Ausztria fővárosában május 3-án újra kinyitnak az üzletek és a szolgáltatók. Ezzel az egy hónapig tartó – a koronavírus-járvány megfékezését célzó – teljes zárlatot oldanak fel Bécsben.
Egyes tudósok fejlett mesterséges technológiát alkalmaznak agyi stimulációs terápiás módszereik fejlesztésére. Az emberi agy, csakúgy, mint egy laptop, áramot használ működéséhez. A neuronok folyamatosan elektromos jeleket küldenek és fogadnak. Ám mindenki agya kicsit másképp működik. A tudósok egyre közelebb állnak ahhoz, hogy megállapítsá
A kismamák egyik legnagyobb félelme, hogy babájukat idő előtt hozzák a világra, miközben jól tudják: kilenc hónapon át a számára legkellemesebb helyen, azaz az anya méhében kellene fejlődnie a magzatnak.
Kiselefánt született a budapesti állatkertben. A nagyjából 80 kilós borjú születéséről kisfilmet is közzétettek, és csütörtökön az intézmény közösségi oldalán élő bejelentkezésben mutatják be. A Nyíregyházi Állatparkban pedig zászlósfarkú gereza világra jöttének örülnek.
A milliónyi tiniszív elrablója olyan változtatást végzett a külsején, amit senki nem jósolt volna meg, de legfőképp senki nem számított rá. Pedig a kanadai énekes mindig szeretett kísérletezgetni, de ezzel a lépésével még a legnagyobb fanoknak is meglepetést okozott. Neked hogy tetszik?
A pszichopata a pszichológiában az antiszociális személyiségzavar diagnózissal jellemezhető. Nemrég írtunk arról, hogy miben különbözhet és hasonlíthat egy átlag ember agya a pszichopata agyától. A hisztrionikus, nárcisztikus, machiavellisták ismérvei után most vetünk egy pillantást arra is, hogy kik is azok a pszichopaták.Az antiszociális
Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina - mondta a német cég vezérigazgatója szerdán.
A statisztikák azt mutatják, hogy a magyar oltási terv kifejezetten sikeres, Magyarország az Európai Unió második legátoltottabb és legvédettebb országa - jelentette ki a Miniszerelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Gróf szentgyörgyi Hugonnai Vilma neve ismerősen csenghet, hiszen ő volt az első magyar orvosnő, aki már fiatalabb korában is hatalmas érdeklődést mutatott a tanulás és az orvostudomány iránt, azonban akkoriban egy egyetemi felvételhez a nőknek férjük beleegyezését kellett kérniük. Neki ezt végül sikerült elérnie, így igazi úttörőnek lett a magyar e
Már elérhető a legnagyobb app áruházakban a Vodafone Magyarország Alapítvány legújabb fejlesztése, a kapcsolati erőszak áldozatait segítő, Bright Sky HU mobilalkalmazás. Az applikáció nemcsak a bántalmazó kapcsolatban élők számára jelenthet hatékony segítséget, hanem a közvetlen környezetük számára is hasznos információkat ad a segítségnyújtásról.
A régebbi feljegyzések szerint a területet dél-kaliforniai ipari szemétlerakóként használták a vállalatok. Így kerülhettek a vízbe a rovarméreggel teli hordók. Több ezer, nagy hatású rovarméreggel (DDT) teli hordó lehet a Csendes-óceán mélyén Dél-Kalifornia partjainál – figyelmeztetnek kutatók.A 27 345 "hordószerű" tárgyról a Kaliforniai Eg
A védőoltás egyszerre egyéni és közösségi érdek is. Az egyéni védettség és a közösségi nyájimmunitás elérése biztosíthatja a világjárvány lecsengését, és a szabadabb életet. Emellett a védőoltás eljuttatása az oltandó emberekhez rendkívül speciális körülményeket és összehangolt precíz munkát igényel.
Tudjuk, valószínűleg nem gondoltad volna, hogy egy hajvasaló is "le tud járni", pedig ezen kívül még jó pár olyan használati tárgy akad, amelynek létezik szavatossági ideje. Cikkünkben eláruljuk, honnan tudhatod, hogy esedékes a csere.
A skandináv lakberendezési stílus az egyik legvonzóbb irányzat - ötvözi a minimalizmus letisztultságát a meleg anyagok használatával, nem eklektikus, mégis szabadon alakítható. A következőkben mutatunk néhány szuper színkombinációt a dánok tippjei alapján, amelyek tökéletesek lehetnek az egyes szobákba.
