A tizenéveseket a digitalizálódás, a közösségi élet online térbe tolódása, a társadalmi problémák, a járvány, és a háborús helyzet is nehezen érinti, és nagyon nincsenek jól, hívja fel a figyelmet Reményiné Csekeő Borbála , a Kék Vonal szakmai vezetője. Évente körülbelül 20 000 fiatal keresi meg őket.
A tizenéveseket a digitalizálódás, a közösségi élet online térbe tolódása, a társadalmi problémák, a járvány, és a háborús helyzet is nehezen érinti, és nagyon nincsenek jól, hívja fel a figyelmet Reményiné Csekeő Borbála , a Kék Vonal szakmai vezetője. Évente körülbelül 20 000 fiatal keresi meg őket.
A Google biztonsági okokból elkezdi bezárni azokat a fiókokat, amelyeket két éve nem használt a tulajdonosuk. Összefoglaltuk, hogy mi áll a lépés hátterében, és hogyan tudjuk elkerülni azt.
Lassan itt a tél, sokaknak már most elege van a hideg, gyorsan sötétedő napokból. Szerencsére sok mindent tehetünk ez ellen, például gyönyörű színekbe borulhatunk, így várva a tavaszt. Úgy tűnik, az idei téli körömtrend pont ebben segít nekünk.Jessica White, amerikai körömművész és manikűrös kifejezetten szereti a telet manikűr szempontjából, szeri
Nepál is beállt azon nemzetek közé, akik egyszerűen megtiltják a népszerű kínai videómegosztó alkalmazás, a TikTok használatát az ország lakossága számára. Míg azonban USA államai, vagy ez Európai Bizottság adatbiztonsági okokból vezetett be tilalmat, a dél-ázsiai ország arra hivatkozott, hogy a TikTok megzavarta a társadalom rendszerét.
Az egyre drágább szállásdíjak hatására egyre többen keresnek pénztárcabarát, spórolós utazási formákat. Az egyik ilyen lehetőség az úgynevezett "house sitting", amely során mások otthonára – gyakran állataira, növényeire – vigyázhatunk a világ bármely pontján addig, amíg a tulajdonosok nyaralnak.
Új-Zéland népszerű célpont a világvégevárók körében, amióta elterjedt, hogy az egyik legbiztonságosabb pontja a bolygónak. De nem csak ilyen okból érkeznek bevándorlók, köztük magyarok is oda. Iliás-Nagy Katalin érintetteket szólaltatott meg riportjában.
Vegyünk egy fejlett, legalább 3 éves amarillisz hagymát, ültessük el, majd állítsuk sötétbe az alábbiakat figyelembe véve. Mutatjuk videón mire kell figyelni!
Szinte azzal egyidőben, hogy Izlandon vulkánkitörés veszélye miatt rendkívüli állapotot rendeltek el, illetve egy várost is evakuáltak, kitört Európa egyik legaktívabb vulkánja, az olasz Etna. Ahogy az az alábbi videón látszik, a hegy látványos lávaszökőkutakkal aktivizálta magát, hamut okádva magasan Szicília szigete fölé. Az olasz Nemzeti Geofizi
"Remélem, azáltal, hogy felálltam a kudarcokból is, inspirációt jelentek néhány ember számára, hogy megvalósítsák valamely merész álmukat, még ha az egészen más jellegű is, mint az enyém volt" – mondta Jennifer E. Hoffman, a Harvard Egyetem fizikaprofesszora, aki keresztülfutotta Amerikát.
Az idős nő azért költözött össze az ifjú párral, mert nemrégiben meghalt a férje (méghozzá teljesen váratlanul, egy szörnyű balesetben), és eluralkodott rajta a magány fojtogató érzése.
