Mindenki érezte már úgy életben, hogy nincs a helyén, nem alkalmas egy feladatra, függetlenül attól, hogy reálisan látta a helyzetet vagy sem. A "nem vagyok elég jó" érzése időnként felütheti a fejét, de mit tegyünk, ha a gondolat kórósan belefészkelte magát a fejünkbe?
Napjaink egyik népbetegségének számít a reflux, amikor a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe, ezzel számos kellemetlen tünetet okozva, de akár fekélyhez, vérzéshez, összenövéshez, alultápláltsághoz is vezethet.
Mindig is csodáltam azokat a típusú nőket, akik nem kérnek elnézést azért, mert kilógnak a sorból. Akik ismerik és szeretik önmagukat, és akikről ez messziről sugárzik. Én is ilyen szerettem volna lenni. Nem gondoltam volna, hogy ezen az úton a boszorkánysággal való megismerkedés indít majd el.
Kedves édesanyák, egy olyan témához értünk, amely mindannyiunkat érint. Itt és most szeretném megkérni a fiús szülőket is hogy olvassák tovább a cikket, hiszen a közhelyek dacára mindez rájuk is vonatkozik, sőt!
A 2017 óta Pókember szerepében tündöklő 28 éves filmsztár a napokban Jimmy Fallon showműsorában járt. Itt többek között arról is beszélt, hogy minden bizonnyal már jövőre elstartolhat a következő rész forgatása – amelyben természetesen ezúttal is a szuperhős bőrébe bújik majd.
Ha szereted az ősz maradandó szépségeit megörökíteni otthon, érdemes szárított virágokban és terményekben gondolkoznod, és a legtöbbet kihozni ezekből a csodálatos növényekből. Hatalmas előnyük, hogy mivel szárított formában kreatívkodhatsz velük, nem fognak megrohadni vagy lehullani, így értékálló dekorációként ékesíthetik a házad minden szegletét
Rózsa György volt az Elviszlek magammal e heti vendége. A producer-műsorvezető betekintést engedett a lelki életébe is, ami a jókedélyű felszín alatt akár nagyon komor is lehet. Bár igyekszik a nehéz helyzetekben is megőrizni a vidámságát, ez sokszor nem könnyű. "Az elmúlt húsz év személyes tragédiákkal volt tele. A lányomon kívül, rövid időn belül
Mindenféle őszi outfit tökéletes kiegészítője lehet az a táska, amit nemrég vásárolt magának Dakota Johnson – nem véletlen, hogy annyi divatrajongó őrül meg érte most.
Mindenki másképp éli meg, de az idő és az irányítás elvesztésének általános érzését keltheti.A legtöbben egyetértünk abban, hogy a naplemente gyönyörű dolog. Mindezzel együtt, sokak számára az elhalványuló napfény nehéz érzéseket, szomorúságot és szorongást kelt. A "naplemente-szorongás" sokak számára ismerős.Bár a konkrétumok mindenkinél mások, az
A toxikus embereket nehéz elkerülni. Már csak azért is, mert előfordul, hogy a közvetlen környezetedben, munkahelyeden, baráti társaságodban, vagy ami még rosszabb, a családodban is akad ilyen személy. Úgy ismered fel őket, hogy tudatosan – vagy tudat alatt – szabotálják a boldogságodat és sikereidet. Ezek az emberek észrevétlenül visszatartanak té
Az univerzum mindig tartogat meglepetéseket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy bár évszázadok óta kutatjuk a világegyetemet, csak most sikerült felfedezni az első olyan rendszert, amit egy fekete lyuk és két másik csillag alkot. Ez ráadásul felülírhatja, amit eddig a mindent elnyelő égi jelenségről gondoltunk.
A Royal Huisman Project 408 Aquarius Ii vitorlás jacht testének építése befejeződött, jöhet a fedélzet felszerelése, majd a tesztelés. A Royal Huisman bejelentette, hogy a 65 méteres Project 408 Aquarius Ii vitorlás jachtot az építési csarnokból további fedélzeti munkákra és tesztelésre készen szállították el. A nagyteljesítményűnek tervezett ketch
Aaron Ben-Ze'ev, a szerelem és érzelmek szakértője, már több cikket is publikált a szerelem és a pénz kapcsolatáról. Egyik legutóbbi írásában, ami a Psychology Today-en jelent meg, megosztotta gondolatait a pénz és a romantika kapcsolatáról. Ezúttal azt boncolgatta, vajon a különböző generációk közül ki választaná inkább a szerelmet a pénz helyett
Ha éppen pályaválasztás előtt állsz, esetleg karriert szeretnél váltani, akkor érdemes számításba venned az alábbi szakmákat is, mert kifejezetten jól kereshetsz velük!
Október minden évben rózsaszínbe borul, amikor a világ összefog, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Ez az a hónap, amikor ösztönözzük egymást az önvizsgálatra, a korai felismerés fontosságára és a rendszeres szűrésekre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint minden nyolcadik nőnél diagnosztizálnak mellrákot élete so
Boszorkány teszt – Válassz egy mágikus segítőt, aki elárulja mi a sorsod A boszorkányokról ismert, hogy természetfeletti képességekkel rendelkeznek, varázsolnak, seprűn közlekednek. Az északi boszorkány is ismerős lehet, ők mindig is híresek voltak a képességeikről. Egyedül éltek az erdőben, az emberek ijesztőnek találták az életmódjukat. Ugyanakko
A Londoni Filmfesztiválon tartott sikeres premier után hamarosan a mozikba kerül az Oscar-díjra esélyes Anora. A film egy szexmunkás történetét meséli el, aki megismerkedik egy orosz oligarcha fiával, feleségül megy hozzá, de a fiú családja hamarosan rászáll, hogy azonnal érvényteleníttesse a házasságot. Hamupipőke-történetként harangozták be, de e
Ha szeretnél gyermekeiddel kikapcsolódni és egy felejthetetlen napot tölteni egy élményfürdőben, Magyarország számos vidéki élményt kínál izgalmas programokkal az egész családnak. Az ország minden tájáról összegyűjtöttünk 7 szuper élményfürdőt, ahol az egész család jól érezheti magát.
Vanessa Kimbell táplálkozási szakértő szerint van egy bizonyos kenyérfajta, amit érdemes jótékony hatásai miatt fogyasztani, különösen azok számára, akik cukorbetegséggel küzdenek.
A várandós nőknek a jövőben távolabbi kórházakba kell utazniuk. A kórház állítása szerint a cél az, hogy a betegek biztonságosabb és szakszerűbb ellátásban részesüljenek.
Tény és való, hogy egykoron még kevesen ismerték a nevüket, ma pedig már nem is kérdés, hogy helyük van az inspiráló nők képzeletbeli emlékcsarnokában.