okt. 3
4:24
Tihanyban debütál az apátsági sörmustra (Balatonica)
Vadonatúj kezdeményezés az Apátsági Sörmustra. Október 5-én és 6-án három apátsági sörfőzde hozza el kínálatát. A Tihanyi Bencés Apátság sörei mellett a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde és a győri Apátúr Sörház kínálatával is megismerkedhetnek a látogatók.
okt. 3
4:24
3 apróság, ami kisgyerekes anyukaként mindig feldob (Bien)
Ha kezdem úgy érezni magam, mint aki minden mozdulatával legóba lép, ezekkel a módszerekkel szoktam kihúzni magamat a gödör aljáról.
okt. 3
4:30
Téged is érinthet: 5 ártalmatlan hétköznapi tevékenység, ami folyamatos fáradtságot okoz (Femcafe)
Hiába alszol éjjelente akár 6-8 órát, minden egyes nap annyira fáradt vagy, hogy úgy érzed, mintha egy perce se hunytad volna le a szemed? Nos, simán lehet, hogy ez azért van, mert rendszeresen elkövetsz olyan hibákat, melyek folyamatosan merítik az energiádat.
okt. 3
4:30
Nagyot változhat jövőre az olcsó iPhone (InStyle Men)
A hírek szerint az Apple komoly dizájnváltásra készül a következő SE modellel, búcsút inthetünk a megszokott külsőnek.
okt. 3
4:33
Kinek való az alaszkai malamut? (Háziállat)
Szóval úgy gondolod, hogy egy alaszkai malamutot szeretnél? Ez egy nagyon fontos döntés, amit komolyan meg kell fontolni. Ismerd meg ezt a kutyafajtát!
okt. 3
4:48
Már lehet szavazni a legszebb dagadt medvékre (InStyle Men)
Az idei Fat Bear Week jelöltjeinek bemutatása egy véres incidens miatt csúszott egy keveset.
okt. 3
4:54
Közelebb vagyunk, mint gondolnád – hazai és határon túli magyar diákokat hozott össze a Honfoglaló tábor (Képmás)
A nyár utolsó napjaiban a határon túli magyar területekről és az ország különböző régióiból érkező fiatalok táboroztak Noszvajon. A Honfoglaló táborba azok a középiskolás diákok juthattak el Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból, Horvátország magyarok lakta területeiről és Magyarországról, akik a többfordulós Határtalanul Középiskolai
okt. 3
4:54
Még a Holdra is hatással volt a koronavírus-világjárvány (Hamu és Gyémánt)
A kutatók egy furcsa jelenséget vettek észre a Hold felszínén: a koronavírus alatt az égitest jelentősen kihűlt, ami egyértelműen a világjárványnak volt köszönhető.
okt. 3
4:54
5 hiba, amit sokan elkövetünk kávéfőzés közben (in.hu)
Bár legtöbbünknek már a kisujjában van a kávé lefőzésének tudománya, léteznek súlyos bakik, amelyeket sokan elkövetünk, és amelyek jelentősen belerondíthatnak a kávézás élményébe.​1. Nem elég meleg a vízSok csepegtetős kávéfőző soha nem éri el a tökéletes kávéhoz szükséges – 84-87 fok közötti – hőmérsékletet.Az ennél hidegebb víz pedig csak kivonja
okt. 3
4:54
André Rieu jövőre újra koncertet ad Budapesten (Igényesnő.hu)
Vadonatúj, lenyűgöző és magával ragadó, a nagy popzenei stadionkoncertek látványával vetekedő produkcióval tér vissza jövőre Budapestre a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu.
okt. 3
4:54
Igen a seprűt is kell fertőtleníteni! A takarítóeszközök tisztítás nélkül csak baktériumokat tologatnak (Bien)
Az otthonunk tisztasága nem csupán a felületek, a padlók és a bútorok rendszeres takarítását jelenti, hanem a takarítóeszközeink megfelelő karbantartását is. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a porszívó, a felmosó és a rongyok tisztítása elengedhetetlen, de van egy gyakran elfeledett, ámde kritikus eszköz a seprű. Igen, a seprűt is fertőtlen
okt. 3
4:54
Uralom a mobilom beszélgetőkártya, hogy több legyen az énidő! (Nőiportál)
Horváth Ria „Uralom a mobilom” beszélgetőkártya-játéka forradalmi eszközként szolgál a digitális tudatosság fejlesztésében.
okt. 3
5:15
A fibróma (WebBeteg)
A testfelszínen kialakuló fibróma egy kisebb csomó formájában jelentkező jóindulatú bőrdaganat. Egészségügyi problémát nem jelent, ám esztétikai problémát okozhat a viselőjének és irritáció esetén kellemetlenné, fájdalmassá válhat.