A Jóbarátok egykori sztárja, Matthew Perry azt szerette volna, ha a Megint 17 színésze, Zac Effron alakítaná őt egy életrajzi filmben. A néhai színész barátja Athenna Crosby árulta el a People magazinjának, hogy Perry "szeretett volna egy filmet készíteni az életéről - és Zac Efron volt a potenciális színészek listájának élén"."Azt akarta, hoygy Za
Ugyan az őslényekkel kapcsolatban rendszeresen a dinoszauruszok kerülnek szóba, azonban létezett egy olyan kígyó, ami még az előbbi lényeknél is sokkal ijesztőbb volt.
Nagyon szeretem az ünnepeket. A készülődést, az ünnepre hangolódást és a vele járó izgalmat, örömöt, meghittséget. Ezek adnak keretet a mindennapoknak, kiemelnek belőlük és megállítanak. Segítenek összekapcsolódni és igazán egymásra figyelni. Ilyenkor ősszel azonban látszólag kevés alkalom van az ünneplésre adventig. Én pedig tudatosan próbálom elk
A szuperjacht-koncepciók mindenféle formában és méretben léteznek – radikálisak, hétköznapiak, néha talán kicsit bizarrak. Íme az iparág legfrissebb tervei! Az előző részben: Dunes, Stardust-projekt, Pegasus-projekt, Kestrel, Vesper. AwareHossz: 80 méterTervező: Sinot Yacht Architecture & DesignEz az építésre kész szuperjachtjavaslat a fedélzeti té
Magyarország egyik legkülönlegesebb karácsonyi tematikájú meseháza kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvöl, különösen akkor, ha már sötétedésre érkezünk a helyszínre. A tündöklő karácsonyi varázslatot tovább fokozza a Karácsonyház előtti mini adventi forgatag, amelyben rendszeresen feltűnik a Grincs, akivel közös fotót is lehet készíteni.
A szerzetesből lett zenetörténész és műsorvezető Bősze Ádám, aki azóta már zenetörténeti standupos és könyvszerző, néha egészen megdöbbent Gyárfás Dorka kérdésein, és olyan információk derültek ki róla, amikről nem gondolta volna, hogy elmeséli.
Hűséges típus vagyok. Még 1998-ban veszítettem el a Maldív-szüzességemet, azóta pedig időről időre belém furakszik a vágy és vissza-visszacsalogat oda, ahol a táj úgy fest, mint a megelevenedett gyerekrajzok szigetről, pálmáról és mosolygós napocskáról. Azonban régóta tudjuk, hogy nem mind arany, ami fénylik. A szigetország 26 atollból és kicsit ke
Megállíthatatlannak tűnik a fiatalok külföldre vándorlása, de ebben most már egyre inkább a szüleik is támogatják őket - derül ki egy friss felmérésből.
A csapon és a zuhanyfejen megjelenő vízkő, valamint a vízcseppek látványa nem túl szép, és egyes esetekben nehéz is hatékonyan eltávolítani őket a fényes felületről. Szerencsére létezik egy olyan olcsó "szer", mellyel te is könnyedén megszabadulhatsz a makacs szennyeződésektől, és még a hűtőajtón is bevetheted!
Az egyik legnépszerűbb és legfinomabbgrill étel a hamburger, melyet bármikor, bármilyen és bármekkora vendégsereg részére gyorsan elkészíthetünk. Legyen a társaság felnőtt, gyerek vagy vegyes, a hamburgert garantáltan kitörő lelkesedés fogadja, és ha szerencsénk van, még közös ételkészítésre is lehetőség nyílik.
Egy prémium minőségű masszázsmedence nem csupán kényelmes pihenést, felfrissülést kínálva a napunk fénypontja lehet, hanem tartósságával és strapabírásával is kiemelt figyelmet érdemel. Nézzünk a színfalak, vagy inkább a tetszetős külső mögé és vizsgáljuk meg, milyen anyagok biztosítják a jakuzzik masszív szerkezetét, és hogyan járul hozzá mindehhe
A masszázsmedence az egyik legbiztosabb eszköze annak, hogy otthonunkból pihentető, minden kényelemmel felszerelt oázist varázsoljunk. Ahhoz azonban, hogy jakuzzink évtizedekig kifogástalanul működjön, gondoskodnunk kell a megfelelő karbantartásról. Vegyük sorra a teendőket!
