Meglepő felfedezésre jutott egy gyanútlan felhasználó a Google Térkép segítségével: egy olyan lakatlan szigetre bukkant, melyen valószínűleg egy Ufo landolhatott.
Miként egy lánynak fel kell dolgoznia, hogy termékeny nővé válik, úgy a menopauzát követően is tudatosul a nőben, hogy teste már nem ugyanúgy működik, mint korábban. De ki is volt Atalanta, és mi a fordított Atalanta-szindróma?
„Kvadratikus φ-SubGauss-féle véletlen értékek és folyamatok” – ez lett volna a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Fiatal Kutatói Díjával elismert Traski...
Többnyire szimpatikusak nekünk azok az emberek, akik képesek bevallani, ha hibáztak, és szembenézni tetteik következményeivel. Éppen ezért az egyik legalattomosabb gondolati torzítás a túlzott felelősségvállalás, vagyis amikor olyan eseményekért is magunkat hibáztatjuk, amelyekhez kevés közünk van. Mégis miként alakul ki valakiben az önostorozásra
Május első hetében éri el a csúcsát az Éta Aquaridák meteorhullása: már ma este érdemes lesz kémlelned az eget annak reményében, hogy te magad is elcsíped a lélegzetelállítóan szép pillanatokat.
Az élelmiszer-alapanyagok beszerzése az ukrajnai háború miatt nehézkessé vált az utóbbi időben, ezért döntöttek a speciális szabályok mellett, melyek a gyártókat segíthetik.
A nők körében a vezető daganatos megbetegedés az emlőrák. A megelőzésében fontos szerepet játszanak a szűrővizsgálatok, melynek első és elengedhetetlen lépése az önvizsgálat. A további vizsgáló módszerek közé tartozik az emlőultrahang és a mammográfia is.
Május negyedike rendkívül fontos dátum a Csillagok háborúja-rajongók számára, hiszen világszerte ma ünneplik a Nemzetközi Star Wars-napot (May The 4th Be with you), amiről természetesen a franchise legendája és a jogtulajdonos, a Disney sem feledkezett meg.
A kinetózis, vagyis az utazási betegség sokak számára megkeseríti a repülést, a hajózást vagy az autózást. Mit tegyünk a fejfájás, az émelygés és a hányinger ellen?
Ha a tökéletes trendi ruhát keresed, akkor megtaláltad: a szezon legmenőbb darabjai, a sokpántos ruhák egyediek, különlegesek és nagyon szexisek - nem csoda, hogy minden divatrajongó nő akar belőlük egyet! Kíváncsivá tettünk? Tekintsd meg összeállításunkat a legjobb változatokról!
„Van aki hagyja, hogy bántsák” – így szól a májusban debütáló, Üvegfal című zenés szövegszínházi produkció figyelemfelhívó mottója. A formabontó előadás Dobray Sarolta Üvegfal című regényének adaptációja, ami egy lelkileg bántalmazó kapcsolat történetét dolgozza fel és amelyet Gryllus Dorka és Simon Kornél adnak elő a színpadon.
Készíts isteni brokkolikrémlevest ezzel a pofon egyszerű recepttel. Ízletes, krémes, és egyszerű hozzávalókból könnyen összeállítható. Hozzávalók:500 g brokkoli1 csokor petrezselyem1 ek vaj1 db vöröshagyma2 gerezd fokhagymasó és bors6-7 dl víz 125 g tejföl1 dl főzőtejszín Shutterstock Elkészítése:A brokkolit kisebb darabo
A legtöbbünk nagyon szeret enni, és az utazásaink alkalmával szívesen behódolunk a kulináris élvezeteknek. De te tudod, hogy mely országokban mik a nemzeti ételek? Töltsd ki a kvízünket és kiderül!
Szerdán a történelem írásbelikkel folytatódtak a 2022-es érettségi vizsgák. Megmutatjuk a feladatokat és a szaktanár által összeállított, nem hivatalos javítókulcsot.
Ma délután a csapatbemutatókkal kezdetét veszi az idei Giro d’Italia, amelynek nyitószakaszait május 6-8. között hazánkban rendezik. A szervezők a lakosság türelmét és rugalmasságát kérik a forgalomkorlátozásokkal, útlezárásokkal, és parkolási tilalmakkal kapcsolatban.
Az alvás egyike azoknak a tevékenységeknek, amelyekre szükségünk van az életben maradáshoz, de úgy tűnik, nem mindig sikerül végrehajtanunk ezt az egyszerűnek tűnő cselekedetet.
