2022. szeptember 5. hétfő

szept. 5
10:12
Az EU a járvány őszi és téli hullámaira való felkészülésre tett javaslatai (Vital)
Az uniós bizottság által javasolt intézkedések
szept. 5
10:15
Olyan szerződés íratott alá a vőlegényével ez a nő, hogy elájul tőle a világ: az emberek már most másolják az ötletét (Femcafe)
Egy pillanat alatt lett világhírű, sőt, nők millióinak példaképe ez az ara: vannak akik máris lemásolnák az ötletét, mások szerint azonban csak egy tipikus aranyásóról van szó.
szept. 5
10:15
Második Emmy-jelölését sikerrel díjra váltotta Rév Marcell (Igényesférfi.hu)
A legjobb tévés teljesítményeket felvonultató díjátadón Rév Marcell az Eufória című sorozat egyik epizódjáért kapta az amerikai televíziózás legrangosabb elismerését, a kiemelkedő operatőri munka egykamerás, egy órás sorozat kategóriájában.
szept. 5
10:27
Emmy-díjas lett Rév Marcell (Hamu és Gyémánt)
A hollywoodi filmezés egyik legnagyobb elismerését kapta meg Rév Marcell a magyar idő szerint hétfő hajnalban közvetített Emmy díjátadón. Olyan jelölteket utasított maga mögé, mint a Loki, a Squid Game, a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése és A csodálatos Mrs. Maisel. A Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia
szept. 5
10:54
Miért adjunk feltétlenül otthon reggelit a gyereknek? (Vital)
A reggeli elmulasztása egész napos teljesítményünkre hatással van, gyerekeknél pedig különösen káros lehet. Egy angol felmérés arra kereste a választ, hogy rá tudja-e nevelni az iskola azokat a gyerekeket a reggelizésre, akik családjában az nem szokás.
szept. 5
11:00
Itt töltik a nászutat Hosszú Katinkáék és máris nagyot változott a férje (Blikk)
Nagyon messzire mentek?
szept. 5
11:09
Az internetes párkeresés csapdái (Femcafe)
A társkeresést ugyan megkönnyíti, a párkapcsolatokat viszont súlyosan rombolja az internet, állítják szakértők. A közösségi médiában nagyon könnyű mások életében részt venni, így könnyebb is velük kapcsolatot teremteni.
szept. 5
11:24
Az EMA a Nuvaxovid oltóanyag emlékeztető oltásként való jóváhagyását javasolta (Vital)
A Nuvaxovid nevű oltóanyag emlékeztető oltásként való alkalmazása felnőttek esetében nem csak akkor ajánlott, ha az alapoltást is ezzel a vakcinával végezték, hanem...
szept. 5
11:45
Harry herceg örökké bánni fogja Diánával való utolsó telefonbeszélgetését (Hamu és Gyémánt)
Így emlékezett vissza az utolsó beszélgetésre Harry Herceg.
szept. 5
11:48
Milyen lehet a Retro véradás? (Vital)
Régi idők véradásainak hangulatát felidézve, sör-virsli (néhol kolbász) menüvel, meglepetés ajándékokkal és hamisítatlan retró hangulattal várja az Országos...
szept. 5
11:51
Így néz ki az új parkolási rendszer Budapesten (Femcafe)
Hétfőtől többet kell fizetni a parkolásért Budapesten.
szept. 5
12:15
Ez a bor más, mint a többi – így lett a Szekszárdi borvidék személyes kedvencem (egy.hu)
Bor, mámor, Szekszárd! Szerintem ez így helyes. Azóta gondolom így, amióta először jártam a szekszárdi dombok öleléséből kibontakozó vörösbor-termő vidéken, és megkóstoltam az itteni kadarkát.  Azóta azt is gondolom, hogy jó bort csak jó emberek tudnak készíteni, és ezzel talán fel is fedtük a Szekszárdi borvidék titkát.
szept. 5
12:27
4 menstruációs tünet, amivel azonnal orvoshoz kell fordulni: súlyos betegség állhat a háttérben, mindenképp kezeltetni kell (Femcafe)
Amennyire természetes és egészséges dolog az, hogy mi nők minden hónapban menstruálunk, annyira sok probléma is adódhat ezen a téren, melyek akár súlyos betegségek tünetei is lehetnek. Összeszedtünk 4 tünetet, mellyel érdemes azonnal orvoshoz fordulni.
