2024. október 25. péntek

okt. 25
4:27
A HRCT-vizsgálat (WebBeteg)
A CT-vizsgálatok kérőlapjain vagy a leletekben bizonyos esetekben találkozhatunk a HRCT kifejezéssel, ami a CT (komputertomográfiás) vizsgálatok egyik típusára utal. A HR az angol High Resolution kifejezés rövidítése, ami nagy felbontásút jelent.
okt. 25
4:33
Egy dekát sem fogsz leadni, ha minden reggelt így kezded: a kilók inkább csak tovább gyarapodnak (Femcafe)
Vannak, akiknek igazi kihívást jelent leadni néhány plusz kilót, pedig fokozottan odafigyelnek az étkezésre és rendszeresen mozognak – nos, simán lehet, hogy ennek hátterében kerülendő reggeli szokások állnak.
okt. 25
4:33
Megoldott egy 350 éves matematikai problémát, aztán 20 évesen meghalt párbajban (Telex)
A politikával is foglalkozó csodagyerek, Évariste Galois csupán 60 oldalnyi tudományos munkát hagyott maga után, de azzal olyan elméleteket indított útjukra, amiknek ma már könyvtárnyi irodalmuk van.
okt. 25
4:51
Halált megvető magyar bátorság a címlapokon – így tudósított 1956-ról a nemzetközi sajtó (Képmás)
Hazánk történelmének mérföldkövei közül egyik sem váltott ki akkora érdeklődést a világsajtóban, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc. Nem véletlenül fogalmazott úgy Henry Kissinger, az Egyesült Államok korábbi külügyminisztere, hogy "a berlini falból a magyarok ütötték ki az első téglát". Szüleink, nagyszüleink 68 évvel ezelőtti bátorságána
okt. 25
4:51
Ez most a legnagyobb világgazdasági kockázat a globális üzleti szektor szerint (Igényesférfi.hu)
A közel-keleti válság eszkalációját tartja a világgazdasági kilátásokat terhelő legnagyobb kockázatnak a globális üzleti szektor az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics csütörtökön Londonban ismertetett friss globális befektetői felmérése szerint.
okt. 25
4:51
Ezek a "komfort ételek" igazából rontanak a stressz-szintünkön (in.hu)
Lehet, hogy te is észrevetted már magadon, hogy ha stresszesnek és túlterheltnek érzed magad, akkor szívesebben nyúlsz olyan "komfort ételekhez", mint a jégkrém, a sütik, a chips vagy a sültkrumpli. Azonban ezek az ételek, amiket ilyenkor a szervezetünk jobban kíván, valójában csak rontanak a stressz-szintünkön. Mivel napjainkban egyre több stressz
okt. 25
4:51
A hosszú távú ülőmunka sérvet is okozhat – így tegyél ellene! (Life&Body)
Naphosszat a laptop előtt ülsz, ezért egyfolytában fáj a derekad. Tudod, hogy mozognod kellene, mert az ülőmunka tönkreteszi a hátad, de sehogy sem fér bele az idődbe, hogy eljárj sportolni. Megértjük, ezért hoztunk neked pár könnyen és gyorsan végezhető gyakorlatot, amik a legsűrűbb munkanapba is beleférnek. Edzőid Zsirai Eszter és Milán, a TRÄNIN
okt. 25
4:51
10 bájos madáretető, amit otthon is könnyen elkészíthetsz (Bien)
A téli hónapokhoz közeledve a madaraknak nagy segítség, ha van egy biztos pontjuk, ahonnan falatozhatnak. Ha úgy érzed, hogy ilyen a te otthonod udvarán, kertjében is lehetne, és úgy látod, hogy egész télen is tudsz majd nekik folyamatosan élelmet kitenni - olajos magvakat, zsiradékot és gyümölcsöt, például almát -, illetve itatót is biztosítasz ne
okt. 25
4:51
Soha nem sminkeltem, de egy hétre kipróbáltam! Itt vannak a tapasztalataim (Nőiportál)
Soha nem sminkeltem rendszeresen, de egy hétre úgy döntöttem, kipróbálom, milyen érzés lenne sminkkel élni a mindennapjaimat. Az eredmények és a tapasztalatok vegyesek voltak.
