2024. október 25. péntek

okt. 25
14:21
A legnagyobb hibák, amiket szinte minden munkakeresés során elkövetünk (Bien)
Nemhogy friss pályakezdőként, de még tapasztalattal a hátad mögött sem könnyű olyan munkát találni, amit szívesen csinálsz, miközben szuper a közösség, és a fizetés is magas. Az iskolából kikerülve pedig pláne nem egyszerű, hiszen nehezebb összeraknod az önéletrajzod, és mivel még sosem voltál állásinterjún, könnyen elkövethetsz bizonyos hibákat. M
okt. 25
14:21
Sokkal egészségesebb lesz a brokkoli, ha így készítjük el (Vince)
A brokkoli az egyik legegészségesebb zöldség. Pláne ha úgy készítjük el, hogy benne is maradjanak a jótékony tápanyagok. Az utóbbi években egyre több szó esik a brokkoliról. Nem utolsó sorban
okt. 25
14:21
Malacboncolással szórakoztatta nézőit a Séfek Séfe, a MAVEG is felszólalt ellene (Prove)
A Séfek Séfe gasztroreality nem pusztán etikai határokat lépett át, amikor malacok boncolását adták ki feladatként a résztvevőknek – állítja a Magyar Vegán Egyesület. A műsor készítői és a mögöttük álló csatorna problematikus társadalmi mintákra is ráerősített: azt üzenték a nézőiknek, hogy az ilyen gyakorlatok elfogadhatóak és normálisak. A gasztr
okt. 25
14:51
Ez az 5 zodiákus hajlamos az első munkahelyéről nyugdíjba menni (Bien)
Az, hogy valaki évekig ugyanazon a munkahelyen dolgozik, manapság egyre ritkább, mégis vannak olyanok, akik egyszerűen nem akarnak váltani. Lássuk, kik ők, és miért vonzódnak annyira a tartós munkahelyi kapcsolatokhoz!
okt. 25
14:57
Forradalmi újítást mutattak be az exoszkeletonok terén (Rakéta)
Ez a robotváz egyszerűen odasétál az emberekhez.
okt. 25
14:57
Új találmány segíthet csökkenteni a levegő szén-dioxid-koncentrációját (Hamu és Gyémánt)
A kutatások szerint az emberiség egy-egy nap során közel 102,7 millió tonna szén-dioxiddal növeli az üvegházhatású gázok mértékét, ami jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez és az ebből fakadó radikális klímaváltozáshoz. Az Iflscience azonban most egy olyan, kezdeti szakaszban lévő eszköz fejlesztéséről számol be, amelynek segítségével cs
okt. 25
15:21
Őszi óraátállítás: így lehet megelőzni a veszélyes alváshiányt (Infostart)
Ha felszabadultak, boldogok vagyunk, nagyobb az esélye annak, hogy jól is alszunk – mondta az InfoRádióban a Magyar Alvás Szövetség elnöke. G. Németh György hozzátette: jelenleg a társadalmi közérzetet befolyásoló tényezők nem kedveznek a nyugodt pihenésnek. Arra is kitért: az óraátállítás hatásai egyéni különbségeken alapulnak.
okt. 25
15:21
Elég meggyőzően mutat a szélturbinából kialakított kabinház (Roadster)
Már belülről is láthatjuk a dizájnos kisházat, amiben tovább él az egykori szélkerék.
okt. 25
15:21
A legjobb növényi hajszínezők – Így festették a hajat többezer évvel ezelőtt (Bien)
Mindenki a tökéletesen hozzáillő hajszínnel születik. Mégsem mindenki elégedett azzal, amit a természettől kapott. Ha te is az elégedetlenek táborába tartozol, és úgy érzed, hogy akkor érzed csak jól magad, ha változtatsz rajta, ajánlom, először nézz körül a természetes színezők között.
okt. 25
15:27
Energiaitalok helyett – így pörgessük fel magunkat ősszel (egy.hu)
Talán nincs is olyan egészségügyi és életmódbeli kérdés, ami annyira foglalkoztatná az embereket, mint a teljesítőképesség növelése. Évezredek óta törekszünk arra, hogy kihozzuk szervezetünkből a maximumot, csökkentsük a fáradtságot, és fellendítsük szellemi és fizikai lehetőségeinket. A meddig és hogyan kérdése viszont kulcsfontosságú.
okt. 25
15:39
A világ minden országában járt egy férfi, aki most elárulta, melyik a legjobb (SzMo)
Meglepő országot tart a legjobbnak. Azt mondja, hogy azért arra esett a választása, mert ott minden van, és még biztonságos is.
okt. 25
15:51
Duplájára nőnek a díjak és több napon is kell fizetni – Alaposan bekeményítenek Velencében (Roadster)
Többe kerül a város, ha nem vagyunk eléggé figyelmesek.
