Mindannyian bizonytalanok vagyunk egy lehetséges új kapcsolatot elején, amikor még azon törjük a fejünket, hogy a másik személy vajon hogyan viszonyul hozzánk.
A kognitív viselkedésterápia (Cognitive Behavioral Therapy (CBT)) egy verbális terápiás módszer, amely azáltal segíthet a problémák kezelésében, hogy segít felismerni, majd megváltoztatni a gondolkodásmódját és a viselkedését, mely a problémáihoz vezetett.
A napozás és a szolárium rajongóinak, illetve azoknak, akiknek sok anyajegyük van, vagy változást fedeztek fel bennük, feltétlenül szükséges az anyajegyszűrés.
Főzés után számtalan dolog landol a mosogatóban, hiszen mi sem egyszerűbb, mint a lefolyóba önteni az elkerülhetetlen konyhai hulladékot. A baj csupán az, hogy ezzel sokkal több kárt okozunk, mint gondolnánk…
A napokban zajlott a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének éves konferenciája, melynek egyik fő témája az volt, hogy a műtétre való felkészülésnek – egyebek mellett szakszerűen összeállított étrenddel – mekkora jelentősége lehet a gyógyulás szempontjából.
Immár második éve. A brit mornings.co.uk minden évben összeállítja a TripAdvisor értékelései alapján a legjobb szállodai reggelik rangsorát. A pontozás nem bonyolult: a TripAdvisorra érkező szöveges értékelések közül a „legjobb reggeli”, „kiváló reggeli”, „szuper reggeli” bejegyzések mindegyikéért jár 1-1 pont.
Szeptember 29. az élelmiszerveszteséggel és -pazarlással kapcsolatos tudatosság nemzetközi napja. A Maradék nélkül program 2016 óta követi nyomon a magyar lakosság...
„Ha valaki úgy gondolja, hogy ez segítség lenne a számára, vagy csak simán jobban érezné magát tőle, akkor keressen bátran! Ingyen hajvágást ajánlok fel nehéz anyagi körülmények közt élőknek. Ha valóban te vagy az, aki nem engedheted meg magadnak, hogy szalonba menj, írj nekem, és vendégem vagy egy hajvágásra. Vas és a környező megyék.” Elámultam,
Cindy Crawford rengeteg hasznos tanáccsal látta el a lányát, Kaia Gerbert: a 21 éves szupermodell nemrég elárulta, szerinte melyik a leghasznosabb mind közül.
Aki a jó bort szereti, rossz ember nem lehet! A szőlőből készült nedű szerelmesei minden bizonnyal nem bánják, ha egy újabb üveggel bővül a gyűjteményünk. Ám ha mégis egy igazi különlegességgel szeretnénk kedveskedni nekik, arra is van pár ötletünk!
Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember még nagymamájától tanulta meg a fekete nadálytő kenőcs receptjét, amit szívesen el is készített a természetes gyógymódért hozzá fordulóknak. Lopes-Szabó Zsuzsa, Gyuri bácsi lánya a régi családi receptet leporolva, és azt jelentősen megújítva, egy bővebb hatóanyag-tartalmú gélt fejlesztett ki.
Falatozz az ország legjobb éttermeinek kínálatából – töredékáron, ismerd meg a hazai zsidó gasztronómia színes történetét, vegyél könnyes búcsút az Őrház Chill & BBQ-tól a legfinomabb falatok mellett, vagy edd magad boldoggá illatos töltött kürtőskalácsból. A választás rajtad áll, a programok adottak:
Elhagyták, becsapták, kihasználták, megerőszakolták, minden lehetséges módon bántalmazták és semmibe vették – egészen más mindezt látni is, mint csak hallani róla.
„Az egyetemen is inkább a tévés vonal érdekelt, és valamikor az első év végének környékén hagyhatta el a számat hangosan is a mondat: az biztos, hogy soha nem leszek cikkeket gyártó újságíró. Aztán tessék, most itt vagyok” – Dián Dóri
Egy titokzatos lisztszerű anyag, ami az évtizedek alatt a sütés egyik elengedhetetlen alapanyaga lett, de kevesen tudják, mennyi mindenre használható még ezenkívül. Nem másról van szó, mint a sütőporról, ami igen hasznos szer egy környezetbarát háztartásban.
A felnőttkori rosszindulatú daganatok 3 százaléka vesedaganat, előfordulási gyakorisága az elmúlt évtizedekben folyamatosan, évi 2-4 százalékkal emelkedik. Ennek 80 százaléka az úgynevezett világossejtes veserák.