okt. 25
5:03
2030-ra elkészülhet a Szicíliát az olasz szárazfölddel összekötő függőhíd (Hamu és Gyémánt)
Olaszország régóta játszik azzal a gondolattal, hogy hidat építsen a turisták körében is népszerű Szicília szigete és a szárazföld között. Az ambíciózus projekt megvalósítása még idén kezdetét veheti.
okt. 25
5:15
Ez a mozgásszervi betegség tarol 50 fölött (Vital)
A mozgásszervi, ízületi panaszok akár komolyabb mozgáskorlátozottsághoz is vezethetnek, az állandó fájdalom pedig jelentősen rontja az életminőséget. Önnek is ilyen panaszai vannak? Cikkünkből megtudhatja, hogyan csökkenthető a gyulladás, a fájdalom szteroidok nélkül.
okt. 25
5:21
Őszi családi túra: a palfaui Wasserlochklamm szurdokát ajánljuk! (egy.hu)
Idén is, mint minden évben, már csak október 31-ig látogatható Stájerország egyik legszebb gyöngyszeme a Palfauer Wasserlochklamm. Palfau Budapesttől 4 és fél órányi autózásra fekszik, a közelgő őszi szünetben érdemes felkeresni. A keskeny fapallókon és lépcsőkön felfelé kanyargó út csodálatos vízesések mellett halad, fentről pedig gyönyörű kilátás
okt. 25
5:21
Ezért különlegesek a vörös macskák, a tudomány szerint is (Bien)
Garfield a legismertebb, noha rá pont nem illik a népi bölcsesség, miszerint a vörös színű macskák mind közül a legbarátságosabbak.
okt. 25
5:21
Nem kapsz táppénzt, hiába vagy beteg, ha ezt az 5 dolgot nem teszed meg (Hóvége)
Ha valaki beteg, és nem tud dolgozni, táppénzre jogosult lehet. Azonban ahhoz, hogy ezt valóban megkapja, több dolgot is be kell tartania. A táppénz igénylésekor sokan nem tudják, hogy néhány egyszerű, de fontos lépés elmulasztása miatt könnyen eleshetnek ettől a támogatástól. Cikkünkben bemutatjuk, hogy hogyan alakulnak a táppénz szabályok 2024-be
okt. 25
5:27
A kábítószer-fogyasztás meghaladta tavaly az egymilliárd eurót (Vital)
Mintegy 1,2 milliárd eurót költöttek kábítószerekre Belgiumban 2023-ban
okt. 25
5:33
Miért érzed magad anyaként láthatatlannak? (Nőiváltó)
Amikor anyaként láthatatlannak érezzük magunkat, nem az a legfontosabb, hogy a külvilágunkban jelen lévők mit mondanak, jeleznek vissza. A lényeg azon van, hogy ÖNMAGUNK számára váltunk láthatatlanná.
okt. 25
5:33
Terhességi inkontinencia: ezt próbálja ki ellene! (EgészségKalauz)
Terhességi inkontinenciával sok kismama találkozik, és még a szülés után években is tapasztalják. Ugyanakkor az inkontinencia megelőzhető, sőt, a kialakult gond is kezelhető, pusztán beszélni kell róla, hiszen egyébként nehéz segítséget kapni.
okt. 25
5:39
A sportcipőt és a bokacsizmát is túlszárnyalja: ez a lábbeli az őszi szezon legnépszerűbb darabja (Femcafe)
Ezek a stílusos és elegáns cipők már évek óta hódítanak a divatvilágban, de minden évben visszatérnek, hogy újra megörvendeztessenek minket.