okt. 25
15:51
"Előbb-utóbb rájönnek, hogy alkalmatlan vagyok…" Az imposztor szindróma (Bien)
Mindenki érezte már úgy életben, hogy nincs a helyén, nem alkalmas egy feladatra, függetlenül attól, hogy reálisan látta a helyzetet vagy sem. A "nem vagyok elég jó" érzése időnként felütheti a fejét, de mit tegyünk, ha a gondolat kórósan belefészkelte magát a fejünkbe?
okt. 25
16:15
24 órás nyelőcső-pH-monitorozás (WebBeteg)
Napjaink egyik népbetegségének számít a reflux, amikor a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe, ezzel számos kellemetlen tünetet okozva, de akár fekélyhez, vérzéshez, összenövéshez, alultápláltsághoz is vezethet.
okt. 25
16:21
Szabó Anna Eszter: a boszorkányság megismertette velem a szabad, zabolátlan énem (WMN)
Mindig is csodáltam azokat a típusú nőket, akik nem kérnek elnézést azért, mert kilógnak a sorból. Akik ismerik és szeretik önmagukat, és akikről ez messziről sugárzik. Én is ilyen szerettem volna lenni. Nem gondoltam volna, hogy ezen az úton a boszorkánysággal való megismerkedés indít majd el.
okt. 25
16:21
"Én ruhám, én döntöm el!" Hogyan segítsd a gyermeket az öltözködésben? (Bien)
Kedves édesanyák, egy olyan témához értünk, amely mindannyiunkat érint. Itt és most szeretném megkérni a fiús szülőket is hogy olvassák tovább a cikket, hiszen a közhelyek dacára mindez rájuk is vonatkozik, sőt!
okt. 25
16:45
Tom Holland elárulta, mikor kezdődik a következő Pókember forgatása (Hamu és Gyémánt)
A 2017 óta Pókember szerepében tündöklő 28 éves filmsztár a napokban Jimmy Fallon showműsorában járt. Itt többek között arról is beszélt, hogy minden bizonnyal már jövőre elstartolhat a következő rész forgatása – amelyben természetesen ezúttal is a szuperhős bőrébe bújik majd.
okt. 25
16:51
Tölcsérjázmin (Dipladenia) teleltetése: ha ezekre figyelsz, akkor tavasszal meseszép lesz (Édenkert)
A tölcsérjázmin (Dipladenia) egy melegigényes növény, amit teleltetni kell. Így metsszük ősszel vissza!
okt. 25
16:51
Hasznos kihívás vagy veszélyes kísérlet? Száraz november az egymillió alkoholista országában (Roadster)
Akkor éri el valódi célját, ha nem csupán harminc napos kihívás marad, hanem hosszú távú elköteleződésre sarkall.
okt. 25
16:51
Ezt csináld egy csokor szárított őszi virággal – 7 csodaszép dekor ötlet (Bien)
Ha szereted az ősz maradandó szépségeit megörökíteni otthon, érdemes szárított virágokban és terményekben gondolkoznod, és a legtöbbet kihozni ezekből a csodálatos növényekből. Hatalmas előnyük, hogy mivel szárított formában kreatívkodhatsz velük, nem fognak megrohadni vagy lehullani, így értékálló dekorációként ékesíthetik a házad minden szegletét
okt. 25
17:21
Rózsa György: "A népszerűség az én Kossuth-díjam" (WMN)
Rózsa György volt az Elviszlek magammal e heti vendége. A producer-műsorvezető betekintést engedett a lelki életébe is, ami a jókedélyű felszín alatt akár nagyon komor is lehet. Bár igyekszik a nehéz helyzetekben is megőrizni a vidámságát, ez sokszor nem könnyű. "Az elmúlt húsz év személyes tragédiákkal volt tele. A lányomon kívül, rövid időn belül
okt. 25
17:21
Mindig "csak" annyit költ, amennyi pénze van. 10 nehezen érthető női tulajdonság (Bien)
A következő tipikusan női tulajdonságokhoz csak hozzá szokni tudnak a férfiak, de megérteni egyszerűen képtelenek.
okt. 25
17:39
Ilyen táskát viselnek most a legstílusosabb nők: Dakota Johnson már beszerezte (Femcafe)
Mindenféle őszi outfit tökéletes kiegészítője lehet az a táska, amit nemrég vásárolt magának Dakota Johnson – nem véletlen, hogy annyi divatrajongó őrül meg érte most.
