A Headache július-augusztusi számában megjelent tanulmány szerint az alultápláltság és az elhízás összefüggésbe hozható a migrén kockázatának növekedésével.
Pálinkás Ildikó és férje, Magyari István, a Safi Cicamenedék Alapítvány életre hívói több mint húsz cicával és két kutyussal osztják meg az életüket. Pihenőpolc, kaparófa és játékok állnak a bársonytalpúak rendelkezésére a nagytarcsai ház szinte minden helyiségében. Az állatok napfürdőzhetnek a hatalmas kertben, de elnyújtózhatnak a lefedett úszóme
„Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” (Jn 13,34) – ezzel a mottóval indul a 2022. szeptember 17-25. között megvalósuló XVI. Ars Sacra Fesztivál. „Istenről, az isteniről csak szuperlatívuszokban szólhatunk” – vallják a szervezők, akik e szándéknak megfelelően a szakrális művészeti alkotások, előadások legjobbjait igyekeznek bemuta
Egy igazi közösségi élményben és szabadtéri sütögetésen vehetnek részt a hamburgereket, a minőségi húsokat és a grillezést kedvelő baráti társaságok és családok a debreceni Szaft ’N Burger-en szeptember 3-án.
A kiégés (burnout) szindróma sokat vizsgált jelenség, amely azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el, akiknek munkájukhoz az átlagosnál sokkal nagyobb mértékű empátiára van szükségük (orvosok, ápolónők, szociális munkások, pedagógusok stb.).
Ha minden igaz, Kanadában hamarosan új formája lesz a tömegközlekedésnek, aminek köszönhetően szinte percek alatt el lehet jutni bárhová. A kanadai TransPodnevű startup nemrég egy olyan hibrid fejlesztést mutatott be, amely egy repülőgép és egy vonat keresztezése. A vállalat állítása szerint a jármű forradalmasíthatja a közlekedést Kanadáb
Talán te is láttál már az utcán sétálva olyan kutya-gazdi párosokat, kiknek pórázán elsőre furcsának tűnő, feltűnő szalag lifegett. Nem véletlenül volt ott, sőt, még a színválasztás is nagyon beszédes.
3 évre elosztva mintegy 1,2 milliárd forint összegben, minden idők legnagyobb és legtöbb zajcsökkentő megoldást nyújtó lakossági zajvédelmi programját indította el szeptember 1-jén a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítványon keresztül a…
Csodamód izgalmasan indul az idei október: hosszú kihagyás után ismét színpadra lép hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a Quimby. A felejthetetlennek ígérkező eseményre a Budapest Parkban kerül majd sor. Erről tényleg nem érdemes lemaradni!
A TikTok, az Instagram és a YouTube szépség bloggerei számos olyan, úgynevezett beauty hacket osztanak meg követőikkel, amelyeket a hétköznapi szépségápolási rutinunkba beillesztve otthon is érhetünk el olyan eredményeket, mint egy alapos kozmetikai kezeléssel. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Az idei ősz hihetetlenül színesnek és inspirálónak ígérkezik már most – kezeket fel, ki várta még ezt az évszakot?! Ha te nem is tartoztál közéjük, ezek a programok garantáltan hangulatba hoznak!
Tudtuk, ez az este a bizonyítéka annak, hogy nem vagyunk már gyerekek, sem kamaszok, ez itt bizony már a felnőttség küszöbe, amit mindannyian át fogunk lépni.