okt. 25
5:45
Egészségügyi adatok kinyerésére alkalmas okospólót fejlesztettek (Vital)
Egészségügyi adatok kinyerésére és azonnali internetes továbbítására alkalmas okospóló kifejlesztésébe kezdtek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói
okt. 25
5:51
Véssey Miklós: Részt venni, vagy segíteni? – Apa, kezdődik! (Képmás)
Egy velem készült interjú alatt olvasom a kommentszekciót. A legnépszerűbb hozzászólás azt firtatja, hogy úgy fogalmaztam: segítek a feleségemnek, amiben csak tudok. A hozzászóló szerint ugyanis nem segítenem kéne, hanem részt vennem a közös feladatokban. Ezzel teljesen egyet tudok érteni. Ezt is teszem nap mint nap, csupán máshogy fogalmaztuk meg
okt. 25
5:51
Éjszaka félsz egyedül hazamenni? Mindig a hátad mögé nézel félelmedben? A Hazakísérő szolgáltatást neked találták ki! (Kölöknet)
2017-ben indult a szolgáltatás. Az ötletgazda akkoriban még a saját telefonján fogadta az időnként befutó éjszakai, hajnali hívásokat. Azóta sokat fejlődött a hazakísérés, a saját telefonos állapotot ugyanis felváltotta a professzionális hívásfogadás, amelyet a VCC Live Hungary Kft. tett és tesz lehetővé azóta is.
okt. 25
5:51
Sérülékenységünkben rejlő erővel szembesít a Mars bolygó – asztrológiai előrejelzés október 26 – november 8 (Life&Body)
Október 23-án beléptünk a Skorpió havába, fókuszba kerül életünkben az elmúlás, gyökeres átalakulást hoznak a novemberi bolygóállások. A Mars bolygó Plútóval alkotott nehéz fényszöge elesettségünkkel, sérülékenységünkkel szembesít. Emberi kapcsolataink megmutatják törékeny oldalukat, előbukkanhatnak a tettes-áldozat dinamikák. November 1-én az újho
okt. 25
5:51
Ez a frizura mindnekinek jól áll: íme a  függönyfrufruk titkos varázsa (Bien)
A függönyfrufru egy igazán időtálló és sokoldalú hajstílus. Ennek a frizurának egyik legnagyobb előnye, hogy könnyedén kezelhető, és a növekedés során is természetesen illeszkedik a hajhoz. Nem véletlen, hogy a hírességek és a fodrászok is ennyire imádják! A függönyfrufru minden arcformához és hajtípushoz passzol, ráadásul könnyedén formázható.
okt. 25
5:57
Mi leszel, ha nagy leszel? Prompt engineer! (WMN)
A mai gyerekek nagy része olyan munkakörökben fog dolgozni, amelyek jelenleg még nem is léteznek. Ezen azonban nem érdemes stresszelni – a jövőkutató szerint szakmák helyett inkább készségekben és tudásterületekben kell gondolkodnunk, ha utódaink jövőbeli boldogulásának kulcsát keressük.
okt. 25
6:03
Patkányoknak kifejlesztett fogamzásgátlót vetnének be New Yorkban a rágcsálók ellen (Prove)
A ragasztóknál, csapdáknál, mérgeknél és elgázosításnál humánusabb megoldást tesztel a New York-i városvezetés a patkányok számának visszaszorítására. Próbaüzemben fogamzásgátlót vetnek be a rágcsálók ellen, ami mind a hím, mind a nőstény patkányok szaporodási képességeit érinti. Az új megoldás iránt Falco, egy állatkertből megszökött bagoly halála
okt. 25
6:09
Napra pontosan mikor mehetsz nyugdíjba? Így számolhatod ki – Simonovits András nyugdíjszakértő válaszol (Hóvége)
Sokan kíváncsiak arra, hogy mikor vonulhatnak nyugállományba, néhányan pedig azt is tudni szeretnék, hogy napra pontosan mikor mehetsz nyugdíjba. Ez azonban nem egyszerű kérdés, és bonyodalmak is felmerülhetnek – éppen ezért megkérdeztük Simonovits András nyugdíjszakértőt, mégis hogyan lehet ezt megválaszolni. "Értelmetlennek tartom a napra pontosa
okt. 25
6:15
Ha így helyezed fel a sebtapaszt az ujjaidra szinte lerobbanthatatlan lesz (Femcafe)
Ezzel az egyszerű, de hatékony módszerrel biztos lehetsz abban, hogy a ragtapaszod hosszabb ideig a helyén marad, és megfelelően védi a sebedet. Próbáld ki, és tapasztald meg a különbséget!
