A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában számos kockázati tényező vesz részt, amelyek közül a táplálkozás az egyik legkiemelkedőbb, amellyel befolyásolható a betegség kialakulása, előrehaladása. Helyesen megválasztott étrenddel növelhető a gyógyulási esély és a várható élettartam.
Amikor Lois Mallett-Walker a világjárvány előtt megvásárolta Glastonbury fesztiválra szóló jegyét férjével, Tom Walkerrel, nem gondolta, hogy addigra már hárman vesznek majd részt a fesztiválon.
A szerelme világosította fel róla, hogy a lábfejét díszítő tetoválás bizony szabad teret enged az emberi képzeletnek, és mindenki azt lát bele, amit csak szeretne.
Régi kérdés: van élet a Marson? Volt-e valaha? Most egy tanulmány szerint a vörös bolygó egyik területén több mint valószínű, hogy több milliárd évvel ezelőtt otthont adhatott az életnek.
Festői tájak, kristálytiszta víz és autentikus helyi konyha. Kell ennél több? Íme Európa legcsodálatosabb kikötőinek listája, amelyek nyaralási úti célnak sem utolsók.
Amikor gyerekként először láttam meg a gardróbszekrény egymásnak fordított tükörajtóit, azt hittem, egyszerűen ismétlődnek a folyosóvá mélyülő képek. Pedig hogy is lehetne ugyanaz? Hisz minden újabb tükröződésben ott az összes előző kép.
„Enni vagy nem enni?” – mármint húst. A vegánok és a húsevők egy-egy képviselőjét asztalhoz ültetve szervezett vitaestet a Klímapolitikai Intézet és a Reaktor Alapítvány. Jegyzeteltük Gyimóthy Barbara, a Magyar Vegán Egyesület alelnöke, illetve Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetsége elnökének szavait, hogy mindkét oldal érveit olvasóink elé tá
A koronavírus-járvány időszakát a nagy bevásárlóközpontok is megsínylették. Áramkorlátozást ugyan nem akarnak bevezetni, de a közönségnek készülnie kell arra, hogy egyre több komplexumban kell majd fizetni a mosdóhasználatért.
Az informatikusok évek óta figyelmeztetnek a mesterséges intelligencia (MI) jövőbeni veszélyeire, de nem amiatt kell aggódni, hogy a gépek megdöntik az emberiséget, hanem sokkal alattomosabb dolgok miatt.
A nyári kánikulában sokszor fel sem tűnik a szülőknek, hogy gyermekük jóval többet iszik a szokásosnál, ennek ellenére mégis kínzó szomjúság gyötri. Úgy vélik, hogy mindez a meleg miatt van és még csak nem is sejtik, hogy az ártatlannak tűnő dolog mögött azonnali inzulinkezelést igénylő gyermekkori vagy más néven 1-es típusú diabétesz is állhat.
Bár azt gondolnád, hogy nyáron tabu a csizma, ez közel sincs így. Az esős napokra például kifejezetten jó választás, de bármilyen napon bevetheted ezt a darabot.
Miért él valaki egy többnejűséget gyakorló vallási közösségben, amikor nincs rákényszerítve, hogy ott maradjon? Az ember lelki korlátai néha erősebbek, mint egy börtöncella vasrácsai, ez derül ki a Netflix Keep Sweet, Pray and Obey (Légy kedves, imádkozz és engedelmeskedj) című sorozatából, amely az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Fundament
Itt a nyár, és a nagy hőségben nincs is jobb egy hűsítő italnál. Az alábbi cikkben négy olyan frissítő limonádét mutatunk be, amit biztosan imádni fogsz a kánikulában.
Tombol a nyár, sokan igyekeznek nem tudomást venni a Covidról. De attól még itt van velünk. E cikknek nem a „riogatás” a célja. Hanem valami egészen más. Szerzőnk a betegágyból küldi ezeket a sorokat:
Több módszer létezik, amelyek segítségével megállapítható az elhízás ténye, illetve annak mértéke. Az elmúlt időszakban egyre inkább elfogadottá vált, hogy a BMI jó jelzőmódszer az elhízottság mértékének meghatározására.
A szakértők egyre közelebb kerülhetnek a titokzatos rakéta tulajdonosával kapcsolatban. A Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) – a Nasa Hold körüli pályán keringő műholdja – megtalálta annak a titokzatos rakétahordozónak a becsapódási helyét, amely 2022. március 4-én a Hold túlsó oldalába csapódott. A május 25-én készült LRO-felvételek nem e
Aki menni akar, arra adjuk rá a kabátot. Akkor is, ha a fiunk, lányunk, vagy unokánk az illető. Mert a (nemlétező, de mégis létező) Hesztia-szindróma még egy családot sem tartott egyben.
Két nagyon különböző, mégis nagyjából ugyanannyit kóstáló (~130 ezer forint) órát mutatunk be. Az egyik a Roamer Deep Sea 200 méteres búvárórája innen-onnan ismerős búvárórás jegyekkel, a másik pedig Viktor…
Sokan nem is gondolják, milyen veszélyes lehet egy méh- vagy egy darázscsípés. Ezek a kis teremtmények - főleg védekezés céljából - méreganyagot juttatnak a csípés pillanatában az ember szervezetébe. Ez a méreganyag enyhébb esetben bőrpírt, duzzanatot, fájdalmat okoz, súlyosabb formában viszont akár halálhoz is vezethet.
Monogramos hámok, szegecses nyakörvek és bőrpórázok – minden luxuskutya és -gazdi álma. www.youtube.com The Gucci Pet Collection Az utóbbi időben a kutyák kerültek a divatvilág középpontjába, amiből a Gucci sem akart kimaradni, és a márka kiadott egy saját kutyakollekciót – valószínűleg inkább a luxusmárkát kedvelő gazdik nagy örö
A modern építészet, az art deco és a bécsi szecessziós építészet egyik legkiemelkedőbb alakjának, Josef Hoffmann-nak tervezései láthatók a Ráth György-villában.
Harry herceg és felesége, Meghan Markle viharos távozása már több mint két éve történt, ennek ellenére a bulvárlapok közkedvelt témája mind a mai napig. Azonban úgy tűnik, hogy királyi család egy másik tagja is követi a példájukat, és hamarosan elhagyja az Egyesült Királyságot.
A fogamzásgátló tabletták nemcsak a nem kívánt terhességet akadályozzák meg, hanem terápiaként is alkalmazhatóak. Egyre gyakrabban kerül szóba az endometriosis, hiszen sok nő esetében ez a betegség okozza a meddőségi problémákat. Az endometriosisban szenvedő nők jelentős részében nem is kerül diagnosztizálásra a kórkép, sok esetben a tünetek nem je
A szünidő alatt az az elsődleges, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, kikapcsolódjanak és új élményeket szereznek. Azonban pár dologra muszáj figyelmeztetni őket.