A jakuzzi méretének kiválasztásánál nem csak a nyilvánvaló szempontoknak kell érvényesülniük. Vannak olyan apró nüanszok, amelyekre ugyancsak érdemes figyelni, hogy elkerült a bonyodalmakat és az újratervezést!
Az orrsövény egy olyan fedett, az orrüreg középvonalában húzódó, porcból és csontból álló lemez, ami elválasztja a bal és jobb oldali orrüreget egymástól. Meglehetősen gyakori azonban, hogy az orr szilárd váza egyenetlenül fejlődik, az orrsövény növekedése pedig gyorsabb, mint az orr alapjáé és oldalsó részéé.
Egykor természetes dolog volt odafigyelni a vízfogyasztásra, bár nem környezetvédelmi okokból, hanem egyszerűen azért, mert száz-százötven évvel ezelőttig viszonylag kevés házban került bevezetésre a folyóvíz és az angol Wc, a kútról pedig igencsak macerás lett volna havonta tíz köbméter vizet behordania egy családnak. Szerencsére a modernizáció se
Audrey Hepburn minden idők egyik legikonikusabb színésznője, aki a Római vakációban Ann hercegnő szerepét követően vált világhírű sztárrá. De mi történt a színfalak mögött? Íme!
A Balti-tenger a világ legédesebb, legfiatalabb és egyik legszennyezettebb tengere. A káros anyagok többnyire a hajókról származnak, mind a víz felszínén, mind pedig a mélyben. A legnagyobb gondot a rég elsüllyedt hajórakományok jelentik. A lengyel felségvizek mélyén több mint 415 roncs található, amiből száz a Gdański-öbölben, a legtöbb pedig a né
Az 1994-es A holló a kritikák és a jegyeladások tekintetében is nagy siker lett, noha beárnyékolta az eredményeket, hogy a főszerepet alakító Brandon Lee a forgatáson életét vesztette.
A Jati&Kebon méltán népszerű kültéri bútorai mindig tartogatnak valami megragadót, ami kiemelő őket a középszerből. A kiváló márka magas minőségű alapanyagokkal és szuper ötletekkel dolgozik! Ezeket a jegyeket hordozza magán a Miami kávézóasztal is!
Amikor az ország egyik fele csomagolni készül, a másik meg ünnepelni, mintha nem bánná, hogy a másikat elüldözi, szeretnénk elmondani (DTK-tól Jocó bácsin és Szentesin át Nyáry Lucáig), nekünk mit jelent, hogy itt élünk, és miért tartunk ki mellette. Miért Magyarország a hazánk, bármi történjék is vele.
Az Abba sosem félt a színpadon merész ruhákat viselni. A bizarr jelmezek viselésének azonban volt egy sokkal baljósabb oka is, amelynek kevés köze volt a divat iránti szeretetükhöz.
A rostban gazdag táplálkozás az egészséges életmód egyik alapköve, legalább olyan fontos, mint a vitaminok és az ásványi anyagok. A rosthiányos állapot akár komoly egészségügyi problémákat is okozhat, mutatjuk, mire érdemes figyelni.
A Hold mostanában nagyon menő dolognak számít. Hogyan lehet azonban hasznot húzni ebből a holdőrületből? Nos, ha van körülbelül 1 millió dollárod, akkor megveheted magadnak az űrszikla egy kis részét.
Gyümölcs- és zöldségfogyasztás, rossz légszűrő használata, öngyógyítás és halogatás: csak néhány azok közül a tényezők közül, amelyek ronthatnak a hamarosan beköszöntő allergiaszezon kellemetlen tünetein.
Különleges erők hatnak a csillagjegyekre az előttünk álló hónapban, végre learathatjuk a kemény munka gyümölcsét. Három jegy szülöttei különösen szerencsések lesznek.
A 2022. április 3-án megtartott országgyűlési választásokon ugyan - 2018-hoz hasonlóan - rekordközeli volt a részvétel, a jogosultak csaknem 70 százaléka járult az urnákhoz, a kormány úgynevezett gyermekvédelmi népszavazásán csupán a választók 44 százaléka szavazott érvényesen. Mivel az érvényességi küszöb 50 százalék, érvénytelen lett a referendum
Paris Hilton nem a visszafogottságáról híres - de épp emiatt kedveljük annyira, hogy sokszor olyan darabokat vállal be, amiket más nem tenne. A sztár sose mondana nemet egy rózsaszín szettre, de a kihívóbb, extrémebb darabokat is igen kedveli. A Grammy-gálás szettje egy pucérruha volt, ami mellesleg nagyon jól állt neki.
Magyarországon egyre több idősotthonban dolgoznak zeneterapeuták. A zene, a tánc, az éneklés, a játék központi szerepet töltenek be a memóriavesztéssel küzdők életében. Hogyan dolgoznak a zeneterapeuták? Milyen játékos zeneterápiás eszközök állnak rendelkezésre a demens beteg otthoni ápolásában?