okt. 25
17:51
Rossz érzést okoz a naplemente? Ez az oka (in.hu)
Mindenki másképp éli meg, de az idő és az irányítás elvesztésének általános érzését keltheti.A legtöbben egyetértünk abban, hogy a naplemente gyönyörű dolog. Mindezzel együtt, sokak számára az elhalványuló napfény nehéz érzéseket, szomorúságot és szorongást kelt. A "naplemente-szorongás" sokak számára ismerős.Bár a konkrétumok mindenkinél mások, az
okt. 25
17:51
Így ismerd fel, hogy valaki toxikus. Lehet, hogy le kell építened őt? (Bien)
A toxikus embereket nehéz elkerülni. Már csak azért is, mert előfordul, hogy a közvetlen környezetedben, munkahelyeden, baráti társaságodban, vagy ami még rosszabb, a családodban is akad ilyen személy. Úgy ismered fel őket, hogy tudatosan – vagy tudat alatt – szabotálják a boldogságodat és sikereidet. Ezek az emberek észrevétlenül visszatartanak té
okt. 25
18:21
Őszi kalandok a Balaton partján: idén már 8 éves a Gasztrohegy! (SzMo)
Az erdei ízek és a balatoni borok ezen a hétvégén Badacsonyban találkoznak.
okt. 25
18:21
Ez van, ha a társadalom semmibe veszi a nőket – Megnéztük a Nő a reflektorfényben című filmet (WMN)
Anna Kendrick első rendezése azt a történetet meséli el, amikor a '70-es évek Amerikájában egy sorozatgyilkos bement a tévébe áldozatra vadászni.
okt. 25
18:21
Tudósok először fedeztek fel olyan rendszert, amiben egy fekete lyuk egyszerre két csillagot szipolyoz ki (Hamu és Gyémánt)
Az univerzum mindig tartogat meglepetéseket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy bár évszázadok óta kutatjuk a világegyetemet, csak most sikerült felfedezni az első olyan rendszert, amit egy fekete lyuk és két másik csillag alkot. Ez ráadásul felülírhatja, amit eddig a mindent elnyelő égi jelenségről gondoltunk.
okt. 25
18:21
Birkin frufru, az ősz befutója: változatos, laza és nőies (Bien)
Jane Birkin ikonikus frufruja meghódította a divatvilágot - nem véletlenül.
okt. 25
18:27
Érkezik hamarosan a Diagnózis egészségpodcast (SzMo)
A beszélgetésekben lesz szó a hosszú élet titkáról, a női egészségről, vagy épp a rejtőzködő, ámde annál veszélyesebb magas koleszterinszintről is.
okt. 25
18:33
Új fázisba lépett az Aquarius Ii építése (AQUA)
A Royal Huisman Project 408 Aquarius Ii vitorlás jacht testének építése befejeződött, jöhet a fedélzet felszerelése, majd a tesztelés. A Royal Huisman bejelentette, hogy a 65 méteres Project 408 Aquarius Ii vitorlás jachtot az építési csarnokból további fedélzeti munkákra és tesztelésre készen szállították el. A nagyteljesítményűnek tervezett ketch
okt. 25
18:51
Sose találnád ki, melyik generáció választaná inkább a szerelmet, mint a pénzt (Bien)
Aaron Ben-Ze'ev, a szerelem és érzelmek szakértője, már több cikket is publikált a szerelem és a pénz kapcsolatáról. Egyik legutóbbi írásában, ami a Psychology Today-en jelent meg, megosztotta gondolatait a pénz és a romantika kapcsolatáról. Ezúttal azt boncolgatta, vajon a különböző generációk közül ki választaná inkább a szerelmet a pénz helyett
okt. 25
19:09
Megható gesztus: a családja autóját ajándékozta oda egy mentős a kómában lévő fiú édesanyjának (SzMo)
"Amikor megláttam a felajánlást, azt hittem, káprázik a szemem" - vallotta be az asszony, aki egyedül neveli két gyermekét.
okt. 25
19:27
A mellrák hónapján a világ rózsaszínbe borul, az én szívem viszont feketébe (WMN)
Október minden évben rózsaszínbe borul, amikor a világ összefog, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Ez az a hónap, amikor ösztönözzük egymást az önvizsgálatra, a korai felismerés fontosságára és a rendszeres szűrésekre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint minden nyolcadik nőnél diagnosztizálnak mellrákot élete so
okt. 25
19:51
Mindannyian ugyanazon a 3 dolgon veszekszünk – állítja egy pszichológus (Bien)
Gondoltál már arra, hogy a veszekedések mögött talán nem a különböző problémák állnak, hanem ugyanazoknak az alapvető dolgoknak a hiánya?
okt. 25
20:03
Te is rosszul használod a krumplit? (Metropol)
Meg kell hámozni a krumplit vagy sem?
