A miniszterelnök egy igen laza TikTok-videóban ismét kifejezte rajongását az iránt a Donald Trump iránt, aki azt sem tudta, Orbán Viktor melyik ország vezetője.
Az igazság kultúrája alapján az ellenzék megújítását nevezte célnak a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselője, EP-listavezetője vasárnap pártja küldöttgyűlésén. Donáth Anna szerint a Demokratikus Koalíció (DK) a hazugság kultúráját képviseli és gúzsba köti az ellenzéket.
Megközelítőleg 40 millió amerikairól mondható el, hogy szorongási rendellenességgel küzd. Nagy valószínűséggel Magyarországon sem jobbak az arányok, különös tekintettel arra, hogy magyarként híresek vagyunk pesszimizmusunkról. Hogyan kezelhető a szorongás?
Babarczy Eszter azokat az embereket hangosítja ki, akik nem a közösségi média sztárjai. Akik nem fiatalok, és nem is öregednek szépen, nem tündökölnek, nem mondják a magukét, nem mosolyognak állandóan, sőt, időnként vállaltan szomorúak, ráadásul sokszor nem elég "motiváltak" és optimisták, hiába várja tőlük ezt a világ.
A Magyar Horizontok: Best of Best egy olyan, a hagyományos aukción túlmutató érzelmi utazás, ahol a megvásárolt műalkotással nem csupán az otthonod lesz színesebb, hanem érzelmileg is garantáltan gazdagabb leszel.
Egy ultrarövid teszt segíthet a szorongásos probléma gyors felismerésében.Egy kutatás szerint az orvoshoz fordulók közel 20 százalékának szorongásos rendellenessége van.A PsyBlog cikkében azt írja, hogy már két kérdés is elég ahhoz, hogy jelezzék, hogy olyan problémáról van szó, amellyel foglalkozni kell. Ezek a következők:Az elmúlt két hétben érez
A Gettómilliomos Jamaljának kilenc kérdésre kell válaszolnia a húszmillió rúpiás nyereményért. Úgyhogy hoztunk neked kilenc izgalmas tényt a filmről, hátha egyszer belekerülsz egy olyan kvízműsorba, ahol épp ezeket fogják kérdezni! (A szerző, Fiala Borcsa innen üzeni: ez esetben felezünk!)
Az átláthatatlan és olykor szabályozatlan műtárgypiac meglehetősen kiszolgáltatott a hamisításokkal, adócsalással és pénzmosással szemben. Mégis sokan meglepődnek, amikor egy újabb gyanús művészeti csalási ügy kerül elő, azonban sajnos ezek az esetek korántsem annyira ritkák. Ennek apropóján cikkünkben bemutatunk négy olyan esetet, amik alaposan fe
Zajlik a parlamentben az építészeti törvénytervezet vitája. A Balatoni Szövetség határidőre elküldte észrevételeit ezzel kapcsolatban, több mint 60 szakmai észrevételt téve. Október 5-én jelent meg a kormány oldalán a törvény tervezett módosításait tartalmazó szöveg, amelynek október 12-ig zajlott a társadalmi egyeztetése. A törvénytervezet igen bo
Nem jelent meg időben a munkahelyén Gajdos Tamás, így György Gabriellának kell levezetnie az esti híradót az ATV hírcsatornán.Gajdos Tamás a mai napon nem jelent meg az ATV Híradó stúdiójában – áll az ATV közleményében. Nem ment be dolgozni A csatorna etikai kódexe szerint a műsorvezetőknek az adás kezdete előtt egy órával már az épületben
Az ördög a részletekben van elhantolva - mint tudjuk. Egyszer megkértek, hogy tartsak főzőtanfolyamot. Elkezdtem magyarázni a hölgyeknek, ám ők átvették a szót és sorban egymás után elmesélték, milyen fantasztikus ételekkel kényeztetik a családjukat, de a hálátlanok nem értékelik a fáradozást. Na - gondoltam -, nincs itt rám semmi szükség! Aztá
Elkopott a mostani központja, újat építenek a világ legnagyobb nyomozószervezetének. Ám a vezetői és Virginia állam egyes politikusai szeretnék felülvizsgáltatni ezt a kormányzati döntést. A kiválasztott Maryland állam irányítói viszont örülnek, szerintük robbanásszerű fejlődést hozhat az óriásberuházás, további cégek és szolgáltatások fognak odate
A világ minden szegletébe eljutott a módszer, amivel a nők könnyebben szabadulhatnak meg a felesleges kilóiktól. A vényköteles injekciót azonban nem erre fejlesztették ki, ráadásul veszélyes is.
Mi a Hamász? Milyen a gázai társadalom? Miért történt az október 7-i terrorcselekmény? Nagyinterjúnkban többek között erről kérdeztük a térség szakértő kutatóját, Sayfo Omart, aki szerint a konjunktúra idején Európát nem annyira érdekelte a Közel-Kelet, ma pedig már a világgazdaság Ázsiába való eltolódása miatt lehet kisebb a térség jelentősége. Be
A szívtipró maláj tigrist megformáló Kabir Bediért az egész ország odavolt a nyolcvanas években. Látogatását valóságos hisztéria övezte. De ki volt Sandokan a valóságban?
