A csapadékhiány következtében a szokásosnál jóval korábban kiszáradt a Körös-Maros Nemzeti Parkban található kardoskúti Fehér-tó. A tó csak nyár közepén, vagy második felében szokott kiszáradni. Az idén azonban télen is alig volt csapadék, s tavasszal is csak kisebb esők jöttek, így érdemi vízborítások sehol sem alakultak ki. A tó nyugati medrét sz
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója nemrég szólt először a Twitter alkalmazottaihoz, hónapokkal azután, hogy bejelentette a közösségi portál megvásárlásának tervét.
A probiotikumok olyan jótékony baktériumok, melyek felveszik a harcot a szervezetben található káros baktériumok ellen, természetesen megtalálhatóak a bélrendszerben, ám táplálékkiegészítők útján is hozzájuttathatjuk a szervezetünket. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy jó-e, ha minden nap fogyasztunk probiotikumot?
A lányom szerintem túl jó, és bár ez elsőre talán nem tűnik nagy problémának, én azért örülnék, ha tudna picit rosszabb lenni. Mert anyaként kevés nagyobb félelme van az embernek, mint attól tartani, hogy bedarálják gyereke szelíd lelkét.
Az orvosok szerint hirtelen szívhalál miatt vesztette életét, ám a boncolás kiderítette, hogy a kétgyerekes apának egy örökletes szívbetegsége volt, amit életében nem diagnosztizáltak.
Az európaiak utazási kedve továbbra is jelentős: 73%-uk tervezi, hogy 2022 júniusa és novembere között külföldre megy nyaralni, a különböző aggodalmak – többek között a magas infláció, az orosz-ukrán válság és a jelenleg is tartó világjárvány – ellenére.
A Mövenpick hotelmárka a szántódi Mövenpick BalaLand Resort és FamilyParkkal debütál Magyarországon, míg az MGallery a tokaji Minaro Hotellel lép be a vidéki piacra, miután Budapesten már futtatja a Hotel…
Minden krónikus betegség okozhat szorongást, mely szexuális diszfunkcióhoz vezethet, ám a diabéteszes neuropátia esetén ez az arány magasabb: a betegek 20 százaléka tapasztal valamiféle szexuális zavart.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából, a Magyar Vízilabda Szövetséggel együttműködve a vízilabdát és a hazai gyógyfürdőket népszerűsítő kisfilm készült a Budapesten megrendezésre kerülő FINA vizes világbajnokság alkalmából. A FINA…