okt. 25
6:21
"Együtt a tánc erejével" – Határtalan Táncfőváros a Hagyományok Házában (egy.hu)
A Határtalan Táncfőváros műsorsorozatát október 25-27. között rendezik meg a Hagyományok Házában. A határon túli hivatásos magyar néptáncegyütteseket ebben az évben a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház és a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínház képviseli.
okt. 25
6:21
Vendégszoba musthaves, avagy ezek nem hiányozhatnak egy stílusos vendégszobából sem (Bien)
A vendégszoba berendezése nem a leghálásabb feladat az otthonunk kialakítása során. Ennek oka nem csak az, hogy viszonylag ritkán használjuk – lehetetlenség olyan helyiséget kialakítani, ami mindenkinek elnyeri majd a tetszését.
okt. 25
6:33
Májfoltos az arca, és zavarja? Így lehet halványítani a foltokat (EgészségKalauz)
Mitől alakul ki a májfolt, kinek nagyobb rá az esélye, és mit tehetünk azért, hogy elhalványítsuk?
okt. 25
6:39
„A győzelem csak a megkönnyebbülés, hogy nem vesztettél” (AQUA)
Ezt Grant Dalton, az Emirates Team New Zealand igazgatója mondta, amikor eldőlt, hogy a csapat megnyerte a 37. America’s Cup-ot, otthon tartva a Kupát. Sokan felhőtlenül örültek az eredmény láttán, a csapatvezető azonban másképp érzett: „A győzelem csak megkönnyebbülés, hatalmas megkönnyebbülés. Ismerem a vereség érzését, szörnyű, zsigeri dolog. Ol
okt. 25
6:39
Anne Hathaway "midimalista" előszobája lesz 2025 egyik legnagyobb trendje (Femcafe)
Anne Hathaway merész és egyedi előszobája bemutatja, hogyan lehet egy tér egyszerre rendezett és kifinomult, mégis élettel teli és személyes. A minimalizmus és a maximalizmus találkozása a 2025-ös év legizgalmasabb lakberendezési trendje lesz, amely új utat nyit az egyensúly és a kreativitás világában.
okt. 25
6:39
5 megdöbbentő eset, amikor az MI észrevétlenül helyettesítette az embereket (Hamu és Gyémánt)
A mesterséges intelligencia a jelen és a jövő nagy lehetősége, amiről azonban sokaknak disztópikus, sötét elképzelése van. Sokan gondolják ugyanis azt, hogy hamarosan eljön a nap, amikor az önmagát és a világot folyamatosan tanulmányozó program elveszi az emberek munkáját, ezzel pedig milliókat tesz majd munkanélkülivé. Azt azonban kevesen tudják,
okt. 25
6:51
Ha még egyszer meghallom valakitől, hogy nem kéne gyerekeket beengedni valahova, sikítani fogok (Bien)
Ha egy gyereknek nem kellene bemennie valahová, akkor annak az egyedüli és kizárólagos elfogadható oka szerintem az, hogy az adott gyereknek nem jó lenni. Az, hogy esetleg más felnőttek nem akarnak gyereket látni, sajnálom, de szerintem egyszerűen nem egy érv.
okt. 25
6:57
Megszerezte első győzelmét a Ferencváros (Igényesférfi.hu)
A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra legyőzte csütörtökön a Nice csapatát a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, így megszerezte az első pontjait.
okt. 25
6:57
A szomszédunkban található ékszerdoboz is felkerült a világ legjobb úti céljai közé a Nat Geo szerint (Roadster)
A toplista azoknak szól, akik a tömegturizmus által sújtott látványosságok helyett egyedi élményekre vágynak.
okt. 25
6:59
Nem garantál jobb helyet a gépen ez a felkapott TikTok-trend a légiutas-kísérők szerint (Roadster)
Itt a cáfolat!
okt. 25
7:01
Ezt az egy dolgot mindig tedd meg otthon, mielőtt hosszabb útra indulsz (Roadster)
Zseniális ötlet.
