Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, vendégművészként Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten.
A P-vitamin (vagy másik nevén az L-vitamin (bioflavonoidok)) egy vízoldékony C-komplex vitamin, melynek összetevői között vannak a flavonok, a citrin, a rutin és a heszperidin.
Azt gondolhatnánk, hogy a kultúránk befolyással van arra, hogy milyen illatokat kedvelünk, vagy pont, hogy nem kedvelünk. Egy friss tanulmány szerint viszont teljesen mindegy, hogy hol élünk a bolygón, van egy adott illat, amit minden ember ugyanúgy szeret.
Okostelefonról, okosóráról sokat hallunk, de az okosotthonokról már kevesebbet. Pedig a jövőben nagyobb lesz a szerepük az idősgondozásban, mint hinnénk!
Visszacsempészték Darwin eltűnt naplóit a Cambridge-i Egyetem könyvtárába, amelyeknek több mint két évtizeddel ezelőtt veszett nyoma. Sok a kérdés az ügyben, de válasz egyelőre alig…
Ahogy egyre több férfi ismeri fel, hogy a bőrápolás nem női privilégium, úgy a gyártók is elkezdték a kifejezetten nekik szánt termékek készítését. A férfiak bőre egy kicsit vastagabb és gyakran olajosabb is, ezért tökéletes számukra a könnyed gél-krém, ami nem hagy kellemetlen zsíros érzetet a bőrön.
Amikor kicsi voltam, az anyám megbüntetett bármit is hibáztam, ha kiborítottam valamit, ha eltörtem egy tányért, ha összepiszkoltam a ruhámat – mindig meg voltam büntetve.
Csillapíthatatlan alvásigénye teszi tönkre annak a fiatal lánynak az életét, aki egyfolytában álmos és fáradtnak érzi magát. Értékes napokat, éveket veszít el betegsége miatt.
Az anaemia, vagyis a vérszegénység a vörösvértestek számának és a vörösvértestek mennyiségét jelző paraméterek (pl. hemoglobin, hematokrit) szintjének csökkenését jelenti. Fontos tudni, hogy a vérszegénység nem betegség, hanem mindig egy tünet, melynek kiváltó okát a panaszok jelentkezésekor ki kell vizsgálni. Milyen típusai léteznek?
A menstruációs vérzéssel kapcsolatban számtalan probléma adódhat, nem csoda, hogy a nőgyógyászati rendelők tele vannak olyan páciensekkel, akiknél valamilyen zavar áll fenn a vérzésükben. Ilyen panasz lehet pl. a darabos vérzés, vagyis ha kisebb-nagyobb vérrögök jelennek meg menstruáció során.
Plágium vádjában bűnösnek találták az iráni származású Oscar-díjas Asghar Farhadit. A rendező a vád szerint az egyik diákjától lopta a tavalyi cannes-i nagydíjas A hős című filmje ötletét.
A csopaki mólóról a napokban eltűnt a kerítés, amivel a kikötőt megvásárló magántulajdonos tavaly lezárta. Az emberek azóta is jönnek-mennek, és örülnek, hogy újra lejuthatnak a Balatonhoz. Tavaly egész nyáron kerítés zárta le a mólót, építkezésre hivatkozva, miközben a megvásárolt közpark két százaléka beépíthető, és azt már be is építette a Bahar
A humor sokat segít, de ha egy történelemtanár Jean-Jacques Rousseau helyett azt mondja, hogy „a háromnevű francia”, és a saját kollégái neve sem jut eszébe, néha elfogy a türelme. Jocó bácsi írása a poszt-Covid tüneteiről.
Vilmos herceg, Katalin és három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg jelenleg a norfolki rezidenciájuk, Anmer Hall és a londoni Kensington-palota között ingáznak.
Mit tehetünk, ha a mérgező társadalmi klíma, a háború okozta szorongás, a járvány, a bizonytalanság már annyira fojtogató, hogy a feszültségtől konkrétan megbetegszünk? Milyen változatos módokon tud megbetegíteni minket a környezetünk? Olvassátok el Kazimir Ágnes pszichológus írását, és megtudhatjátok.
Sanghajban egy robotkutya járja az utcákat, a hátára erősített hangszórón keresztül pedig biztonsági utasításokra figyelmeztet a koronavírussal kapcsolatban. Mindezt a város egyik legszigorúbb lezárásának közepette. Az interneten széles körben terjedő videókon látható, amint a fekete négylábú egy üres utcán robog végig, miközben a hátára l
A problémás testrészeket valóban lehet edzeni? Sok nő testének csak bizonyos izomcsoportjait edzi, hogy az olyan problémás területeket, mint a has, a lábak vagy a fenék feszesítse. Ez azonban nem hozza meg a kívánt eredményt. Sokkal hatékonyabb az energiafelhasználás fokozása, ami ez egész izomtömegre és testzsírszázalékra, ezeken keresztül pedig a
A vérnyomás értéke a nap folyamán változó értékeket mutat, mely normálisnak tekinthető. Megfigyelhető ugyanis kisebb napszaki ingadozás ugyanúgy, mint edzés közben vagy stresszes helyzetekben.