Ha valaki azt mondaná, hogy nincs több diós bejgli, nincs több málnaszörp vagy finom puha főtt kukorica, kinevetnénk, ugye? Sületlenséget beszélsz – mondanánk. Pedig nem vagyunk messze tőle, hogy bejgli helyett kivis pitét, főtt kukorica helyett olajbogyó-salátát együnk. Számos kert végében már kilószám terem a füge – Magyarországon, ahová régen kü
Az év elején egy magazin 20 ezer városlakót kérdezett meg a világ minden tájáról arról, hogy milyen érdekességek, látnivalók találhatóak meg a városukban. A TimeOut magazin munkatársai több ezer válaszból állították össze a világ legfelkapottabb, legtrendibb utcáinak listáját, amelyet aztán globális szakértői hálózatuk hozzájárulásával ko
A Balatoni Kör által nyolcadik alkalommal meghirdetett Év Strandétele versenyen egy újragondolt klasszikus, a balatonboglári Bundi Bijó Bárja magyaros töltött kürtőskalácsa győzedelmeskedett. Bő tíz éve még leginkább a strandbüfék nívója miatt érték kritikák a Balatont, pedig már akkor megjelentek az újhullámos büfék, később pedig a bisztrók is. A
A virológus szerint ősszel-télen nőni fog a fertőzések gyakorisága, de negyedik oltást csak kivételes esetben javasol. Azt is elmondta kiknek és miért.
Az erekciós zavar gyakori az idősebb férfiaknál, azonban nem kell, hogy az öregedés része legyen. Hogyan lehet elkerülni? Íme 11 tipp, amit a szakértők ajánlanak.
Vilmos herceg és Katalin hercegné elköltözése a fővárosból a múlt hónapban került a címlapokra, mivel a pár megerősítette, hogy Windsorba teszik át a székhelyüket. A költözéssel együtt pedig Vilmos egy régi királyi tradíciót is megszakított.
A populáris kultúra számos alkotása azt sugallja számunkra, hogy a boszorkányok mind-mind máglyán fejezték be életüket a középkorban, illetve az újkorban. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, egész más kép tárul elénk.
Mondhatnánk, hogy minden Bugatti tiszteleg a márka múltja előtt, de ez különösen igaz a most eladásra kínált Chiron Sport 110 Ans-re. A 2019 elején bemutatott húsz Chiron Sport 110 Ans-ból egy hiperautót kifejezetten a francia márka 110. évfordulójának megünneplésére tervezték. És most a valaha épített egyik legexkluzívabb utcai Chiron egy
A szorongásos betegségben szenvedők nagyobb valószínűséggel lesznek betegek, és tovább is tart a betegségük. A háttérben álló szorongás azonban kezelhető, ezáltal nemcsak a szorongás tartható kézben, hanem a szövődmények is megelőzhetőek.
Néhány kellemetlenséggel kellett megküzdeniük. Több mint négy hónap telt el azóta, hogy a SpaceX az Axiom Space űrvállalat Axiom-1 küldetésének részeként elindította a Nemzetközi Űrállomásra az első, kizárólag civil űrturistákból álló legénységet.
Összesen 20-30 helyen, alig pár négyzetméteren az országban felütötték fejüket a kaktuszok. Jellemzőjük, hogy nem őshonosak, viszont rendkívül szívós növények, ami miatt veszélyesek lehetnek a hazai növényvilágra – hívja fel a figyelmet az Időkép.
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
Tisztában van vele, hogy milyen típusú kontaktlencsét visel? Ismeri a tisztítás szabályait? Hogyan hat a terhesség a lencseviselésre? Kérdések és válaszok.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Holland Nagydíj pénteki első szabadedzésén, melyen csapat- és honfitársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont futotta meg a második köridőt.
Az órák mellett szabadidőnk szerelmei az autók, ezért is kezdtünk bele az őszintén: autókról sorozatunkba, noha idő szűkében ritkán tudunk új epizóddal jelentkezni. Most viszont… …Míg Viktor nyári szabadságát élvezve…
Bezárni nem fognak, de nyitvatartási idejük és szolgáltatásaik szűkítését többnyire elkerülhetetlennek tartják a Balaton közelében található termál- és gyógyfürdők. Az Igali Gyógyfürdőben egyelőre megbirkóznak a drasztikusan emelkedő energiadíjakkal, köszönhetően annak, hogy 2024 elejéig egy fix, nagyon kedvező díjszabású áramszerződésük van, valam