okt. 3
5:18
35. évfordulós Citizen Promaster Marine és egy német tourbillon (Kronometer)
Bemutatjuk a nagyjából 350 ezer forintos Citizen Promaster Diver 200m órákat titán tokkal és bizonyos esetekben szíjjal. Pro és kontra, érdekes részletek sorakoznak ezekben az órákban. Őket a Poljot International…
okt. 3
5:18
Brutálisan csökkenthető a víz- és áramszámla: 1290 forintért kínálja az Mvm a csomagot (Hóvége)
Remek ajánlattal állt elő az MVM: egy energiatakarékos eszközcsomagot kínálnak, amihez most 1290 forintért juthatunk hozzá 6990 forint helyett. Az MVM Energia Start csomagot (avagy EnergiaStart) csak a készlet erejéig vásárolhatjuk meg ennyiért, érdemes minél hamarabb leadni a megrendelést. A csomaggal energiát takaríthatunk meg, ennek köszönhetően
okt. 3
5:24
Norvég top séf a Metro Gasztroakadémián (egy.hu)
Egy gasztronómiai bemutató és egy kulináris alkotóműhely kedvéért kifejezetten a Metro Gasztroakadémia meghívására látogatott Magyarországra a norvég top séf, Christian André Pettersen.
okt. 3
5:24
Hat órában vezető pozícióban, anyaként – interjú Terstyánszky Beával, a Tesco nagykereskedelmi vezetőjével (Nőiváltó)
Szülés után visszatérni a munka világába nem sétagalopp, főleg vezető pozícióban. Terstyánszky Bea, a Tesco nagykereskedelmi vezetője kétgyermekes anya. Második gyermeke születése után fordult azzal a kéréssel a vezetőihez, hogy részmunkaidőben dolgozna.
okt. 3
5:24
Három kihagyhatatlan sorozatélmény októberben (Balatonica)
Kétségtelen, hogy mennyiségre a Netflix ontja ki magából a legtöbb új tartalmat. A sűrű tévés főszezonból most mégis inkább három másik platform friss megjelenései közül válogattunk. Ezek egyike sem fog csalódást okozni nektek.
okt. 3
5:24
Eperoham, epegörcs: komoly fájdalmakkal jelez az epehólyag, ha gond van (EgészségKalauz)
Milyen tünetei lehetnek az eperohamnak, és mikor gyanakodjunk más betegségre?
okt. 3
5:24
10 ötletes őszi dekoráció, amit nem lesz nehéz és drága kivitelezni (Bien)
Az idő egyre rozsdásabb arcát mutatja, és hiába süt a nap, már egyre szelídebb. Ilyenkor a lakásban is szeretnénk kicsit felmelegíteni a hangulatot, és bevinni az őszt a falak közé is. Mutatunk néhány pénztárcabarát, mégis nagyszerű őszi dekoráció ötletet!
okt. 3
5:30
Melyik volt a leggonoszabb? Rangsoroltuk a filmes Jokereket! (InStyle Men)
Egyértelműen Batman legismertebb és talán legrettegettebb ellenfele az őrült bohóc, de vajon ki játszotta a legjobban?
okt. 3
5:42
Meglepő hatása van annak, hogyan hivatkozunk a klímaváltozásra (Prove)
Egy friss kutatás szerint nem túlságosan hatékony, ha ijesztőbb elnevezéseket használunk a klímaváltozásra. Az új keletű elnevezések sok esetben nem késztetnek cselekvésre, vagy akár bizalmatlanságot is kelthetnek a használóval szemben. Az elnevezésnél sokkal fontosabb lehet, hogy a gyakorlatban megvalósítható tanácsokat kapjanak az emberek. Az égh
okt. 3
5:48
Tananyag lett a neurofeedback az Aporon! A módszer az atipikus fejlődésű gyerekeknek segít hatékonyan (Kölöknet)
Ettől a tanévtől a neurofeedback módszerét is megismerhetik a hallgatók az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, amely az ország első olyan pedagógusképző intézménye, ahol beépítik a tantervbe az autizmus-spektrumzavarral, ADHD-val és figyelemzavarral küzdő gyerekek fejlesztéséhez is hatékonyan használható módszert. A gyakorló pedagógusok közül még mind
okt. 3
5:54
Mit tud az 1830? – Új utakon az ügyeleti ellátás (Képmás)
Idén októbertől országosan egységessé válik az új ügyeleti rendszer, és onnantól kezdve bárhonnan hívható lesz a központi, 1830-as ügyeleti szám is. Megnéztük, miben jelent ez újdonságot, és mikor kell továbbra is a 112-es számot tárcsázni.
