Bár 69 százalékuk stabilnak érzi állását, mindösszesen 20 százalékuk találna könnyen új munkahelyet – utóbbira 2016-ban volt utoljára példa. Hivatalos adatok szerint 2020 közepén 4,5 és 5 százalék között mozgott a munkanélküliség aránya, mely leginkább a fiatalokat érinti: a 20 és 24 év közöttiek 13,4%-a, a 25-29 éveseknek pedig 7 százaléka
Száznégy évvel ezelőtt született Gábor Zsazsa, a celebség úttörője. Számtalan olyan „életvezetési tanácsot” kaptunk tőle, amiket még a halála után is mosolyogva idézünk, például: „Annyira sosem gyűlöltem meg férfit, hogy visszaadjam a gyémántokat”. Kvízünkből megtudhatod, hogy mit tennél te, ha a szakítás után nálad maradnának a gyémántok!
1561 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 375 125 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást - erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója beszélt az M1 aktuális csatornán szombat reggel.
Ezeket a hibákat elsőre nehéz kiszúrni, talán pont ezért nem foglalkoznak velük annyira a producerek és rendezők - vagy egyszerűen csak ők sem veszik észre a bakikat. Mindenesetre egyik-másik eléggé szembetűnő.
A torokpanaszok változatos formában (pl.: torokfájás, nyelési nehezítettség, rekedtség) és gyakran szerepelnek a betegek (mind a felnőttek, mind a gyermekek) panaszai között, főként ősszel és télen.
A téli vitaminpótlás sohasem volt annyira fontos, mint a koronavírus-járvány idején, azt viszont csak kevesen tudják, hogy mint minden más terméknek, úgy a táplálékkiegészítőknek is van karbonlábnyomuk.
A gyermekkori ételallergia hazánkban a gyermekek kb. 7 százalékát érinti. Gyakorisága miatt jelentős, ezért összeszedtük róla a legfontosabb tudnivalókat.
Nem lehet hatékonyság szerint rangsorolni a Magyarországon elérhető koronavírus elleni védőoltásokat, valamennyinek rendkívül kevés a mellékhatása, alig-alig okoz helyi reakciókat, és mindegyik képes megakadályozni a súlyos megbetegedést - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Úgy véli, a magyar lakosság 50-60 százaléka májusra megkaphatja a koronavírus elleni első védőoltást, ha megfelelő mennyiségű vakcina érkezik az országba.
Frissen felismert daganat, de kiújulás, áttétképződés esetén is gyakran merül fel a kérdés, hogy vajon mennyi ideje lehet jelen a szervezetben a daganat? Vajon felismerhető lehetett volna-e korábban? Ha pedig szűrésen voltunk, mikor érdemes ismét ellenőriztetni magunkat?
Szakdolgozatot írni amúgy sem egy kéjutazás, hát még most, egyedül, otthon, könyvtár nélkül. Dián Dóri naplójában elmeséli, neki hogy sikerült (majdnem) a végére jutnia.
Előfordul, hogy régi idők emlékei friss aktualitást kapnak. Akár fél évszázadot is ugorhatunk visszafelé, mégis mintha jelenkori élményeink köszönnének ránk.
„Aki azért költözik egy isten háta mögötti falucskába, mert szociálisan kiégett, kvázi emberundora van, és azt akarja, hogy senki se tudjon róla, hogy van és hol van, az jobb, ha elengedi az illúziót: a rurális környezet azt jelenti, hogy eltűnhet a radarról.”
A csalánbetegség kezelésében a kiváltó tényező megszüntetése, kezelése az első és legfontosabb feladat, ezen túl a panaszokat enyhítő számos gyógyszer is rendelkezésre áll. Nagy kihívást jelent azonban, hogy az esetek jelentős részében nem sikerül azonosítani a kiváltó okokat, továbbá a betegek egy része nem reagál a hagyományos kezelésekre (terápi
A legenda szerint Gabi létezett, és szörnyű dolog történt vele a Mátrában – de vajon ki volt Gabi? Nő vagy férfi? E kérdés tekintetében megoszlanak a vélemények és a történetek egyaránt.
„A kínai, Sinopharm vakcina – amelynél elsősorban hitet várnak el tőlünk – behozataláról és felhasználásról lényegében a külügyminiszter dönt” – mondta.
Horti Lilla energikus és maximalista. Igazi díva. Hálás, amiért szülei „vénásan” csöpögtették belé gyermekkorában a klasszikus zene és az irodalom szeretetét, rabul is ejtette a zene a szívét. Fiatal felnőttként hazánkban és Spanyolországban képezte magát, kitüntetéssel diplomázott a Zeneakadémián, s számtalan ária- és gálaesten, valamint oratórium
Egy tanulmány szerint, melyet a Dél Floridai Egyetem öregedéstudományi tanszékén végeztek, azoknál, akiknek a munkája az átlagosnál összetettebb, jelentősen kisebb az esélye az Alzheimer- kór és demencia (időskori elbutulás) kialakulásának.
„Aki nem fogadja el a számára biztosított időpontban elérhető vakcinát, az országba érkező vakcinaszállítmányok függvényében később újra kap majd értesítést.”
A rendszeres testmozgás, különösen pedig a nagy kitartást igénylő sportok pedig nem csak a fogyást segítik elő, de a hangulatra és az önértékelésre is pozitívan hatnak – így pedig a depressziós tüneteket is csökkentik.
Szombaton a légtömegek nagy mennyiségű szaharai homokot szállítottak a kontinens felé, amelyből rengeteg rakódott le a síterepek és a hegyek havas részein, alaposan megváltoztatva a hó "fehér" színét. Olasz, francia, andorrai és svájci hegyekben és településeken is készültek képek az érdekes és nem is olyan ritka jelenségről.
Emlékszel még, milyen volt repülni? Ki a reptérre, a csövön át be a gépbe, aztán irány valami egzotikus vagy érdekes hely! Ezek az idők lassan feledésbe merülnek, főleg azok a részek, amelyek kellemetlenné tették őket. A koronavírus-járvány nyomán drasztikusan csökkent a légi utazások száma, velük együtt eltűntek az életünkből az olyan idegesítő do
Lengyelország február 12-től újból lehetővé teszi, hogy egészségügyi óvintézkedések betartása mellett újranyithassanak a koronavírus-járvány miatt bezárásra ítélt szállodák, mozik, színházak, koncerttermek, szabadtéri sportlétesítmények, valamint a fedett uszodák is. A hangulatjavító…
Allison May Kiphuth a fényképészet előtti korba nyúlt vissza diorámák készítésével. Allison May Kiphuth az Egyesült Államok keleti részén található természeti tájakat festői, élettel teli diorámákká, vagyis háromdimenziós makettekké alakítja át. A maine-i művész réteges akvarell- és tintafestés révén csendes erdei jeleneteket és az óceán é