„Nagy felismerések tanúja szoktam lenni, amikor arra kérem a hozzám forduló nőket, keressenek a telefonjukban egy képet, amelyen csak ők szerepelnek. A kisgyerekes anyák nagy része hónapokra, évekre visszamenőleg kutat: ez a játék pedig sok vallomásnak, önreflexiónak az elindítója” ‒ mondja a szakember.
Egy több mint 100 tanulmányt vizsgáló új áttekintés szerint a napi szintű, mérsékelt alkoholfogyasztás a korábbi kutatásokból levont következtetésekkel ellentétben nem jár semmilyen egészségügyi előnnyel. A Jama Open Network című folyóiratban nemrég megjelent áttekintésben a kutatók 107 tanulmányt vizsgáltak át, amelyekben összesen 4,8 mil
Vajon el tudnánk-e képzelni az életünket okostelefonok nélkül? A legtöbben erre valószínűleg egy határozott nemmel válaszolnánk, pedig ezek a tenyérnyi eszközök alig 15 évvel ezelőtt még teljesen ismeretlenek voltak számunkra. Ma már viszont nemcsak telefonjaink, hanem egész városok lépnek az intelligenssé válás útjára. Egyre több városi terület ig
Félsz a fekete macskától? Nem mered kinyitni az esernyőt a házban? És mit gondolsz a 13-as számról? Akár hiszel bennük, akár nem, bizonyára ismersz néhányat ezek közül a hiedelmek közül. De még milyen furcsa babonák léteznek? És honnan erednek?
Ha óriási késztetést érzel, hogy otthonodat ragyogóan tisztává varázsold, miközben odakint már bimbóznak a virágok és egyre melegszik az idő, nem vagy egyedül. A tavaszi nagytakarítás pedig meglepően pozitív hatásokkal jár - nemcsak lakásod tisztasága, de mentális egészséged tekintetében is.
„Összefoglalva: nálunk járt egy hatalmas vérnyúl, aki fel tud ugrani a harmadikra, sosem kakál, viszont egy óriási homokozóvödör is kipottyan belőle. Aha. A gyerekeknek azért nem ezt a verziót mondtam, gondolom, sejtitek.”
Bármennyire is szeret az ember főzni, a konyhatakarítás az egyik legrettegettebb háztartási feladat. Nem tart sokáig, amíg az edények felhalmozódnak, a szűkös kamrámban fűszerek és üvegek összevisszasága van, és a koszos serpenyők tovább állnak a tűzhelyen. Azonban a konyhánk tisztán tartása nem kell, hogy olyan macerás legyen.
Aligha akad olyan erőteljes életszimbólum, ami minden korban és minden társadalmi osztály körében ekkora megbecsülésnek örvendett. Millió hiedelem és szokáscselekvés tárgyaként kapott központi szerepet a parasztság életében, majd kulináris kihívásként és gyógyszerek alapanyagaként került a polgári és főúri otthonokba. Ezután a művészet szuperlatívu
Vannak otthonok, amelyekben tárt karokkal várják a gyerekeket és nincs sziszegés akkor se, amikor hasra esik a hazaérkező családfő az előszobában feltornyozott gyerekcipőkben. Van, ahol a legjobb barát sem jöhet, a barátkozást házon kívül kell megejteni, mert a felnőtteket zavarja a gyerekzsivaj, más gyerek zsivaja meg kiváltképp bántja a fülüket.
Izgatott voltál egy izgalmas, új karrierlehetőség miatt, de belső hangod folyamatosan azt sugallta, úgysem vagy elég jó? Talán mind voltunk már hasonló helyzetben, ami pedig nem más, mint önmagunk szabotálása.
30 000 kilométert tettünk egy Hyundai Kona N-be, hogy hosszú távú, hétköznapi használat során kiderítsük, ki fia-borja a SUV-bőrbe bújt hot hatch. Spoileralert: se hús, se hal!
Sokat hallhatunk újfajta arcápolási rutinokról és technikákról, melyektől selymes és puha lesz a bőrünk. Kezd elterjedni azonban egy trend, ami egy eddig háttérbe szorult testrész méregtelenítését célozza meg: a hónaljat.
A közösségi médiában egyre többen bosszankodnak a jelenség miatt, és úgy tűnik, nekik van igazuk. A TikTok-felhasználók elismerését váltotta ki nemrég az a férfi, aki videóra vette, ahogy az általa előre megvásárolt üléshelyét visszaveszi az egyik utastól, aki elfoglalta azt. Az eset nem egyedi: egyre több tartalom jelenik meg a közösségi
Ismét sokan törik a fejüket, hogy hova is utazzanak ebben az évben. Szlovénia népszerüsége pedig jó ideje töretlenül növekszik az utazók körében. A legtöbben nyaralni, kirándulni, télen pedig sízési céllal utaznak el Szlovéniába, ezért számukra a 7 napos szlovén autópálya matrica a tökéletes választás, rajtuk kívül anyagi és kényelmi okokból sok
A magyar UPRA robotikai és űrkutatási platform ballonján repült a sztratoszférába az Európai Űrügynökség 30 fiatal szakember részvételével indított Young Professionals programjának eszköze, a YPSat.