szept. 5
13:09
Kísérteties körülmények között zuhant a Balti-tengerbe egy osztrák magángép: Nem találták meg a szellemgép utasait (Femcafe)
Röviddel a felszállás után megszakadt a rádiókapcsolat, miután a kabinból nyomásproblémákat jelentettek. A Cessna négy emberrel a fedélzetén kétszer is irányt változtatott, mielőtt a lett partoknál a tengerbe zuhant.
szept. 5
13:15
Cate Blanchett bemutatta a tökéletes őszi szettet a velencei filmfesztiválon (Femcafe)
Cate Blanchett szó szerint csak úgy virágzott a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegén egy gyönyörű Schiaparelli-kombinációban, most viszont egy sokkal lezserebb – de nem kevésbé stílusos – megjelenést öltött magára, amely nagy valószínűséggel az új őszi egyenruhád lesz.
szept. 5
13:24
Milyen kevésbé ismert tünetek kapcsán érdemes refluxra gyanakodni? (Vital)
Reflux – nem csak a gyomorban okoz tüneteket A reflux, vagy ahogyan sokan ismerjük túlzott gyomorsavtermelés, gyomorégés ismert tünete a szegycsont tájékán...
szept. 5
13:39
Sokkoló adatok: Rengeteg halálos áldozatot szed az anorexia, a fiatal magyar nők 3 százaléka érintett a betegségben (Femcafe)
Talán nem is gondolnánk, mennyire veszélyes és halálos is tud lenni az anorexia.
szept. 5
13:48
Új lehetőség nyílt a lottózók előtt (Infostart)
Jön a folyamatos játék.
szept. 5
14:06
Bámulatosan édes őszi szerelésre váltott a kicsi Kamilla. Ebben a holmiban egyszerűen tüneményes Gyuricza Dóráék lánya (Blikk)
Annyira vagány.
szept. 5
14:45
Ezt gondolja a Nasa korábbi vezetője az Hold-misszió többszöri elhalasztásáról (Hamu és Gyémánt)
A múlt héten a fél világ arra várt, hogy megnézzék a Nasa Space Launch System (SLS) történelmi indítását, azt az elképesztően drága rakétát, amelynek célja, hogy néhány éven belül amerikai űrhajósok újra a holdra szálljanak. Csupán egy bökkenő akadt a történetbe, mi a probléma? Az indítás nem történt meg. A szóban forgó egységnek múlt hét
szept. 5
14:51
Lemezvásárra fel! Ismét megrendezik a független lemezkiadók vásárát (Femcafe)
A lemez- és kazettabörze szeptember 10-én az Élesztő Teraszon, a Mammut tetején lesz, ahol szakmai beszélgetések és dj-szettek is várják az érdeklődőket.
szept. 5
15:06
Mikor kezdődik a síszezon az osztrák síterepeken? (Síelők)
Közeleg a síszezon, már készülődnek Ausztriában a síterepek üzemeltetői! Szeptember 24-én tervezi a nyitást három ausztriai gleccser síterep: Kaunertal, Mölltal és Pitztal . Ezt követően nyit Sölden szeptember 30-án.
szept. 5
15:15
Báránysült zöldségekkel (egy.hu)
Árpás László receptje
szept. 5
15:21
Hat városban, több mint ötezer nézőt varázsolt el az Mvm Zenergia gálakoncertje (x) (egy.hu)
Hetedik alkalommal hívta életre az Mvm Zenergia egyedülálló koncertjét az Mvm. Újragondolt klasszikusok csendültek fel Rúzsa Magdi, Balázs János és a Concerto Budapest előadásában 2022. augusztus 27-én 19:30-tól. A fényfestéssel kísért koncert idén a teltházas Erkel Színház mellett öt vidéki nagyvárosban és online is követhető volt, így rekordszámú
szept. 5
16:15
„Amint a mesekönyv a kezembe kerül, már én is megnyugszom” – Priger Inez és Tamás Zsuzsa a Popfilterben (WMN)
Végre itt a Popfilter hatodik évada! Az első adásban két szakértőnkkel az egyik kedvenc témánkról beszélgetünk: a mesékről.
szept. 5
16:30
Odapenderült Paprika Piroska és úgy rendet vágott a zsűriben, hogy Majka is csak kapkodta a levegőt (Blikk)
Köllő Babett el sem hitte a Sztárban sztár leszekben.
