2023. június 21. szerda

jún. 21
18:27
Cumikérdés: érvek és ellenérvek (egy.hu)
Négy gyerekem van. Kettő egyáltalán nem cumizott, a harmadik az ujját szopizta kétéves koráig, a negyedik meg hol közvetlenül szoptatás után is kérte a cumit, máskor meg napokig rá se nézett. Ahány gyerek, annyi szokás. Ha én nem igazodtam ki cumi témakörben, úgy hiszem más se fog, mert erre nem lehet általánosságokat ráhúzni. Ettől függetlenül per
jún. 21
18:57
Az Alfa Nero 67 millió dollárért kelt el (AQUA)
A „gazdátlan” Oceanco szuperjachtot 67 000 677 dollárért árverezték el, új tulajdonosa a Google korábbi vezérigazgatója, Eric Schmidt. Antigua és Barbuda Kikötői Hatóságának közleményében június 16-án jelentették be a nyertes ajánlatot, ugyanakkor a hivatal vezetője, Darwin Telemaque megjegyezte, hogy ha az új tulajdonos hét napon belül nem köt sze
jún. 21
19:09
Nagy bajban vannak a Titanic után kutató merülőhajó utasai - a szakemberek ijesztő víz alatti hangra lettek figyelmesek (Femcafe)
Mentőakciót szerveztek a Titan nevű merülőhajó utasainak kimenekítése céljából. A jármű vasárnap kezdte meg merülését a több mint száz évvel ezelőtt elsüllyedt Titanic roncsaihoz, de nem sokkal később megszakadt vele az összeköttetés.
jún. 21
19:09
A franciák szinte könyörögnek, hogy ne a híres látványosságaikat nézzük meg (Hamu és Gyémánt)
Franciaország azt tervezi, hogy az influenszeri segítségével ösztönzi majd a turistákat, hogy maradjanak távol az ország legnépszerűbb úti céljaitól, írja az Express. A francia kezdeményezés célja, hogy a kevésbé ismert úti célokat népszerűsítse, hogy a fokozódó túlturizmus enyhüljön az országban. 2019-ben, a világjárvány előtt több mint 9
jún. 21
19:27
Így kerülheted el a vakációirigységet (WMN)
Oké, a szomszéd kertje mindig zöldebb, de miért muszáj, hogy még a nyara is izgalmasabb legyen, mint a miénk? Nyáry Luca bemutatja nektek a vakációirigység jelenségét, és azt is, hogyan küzd ellene.
jún. 21
19:33
A barnás fürtöktől a bobfrizuráig – Reese Witherspoon átalakulása az évek során (in.hu)
A terjedelmes fürtöktől a rövidebb fazonig, görgess tovább, hogy megnézd Reese Witherspoon legemlékezetesebb frizuráit az évek során.1999Nem feledkezhetünk meg Annette Hargrove ikonikus szőke frizurájáról a Kegyetlen játékok című filmből!2001Habár a színésznőt leginkább hosszabb hajkoronával szokhattuk meg, 2001-ben volt egy időszak, amikor a rövid
jún. 21
19:45
Inzulininjekcióval fogynak a híres emberek, miközben a cukorbetegeknek nem jut a gyógyszerből (Joy)
Évről évre újabb diétás trendek ütik fel a fejüket, leginkább a sztárvilágban, amik a közösségi média gyors információáramlása okán egyre hamarabb elérik a valódi célközönséget, a mindennapos tartalomfogyasztókat, akik nézik, olvassák, követik, és el is hiszik, hogy valahol végre feltalálták a fogyás legújabb csodaszerét. Most épp a cukorbetegeknek
jún. 21
20:45
7+1 étel, ami az egekbe repíti a libidódat (és a párodét is)! (+18) (Joy)
Tudtad, hogy léteznek olyan ételek, amelyek a bennük lévő vitaminok, nyomelemek és egyéb összetevőik által fokozzák a szexuális vágyat és az orgazmuskészséget? Mutatjuk is, melyek ezek!
jún. 21
20:51
Nem tudsz aludni a hőség miatt? Ezt a trükköt próbáld ki (Ripost)
Így jól telnek az éjszakák, és kipihenten ébredsz.
jún. 21
21:09
Ez a férfi a a nők új kedvence (Femcafe)
Talán te is összehúztad a szemöldököd, amikor először találkoztál ezzel a különös nevű márkával, amely az elmúlt időszakban óriási népszerűségre tört.
jún. 21
21:33
Kiskutyát szeretnél? Ezek a legjobb fajták kezdő gazdiknak (in.hu)
Egy négylábú családtag megannyi örömöt tud okozni. Akár egyedül élünk, akár nagy a család, egy kutya társasága semmi máshoz nem hasonlítható. Ha azonban még soha nem volt kutyánk, érdemes alaposan utána nézni, hogy melyik lehet a legmegfelelőbb választás. Íme a 10 legjobb kutyafajta kezdő gazdik számára! Kutyaválasztáskor fontos mérlegelni, hogy mi
jún. 21
21:57
"A biztonság puszta pazarlás" - kiderült, mennyire veszélyes a Titanic-turizmus (Infostart)
Nem véletlen, hogy olyan kevesen látták élőben a Titanic roncsait: a pénz és a megfelelő szakértők mellett az is kell ehhez, hogy valaki elfogadja a kalanddal járó veszélyt.
jún. 21
22:27
A gyógyszeriparban is hatalmas változásokat hoz a mesterséges intelligencia: máris új antibiotikumot fedeztek fel vele (Blikk)
Új, szuperbaktérium-ölő antibiotikumot fedeztek fel a mesterséges intelligencia segítségével – írta a BBC online kiadása csütörtökön.

Keresés