2022. szeptember 24-én, a Párizs melletti Chantilly Arts & Elegance rendezvényen a Volkswagen Csoport bemutatta azt az innovatív formatervezési tanulmányt, amely újradefiniálja a jövő hosszú távú mobilitását. A GEN.Travel névre keresztelt, teljesen elektromos meghajtású Innovation Experience Vehicle (IEV) egy tényleges prototípus, amely au
„Az az általános tapasztalatom, hogy a legtöbb plus size opciókat is kínáló márka elfelejti, hogy a testek, amikre a ruhákat húzzák majd a kedves vásárlók, nem ugyanolyanok, mint a konfekcióméret” – írja Laura. De lássuk csak, pontosan milyen problémákkal kell megküzdeniük, és milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik eltérnek a konfekciómérettől.
1963. november 22-én John F. Kennedy elnököt meggyilkolta Lee Harvey Oswald, akit még a felesége is bűnösnek vallott. De talán nem is az igazán megdöbbentő, hanem, ami utána történt!
Nem láthatjuk vagy érezhetjük, de a Tejútrendszer, ahol a Naprendszerünk is található, a tudósok szerint hullámzik, mint egy tó, amelyet egy kő megzavart.
Itt egy újabb tanulmány, ami alátámasztja, hogy ha mértékkel fogyasztasz ebből az „éltető" italból, az tényleg életet ad. És ezt most majdnem félmillió ember támasztja alá.
Hétfőtől szavazhatnak a természetjárók az Aktív Magyarország által immár harmadik alkalommal meghirdetett Év Kilátója és Év Turistaháza pályázatok jelöltjeire.
Megdöbbentő mondatok hangzottak el a szeptember 29-i kormányinfón, amely nem sok jót ígér a turizmus-vendéglátás szektor és az abban dolgozók, valamint a kikapcsolódni vágyó emberek számára. Idézem: Ha ilyenek maradnak…
Október 8-án nyitják meg hivatalosan az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható 1400 kilométeres Via Transilvanica turistaútvonalat – közölte szerdán az útvonalat kiépítő Tasuleasa Social Egyesület. Az…
Prediabéteszről akkor beszélünk, mikor valakinek a vércukorszintje magasabb a normálisnál, de még nem érte el azt a szintet, amikor már 2-es típusú cukorbetegségről beszélünk.
1963. november 22-én John F. Kennedy elnököt meggyilkolta Lee Harvey Oswald, akit még a felesége is bűnösnek vallott. De talán nem is az igazán megdöbbentő, hanem, ami utána történt!
Eddig haszontalan, esetleg bűntudatkeltő tevékenységnek hitted, de most, hogy egy tanulmány szerint a hosszú élet titka lehet, talán átértékeled a dolgot, és napi szintű szokásoddá teszed!
Újabb három osztrák sítereppel bővül a választék azoknak, akik már ősszel is szeretnének síelni. Pénteken Stubai, szombaton pedig Kaunertal és Pitztal fogadja az első síelőket.
A svéd Anna Östling és a Wings Sailing Team nyerte az első női Match Race Denmark versenyt Skovshoved kikötőjében, a Dán Királyi Yacht Club otthonában. Az esemény a 2022-es Women’s World Match Racing Tour (női párosverseny-világbajnokság) második állomása volt, és tizenkét nemzetközi női párosverseny-csapatot vonzott a háromnapos regattára. Östling
Hogyan lehetek síoktató? Gyakran teszik fel olvasóink a fenti kérdést, hiszen sokan szeretnék elmondani magukról, hogy hobbijuk egyben a munkájuk. Ebben a cikkben az SMSZ / TF képzését mutatjuk be részletesen.
Nemrég Bostonban jártunk. Boston Massachusetts állam fővárosa és 1630-as alapításával az USA egyik legrégibb városa. Gazdag történelmi múlttal rendelkezik: az amerikai függetlenségi háború számos kulcsfontosságú eseménye zajlott itt, többek között a bostoni teadélután.
Akut helyzetben bármikor, de különösen a találkozás első perceiben különböző okú és eltérő súlyosságú konfliktusok keletkezhetnek. Ezek nemcsak a betegellátás során fordulhatnak elő. Hogyan viselkedjünk laikusként, ha agresszív magatartást tapasztalunk?
A bőr megfelelő ápoltsága az egészség egyik elengedhetetlen része – végül is ez a testünk legnagyobb szerve. Az egyik legbiztosabb tipp, ha elkerüljük a tűző napot, de azért nem teljesen: mindössze 10-15 percnyi napozás is elősegíti a D-vitamin előállítását az egész bőrön. Azt pedig tudjuk, hogy a D-vitamin az egyik legjobb vitamin a bőr számára. D
Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács csütörtöki tanácskozásán elismerte, hogy az általa szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás során hibákat követtek el, és sürgette a haladéktalan elhárításukat.