Képzeld el, hogy egyszer csak beállít valaki hozzád, akit egyáltalán nem ismersz, és kijelenti, hogy ő mostantól itt lakik. Mondhatsz erre bármit, akár vissza is küldheted oda, ahonnan jött, neked ebbe nincs beleszólásod, úgyhogy rád se hederít. Mire feleszmélsz a meglepetéstől, teljes természetességgel berendezkedik a lakásodban, mintha egyenesen
Ha az egészségükről van szó, a közösségi média és az egyéb internetes források sem törték meg a magyarok orvosokba vetett bizalmát, az influencerek szavára pedig csak 3 százalékuk ad – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (Aipm) megbízásából végzett friss, reprezentatív kutatásból.
Már nincs felállványozva a jelenleg felújítás alatt álló Corvin Áruház, a Facebookon pedig máris napvilágot látott egy fotó, mely megmutatja, hogyan is néz majd ki az épület a jövőben.
Nemzeti ünnep van Kozmicke Kormoránban, amely az egykori szocialista országok egyesülésével jött létre. A köztévé bemondónője lelkesen tudósít az országszerte zajló ünnepségekről. Sok minden ismerős lehet ebben az előadásban azoknak, akik éltek a rendszerváltás előtt. Meg azoknak is, akik nem.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is az a legújabb sport, ami nem más, mint a SUP-jóga. Ez az új kikapcsolódási forma nemcsak pozitív hatásokkal bír, hanem remek alkalom arra, hogy legyőzzük a saját korlátainkat.
A szimptómák ugyan csak a fertőzöttek csekély hányadát érintik, mégsem érdemes egyetlen legyintéssel elintézni a dolgot, ugyanis a majomhimlő negatív mentális és neurológiai következményei között az agyvelőgyulladás is szerepel.
Minden készen áll az esti filmnézéshez, amikor hirtelen megjelenik a kedvenced, és máris kisajátítja a lábad – ismerős a helyzet? Nekem túlságosan is... De miért szeretnek a kutyák éppen a lábunkra feküdni?!
Az emlékbetörés vagy más néven flashback gyakori tünete lehet a PTSD-ben (poszttraumás stressz zavar) szenvedőknek. Sok, PTSD-ben szenvedő ember nehezen birkózik meg az emlékbetörésekkel és a disszociációval, vagyis hasítással, amelyek akkor fordulhatnak elő, ha olyan triggerekkel - kiváltó okokkal - találkoznak, amelyek emlékeztetik őket az átélt
III. Károly királyt szombaton (szeptember 10-én) kiáltották ki Nagy-Britannia új uralkodójának. A trón édesanyja, II. Erzsébet királynő csütörtöki halála után szállt át a 73 éves egykori walesi hercegre. Az új uralkodóra azonban komoly kihívások várnak az elkövetkezendő hónapokban, pont emiatt az alábbi cikkben 5 olyan nehézséget sorolunk fel, amel
Az 58 éves holllywoodi filmcsillag az utóbbi időben mintha folyamatosan a saját határait tapogatná, amikor nyilvános megjelenésről, vörös szőnyeges moziünnepről van szó. Ezúttal a szmokingviselés általános szabályai ellen vétett, méghozzá nem is akármekkorát.
„Ne legyenek kétségeink, az abortusz kín. Kín a társadalmi megbélyegzéstől és a beavatkozástól való félelem nélkül is. Egy ilyen érzékeny és kiszolgáltatott helyzetet megfejelni a szívhang-törvénnyel pedig – nem kérdés – színtiszta gonoszság.”
91 éves korában elhunyt Jean-Luc Godard filmrendező, aki a hatvanas években tabutémák feldolgozásával és újszerű technikák alkalmazásával forgatta fel a filmművészetet.
II. Erzsébet királynő múlt csütörtökön bekövetkezett halálát követően az Egyesült Királyságban 10 napos gyászidőszak vette kezdetét. Ez idő alatt nyilvános gyűlések, üzletek bezárása, rendezvények lemondása és közlekedési fennakadások várhatók. Ha az elkövetkező napokban az országba utazol, a következőket kell tudnod.
A szénanátha nem csupán kellemetlen tünetekkel jár. A jól ismert panaszok, például tüsszögés, orrfolyás, a szem viszketése mellett sokaknál komoly betegségként jelentkezik: fáradtságot, fejfájást, sőt munkaképesség-csökkenést is eredményezhet.
Vlad Tepes havasalföldi fejedelem - aki a fáma szerint Bram Stoker Drakulájának ihletője is volt - fia, Rossztévő Mihnea apjához hasonlóan számtalan gaztettet követett el élete során.