A 2015-ben elhunyt orvos-genetikus professzor nevéhez számos, - világszinten is elismert kutatás, illetve prevenciós eljárás fűződik, mint pl. a magzatvédő vitamin vagy a minőségi családtervezés. Ez utóbbi Optimális Családtervezési Szolgáltatásként vált Magyarországon ismertté és népszerűvé a ’80-as években. S bár mára megszűnt a világon elsőként l
Ukrajna elnöke azt kérte a Las Vegasban megrendezésre került ceremónia vendégeitől és nézőitől, hogy minden lehetséges eszközzel támogassák a háború sújtotta kelet-európai országot.
A legtöbb embernél kialakulhat időnként szabálytalan szívverés, ilyenkor érezhetjük úgy, hogy szívünk egy ütést kihagyott vagy összevissza ver. Az arrhythmiák általában veszélytelenek, de vannak olyan formáik, amik súlyos tüneteket okozhatnak, sőt néha az életet veszélyeztethetik.
Ismét egy csodálatos összeállításban láthattuk Chrissy Teigent a vörös szőnyegen. A sztár egy káprázatos, hercegnős ruhában jelent meg a Grammy-gálán tegnap este.
A közlekedés eleve stresszes – hát még, ha utastársainkat is tolerálni kell. Mindannyian ismerjük azt a bizonyos utast, aki a mozgólépcső közepén terpeszkedik, átcibálja a lábadon a banyatankot, a buszra szállva kezdi el keresni a jegyét, üvölteti a mulatóst a vilin… egyszóval: nem tud közlekedni. Nektek melyik a kedvencetek?
A tavasz megérkeztével otthonunkra is ráfér egy kis megújulás, ám ha szűkösek az anyagi keretek, akkor célszerű lehet a lakás egyetlen kijelölt részére fókuszálni. Az alábbiakban az előszoba átalakításához adunk tippeket!
Régen azt gondoltuk, hogy a felső hasi diszkomfortérzés, gyomorégés vagy korai teltségérzés hátterében sok vagy kevés gyomorsavtermelés áll. Ez az elképzelés mára már megdőlt.
Bár a koronavírus-járvány - és vele együtt a home offfice térhódítása - nem ma kezdődött, számosan vannak, akik még mindig nem tanulták meg, hogy a videóhívás veszélyes műfaj. Elég ugyanis egy apró baki, és a saját otthonunkban válhatunk nevetségessé.
Mihail Hodorkovszkij száműzetésben élő orosz oligarcha a Cnn-nek adott interjújában azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin háborújának következő lépése a balti országok, Észtország, Lettország és Litvánia lerohanása lehet.
A pártszövetségnek a siker gyors megünneplése után viszont többek között olyan problémákat kell kezelnie, mint a magas infláció, a forintárfolyam stabilizálása és a háborús geopolitikai helyzet.
Laborban előállított "oroszlánhús" kerülhet forgalomba az Egyesült Királyságban, valamint több más egzotikus húsféle, amely valójában nem állatokból származik.
Ahhoz, hogy ki légy békülve a karriereddel, elengedhetetlen, hogy szeresd a munkád. Ha nem érzed jól magad a munkahelyeden és van lehetőséged, ne félj váltani, ha viszont szereted, amit csinálsz, de valahol elhagytad a motivációd, pörgesd fel magad - mutatjuk, hogyan!
Az európai atomenergia-felhasználás jövője már azelőtt is kétséges volt, hogy Oroszország megszállta volna Ukrajnát. A jelenlegi helyzet azonban Franciaország számára most sokkal rosszabb lett.
Grandiózus belépők, mesés sziluettek és különleges ruhaköltemények jellemezték a 2022-es Grammy-díjátadó vörös szőnyegét, ahol a legnagyobb világsztárok vonultak be, majd pózoltak a fotósoknak. Most bemutatjuk nektek a gála legjobban öltözött hírességeit, hogy a kedvetekre gyönyörködhessetek a fantasztikus megjelenéseikben!
A felnőttképzők 2020. december 31-ig indíthattak Okj-s képzéseket, melyek közül az utolsók is hamarosan véget érnek. Az új rendszer ugyanakkor fokozatosan átveszi a régi helyét, így a korábbi kételyek ellenére a szakmát felnőttképzésben tanulni vágyók könnyen megtalálhatják a számukra megfelelő kurzusokat.
A Tesla szókimondó vezérigazgatója, Elon Musk 9 százalékos részesedést vásárolt a Twitterben, amivel a közösségi média vállalat legnagyobb külső részvényese lett.
Szabados Ági a Mutasd a könyvespolcod! sorozatának új epizódjában Trokán Nóra színésznőhöz látogatott, akit nemcsak színészként, hanem fotósként és olvasóként is jobban megismerhetünk.