Ma találtam egy katicát. Olyan igazit, hét pettyeset. A katicának persze korábban is örültünk, énekeltük is hangosan, hogy „szállj el”, aztán nevettünk, mikor az ujjunk végére futtatott jószág – út tovább nem lévén – valóban elröppent. Ma már inkább marasztalnám, alig maradt belőle: az Ázsiából importált harlekin testvérei kíméletlenül kiszorítottá
A Kaliforniai Egyetem riverside-i intézménye vezette nemzetközi kutatás eredményei szerint az Antarktiszt körülvevő óceáni vizekben a 20. század második felében...
Az idei tavaszi sminktrendek ismét olyan elemeket tartalmaznak, amelyeket mindenképpen érdemes kirpróbálni. Összegyűjtöttünk néhány sminket, amelyek hódítani fognak ebben a szezonban.
Nincs is szebb az ünnepies esküvői manikűröknél! Életed egyik legfontosabb napján a körmeidnek is tökéletesnek kell lenniük, ezért egy kis inspiráció gyanánt kiválogattuk a legszebb strasszokkal, kövekkel és gyöngyökkel díszített változatokat - egyből beléjük fogsz szeretni!
A magas vérnyomás sajnos nagyon gyakori betegség. A betegek nagy százalékában az alapos orvosi kivizsgálás sem mutat ki szervi betegséget. Ilyenkor esszenciális hipertóniának nevezzük a magas vérnyomást. Leggyakrabban a mozgásszegény életmód és az elhízás okolható a betegség kialakulásáért.
Amikor nincs időnk elutazni, hogy kicsit kikapcsolódjunk, kiszakadjunk a mindennapi rohanásból, olyankor remek alternatívát nyújthatnak a parkok. Következzenek fővárosunk legszebbjei.
A felnőtt lakosság nagyjából fele legalább egyszer megtapasztalta már a rövid ideig tartó álmatlanságot, a magyarok 10 százaléka pedig tartós inszomniától szenved – hívta fel a figyelmet a Budai Egészségközpont alvásszakértője.
Az E-vitamin (alfa-tokoferol) egy antioxidáns hatású zsírban oldódó vitamin, vagyis véd a szabad gyökök károsító hatásától. Főképp az egyes sejtek sejthártyáját védi, hozzájárul az öregedési folyamatok gátlásához.
Michael Jackson kétségkívül a világ legbefolyásosabb előadója volt. Sikert, sikerre halmozott a zeneiparban, de mint kiderült nagyon szívesen kipróbálta volna magát színészként is. Az énekes nem is akármilyen produkcióban szeretett volna szerepelni: a Star Warst nézte ki magának.
Két éven keresztül forgott az a dokumentumfilm, ami a portréja mellett bemutatja Hosszú Katinka felkészülését, és szerepését is a tokiói olimpián. Itt az előzetes.
A Crocs márka rekordot döntött 2021 első néhány hónapjában: bevétele 64 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Más szóval: a vásárlók végre behódoltak ennek a trendnek – és sokak szerint ennek már rég itt volt az ideje, mások viszont még mindig irtóznak ezektől a papucsoktól.
A hét elején a királynő részt vett Fülöp herceg gyászszertartásán a Westminster-apátságban, mintegy 1800 másik meghívott mellett, akik tiszteletüket tették. Felmerült, hogy az uralkodó talán nem lesz jelen aznap, de bennfentesek szerint eltökélte, hogy részt vesz az eseményen.
Egyetlen termékkel létrehozhatod a saját, külön bejáratú wellness egységedet, ahol mindig kéznél a mozgás és a luxus pihenés öröme is. Az Endless Pool egy izgalmas kialakítású medence, amelyben egy külön masszázsmedence rész is helyett kapott, hogy a mozgás után, jöhessen azonnal a jól megérdemelt lazítás.
Amikor az ekcémát kiváltó élelmiszert keresik, a betegeket sajnos - alapos kivizsgálás nélkül is - gyakran tiltják el bizonyos élelmiszerek fogyasztásától, vagy egyoldalú diétát írnak elő számukra, amely hosszú időn keresztül hiánytüneteket is okozhat.
A Rolex Air-King vitathatatlanul egy hiánypótló időmérő, a 2022-es évre pedig a svájci óragyártó átdolgozta a hárommutatós pilótaórát, hogy sokkal szélesebb körben elérhető legyen. Íme öt dolog, amit tudnod kell az új Rolex Air-King ref. 126900-ről, amely hamarosan 7000 dolláros (2,3 millió forint) árcédulával kerül forgalomba.
Az ukrán–orosz háború egyik legfenyegetőbb pontját a közelgő élelmiszerválság jelenti, ezért – ha eddig nem tettük – ideje odafigyelni arra, hogy mostantól egyetlen falat ennivaló se kerüljön kukába!
