Ameca nem először ejti ámulatba az emberiséget: a világ egyik legfejlettebb humanoid robotjáról 2022-ben kifinomult beszédkészsége miatt cikkezett a világsajtó, valamint azzal is sokakat meglepett, hogy egy sor emberi arckifejezést képes utánozni. Ameca újabban már egy társat is kapott maga mellé; Azi nevű kollégájával pedig már a mesterséges intel
A légzés az élet alapvető feltétele, közben észre sem vesszük a létezését. Pedig a tudatos légzés számos módon kihat az életminőségre és élettani előnyökkel is bír: erősíti az immunrendszert, szorongás csökkentő és még az alvást is pihentetőbbé teszi. Az utóbbi időben a nyugati orvostudomány is foglalkozni kezdett a különféle légzéstechnikákkal, ug
A felvilágosodás filozófusa egy matematikussal és pár befektetővel együtt használta ki a francia államkötvényekhez kapcsolt szerencsejáték gyengeségét. Lebuktak, de a pénzt nem kellett visszafizetniük.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már alig várom a karácsonyi vásárokat, ahol órákig lehet bolyongani egy pohár forró itallal a kezünkben. Szerencsére egy hónap múlva már érezhetjük a fahéj és szegfűszeg illatát a belvárosban, de addig is megosztok veletek pár tuti ital receptet, melyeket élvezettel szürcsölhetsz majd a hideg napokon.
A nagyobb túlsúlyt nem egyszerű elrejteni ruhákkal, de néhány kilót könnyen észrevétlenné tehetsz, ha megfelelően öltözködsz – ám ugyanígy kiemelheted őket, ha nem figyelsz a viseletedre. Az alábbi szettekkel nem követheted el ezeket a hibákat, ugyanis tökéletesen palástolnak pár kiló pluszt!
Egy-egy bútordarab vagy dizájnelem – például egy szőnyeg – megváltoztathatja a szoba egész megjelenését és hangulatát. Az ideális méret, forma, anyag és szín kiválasztásától kezdve a tisztán tartásig, íme öt egyszerű tipp a legmegfelelőbb szőnyeg kiválasztásához. 1. Találjuk ki, milyen hangulatot szeretnénk elérni. Első lépésként gondolkodjunk el a
Új szexpózok, izgalmas helyszínek, különleges fehérnemű… Ezeket a praktikákat bizonyára már te is hallottad, ha a szexuális életetek feldobásáról kutakodtál. Azonban egy idő után ezek sem olyan izgalmasak, mint a kezdetekkor, és nem is garantálják a biztos orgazmust. Szerencsére a tudósok állandóan vizsgálják a szexuális élet csínját-bínját, és oly
Úgy érzed, ideje lenne már lecserélni a profilképedet? Szeretnél végre egy ütős fotót, de nem tudod, milyen irányba indulj el? Ha nincs is profi fotós ismerősöd, akár a barátaid is készíthetnek rólad egy remek fotót, ehhez csak néhány apróságra kell odafigyelned. Egy jól megválasztott színű vagy mintázatú ruhával igazán feldobhatod a végeredményt.
A Kassai Nemzetközi Repülőtér (KSC) történetének legsikeresebb nyári szezonját zárta idén, áprilistól szeptemberig közel 258 ezer turista fordult meg a légikikötőben, ami 32,4%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A…
Az életkor előrehaladását megállítani sajnos nem tudjuk, de az öregedési folyamatok lassításáért sokat tehetünk. Egészséges és aktív életmóddal, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő folyadékfogyasztással megelőzhető számos betegség, és megőrizhető a jó egészségi állapot.
A számmisztika egy különleges rendszerben kapcsolja össze az ezoterikus ismereteket és a számokat, ám ezeket a megfigyeléseket még tovább gazdagítja az asztrológia.
Kevesen tudják, de ez a fillérekért beszerezhető háztartási vegyület hatékonyan képes pillanatok alatt eltávolítani a kellemetlen szagokat otthonunkból.
A BREEAM egy az Egyesült-Királyságban kidolgozott fenntarthatósági minősítési rendszer, jelenleg Magyarországon a Mercur Debrecen a legmagasabb pontszámmal rendelkező BREEAM minősített hotelépület – ismertette Szabó Sándor, a Szinorg Universal Zrt. általános…
Közeleg a hidegebb időjárás, és ez egy dolgot jelent: itt az ideje, hogy elővedd az Ugg-csizmádat! Ha a tiédre is ráférne egy kis frissítés, miután tavaly minden nap a lábaidon volt, van egy jó hírünk: a Make Room for Shoes kampány részeként a Nordstromnál nemrég megjelent egy sor új Ugg.Az új darabok között vannak Shearling Ultra Mini Spillseam cs
Több indiai légitársaságnak jelentős fennakadásokkal kellett számolnia, miután októberben több, mint két tucat bombafenyegetést kaptak járataik. A fenyegetések mindegyike hamisnak bizonyult, az incidensek pedig főként az Air India, valamint az…
Nem egyszerű rögtön megmondani, hogy valaki, akivel találkoztál, vagy akit csak most kezdesz megismerni, megbízható-e – szerencsére van néhány többé-kevésbé egyértelmű tulajdonság és viselkedésforma, ami intő jel lehet bárki számára. Ha az alábbiakat tapasztalod, akkor érdemes jobban odafigyelni, hátha a másik egész egyszerűen csak megbízhatatlan.