szept. 5
17:15
Palvin Barbi volt a leggyönyörűbb a velencei filmfesztiválon: rövid hajjal debütált a modell (Femcafe)
Palvin Barbi három elképesztő szettet mutatott fel a velencei filmfesztiválon, ahova természetesen kedvesével, Dylan Sprouse-zal érkezett. Az összeállítások teljesen különbözőek voltak, ahogyan Barbi frizurái is.
szept. 5
17:15
Kína jóváhagyta az inhalációs koronavírus-vakcinát (Hamu és Gyémánt)
Kína lett az első ország, amely engedélyezte az inhalációs koronavírus-vakcinát.
szept. 5
17:21
„Jó fiú vagy, Géza, csak tudni kell bánni veled” – Hetvenéves lenne Balkay Géza (WMN)
Megdicsőülés helyett emberi roncsként végezte az életét, pedig nem ezt érdemelte volna.
szept. 5
17:33
15 éve nem szexelt a férjével a nő, akinek eltávolították a nemi szervét (Femcafe)
A 45 éves nő egészségügyi gondjai tizenéves korában kezdődtek, ráadásul kamaszként a lehető legrosszabb is megtörtént vele. Ugyan 15 éve nincs házasélete, férjével jóban-rosszban kitartanak egymás mellett.
szept. 5
18:15
„A meggy az éretlen cseresznye, a fiúknak pedig összeugrik a fütyijük, ha megijednek” – Legelképesztőbb gyerekkori elméleteink (WMN)
„Huszonöt éves koromig hittem azt, hogy az orangutánt orangutánGnak hívják” – szerkesztőségünk tagjai a legviccesebb félreértéseikről meséltek. Várjuk a tieiteket is!
szept. 5
19:15
Lehet-e kiegyensúlyozott valaki, akinek nincs szexuális partnere? – Pszichológussal beszélgettünk a kényszerű önmegtartóztatásról (WMN)
Találós kérdés: melyik az a meglehetősen durva szó, amellyel leggyakrabban illetik azokat a nőket, akik ingerültnek, feszültnek tűnnek vagy ugráltatják a környezetüket? Van alapja a beszólásnak, minősítésnek vagy puszta rágalom? Mit gondol erről a pszichológus?
szept. 5
19:24
Tündéri, ahogy a táskával nekiindul Curtis kisfia. Eljött a nagy nap (Blikk)
Már ekkora!
szept. 5
19:27
„A jó ég áldjon meg, legalább kollagént szedjél már!” – egy mondat és egyetlen természetes hatóanyag segített rajtam (egy.hu)
Ilyen látványos javulást gyógyszer nélkül még sosem tapasztaltam. Egy hónap alatt szerettem bele a kollagénbe, és jelentem: viszonyunk tartós, már nem is szeretnék nélküle élni. De nem vagyok irigy – nektek is javaslom, hogy ismerkedjetek meg vele!
szept. 5
19:57
Katalin hercegnét arra kérték, gondolja át a családtervezést (Hamu és Gyémánt)
Vilmos herceg és Katalin hercegné három gyönyörű gyermek, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg szülei. Sokan rebesgetik, hogy vajon lesz-e negyedik hercegi baba?
szept. 5
20:27
Pofonegyszerű teszt: te vajon pszichopata vagy? Ebből az egy dologból azonnal kiderül, ha igen! (Femcafe)
Íme egy könnyű módszer, amivel kiderítheted, szenvedsz-e ebben a mentális betegségben vagy sem.
szept. 5
21:03
Nehezebben olvasnak és a matek sem megy úgy a kisiskolásoknak, mint 2 éve (Hamu és Gyémánt)
Az amerikai diákok rég teljesítettek ennyire rosszul, egészen pontosan húsz éve.

2022. szeptember 6. kedd

szept. 6
0:09
Minden idők legerősebb flottája: Maxi Yacht Rolex Cup 2022 (AQUA)
Minden idők egyik legnagyobb, legversenyképesebb és leginnovatívabb maxijacht flottája kezdte meg Porto Cervóban az ötnapos regattát. Először 1980-ban rendezték meg a Maxi Yacht Rolex Cupot, amely a szokásoknak megfelelően hétfőtől szombatig tart, a csütörtöki pihenő-, illetve tartaléknap. A Costa Smeralda Yacht Club és a Nemzetközi Maxi Szövetség
szept. 6
5:12
OMSZ: ez volt a legmelegebb magyarországi nyár (Infostart)
Két fokkal magasabb volt a középhőmérséklet, mint az elmúlt három évtized átlaga.