A Hypericum perforatum, magyarul közönséges orbáncfű latin neve is „beszédes”. Jellegzetes aranysárga virágai mellett, keresztben átellenesen álló levelein is apró illóolajtartók vannak, melyeket, ha fény felé tartunk, lyukacsosnak tűnnek (a perforatus szó jelentése átlyukasztott).
Stájerország fővárosától, Graztól mindössze 65 kilométerre délkeletre található a Stájer Termálvidék, ahol Bad Radkersburg, Bad Gleichenberg, Loipersdorf, Bad Blumau, Bad Waltersdorf és Sebersdorf hat termálfürdőjének forró forrásai teljes erővel törnek fel a földből.
A ballonkabát az ősz egyik elengedhetetlen kelléke, de természetesen tavasszal is szívesen viseljük, hiszen könnyedén kombinálhatjuk szinte bármilyen darabbal.
A tégla az egyik legrégebbi és egyben leggyakoribb időtálló építőanyag, amit legtöbben a házukhoz, ház körüli munkákhoz, felújításokhoz kötnek. Ennek ellenére számos, nem mindennapi, sőt, meglepő helyen is felbukkan. 3 olyan felhasználási területet mutatunk, amire nem gondoltál, ám ott a tégla mégis fontos szerepet tölt be.
Az ember elmegy egy úgynevezett Belső utazás kísérőhöz , leül, becsukja a szemét és beszélgetni kezd. Évtizedes sérelmek múlnak el, harag és düh távozik, betegségek szűnnek meg.
44 évesen egy-egy jól sikerült közös munka vagy éppen beszélgetés után még mindig gyakran azt kapja: „nahát, nem is gondoltam volna”, vagy „milyen kellemes csalódás”. Oláh Ibolyát húsz éve ismerte meg az ország, vagyis akkor látta, hallotta először. Megismerni igazán sosem sikerült. Talán a friss Elviszlek-epizód picit közelebb visz hozzá mindannyi
Az Európa legjobbjának választott Harmony Spa idén még szorosabbra fűzte kapcsolatát a kanadai székhelyű Éminence Organic Skin Care márkával: az Aria Hotel Budapestben található spa mostantól kizárólag a hollywoodi filmsztárok és az amerikai szépségcentrumok közönségének kedvenc bőrápolási márkája, az Éminence termékeit használja majd. A részben Ma
Amikor kiderül, hogy megfogant egy baba, nehéz a párnak magában tartani a hírt, legszívesebben azonnal világgá kürtölnék azt. De mikor a legjobb megosztani szűkebb-szélesebb körben az örömhírt?
Az Urban-Air Port, a légi taxik és autonóm kézbesítő drónok földi infrastruktúrájának brit székhelyű fejlesztője április 25-én indította el az Air-One-t, amely az elektromos függőlegesen fel- és leszálló (eVtol) járművek csomópontjaként fog szolgálni.
Először vasárnap Debrecenben, majd hétfőn Alsónémedi környékén, kedden pedig az Alföldön észleltek több nem-mezociklonális eredetű tornádót. Cikkünkben videókat is találsz a jelenségről.
Miközben a Velencei tó hivatalos turisztikai oldala még mindig úgy hirdeti a tavat, hogy ideális választás, mert kényeztető a sokszínűsége, és Budapestről gyorsabb lejutni oda, mint kijutni a városból, lassan már nem lesz hova. A 2020–2021-ben tapasztalható aszályos időszak miatt 44 százalékkal csökkent a Velencei-tó vízmennyisége. Az idén márciusb
Az már köztudott, hogy az elhúzódó koronavírus-fertőzés fáradtsághoz és agyködhöz vezethet, de egy hosszabb lefolyású betegségnek akár olyan súlyos kognitív hatásai is lehetnek, mint amennyit 50 és 70 éves korunk között idősödünk.
A Rolls-Royce 2016-ban teremtette meg saját sötét alteregóját, a Black Badge-t, hogy nyissanak a fiatalabb, merészebb, a Rolls-tulajdonosok köréből is kitűnni vágyó közönség felé – ami olyannyira bejött nekik, hogy ma már négy modelljüknek is van vagány ikertestvére, a Black Badge Ghostnak pedig idén bemutatták a legújabb generációját is. És mi elv
Egy nő az interneten osztotta meg a nyilvánossággal a traumatikus, legrosszabb első randiról szóló történetét, amit valószínűleg kevesen tudnak überelni.