A testpozitív szemlélet nem arról szól, hogy mostantól mindenki legyen kövér. Hanem hogy az emberi testet, legyen az kicsi vagy nagy, fehér vagy fekete, alacsony vagy magas, tökéletesnek kikiáltott vagy éppen tökéletlen, fiatal vagy idősebb, szeretni kell, és szeretni lehet.
Ha húsvéti körmökre gondolunk, legtöbbünk szemei előtt festett tojások és nyuszik jelennek meg. A vidám díszítések viszont nemcsak az ünnepek alatt, de az egész tavasz során jobb kedvre deríthetnek minket kezeinkre pillantva.
Bendl Vera régóta szerette volna átvirrasztani a nagyszombatot, így most, hogy Jeruzsálemben töltötte a húsvétot, megragadta az alkalmat, hogy a Szent Sír-templomban imádkozva várja meg a hajnal érkezését.
Ha azt hallom, újragondolt, sok esetben elmegy a kedvem. Van, amit nem kell újragondolni. De a kertben mindig felvillanyoz, ha csavarunk egyet a klasszikusokon. Sok régen velünk élő növényünknek érdemes megismerni legifjabb testvéreit. Ezekből mutatok most egy csokorral.
Az 1991-ben alapított Az Év Bortermelője Magyarországon díj átadására a Marriott Hotel báltermében került sor. A 2022-es év kitüntetettje Figula Mihály lett. A Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelője Magyarországon 2022 cím a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díj a nyertes bortermelő több éven át tartó, k
A Bloomberg szerint létezik egy olyan ember, aki számítógépes segítség nélkül is kiismerte a rulett megfejtethetetlennek hitt rejtélyét – és állítása szerint ehhez csak egy kis gyakorlásra volt szükség.
Hazaérve forró fürdőt venni néhány hangulatos illatgyertya társaságában semmihez sem fogható érzés. Éppen ezért fontos, hogy olyan fürdőszobát alakítsunk ki, amelynek fényűző atmoszférája lehetővé teszi, hogy elszakadhassunk egy kis időre a világtól.
Ha figyelemmel kíséred a sztárvilágot, talán már te is észrevetted, milyen óriási népszerűségnek örvendenek az elmúlt időszakban az átlátszó, hálós anyagból készült ruhák.
Budapest, 2023. április 8., szombat (MTI) - Az Adria InterCity éjszakai járata, amely fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsival közlekedik, idén nyáron is összeköti Budapestet Splittel - közölte a MÁV-START szombaton az MTI-vel.
Lélegzetelállító látványt nyújt a Cassiopeia A nevet viselő kozmikus porfelhő, amit a Nasa űrteleszkópjának felvételén csodálhatunk meg. The James Webb Space Telescope has captured new imagery of supernova remnant Cassiopeia A. It is 11000 light-years away ...
Ha betartunk pár kulcsfontosságú ültetési- és gondozási szabályt, akkor a muskátli hálája jeléül a legjobb formájában tündököl tavasztól kezdve egészen őszig.
„2014 óta nem évülnek el a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények. Ha tippelni kellene, mit mondanátok, hány ilyen ügy indult azóta? Hány bántalmazó személyt vontak felelősségre azért, mert korábban szexuális erőszakot követett el egy gyerekkel szemben? Nem kell hozzá a két kezünk, hogy összeszámoljuk. De még egy sem. Pedig szuper
Bár hivatalosan tavasz van, az időjárás sajnos nem erről árulkodik. Ennek ellenére érdemes kipróbálni néhány szuper tavaszi frizuratrendet, amelyek garantáltan feldobják a kedvedet, és persze a hajadat.
Az Orient Bambino kapcsán rendszeresen előjön, hogy drágábbnak tűnik, mint ami. Ez, akárhogy nézzük is, nagyon jó tulajdonság. Egyébként is az automata karórák belépő szintje az Orient, emellett már csak…
Noha ma jobbára pálinkadalt dúdolunk, a bor és a zene a múltban jóval szorosabban összetartozott. Dal kélt a borissza szájból, és bordal buzdított munkára (és újabb kortyra) a szőlőben. A költészet napja alkalmából híres bordalainkról gondolkodtunk.
Kína egyik legnagyobb vitorláshajó-építője bemutatta első elektromos katamaránját, amelyet az ePropulsion integrált meghajtási rendszerrel szerelnek fel. A hajógyártó szerint a Fareast 42C a kényelmet ötvözi az elektromos meghajtás előnyeivel – csendes teljesítmény, zéró károsanyag-kibocsátás és hatékony meghajtás: „A teljesen elektromos meghajtás
Brad Pitt mellett élni egy dolog. Na de az ő birtokán élni, ráadásul teljesen ingyen? Az már egy teljesen másik kategória. Sokan csak álmodunk erről, de van, akivel ez tényleg megtörtént. Az Oscar-díjas színész nemrég adta el Los Angeles-i birtokát, amiért mintegy 40 millió dollárt tehetett zsebre – ez átszámolva több mint 13 milliárd fori