okt. 3
5:54
Jelenleg 450 millió gyerek testét-lelkét tiporják világszerte háborúk (WMN)
Al Ghaoui Hesna, Földes András és más ismert haditudósítók beszéltek az UNICEF rendezvényén arról, mit tesz egy gyerekkel a háború: akkor is, ha épp arra kényszerítik, hogy katonaruhát öltsön.
okt. 3
5:54
Ilyen arccal nem lehetsz színésznő: Maggie Smith ikonikus szerepei (Igényesnő.hu)
Néhány nappal ezelőtt hunyt el Maggie Smith brit színésznő, aki hét évtizedet felölelő karrierje során játszott színházban, tv-sorozatokban és filmekben, Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, emellett II. Erzsébettől megkapta a dame címet 1990-ben. Emlékére most hat szerepét gyűjtöttük össze, aminek köszönhetően a világ örökre emlékezni fog rá.
okt. 3
5:54
Immunerősítés ősszel – így túrbózd fel a szervezeted! (Life&Body)
Ahogy az esős, hideg napok száma nő, úgy a nátha, a megfázás is egyre gyakoribb vendég a mindennapokban. A változékony időjárás próbára teszi védekező mechanizmusunkat, az immunerősítés ezért ilyenkor kiemelt szerepbe kerül. Mutatjuk, milyen zöldségekkel adhatsz extra löketet az immunrendszerednek – az egészséges táplálkozás és testmozgás mellett.
okt. 3
5:54
10 stílusos farmeres szett, ami tökéletes az őszi napokra (Bien)
A farmer tipikusan az a ruhadarab, amely valószínűleg soha nem megy ki a divatból. Hol ilyen, hol olyan fazonban, színben népszerűbb, de annyi biztos, hogy gyakorlatilag minden évszakban megéri számolnunk vele. Ami az őszt illeti, hosszú változatban a farmernadrág különösen praktikus választás lehet, hiszen mind a kifejezetten hűvös, mind az enyhéb
okt. 3
6:00
Ők már távoztak a varászvilágból: Harry Potter-színészekre emlékezünk (in.hu)
Több mint 20 év telt el azóta, hogy az első Harry Potter-film a mozikba került, és világszerte meghódította a közönség szívét. A franchise eredeti szereplőgárdájában számos ikonikus színész szerepelt, köztük olyanok is, akik sajnos már nincsenek velünk − őket vettük most sorra.Dame Maggie SmithDame Maggie Smith-t mindenki imádta a szigorú professzo
okt. 3
6:06
Neked milyen színű az aurád? Tűpontosan jellemzést ad a lelki állapotodról (Femcafe)
Az aurád megismerése segíthet abban, hogy jobban megértsd önmagad, az érzelmi állapotod, és azt, hogy hogyan léphetsz előre spirituális utadon. Ha kíváncsi vagy arra, milyen színű az aurád, és mit mond rólad, olvass tovább!
okt. 3
6:12
Ide ne utazz most: ezekben a városokban a legrosszabb a levegő minősége (Roadster)
Mert fő az egészség!
okt. 3
6:12
Idősek otthona: soron kívüli elhelyezés, átmeneti megoldások, várólisták – mutatjuk a tudnivalókat (Hóvége)
Az idősek otthonába való bekerülés, különösen szociális alapon, számos tényezőtől függ, amelyek közé tartozik az intézménytípus, a költségek, a gondozási szükséglet és a várólisták hossza. Fontos tisztában lenni azzal, hogy csak nagyon kivételes esetekben van lehetőség azonnali bekerülésre. Jellemzően több évet kell várni egy felszabaduló helyre –
okt. 3
6:12
Szenvedélyes állatjogi harcot vív Joker maszkja mögött Joaquin Phoenix (Prove)
Ismét rivaldafénybe kerül Joaquin Phoenix, ugyanis érkezik a Joker folytatása. Az előző részben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott, köszönőbeszédében pedig az állatok nagyipari kizsákmányolására hívta fel a figyelmet. Nem ez volt ez első állatjóléti akciója, és nem is az utolsó: a vegán színész gyakran lép fel az állatok védelmében. Emlékezet
okt. 3
6:21
Napi horoszkóp október 3.: az Ikrek igaz barátságukat bizonyíthatják, a Mérlegek akaratlanul bánthatnak meg másokat (Joy)
A hét második fele is izgalmasnak ígérkezik, érdemes tehát elolvasnod, hogy mit tartogatnak számodra a csillagok!
