A negatív stressz nemcsak lelki, hanem fizikai panaszokat is előidézhet, az általa kiváltott tünetek pedig amellett, hogy gyomorpanaszok, szorító mellkas vagy magas vérnyomás formájában jelentkezhetnek, a bőrön is megjelenhetnek. Kevésbé köztudott, hogy a krónikus bőrproblémák vagy a bőrviszketés hátterében gyakran lelki faktorok húzódhatnak meg.
Míg télen a hideg teszi próbára a bőrödet és gazdagabb, testesebb krémekre van szüksége, tavasszal és nyáron az erős napfény elleni védelem és a folyamatos hidratálás a fő elvárás a kozmetikumokkal szemben. Éppen ezért érdemes a télen bevált szépségápolási termékeket lecserélned és új, tavaszi szépségrutint bevezetned. Mindezt a közelgő Joy-Napokon
Mi az a klímaszorongás? Időnként mindenki érez szorongást, feszültséget, nyugtalanságot, félelmet. Egy bizonyos szintig ez egészséges, hiszen fokozza a teljesítőképességet, ám a klímaszorongás ezt nem garantálja. A klímaváltozás miatt kialakuló szorongás, más néven ökoszorongás vagy klímaszorongás egyelőre nem szerepel a mentális betegségek listájá
Már korábban két számon is énekeltek közösen, most The Weeknd egy számának remixéhez kérte fel az énekesnőt. The Weeknd és Ariana Grande először utóbbi My Everything című lemezének Love Me Harder című dalán duettezett, tavaly pedig az énekesnő újra felkérte előbbit positions című albumának off the table című számához. Most Grande viszonozta
Vannak családok, ahol életmentő volt a hétfői nyitás anyagilag és/vagy mentálisan, másoknak csak evidens. Vannak, akiknél szóba sem jöhetett, mások számára pedig helytelen. A köztes határok sem élesek, elmossa a világképünk, a személyiségünk, a hitrendszerünk, amik mentén végül eldöntöttük, hogy visszamegy-e a gyerekünk az intézménybe vagy sem. Kön
Lehet szeretni valakit, akivel sosem találkoztál? Milyen útravalót kaphatsz attól, akit nem is ismersz? Hogyan kapcsolódunk össze generációról generációra a traumáinkban, de a szeretetünkben is? Radojka nagypapája túlélte a munkatábort, a vele történtekről azonban – sokakhoz hasonlóan – sosem beszélt. Ők ketten nem találkozhattak már, így most, har
Már gyermekkorunkban is arra tanítottak bennünket, hogy a tej élet, erő, egészség, hiszen a legfontosabb kalciumforrásunk, emellett D-vitamint, tejcukrot és teljes értékű fehérjéket is tartalmaz.
A Harvard professzora ennek járt utána tanulmányában és konkrét válasza is van a kérdésre. Sokak számára 2020 volt minden idők legrosszabb éve, sok vicc is született, hogy ennél rosszabb év már nem jöhet. Na de viccet félretéve, mégis melyik volt az emberiségének legrosszabb éve? Ez a kérdés foglalkoztatta Michael McCormickot, a Harvard pro
Három közúti határhíd épül a következő években az Ipolyon, javítva ezzel a Magyarország és Szlovákia közötti közlekedési kapcsolatokat, valamint a határ menti együttműködést. Ipolydamásd falu lakóinak a terve, hogy újra legyen hídjuk társközségükbe, a határfolyó szlovák oldalán fekvő Helembára, most megvalósulni látszik, miután a napokban tereprend
„Hosszú ideig ostoroztam magam, hogy miért vagyok kevés, miért nem kellek, de mostanra őszintén azt gondolom, nem velem volt a baj. Ez nem rólam szólt.”
Az összeesküvés-elméletek mindig hatalmas népszerűségnek örvendtek az emberek körében. Vannak személyek, akik rajonganak a misztikumért, szeretnek találgatni és furcsaságokkal megmagyarázni a világ érdekes, olykor pedig tragikus történéseit. De vajon mi az oka, hogy egyesek hisznek benne? Valamint, hogy milyen most ebben a járványhelyzetben az embe
A várandósság időszakában különös figyelmet fordítunk arra, hogy növekvő gyermekünk fejlődését biztosítsuk. Tudatosabban étkezünk, sportolunk és kerüljük azokat a tényezőket, amelyekről úgy véljük, gyermekünk egészségét veszélyeztetné. Különösen gyakori ez a gyógyszerek esetében. Mellőzésük azonban az olyan krónikus betegségek kezelésében, mint az
Kijelenthetjük, hogy már a 60-as években sem volt könnyű dolga a nőknek, amennyiben szerettek volna megfelelni a kor szépségideáljának. 2021-ben sem egyszerű a projekt, hála az Instagram fals, filterezett arcú ikonjainak, de hat évtizede sem volt sokkal barátibb a helyzet - pedig akkoriban még közösségi média sem létezett.
A közösségi appon népszerűvé vált Tramp Stamps lett az új közellenség. A Tramp Stamps egy női pop punk trió, akik tavaly bukkantak fel TikTokon egy Blink-182 feldolgozással. Mostanra elkezdtek saját dalokat is írni, jelenleg pedig 400 ezer követőjük van az appon. Nagyrészt erőltetett popfeminista szövegeket írnak átlátszó kamaszossággal, am
Kezeletlen esetben a depresszió lefelé menő spirált eredményezhet, amely végén a rokkantság, az önellátási képtelenség, sőt akár az öngyilkosság is állhat. Ön ismeri a figyelmeztető jeleket, amiből arra következtethet, hogy Ön vagy ismerőse depresszióban szenved? Töltse ki tudástesztünket!
A horkolást a felső légút falainak és egyes részeinek rezonálása okozza. Ez leggyakrabban a lágyszájpad, illetve a nyelvcsap rezgéséhez köthető, de lazább garatívek, esetleg nagyobb mandulák is hozzájárulhatnak a horkoláshoz. A rezgés létrejöttéhez szűkület, gyorsult légáramlás és laza szövetek szükségesek.
Mindenki azt hangoztatja, hogy a bizalom a párkapcsolatok alapja, és enélkül hosszú távon lehetetlen életben tartani a szerelmet. De csak akkor értjük meg igazán, mennyire fontos is a másikba vetett hit, amikor ezt elveszítjük.
Szinte felrobbant a kommentszekció, miután a Spabook bloggere feltette az alábbi kérdést Olvasói számára a teraszok nyitása kapcsán: Kiültetek ma már valami teraszra? Tényleg kinyitottak? Mit tapasztaltok? A szombati terasz…