Az elmúlt hétvégén megérkezett az ősz első havazása az osztrák gleccserekre is. Átlagosan 10-15 cm hó esett a tiroli és salzburgi gleccsereken, Karintiába ennél kevesebb jutott, de ott is fehér ruhát öltöttek a gleccserek.
A járvány előtti utasszámot is meghaladta a Bahart forgalma az év első nyolc hónapjában. A társaság legnépszerűbb járata a Szántód–Tihany között közlekedő komp, de rengetegen utaztak Balatonfüredre, Tihanyba és Badacsonyba is. A Bahart összes ágazata esetén kiemelkedően eredményes évnek mondható 2022 az első nyolc hónap adatai szerint. A Szántód és
Néhány napja beszédtéma, hogy a megemelkedett energiaárak miatti egyes munkahelyek nem tekerik 18 Celsius-foknál magasabbra az irodai termosztátot. Vajon lehetnek ennek egészségügyi következményei? Erről kérdeztük dr. Nagy Marcell igazságügyi foglalkozás-orvostan és munkahigiéné szakértőt.
Vasárnapról hétfőre virradóra fehérlett a Lomnici-csúcs és környéke. A Magas-Tátra legmagasabb részeit néhány centiméteres hóréteg fedte be. A szeptemberi hó nem tartott sokáig, hamar olvadásnak indult.
A terveknek megfelelően halad az új, tizenötszemélyes kabinos lift építése Jasnán. Megérkezett 25 darab kabin, amelyeket már fel is fűztek a drótkötélre és megkezdődtek az első tesztek.
Az allergiás eredetű nátha a magyar lakosság mintegy egytizedét érinti. A betegség a tünetek alapján könnyen diagnosztizálható, és hatékonyan kezelhető. Ha Ön tartós tünetekkel küzd, ne folytasson folyamatos öngyógyszerelést, inkább kérje ki szakorvos tanácsát!
A Technorama egy látványos gyakorlati (alkotó)műhely és egyben tanórán kívüli tudományos tanulási intézmény Svájcban, Winterthur városában (Zürich kantonban, kb. 40 km-re a Bodenseetől). Mi 2019 augusztusában látogattunk el ide és azóta is visszavágyunk, mert fantasztikus élményekkel gazdagodtunk, beleértve az akkor még csak négy éves gyermekünke
Az allergiás eredetű nátha a magyar lakosság mintegy egytizedét érinti. A betegség ugyan nem gyógyítható, de a tünetek alapján könnyen diagnosztizálható és hatékonyan kezelhető.
Felix Baumgartner és Martin Frei, az Urwerk alapítói, ismét egy tőlük megszokott ultra-modern sci-fi modellel bővítették a kínálatot. Ezzel bizonyítva, hogy a márka legegyszerűbb modellje is lehet elképesztő. 1997-ben indult…
Több évtizede foglalkozom idősekkel, azt gondoltam, mindenféle, őket érintő betegségről hallottam már: pár héttel ezelőtt egy tanítványom arról számolt be, 78 éves édesanyja néhány hónap alatt rendkívüli módon legyengült, állandóan kiszáradt a szeme, és teljesen megmagyarázhatatlan módon a nap folyamán lázas és hőemelkedéses időszakok váltották egy
A két legnagyobb német diszkontlánc felbukkanásával az emberek két táborra szakadtak: vannak, akik Lidlisek, mások megrögzött Aldisok lettek. Az igazán keményvonalas Aldi rajongók pedig mostantól magukon is viselhetik hovatartozásukat: pulóvert, zoknit, papucsot dobott piacra a cég.
A hét hajója egyértelműen az az elektromos hajtású motoros, amelyik megdöntötte a kategória sebességi rekordját. Az elmúlt évben az elektromos motorosok egyre határozottabb megjelenéssel tűnnek fel a piacon, több új márka büszkélkedik 30-50 km/órás csúcssebességgel. Ám szeptember elején egy 32 láb hosszú katamarán 109 mérföld/órával suhant el a töb
Mégis műteni kell Sallai Rolandot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott támadóját, aki szeptember 3-án a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan.
Hallottál már a poliamór kapcsolatokról? Ha még nem, akkor a nyitott házasság és a nyitott kapcsolat kifejezésekkel egészen biztosan találkoztál már a médiában vagy a különböző online felületeken.
A 23 859 fő befogadására alkalmas Arthur Ashe Stadion 25 éves története során most először minden alkalommal megtelt, mindenekelőtt azért, mert a korábbi női világelső, nagy hazai kedvenc Serena Williamsnek ez volt a búcsúfellépése US Openen.
A 20. első felének egyik legnépszerűbb festője, Vaszary János nemrég előkerült, eddig soha be nem mutatott képeiből is válogat a Magyar Nemzeti Galéria Vaszary - Az ismeretlen ismerős címmel szerdától látható, hetven alkotást felvonultató kiállítása.