okt. 25
7:09
Ezeket az autókat ne vedd meg, ha nem akarsz hatalmasat bukni! (Hóvége)
Milyen használt autót ne vegyek? Ha erre a kérdésre keresed a választ, jó helyen jársz – segítünk! A magyarországi használtautó-piac idén jelentősen fellendült, az új autók beszerzési nehézségei miatt sok vásárló inkább a használt járművek felé fordult. Ez az évek óta tartó trend tovább erősödött, és idén több tízezer használt autó talált gazdára o
okt. 25
7:21
Hubble vs James Webb Űrteleszkóp: így festenek a kék csillagok az űrtávcsövek felvételein (Rakéta)
Törpegalaxis kering a Tejútrendszer körül és vad, kék csillagok rejtőznek benne
okt. 25
7:21
A kabinház, ami az ősz minden szépségét engedi kibontakozni (Roadster)
Svéd erdőben jártunk, csoda házat láttunk.
okt. 25
7:21
Ezek az immunerősítő vegán italok tényleg feltöltenek energiával (Bien)
Hivatalosan is beköszöntött a naptári ősz, ami egyet jelent azzal, hogy egyre hűvösebb lesz, és megérkeznek a vírusok is.
okt. 25
7:21
Eddig odavolt a húsért, de egy ideje undorodik tőle? Így jelez a gyomorrák (EgészségKalauz)
Vannak olyan tünetek, amikről elsőre nem is gondolnánk, hogy daganatot jelezhetnek.
okt. 25
7:21
Őszi receptek: 7 étel, amivel hangulatosabban telnek az esős napok (Prove)
Az őszi hónapokban van valami különleges varázsa annak, ahogy az idő lassan hűvösre fordul, és ilyenkor mindannyian kicsit jobban vágyunk arra a kuckós, otthonos érzésre. Ebben az időszakban jobban esik a konyhában lenni és valami melengető finomságot készíteni. Ez a hét recept segíthet az őszi hangulat megteremtésében, legyen szó édes finomságokró
okt. 25
7:27
Ijesztő szárnyas élőlényt rögzített a vadkamera: egészen mostanáig kellett várni, hogy megoldódjon a rejtély (Femcafe)
Az angliai Bear Wood nevű élőhelyen vérfagyasztó külsejű élőlényt örökített meg az egyik vadkamera. A felvételek bejárták az egész internetet, és hatalmas rémületet keltettek az emberekben. A rejtély csak most lepleződött le.
okt. 25
7:33
Arne Slot új fejezetet nyitott a Liverpool történetében (Igényesférfi.hu)
Arne Slot, aki Jürgen Klopp helyét vette át, már az első hat idegenbeli mérkőzését zárta győzelemmel a Liverpool élén, ami egyedülálló a klub több mint 130 éves történetében.
okt. 25
7:51
Megtalálta az igazit Józsi gazda: ágyba is bújtak már (Blikk)
Egymásra találtak.
okt. 25
7:51
Rossz kilátások: bármikor kitoloncolhajták Harry herceget az Egyesült Államokból (Hamu és Gyémánt)
Harry herceg élete az elmúlt években fenekestül felfordult: alighogy feleségül vette Meghant, a pár elhagyta Angliát, hátat fordítva a királyi családnak, abban bízva, hogy nagyobb nyugalom és megbecsülés várja őket a tengerentúlon. A mostani hírek szerint azonban a dolgok cseppet sem a tervei szerint alakulnak, sőt, könnyen lehet, hogy a herceget h
okt. 25
7:51
Szélesmetélt sajtmártással, sütőtökkel (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
okt. 25
7:51
Már semmi sem biztonságos? Közel 200 potenciálisan rákkeltő anyagot találtak az ételek csomagolásaiban (Bien)
Munkám során gyakran tapasztalom, hogy az emberek túlnyomó többségének fogalma sincs, mit tesz a bevásárlókosarába. Nem csupán az adott termék összetevőivel nincsenek tisztában: azzal főleg nem foglalkoznak, milyen anyagokkal érintkeznek a termékek, mielőtt az asztalukra kerülnének.

Keresés