okt. 3
6:24
Egészségtelen, elhízunk tőle, és azt sem tudjuk, mennyit eszünk belőle: a nátrium-glutamátról (egy.hu)
A nátrium-glutamátot egy japán kutató izolálta tengeri hínárból 1908-ban, majd az 1940-es években terjed el a nyugati világban mint az ételek ízletességét fokozó adalékanyag. Ma már gyakorlatilag nincs olyan élelmiszer, amiben ne lehetne ott. Szépen ívelő karrierje azonban pár évvel ezelőtt hanyatlásnak indult, ugyanis számos kutató megkérdőjelezte
okt. 3
6:24
Orvosmeteorológia: durva kettősfront érkezik csütörtökön! (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint egymás után két kettősfront is erősen megterheli a frontérzékenyek szervezetét.
okt. 3
6:24
Csináld azt, amit ezek a emojik és megfiatalodik az arcod! Komolyan. (Bien)
Lógó orcák, összeráncolt szemöldökök és hunyorító szemek - gyakran az okostelefonunk állandó bámulásának köszönhetően mi is pont olyan arcot vágunk, mint a különböző hangulatjelek, amiket chatelés közben küldünk a családunknak és a barátainknak. Ez azonban hosszú távon egyáltalán nem tesz jót az arcbőrünknek, de szerencsére van rá megoldás: az emoj
okt. 3
6:30
Micsoda stílusváltás! Daniel Craig klasszikus öltönyét bő cargo nadrágra és bőrdzsekire cserélte (InStyle Men)
Daniel Craignek, meg kell hagyni, ez a stílus is jól áll!
okt. 3
6:39
Vízirendészek versenye a Tisza-tavon (AQUA)
Szeptember 10–12. között rendezték meg a Xxi. Országos Vízirendészeti Rendőr Járőrversenyt, melyen az ország legjobb vízirendőrei mérhették össze elméleti és gyakorlati tudásukat. Az idei, 13 csapatot felvonultató verseny házigazdája a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság volt. A verseny első napján, szeptember 10-én a 13 csapat elméleti felkész
okt. 3
6:42
Nőgyógyászok hajmeresztő vallomásai - meredek dolgokkal találkoznak a munkájuk során (Femcafe)
Azt gondolnánk, csak nekünk nőknek ciki nőgyógyászhoz menni, pedig sokszor a dokikat is érik megdöbbentő, már-már bizarr dolgok. Most azt is elárulták, pontosan mik.
okt. 3
6:42
Iszonyat hatalmas a világ legöregebb, 123 éves krokodilja (Rakéta)
Amikor Henry született, nem, hogy internet és számítógép nem volt, de még penicillin sem.
okt. 3
6:42
Rémálom a milánói reptéren: leszállás közben szétrobbant a Ryanair egyik gépének a kereke (Hamu és Gyémánt)
A hatóságok átmenetileg lezárták Észak-Olaszország egyik legfontosabb repülőterét, a Milánó – Bergamót, mivel a Ryanair landoló gépén felrobbant az egyik kerék.
okt. 3
6:48
Így néz ki egy egymillió forintos menü a világ egyik legdrágább éttermében (Roadster)
A lényeg a részletekben rejlik.
okt. 3
6:54
A Terror című sorozat rajongója segített azonosítani a jeges pokolban eltűnt hajóskapitány maradványait (Telex)
A Franklin-expedíció rejtélye közel 180 éve megoldatlan, de egy lelkes rajongó által kicsit közelebb kerülhettünk az igazsághoz.
okt. 3
6:54
"Segíteni akartam kereket cserélni, a nő közölte, hogy férjnél van" Srácok legröhejesebb van barátom sztorija (Bien)
Nőként fél életünkben kéretlen udvarlásokat utasítunk vissza, de van, amikor bénán jön ki a helyzet.
okt. 3
7:00
Mennyi elektrolitra van szüksége az emberi szervezetnek? (Igényesférfi.hu)
De vajon tényleg szükségünk van ezekre a termékekre, vagy merő szemfényvesztés az egész?
okt. 3
7:12
Ügyfélszolgálat: „Ez nem holmi csengeri örökösnő, hanem Nigéria, asszonyom! (Hóvége)
Videónkból kiderül, hogy telefonos csalók áldozata kereste fel ügyfélszolgálatunkat. Persze eleinte még nem is tudta a rászedett hölgy, hogy átverték. Vigasztalhatja a tudat: Ma már ritkán használt módszert alkalmaztak a bűnözők. A magát nigériai hercegnek, vagy a nigériai herceg ügyvédének kiadó csalások ma már nagyon ritkák. Az e-mailek hőskorába

Keresés