Az Örvény-galaxis, más néven M51, az éjszakai égbolt egyik legismertebb objektuma. Elég közel van és elég feltűnő az északi égbolton ahhoz, hogy az amatőr csillagászok évtizedek óta lenyűgöző képeket osszanak meg róla.
George Clooney és lenyűgöző felesége, Amal a minap tiszteletüket tették a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a sztárügyvéd minden jelenlévő tekintetét magára vonta.
Egy lesifotó miatt a közvélemény ismét Jennifer Aniston egyik megható jelentéssel bíró tetoválásával kezdett el foglalkozni.A Jóbarátok sztárját, Jennifer Anistont pár nappal ezelőtt egy étterem előtt fotózta le egy paparazzo, a képen pedig jól kivehetően látszik a színésznő lábfején található Norman feliratú tetoválása.Ez is érdekelhet: Erre a sze
Kártérítésért akarja perelni a BBC-t egy férfi, akit több mint másfél évtizeddel ezelőtt véletlenül interjúvoltak meg egy hírműsor élő adásában - számolt be róla az MTI.
A Sajtburgert, a Sajtos McRoyalt és a Big Macet is érinti a változás.1967-es alapítása óta szinte változatlan maradt a McDonald's Sajtburgerének és Big Mac-jének receptje, valamint elkészítési módja, egy fejlesztésnek köszönhetően azonban a marhahúsos szendvicsek, köztük a Sajtburger, a Sajtos McRoyal és maga a Big Mac is megújultak, írja a 24.hu a
És ha már együtt nyeljük be ezt a szükséges rosszat, viselkedjünk úgy, ahogy a jó bajtársak teszik, és hagyjuk békében szenvedni egymást. Nyáry Luca tippjei a konfliktusmentes buszozáshoz.
Az alvás és az étkezés az élet alapfeltételei, mindkettő az alapvető fiziológiás szükségletek közé tartozik. Ha e két alapszükséglet rendbenlétét tudjuk biztosítani életünkben, már jó úton haladunk a kiegyensúlyozott élet felé.
Az Alma patika akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Alma patika akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Avon akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Avon akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Egy hely, ahol csónakkal járhatod be a lagúnákat, homokos strandon nyújtózhatsz, telieheted magad kagylóval, bármerre fordulsz, megérint a történelem, és bármerre nézel, csak vizet látsz. Csodákkal vár Grado és környéke.
Az Avon akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Avon akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Benu akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Benu akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az első Szentély idejében épített, mintegy 2800 éves rejtélyes csatornarendszer maradványait találták meg izraeli régészek Jeruzsálemben – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szerdán.
A Diego akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Diego akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Kulcs patikák akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Kulcs patika akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Dr. Padló akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Dr. Padló akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az OBI akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az OBI akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A PatikaPlus akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a PatikaPlus akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Pingvin Patika akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Pingvin Patika akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Pingvin Patika akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Pingvin Patika akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Pingvin Patika akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Pingvin Patika akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Praktiker akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Praktiker akciós katalógust, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Rossmann akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Rossmann akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Reál akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Reál élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az RS Bútor akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az RS Bútor akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Tesco Szupermarket akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Tesco Szupermarket akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Tesco akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Tesco akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az életben történt nagy változások nem múlnak el nyomtalanul. Különösen igaz ez akkor, ha valaki eleve hajlamos a hangulatzavarra, hiszen ebben az esetben egy-egy rendkívüli esemény elindíthat egy újabb depressziós időszakot. A depresszióra való hajlam egyik fontos tényezője a szervezet belső órájának sérülékenysége.
Mint minden popkulturális ikon, Barbie is mindig mást csinál, mint amire számítanak tőle. Az élőszereplős Barbie film apropóján nézzünk néhány érdekességet Barbara Millicent Roberts különleges életútjáról!
A Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) mozgalom és a Pannon Bormíves Céh idén is egy kihagyhatatlan lehetőséget nyújt a magyar gasztronómia szerelmeseinek.
Él Dunaújvárosban egy lány, aki tornászként már háromszor lett Európa legjobbja, ám esze ágában sincs nem dunaújvárosinak maradni. Kovács Zsófia Rióban és Tokióban már olimpián is szerepelt, most a jövő évi párizsi játékokra készül, de jó eséllyel Los Angeles (2028) is belefér még a karrierjébe. Edzője azt tartja róla, olyan, mint egy macskanő: min
A szervezetünk bölcs szerkezet, szinte azonnal jelzi, ha gond van, tipikus tünetek formájában. Ám mi sokszor hajlamosak vagyunk mindig valami másra fogni, ha nem vagyunk rendben: ha pattanásaink vannak, rosszul alszunk már jó ideje vagy folyamatos fáradtsággal és hangulatingadozással küzdünk. Pedig érdemes komolyan venni ezeket a jeleket és utánajá
Szendvicsgenerációnak, más néven X generációnak nevezik a 35-55 éves szülőket, akik a gyermekvállalás kitolódása miatt sokszor még kisgyermekeikről gondoskodnak, emellett pedig az idősödő, betegeskedő szüleik ápolása, a róluk való gondoskodás is rájuk hárul. Dr. Kopacz Erikát a Dr. Rose Magánkórház pszichiáterét kérdeztük a sokakat érintő élethely
A Balaton vízminőségét javító nagyszabású fejlesztés 2021 tavaszán indult. A projekt megvalósítása során 11 balatoni vízfolyáson történnek különféle beavatkozások és megvalósul a nádas szűrőmezők reaktiválása, így hosszútávon is kezelhetőek lesznek a tó vízminőségét érintő problémák.
A víz. Egyszer áldás, éltető erő, másszor átok, romboló energia. Miskolc minden lakója magáénak érezhette ezt a mondatot, aki átélte az 1878-as nagy árvizet. "Emberi emlékezet óta nem volt Miskolcon nagyobb árvíz" – írta Budapestre küldött levelében a városban tartózkodó költő, Gyulai Pál . 145 évvel ezelőtt augusztus utolsó napján ugyanis egyetlen
Szeptember 23-ától írunk hivatalosan is őszt, és bár nem sietünk elbúcsúzni a nyártól, alig várjuk, hogy kipróbálhassunk néhány új szezonális trendet. Az árnyék frufrutól a juharszirupos körmökig, íme öt szépségápolási trend, ami lázban tarthat majd a hűvösebb hónapokban.Juharszirupos körmök @jauntyjuli Listen here, all y’all Fall haters, turn yo
A prosztata egy dió méretű mirigy, mely a férfiak húgyhólyagja alatt és a végbél előtt helyezkedik el. Feladata, hogy olyan folyadékot állítson elő, mely védi a spermiumokat, míg azok a petesejt felé utaznak.
A here, a mellékhere vagy a prosztata akut gyulladása az egész szervezetet megterheli. Általában magas lázzal, hidegrázással, gyengeséggel, levertséggel, étvágytalansággal jár, és megfelelő kezelés nélkül könnyen krónikussá válik.
A meg nem értettségtől a felszabadító felismerésig, a kínos Tinder-randiktól a szexundorig – négy aszexuális mesél arról, hogyan éli meg a saját identitását egy szexközpontú kultúrában. Volt, aki azt hitte, csak nagyon jó keresztény, más sokáig próbálta megváltoztatni magát, mielőtt rájött, kicsoda.