szept. 6
5:33
Amikor a kenyér ára milliós tétel volt: a történelem 5 legdurvább hiperinflációja (Hamu és Gyémánt)
Bár az infláció mértéke most is aggasztó, és történelmi csúcsokat dönt, volt ennél rosszabb is: képzeljük el, hogy amíg a frissen kikért kávénkat szürcsölgetjük, az ára már meg is duplázódott, vagy hogy a kenyér ára hirtelen milliós értéket üt meg. Ijesztő belegondolni, de volt már hasonló a történelemben. Mindezt Magyarország testközelből is megta
szept. 6
5:45
Egyelőre nem műtik meg Sallai Rolandot (Igényesférfi.hu)
Egyelőre nem műtik meg Sallai Rolandot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott támadóját, aki szombaton a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan.
szept. 6
5:51
Hol a határ a düh, az „egyszerű” bunkóság és a bántalmazás között? (WMN)
A düh természetes emberi érzés. A másik szándékos bántása, a manipuláció, az önkontroll hiánya, vagy az önreflexió nélküli erőszak viszont már nem az. Sokszor mégis nehéz megtalálni a határt az „egyszerű” bunkóság és a bántalmazás között.
szept. 6
6:15
Harmincas nyugdíjasok, akik úgy kezdték, mint te vagy én: így érik el, hogy többé ne kelljen dolgozniuk (egy.hu)
A fiatal nyugdíjas az új trend? Egyre több huszonéves kötelezi el magát a F.I.R.E. mozgalom mellett, amelynek lényege, hogy néhány év munka után megteremtsék pénzügyi függetlenségüket. Mutatjuk, hogyan csinálják!
szept. 6
6:39
Immár tizenkilencedik alkalommal: Seapromo Regatta az Adrián (AQUA)
Szeptember 24-én újra elrajtol Magyarország presztízs adriai vitorlásversenye, a Xix. Seapromo Regatta! Az Adria mesebeli tájain, gyönyörű útvonalon az idén 16 csapat részvételével indul útjára a vitorlásderbi Bavaria 46C hajókkal. A Pasman- és Ugljan-sziget megkerülésével, tagolt és változatos vízterületen mérkőznek meg a csapatok, a helyszín egya
szept. 6
6:51
Brendan Fraser: a súlyosan elhízott emberek nagyon erősek (Igényesférfi.hu)
Brendan Fraser Darren Aronofsky legújabb filmjében tért vissza a filmvászonra, ráadásul nem is akármilyen külsővel.
szept. 6
7:15
Lakossági napelemes pályázat: íme, a második ütem részletei (Igényesférfi.hu)
Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett.
szept. 6
7:45
Bíró Attila: fontos tapasztalat Párizs felé (Igényesférfi.hu)
Bíró Attila szövetségi kapitány bár nem elégedett az Európa-bajnoki negyeddöntőben vereséget szenvedett női vízilabda-válogatott teljesítményével, de fontos tapasztalatnak nevezte a párizsi olimpia felé vezető úton.
szept. 6
7:45
Az új Thatcher, vagy Boris Johnson gyengébb kiadása? – 10 + 1 tény Liz Truss új brit miniszterelnökről (WMN)
Nagy-Britanniának új miniszterelnöke van, aki a harmadik nő a sorban, és aki baloldaliból lett konzervatív, EU-pártiból pedig hangos brexithívő. Vajon kinek lesz igaza lesz vele kapcsolatban? Azoknak, akik az új Vasladyként láttatják, vagy azoknak, akik szerint „ugyanolyan lesz, mint Boris Johnson, csak sokkal gyengébb kiadásban”? Íme, néhány tudni
szept. 6
7:45
Abortusztablettát rendeltem a netről: pont olyan könnyű volt, mint amilyen veszélyes (egy.hu)
Szívecske Abortusz Magyarország Szívecske – mutatja a Messengerem. Rákattintok a szokatlan hirdetésre, kapom is az automatikus üzenetet: „Kedves Sára! Kérjük, mondd el, hogyan tudnánk segíteni.” Lekattintom a profilt is, hogy megtudjam, ki és pontosan miben szeretne segíteni. Pár pöccintés után a Women on web nonprofit szervezet oldalára érkezem, a
szept. 6
7:51
Komoly árugrással kezdte a hetet a gázár – Kiderült a drágulás oka is (Femcafe)
Jelentősen, csaknem 30 százalékkal nőtt az európai gázár az irányadónak számító Ttf holland gáztőzsdén.

Keresés