A Prestige – reagálva a piaci elvárásokra – bemutatta M-Line sorozatának első tagját, egy ötven láb hosszú motoros katamaránt. Az inkább egytestű hajóiról ismert hajóépítő cég a nagy méretű többtestű hajók iránti növekvő keresletre válaszol a lépéssel, letéve névjegyét motoros jachtok ágazatában. „Ügyfeleink elvárásai kiterjednek a többtestű hajókr
Valószínűleg a legtöbb anyuka szembe találta már magát a kérdéssel: miért sír a gyerek, ha már minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megnyugtassa? Egy biztos: bár az adott szituációban talán nem úgy tűnik, a sírós heteknek is vége lesz egyszer.
Radikális lépésre szántam el magam pár héttel ezelőtt: saját elhatározásomból egy egész héten keresztül igyekeztem reggel ötkor felkelni. Nem tűnik hosszú időnek, főleg, hogy sokaknak a hajnali kelés a mindennapok természetes velejárója. Számomra viszont annyira nem volt természetes. De annyi ember képes rá, nekem miért ne sikerülhetne? Er
Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a panaszok megjelennek. Prof. Balázs Csaba, endokrinológus segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb tüneteket, melyek a pajzsmirigy rendellenes működésére utalhatnak.
A fogvesztés az esetek 80 százalékában megelőzhető volna, csupán 10-20 százalék azok aránya, akiknél genetikai ok (is) állhat a háttérben. Mindenkire egységesen veszélyt jelentő tényező a rossz szájhigiéné, a rosszul berögzült szokások, a rendszeres fogorvosi vizit elmulasztása. Dr. Bartha Károly a Semmelweis Egyetem online előadásán hívta fel a fi
Ünnepélyes keretek között a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetésében lévő Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Uszoda felvette Székely Éva világrekorder, olimpiai bajnok úszó nevét. Április 2-tól a létesítmény új neve: Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely…
Rendhagyó minivlogunk harmadik része jelentkezik az idei Watches & Wonders-ről! Március 30 és április 5 között kerül megrendezésre a világ legnagyobb óraexpója, ahol a legtöbb gyártó bemutatja az idei újdonságokat.…
Habár az allergiások száma folyamatosan emelkedik, a betegséggel kapcsolatban még mindig sok tévhit kering a köztudatban. A leggyakoribb tévedéseket tisztázzuk dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológussal, a Budai Allergiaközpont főorvosával.
A garat- és orrmandulák gyulladásos betegségei közé tartozik az akut mandulagyulladás, a krónikus mandulagyulladás, a mandulakő és a mandulák megnagyobbodása. Cikkünkben a betegség tüneteiről és kezelési lehetőségeiről olvashat.
A grillezéshez alapvetően saját eszköztár tartozik, amelyeket úgy fejlesztenek, hogy jól bírják az extrém hőt és az időjárás viszontagságait. Vannak azonban olyan örök darabok, amelyek a konyhában és a grillteraszon is ugyanolyan jól megállják a helyüket.
A néha egyszerűen csak a „Boldogság horvát szigetének” elnevezett dalmát sziget a Kvarner-öböl déli részén terül el. Homokos strandok, kellemes illatot árasztó fenyőerdők, szép kilátást nyújtó bércek és a középkor lépten-nyomon felbukkanó lenyomata teszik olyan élménytelivé az itt eltöltött nyaralást.
London építészete különleges. Sokféle csodás épületre bukkanhat, aki nyakába veszi a várost – mutatunk most néhány ismert és rejtettebb csodát, amit mindenképpen érdemes felfedezni!
Már nyolc vízügyi igazgatóság területén kellett I., illetve Ii. fokú készültséget elrendelni a tartósan vízhiányos időszak miatt. Erre azért volt szükség, mert a vízügy aszálymonitoring-hálózatának adatai alapján az ország csaknem egész területén tapasztalható enyhe vagy közepes mértékű vízhiány. Operatív beavatkozásként eddig mobilszivattyús vízpó
A grillezés egyik legnagyobb vonzereje az így készített ételek füstös aromája, ami különleges élménnyé teszi a fogyasztásukat. Ezt az ízt karakteresebbé teheted füstölőfa alkalmazásával. Milyet használj?
Ottucsák Melinda általános iskolás menekült gyerekeket tanít közvetítő nyelv nélkül magyarul. Munkája néha szívszorító, máskor nagyon vicces, kívülről pedig szinte varázslatnak tűnik.
A vastagbél állapotától, a benne élő baktériumtörzsek összetételének arányától, illetve a vastagbélbél falának épségétől is függ úgy az immunrendszerünk megfelelő működése, mint a normál testalkatot biztosító anyagcsere. A magyarok 45-50%-ka székrekedésben szenved. A vastagbélben hosszabb ideig pangó bélsár sok problémát tud okozni, ezért is fontos