Úgy tűnik, minden héten újabb rakétát indítanak az űrbe, amely marsjárókat, turistákat vagy - ami a leggyakoribb - műholdakat szállít. A gondolat, hogy "az űr egyre telítetteb", már évek óta foglalkoztatja az embereket, de mennyire zsúfolt valójában? Sok műhold, amelyet pályára állítottak, elpusztult és elégett a légkörben, de ennek ellené
Nők, testek, mellek, tokák, szőr a lábon és menstruáció, vagyis szinte minden, ami szóba kerül, amikor egymás között beszélünk a testparáinkról. Mert azok nyilván vannak.
Ha egy újabb random jóslatról lenne szó, mi is azt mondanánk, hogy kamu. De most egy számítógépes algoritmus alapján közölték a végzetes dátumot – ebben azért már lehet valami.
Tiszakécskén épült egy kilátó, amelynek tetejéről mesés panoráma nyílik a kanyargó Tiszára, lett egy cölöpsétány a Holt-Tisza mellett és megújult a kisvasút is. Szeptember végén adják át a Holt-Tisza mellett húzódó tanösvényt, amely látványos cölöpsétányon vezet végig a víz mellett, 1,5 km hosszan. Az ösvény elsődleges célja a Holt-Tisza élővilágán
Sokat, szerencsére egyre többet hallani a sajtóban az idősek problémáiról, mindennapjairól, és betegségeiről is. Kiemelten fontos a demenciáról és annak típusairól több szót ejteni, hogy mindenki időben felismerhesse a bajra utaló jeleket. Egy ilyen tünetről szól ez a cikk.
A WC-papírgurigákkal a legtöbb esetben csak a probléma van, jobb esetben a használat után egyből kidobjuk őket, de sokszor akár napokig „ékesítik" a mosdónkat. Az alábbi cikkben mutatunk egy olyan módszert, amely segít abban, hogy ezek a kis kartoncsövek jó szolgálatot tegyenek a háztartásodban. A konyhai kütyük száma drasztikusan megnőtt
A szezon legmenőbb táskája hiehtetlenül praktikátlan, mégis mindenki imádja, annyira cuki! Bemutatjuk nektek pihe-puha szőrmés táskákat, melyek minden szettet egy csapásra feldobnak.