A 2024-es filmév egyik legmegosztóbb mozija a Todd Philips által rendezett Joker: Kétszemélyes téboly, amely a kasszáknál egyértelműen megbukni látszik. De vajon mit gondol minderről a főszereplő, Joaquin Phoenix? Vigyázat, spoilerveszély.
Retikül, tűsarkú cipő, melltartó. Bár szinte minden nap viseljük vagy használjuk őket, mégsem tudjuk pontosan hogyan "került" hozzánk, kinek köszönhetjük. Tudod, miért épp a rózsaszín a lányos szín? Ugye, hogy nem. Cikkünkben összegyűjtöttünk pár érdekességet, meglásd, ezentúl más szemmel nézel a hajszárítóra is.
Meddig tud a szeretet "osztódni", ha tud egyáltalán? Peer Kriszta gyerekpszichológus barátjával, Bátor Bence zenésszel, aki egyben egy lány- és egy fiúikergyerek édesapja, beszélget a szülői lét egyik legnagyobb tabujáról: vajon egyformán szeretik-e a szülők a gyerekeiket?
Indiától Örményországig találhatók olyan kolostorok, amelyek annyira elszigeteltek, hogy már a meglátogatásukhoz is több kilométert kell gyalogolni, vagy egy nagyobb sziklát kell megmászni.
Az ősz gyakran igencsak megviseli a szervezetünket. Gondoljunk csak a hangulatváltozásokra, amit a kellemetlen hideg, ködös időjárás idéz elő, valamint a megfázásos betegségekre. Utóbbit csak nagyon keveseknek sikerül elkerülniük, hiszen tömegközlekedési eszközön utazva, zsúfolt helyeken akaratlanul is elkapjuk másoktól a baktériumokat, vírusokat.
A férfi reprodukciós szervek, azaz a herék a testen kívül találhatóak, hogy 37 Celsius-fok alatti hőmérsékleten legyenek. Az elhelyezkedésük miatt viszont igen sérülékenyek. Ennek ellenére számos módon óvhatja a heréi egészségét.
A napciklus megfigyelésében részt vevő tudósok meglepő bejelentése megerősítette, hogy a Nap tevékenységének legaktívabb és legveszélyesebb időszaka, a napmaximum már javában zajlik, és még legalább egy évig folytatódhat, írja a Live Science.
Gyógynövényeink konyhai felhasználásának világába tett utazásom egyik első állomása a fűszervajak felfedezése volt. Mondanom sem kell, hogy azonnal rabul ejtett. Főleg egy olyan kenyérimádó családban, mint a mienk. Nincs is jobb egy frissen sült házi kovászos kenyérnél, illatozó fűszervajjal megkenve, vagy egy szelet pirított bagettnél, ami új élet
Mikor az ébresztőd megszólalása után megérinted a szundi gombot, mindig eltervezed, hogy 10 perc plusz pihenő után kiugrasz majd az ágyból. Ez azonban a legtöbb esetben nem jön össze, és mire valójában felkelsz, már csak pár perced marad a készülődésre. Kitaláltam? Akkor most figyelj, mert a továbbalvás elkötelezett támogatójaként összegyűjtöttem n
Micky Beckett olimpiai vitorlázó több mint 18 ezer fontot gyűjtött össze azon tombolán, ahol kisorsolta a párizsi hajóját. Beckett idén nyáron a férfi egyszemélyes dingi osztályban képviselte a brit csapatot (és lett hatodik), 10 fontért árult jegyeket a tombolára, ahol a 8700 fontos Ilca 7-es dingi volt a fődíj. Az árazással arra törekedett, hogy
Nemeskéri Emma néni Budapest ikonikus szakembere, aki közel 100 évesen is a boltban dolgozott, jelenlétével olyan könnyedén fűzte össze a múltat a jelennel, hogy a vásárló egy pillanatra elfelejtette, melyik századból érkezett a kicsi helyiségbe. Most utódja, Szepesi Erzsébet gondozza hagyatékát, a "nehéz örökséget", ami matuzsálemi bűbájával nehez
Rengeteg ember van, akinek a szülőségben a hiányt kell megtapasztalnia, az ő fájdalmukról viszont senki sem beszél. Nem látjuk őket, ahogy azt sem, min mennek keresztül. A Loupe Színházi Társulás Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabja ezen kíván változtatni.
A vargabéles egy igazi klasszikus desszert, amit szinte mindenki szeret. Ezúttal elkészítettem úgy, ahogyan én szeretem. A Bosch Mum5 robotgépemmel, melynek beépített mérlegfunkciója is van, szinte pillanatok alatt sikerült összeállítani ezt a finomságot, utána pedig csak ki kellett várni, hogy megsüljön.
A streamingplatform toplistája hétről hétre változik, most egy rejtélyekkel teli drámasorozat került az élre.Outer BanksJelenleg az Outer Banks az egyik legnépszerűbb sorozat a Netflixen a platform nyilvános rangsorolási rendszere szerint. A rejtélyes dráma a negyedik évaddal tér vissza, folytatva a kincskereső és a kapcsolatokban eligazodó tizenév