Azon manapság már senki nem lepődik meg, hogy a hotelekből sok törülközőt vagy köpenyt lopnak el. Az alábbi cikkben azonban 5 olyan tárgyat gyűjtöttünk össze, amiről álmunkban nem gondoltuk volna, hogy valaki képes elvinni egy szállodából.
Egyszerű és ügyes trükkök, melyekkel újra friss és ropogós lesz a rántott csirke.A legfontosabb első lépés, hogy vegyük ki a maradék csirkét a hűtőből egy kis idővel azelőtt, mielőtt újra felmelegítenénk. Azzal, hogy szobahőmérsékleten és nem hidegen tesszük be a csirkét a mikróba vagy a sütőbe, csökkentjük a túlsütés következtében kialakuló kemény
Érdemes körültekintően és óvatosan rendezgetni a kertekben és parkokban felhalmozott lombkupacokat, mert a sűrű avarban téli álmukat alvó sünök rejtőzhetnek – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Orbán Zoltán azt mondta az InfoRádióban, hogy az a legjobb megoldás, ha a leveleket a helyén hagyjuk, mert íg
A Booking.com Cruises tengeri hajóutak foglalására szolgáló új funkciója rengeteg ember számára könnyebbé és elérhetőbbé teszi az óceánjáró hajón való üdülést. A Booking.com online szállásportál a nyáron arról vált hírhedté,…
Amikor fürdőszoba takarításról van szó, a legtöbbeknek elsősorban a zuhanykabin kipucolása, a kád súrolása vagy a toalett fertőtlenítése jut először eszükbe – pedig van még egy fontos dolog, amiről senkinek sem szabadna megfeledkeznie.
Egy friss kutatás kiderítette, hogy hol rejtőznek a világ legnagyobb ivói, az eredmény pedig nem biztos, hogy az az ország, amelyre először gondolnánk.
Mindannyiunknak szüksége van olyan tevékenységekre, amelyekkel kicsit el tudjuk terelni a gondolatainkat a munkáról, a kapcsolatokról, az egészségről vagy a mindent felemésztő érzelmekről.Manapság a "kiégés" és a "stressz" kifejezéseket gyakorlatilag olyan gyakran hallani, mint a "szia" szót. Egy olyan világban, amely elfoglalt, kihívásokkal teli,
A görög fővárosban megrendezett 17. World Luxury Awards gála elsöprő sikert hozott a hazai Spirit Hotel Thermal Spa részére! A luxusszálloda-iparban legnagyobb elismerésnek számító díjakból nem egyet, hanem hetet vihetett haza!
Az igazolványképek fontosak − ez az a kép, amellyel egyértelműen jelezheted: "ez az én arcom". De persze míg Anna Wintour Mario Testinóval készítteti el a sajátját, addig nekünk sokkal többet kell güriznünk érte, hogy megfelelő, nekünk is tetsző képet kapjunk.De ne aggódj: van néhány tuti trükk, hogy az eredmény az eredeti célnak is megfeleljen, és
A kerti bútor vásárlás általában tavaszi vagy nyári program, van azonban egy nyomós érv, ami az őszi vásárlás mellett szól! Ez pedig nem más, mint a Black Friday, ami már a minőségi kerti bútorok piacára is betört. Idén a GardenTrend is csatlakozott a kezdeményezéshez és akár 30%-os kedvezményt kínálnak a luxus termékek árából!
Kétségkívül esztétikus trend, de az üvegfallal elválasztott, egybenyitott fürdő-háló trend felvet néhány fontos kérdést is, amit érdemes átgondolni, mielőtt belevágnál az átalakításba.
Gyakran betegeskedik? Ősztől tavaszig szinte egyik légúti betegség követi a másikat? Dr. Kádár János immunológust, az Immunközpont főorvosát arról kérdeztük, hogy érdemes-e alapos kivizsgáláson részt venni ilyen esetben.
Felújítás vagy építkezés előtt érdemes elgondolkodnunk, milyen hűtő- és fűtőrendszert alakítsunk ki. Ha a megújuló energia mellett döntünk, okos lépés feltérképezni a hőszivattyús megoldásokat.
Ez az első alkalom, hogy az aranyérmet a Mandarin Oriental szerezte meg, orrhosszal előzve meg az Oetker Collectiont, melynek szerteágazó portfóliójába 12 luxusszálloda tartozik, köztük a párizsi Le Bristol, a franciaországi Antibesben található Hotel du Cap-Eden-Roc és a londoni The Lanesborough.
Egy szakítás szinte mindig fájdalommal jár. Vajon könnyít-e ezen, ha nem ér váratlanul minket? Ha pedig felismerjük a jeleket, azok utat mutathatnak ahhoz is, mit tehetünk az együttmaradásért!
Az El Nino időjárási jelenség, amely általában a globális hőmérséklet emelkedésével jár, folytatódik a télen és tavasszal is. A Meteorológiai Világszervezet (Wmo) szerint 90 százalékos valószínűséggel jövő áprilisig folytatódik a Csendes-óceán fölötti ciklikus jelenség. Jó eséllyel az El Nino télen éri el intenzitásának csúcspontját.Szeptemberben a