Bár elég egyoldalú étkezésnek tűnhet, ha minden áldott reggel egy tojárántottával, vagy éppen zabkásával indítjuk a napot, azonban a szakértők szerint nem biztos, hogy annyira rossz ötlet mindig ugyanazt enni reggelire. Nem csupán az egészségünkre lehet pozitív hatással, hanem a napi rutin is sokkal egyszerűbbé válhat. Eláruljuk, hogy a reggelink h
Talán a maffia filmekből lehet ismerős ez az ízig-vérig olasz étel, hisz elmaradhatatlan eleme ezen alkotásoknak, hogy morcos maffiózók két pisztollyal a hónuk alatt sürögnek forognak a konyhában, és főzik a paradicsomos húsgombócot. Ezek a húsgombócok pedig rendkívül ízletesek, különösen, ha egy finom spagettivel és egy pohár vörösborral tálaljuk
A gyermekkori cukorbetegség nagyobb részben inzulinhiányon alapuló, úgynevezett 1-es típusú diabetes. Ilyenkor az elpusztult inzulintermelő sejtek nem képesek feladatuk ellátására. Ez súlyos anyagcsere-összeomláshoz vezet, ha nem vesszük időben észre a tüneteket, és nem kezdjük meg a gyermek kezelését. Ennek három alappillére van, a diéta, az inzul
Vegyünk egy üres és egy félig teli poharat. Az előbbibe töltsünk bele 50% fájdalmat, így lesz félig teli. Még megmarad, még bír további nehézségeket, mint azok az emberek, akiknek nincs borderline személyiségzavaruk, „csak” a hétköznapi élet nehézségeit kell viselniük. Most töltsük bele ugyanazt a mennyiségű fájdalmat az eleve félig teli pohárba: s
Jelenleg tárgyalnak a rendezőjével egy következő nagy szörnyfilmről az úgynevezett MonsterVerse-ben. Amikor a Legendary és a Warner közösen belefogott, hogy újra adatálja a Godzillát Hollywoodban, a mai trendeknek megfelelően rögtön filmes átjárható univerzumban gondolkodtak több különálló, de kapcsolódó filmmel. Az első film sikere ennek m
A PJ névre keresztelt madár ötödször tette meg vándorútját Afrika és Anglia között, amellyel abszolút rekordot állított fel. PJ-re 2016 júniusában erősítettek jeladót a suffolki King's Forestben, és a kis kakukk azótatöbb mint 92 600 kilométert repült.A madár az első, amelyik a Brit Ornitológiai Alapítvány (BTO) projektjének 2011-es indulás
A kövek 12 millió éves múltba repítenek vissza, a felszínről pedig csodás kilátás nyílik a Fertő-tóra. Számos érdekesség is fűződik a ma már világörökségi területhez.
A Dél-pesti Centrumkórház immunológiai osztályának vezetője úgy látja, még két-hárommillió beoltottra van szükség Magyarországon ahhoz, hogy megfékezzük a járványt.
Az életkor előrehaladtával fogaink elveszíthetik fehérségüket, valamint néhány gyakori étel és ital is okozhat elszíneződést, sárga foltokat. A következőkben megosztunk veled pár tippet a tökéletesen világító mosolyért, valamint termékajánlónk keretében eláruljuk, számunkra mik váltak be a közelmúltban.
A Festetics-kastély cári palotaként lett a fő helyszíne a Netflix napokban bemutatott új, nagyköltségvetésű fantasy-sorozatának, amelyet szinte teljes egészében Magyarországon készített a streaming-szolgáltató. A Leigh Bardugo regényeiből készült Árnyék és csont (Shadow and Bone) című sorozat a 19. századi Oroszország ihlette környezetben
Februárban adta el a nemzeti vagyonkezelő az állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. vízparti, balatonszemesi Hattyú kempingjét. A vevő kikiáltási áron, 1,016 milliárd forintért nyerte meg a licitet. A vevő a Biggeorge 4. Ingatlanfejlesztő Ingatlanbefektetési Alap, és az idén nyáron még marad a kempingfunkció, de a területre egy sz
Egy-egy védőoltás nem csak arra képes, hogy antitesteket hozzon létre a koronavírus ellen. Ennél többről van szó: nagy jelentőségük van a vakcina által „előcsalogatott” T-sejteknek is, amikor védekezni kell a vírussal, illetve variánsaival szemben.
Jót tesz-e nekünk, ha a saját múltunkról ábrándozunk, ha a „csak a szépre emlékezem” jelszóval oltárt faragunk a kimazsolázott régi történetekből? Mitől függ, hogy emel-e rajtunk, vagy inkább visszahúz a nosztalgia?
Egy friss kutatás alapján az éghajlat-politika csökkentené a rendkívüli szegénységet a fejlődő országokban, amennyiben a kormányok megadóztatják a kibocsátókat. A Potsdami Klímahatáskutató Intézet (PIK) kutatói számítógépes modellekkel jósolták meg, hogyan befolyásolhatják a szegénység szintjét a globális felmelegedés korlátozására irányul
Már láthattunk, kóstolhattunk falafel golyókat a sarki gyrososnál, de mi magunk is elkészíthetjük otthon őket. A falafel egy főként csicseriborsóból készülő fasírt, mely a Közel-Keletről ered. A halal étkezés fontos része. Beleillik a vegetáriánus és makrobiotikus étrendekbe is, emiatt igen elterjedt.Már régóta része a streetfood kultúrának
A kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő elárasztotta Instagramját a Magyarországon készült fotóival. Jamie Lee Curtis a Borderlands videójáték-sorozat filmadaptációjának munkálatai miatt érkezett az országba és természetesen jó pár fotót is posztolt. Pár nappal ezelőtt egy magyar zászlót tett közzé, a kép mellé pedig azt írta, re
A nagy intenzitású intervallum edzések (Hiit) számos okból népszerűvé váltak az elmúlt években. A kutatások alapján nem csak az erőnlétet növelik, de csökkentik a vérnyomást is.
A legnagyobb méztermelő méhfajta állítja elő és őrült méznek becézik. Nepál és Törökország hegyeiben a méhek úgynevezett őrült mézet termelnek, aminek hallucinogén hatása van. Pontosabban kis dózisban eufóriát és ellazultságot okoz, nagyobb dózisban viszont hallucinációt, esetlegesen hányást, fejfájást, eszméletvesztést és ritka esetekben h
Az utóbbi hónapokban a megnövekedett stressz szint komoly hatással van az alvásra is - nem csoda, ha azt érzed, hogy szinte képtelen vagy kipihenni magad. De van megoldás!
Az 54 éves Tyson keményen készült a visszatérésre és bebizonyította, jobb formában van, mint valaha, most pedig az is kiderült, hogy mikor és kivel lesz a következő mérkőzés.