okt. 25
20:03
Boszorkány teszt – Válassz egy mágikus segítőt, aki elárulja mi a sorsod (Táplálékallergia)
Boszorkány teszt – Válassz egy mágikus segítőt, aki elárulja mi a sorsod A boszorkányokról ismert, hogy természetfeletti képességekkel rendelkeznek, varázsolnak, seprűn közlekednek. Az északi boszorkány is ismerős lehet, ők mindig is híresek voltak a képességeikről. Egyedül éltek az erdőben, az emberek ijesztőnek találták az életmódjukat. Ugyanakko
okt. 25
20:27
Megérkezett az ősz legnagyobb sminktrendje, ami mindenkinek jól áll (Femcafe)
A japán ihletésű pirosítótrend vírusszerűen terjed az interneten, és nincs olyan, aki ne akarná kipróbálni.
okt. 25
21:03
A szexmunkásról szóló Anora máris bezsebelt pár díjat − filmajánló (in.hu)
A Londoni Filmfesztiválon tartott sikeres premier után hamarosan a mozikba kerül az Oscar-díjra esélyes Anora. A film egy szexmunkás történetét meséli el, aki megismerkedik egy orosz oligarcha fiával, feleségül megy hozzá, de a fiú családja hamarosan rászáll, hogy azonnal érvényteleníttesse a házasságot. Hamupipőke-történetként harangozták be, de e
okt. 25
21:21
7 szuper vidéki élményfürdő Magyarországon, amiket érdemes családdal is felkeresni (Utazási Élmények)
Ha szeretnél gyermekeiddel kikapcsolódni és egy felejthetetlen napot tölteni egy élményfürdőben, Magyarország számos vidéki élményt kínál izgalmas programokkal az egész családnak. Az ország minden tájáról összegyűjtöttünk 7 szuper élményfürdőt, ahol az egész család jól érezheti magát.
okt. 25
21:57
Ez a kenyér a legegészségesebb a szakértő szerint: a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják (Femcafe)
Vanessa Kimbell táplálkozási szakértő szerint van egy bizonyos kenyérfajta, amit érdemes jótékony hatásai miatt fogyasztani, különösen azok számára, akik cukorbetegséggel küzdenek.
okt. 25
22:09
Lezárták az ország legtöbbet fotózott kilátópontját, ahová százak mennének az őszi szünetben (Roadster)
A felújítási munkálatokat éppen az őszi szünetre időzítették az egyik legvágyottabb magyar várban.
okt. 25
22:51
Újabb szülészet zár be, a várandós kismamák november 4-től már nem szülhetnek a keszthelyi kórházban (SzMo)
A várandós nőknek a jövőben távolabbi kórházakba kell utazniuk. A kórház állítása szerint a cél az, hogy a betegek biztonságosabb és szakszerűbb ellátásban részesüljenek.

2024. október 26. szombat

okt. 26
0:15
Ecetes-tejfölös torma (egy.hu)
A legegyszerűbb és legjobb kísérő főtt hús mellé!
okt. 26
0:15
Fáradékonysággal, száraz köhögéssel és hasmenéssel is jelezhet a tüdőgyulladás (EgészségKalauz)
Van, hogy egészen szokatlan tünetek hívják fel a figyelmet a tüdőgyulladásra.
okt. 26
0:15
Az ősz egyik kedvenc itala olcsón, házilag  – pumpkin spice latte (Hóvége)
Ahogy elkezdenek sárgulni a levelek, már jön is a pumpkin spice hullám. Sütőtökös kávék, sütik, kekszek, tusfürdők és kozmetikumok lepik el a piacot. A pumpkin spice láz Amerikából érkezett hozzánk, de honnan ered ez az őrület? Te is rajongsz érte? Tessék, itt egy isteni pumpkin spice latte recept, amit már akár hétvégén kipróbálhatsz. Amerikában e
okt. 26
0:19
Értelmetlen dolgokra költ nagy összegeket? Bipoláris zavart is jelezhet! (EgészségKalauz)
Mindenki szeret vásárolni, ám ha nagy összegeket költ hirtelen felindulásból felesleges dolgokra, az bajt jelezhet!
okt. 26
0:23
Az AbbVie és a Richter új kutatási és fejlesztési együttműködést jelentett be (EgészségKalauz)
Az AbbVie és a Richter neuropszichiátriai betegségekhez kötődő új kutatási és fejlesztési együttműködést jelentett be csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatásban.
okt. 26
0:27
Az erdélyi szegények kedvence volt ez az étel - nem is tudták, milyen jól tesznek vele magukkal! (EgészségKalauz)
Gyomornyugtató, savcsökkentő hatása mellett segíti a máj működését, csökkenti a májbetegségek kialakulásának kockázatát, kiváló rost- illetve vitaminforrás - és még diétázni is lehet vele.
okt. 26
0:31
Ezekre a vizsgálatokra érdemes elmennie, ha túlságosan fáradékony (EgészségKalauz)
Ha már egy ideje fáradtabb, érdemes utánajárni, mi is áll a hátterében, hiszen lehet, hogy valamilyen betegség okozza.

Keresés