Az eredeti Star Wars-trilógia különböző vizuális effektjei úttörőnek számítottak a ’70-es, ’80-as években, azonban A Jedi visszatér egyik legfontosabb jelenténél egy nem akármilyen megoldást kellett alkalmazni.
Budapest 2023-ban ünnepli 150. születésnapját, ezért a november 17-i hétvégén hatalmas szülinapi bulit szervez a főváros: kipróbálhatod a bulivillamost, megkóstolhatod Budapest tortáját, és sok év után ismét megnyílik a Merlin a nagyközönség előtt - írja közleményében a BKK.hu.
Az esztétikus, minőségi anyagokból készült kültéri bútorok és kiegészítők segítségével varázsolhatunk teraszunkból, kertünkből igazi, személyre szabott outdoor teret. Ahhoz, hogy hosszú éveken át élvezhessük kényelmüket és szépségüket, érdemes figyelmet fordítani karbantartásukra.
Nehéz ellenállni a női késztetésnek, hogy nyáron szőkére, télen pedig barnára fessük a hajunkat. Rihannának sikerült.Nemrég a 35 éves énekesnőt a Santa Monica-i Giorgio Baldi étteremből látták távozni, új, derékig érő szőke haját egy teljesen fekete garbós ruhához fazonhoz stilizálta, amit egy élénkzöld manikűrrel párosított, hogy feldobja a dolgok
Katalin hercegné a tőle megszokott módon az Emlékezés Vasárnapján is ragyogóan nézett ki, megjelenésének egyik legkülönlegesebb része pedig a fülbevalója volt.
Amszterdam – A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közzétett adatokat, amelyek azt mutatják, hogy az európai utazók profitálnak az infláció alatti légi viteldíjakból, miközben a piac folytatja a COVID utáni fellendülést.
Meghalt Indi Gregory, az a gyógyíthatatlan beteg nyolc hónapos, válságos állapotban lévő brit kislány, akit a hét végén a brit orvosok levettek a lélegeztetőgépről - közölte a család hétfőn.
Az Emirates 1,2 milliárd dollárt költ a kabinjaira, elsősorban ülésekre, amelyeket a francia Safran szállít. A hétfőn bejelentett, flottabővítést célzó hatalmas Boeing-megrendelés után az Emirates ma újabb nagyszabású fejlesztésre kötött…
Omán utazásról álmodsz, mert rájöttél, hogy Dubaj már kommersz és valami többre, autentikusabb élményre, valódi vendégszeretetre vágysz? Omán hotel kínálata minden igényt kielégít, cikkünkben összegyűjtöttük a TOP 5 elérhető árú…
A teknősök több, mint 200 millió éve léteznek a Földön, megelőzve az emlősöket, a madarakat, a krokodilokat, a kígyókat, és még a gyíkokat is a fejlődésben. Lássunk néhány érdekes tényt a páncélos állatokkal kapcsolatban!
A csincsilla (Chinchilla lanigera) vastag, fénylő kabátkája és pinduri teste szinte mindenkit ölelgetésre csábít, mégsem az ölben ücsörgés az állatka kedvenc foglalatossága.
Szófiában rendezik meg csütörtökön a Bulgária-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt - számolt be róla kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja.
Ahogy a többi Breitling kollekciót, úgy az Avenger-t is elérte a frissítés hullám, ami végigsöpört a Breitling palettán. Kifinomultabb és koherensebb lett az új Avenger, ami a mai napig viszi…
Negyven év feletti férfiként részt vettem életem első prosztatarákszűrésén, amely magában foglalt egy fizikális és ultrahangvizsgálatot, előtte pedig megtörtént maga a vérvétel. Összesen negyedórát töltöttem a rendelőben, ami évente egyáltalán nem sok idő, hogy megnyugodjak, mégis sok férfitársam retteg, ha meghallja az urológia, a prosztata vagy e