Bár a csicseriborsó és a bab általában nem tartozik a pudingba, mégis a világ egyik legrégebbi, és egyesek szerint az egyik legfinomabb desszertjének alapvető összetevői.
Ha akár csak egy hétvégénk van a felfedezésére, vagy épp ellenkezőleg, egy hosszabb, kulturális kirucanásokkal tarkított tengerparti nyaralást tervezünk, Marseille tökéletes választás lehet számunkra. A nagyvárosban az alapítástól eltelt potom 2600 évnyi történelem során rengeteg műemlék „halmozódott” fel. Ugyanakkor, mivel a város az Azúrpart ment
Magyarországon 2021-ben a szülések negyven százaléka fejeződött be a műtőben: a császármetszés következményeivel, a heg gyógyulásával minden hasi szülésen átesett anyának érdemes foglalkoznia, hiszen testszerte
Bizonyos esetekben a jakuzzi tulajdonosok felhagynak a rendszeres használattal, ami a kutatások szerint 80%-ban a macerás vízkezelés számlájára írható. Való igaz, hogy a kiváló vízminőség alapvető a kellemes fürdőzéshez, de nem fog a vízkezelésrémálommá válni, ha figyelsz pár részletre vásárláskor!
„Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nincs bennünk semmi közös, hogy eljött az a pont, ahol egymás ellen vagyunk a szomszédjaimmal, ahol feladjuk az emberségünket azért, hogy egy kicsit jobbnak érezhessük magunkat valaki másnál” – egy Z generációs kétségbeesett kiáltása a reményért.
Lajos herceg még ebben a hónapban betölti a 4. életévét, és bár a rajongók imádnak történeteket hallani a királyi hercegről, a család legifjabb tagja mindezidáig nagyon keveset szerepelt a nyilvánosság előtt.
Találunk egy apró falut Bács-Kiskun megyében, a Kalocsai járásban. Ez Hajós, a hazai borászat egyik méltatlanul mellőzött települése, ahová már áprilisban megéri ellátogatni!
Pihenéshez, kikapcsolódáshoz, sportoláshoz teremtettek még több lehetőséget a szegedi Vértó környékén a közterületek megújításával, amely uniós támogatással, 653 millió forintból valósult meg. Új zöldterületeket alakítottak ki, a már meglévőket pedig több helyen megújították, a Rókusi körút és a Vértói út találkozásánál pedig pihenőtér épült padokk
A monetáris tanács 100 milliárd forinttal megemelte az NHP Zöld otthon program keretösszegét, egyben szigorította a finanszírozható lakásokra vonatkozó energetikai követelményeket.
A 26 esztendős Vanessa Rasmusson gyerekkora óta folyamatosan növesztette a haját, a közelmúltban azonban gondolt egy merészet, ollót ragadott, és megszabadult dús fürtjeitől. A műveletet egy rövid TikTok-videóban rögzítette, mely nézettségben szinte minden más tartalmat utcahosszal vert a videómegosztó platformon.
Az orosz-ukrán konfliktus még évekig elhúzódhat és az Egyesült Államok is részese lesz - ezt mondta kedden Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, a törvényhozás alsóházának fegyveres szolgálatok bizottsága előtt.
Egy meglepetésben lehet részed a mai napon. Lehet ez egy váratlan találkozás egy régi ismerőssel, vagy valami tárgy megtalálása, amit elveszettnek hittél, de most hirtelen a legváratlanabb helyen rábukkantál.
Ezerarcú kórnak hívják, mert tünetei számos módon megjelenhetnek, és megannyi kellemetlen percet okozhatnak. Ugyanakkor együtt lehet élni a szklerózis multiplexszel, akkor is, ha a betegeknek és a hozzátartozóknak is kihívás lehet.
A nyugati szankciók globális élelmiszerválságot és energiaár-emelkedést váltottak ki, Oroszország ilyen körülmények között körültekintőbb lesz az élelmiszer-kivitelben.
A Huawei legújabb okosórája a tavasz hírnökeként remek időzítéssel, március 16-án érkezett meg hazánkba, így az aktív sportok kedvelői újabb családtagot üdvözölhettek a márka hordható okos eszközeinek kínálatában. A Watch Gt Runner minden részletében futásra tervezett, igazán szerethető darab.
A ritka rajzra 2019-ben bukkantak rá, és akár 30 millió eurót (több mint 11 milliárd forintot) is fizethetnek majd érte egy májusi aukción, melyre Párizsban kerül sor - jelentette be kedden a Christie's brit aukciósház.