2021. április 11. vasárnap

ápr. 11
18:15
Valaki 220 millió forintot nyert a hatos lottón - nyerőszámok, nyeremények (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt közzétette a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsolás eredményét.
ápr. 11
18:33
Életrajzi könyv készül Aviciiről (Hamu és Gyémánt)
A világhírű svéd lemezlovast három évvel ezelőtt, 2018. április 22-én találták holtan Omán fővárosában, Maszkatban, ahol barátaival nyaralt. Mindössze 28 éves volt. Életrajzi könyv novemberben fog megjelenni, ezt a zenész halála után a szülők által indított és vezetett Tim Bergling Alapítvány jelentette be. A Tim – The Official Biography
ápr. 11
19:03
Steiner Kristóf: Nem vagyok sem pap, sem láma, sem tanító, sem mester (WMN)
„Eleget szenvedtem már életem során, így aztán nagy gyakorlatom van benne, és pontosan tudom: senki és semmi nem fog kirángatni a bánat mocsarából, ha én nem teszem meg. Magamért, másokért, a világért, vagy ha másért nem, hát azért, hogy gyakoroljam, megy-e.”
ápr. 11
19:33
Szakértő a kínai vakcináról: igen valószínű, hogy a haláltól és a komoly betegségtől 100 százalékban megvéd (SzMo)
Dr. Boldogkői Zsolt virológus úgy véli, hogy ennek a vakcinának előnye is lehet, mert van rá esély, hogy a mutáns vírusok ellen jobban fog védeni.
ápr. 11
19:39
Nem mindenki örül a nyitásnak – a járvány vége sokakban felerősítheti a szorongást (SzMo)
Ugyan azt hihetnénk, hogy mindenki epekedve várja a pezsgő életet és a nagy találkozásokat, sokakban szorongást szül az érzés, hogy vissza kell térni a normális kerékvágásba.
ápr. 11
20:09
Hajhosszabbítási technikák - az egyes módszerek előnyei és hátrányai (Femcafe)
Ezeket mindenképp tudnod kell, mielőtt hosszabbításra adnád a fejed - vagy a hajad.
ápr. 11
20:09
Gondolkodásunkat részben anyanyelvünk irányítja – elmondjuk, miért! (Hamu és Gyémánt)
Hiába beszélünk egy-egy nyelven szinte tökéletesen, a félreértések még így is rendszeresek lehetnek. Mitől lehet ez? 2021-ban megfelelő idegennyelv-tudás nélkül a munkaerőpiacon csak nagyon nehezen tudunk érvényesülni. Világunk, és így a kultúrák közötti kommunikáció soha nem volt még ennyire gyors és effektív. A közösségi médiumok elterjedésének k
ápr. 11
20:15
Te tudod, mi lesz a sok érmével, amit a szökőkutakba dobálunk? Ez történik velük! (Femcafe)
Egy biztos: nem maradnak az idők végezetéig a vízben.
ápr. 11
20:21
COVID-19 elleni gyógyszert szabadalmaztak Oroszországban (WebBeteg)
Oroszországban szabadalmaztak egy új, MIR-19 elnevezésű koronavírus elleni gyógyszert - jelentette be vasárnap a szert fejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) Immunológiai Intézete.
ápr. 11
20:45
Pár napra beköszöntött a tavasz a Balaton partjára (SzMo)
Végre megint lehetett élvezni a szép időt, megmártózni kicsit a napsugarakban, beszívni az illatokat, enni-inni a szabadban. Egy ideig csak ezek a képek emlékeztetnek minket arra, hogy milyen évszakban járunk...
ápr. 11
22:09
Szociális ivók és nagyivók - Az alkoholizmusról (WebBeteg)
A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kulturált. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő!
ápr. 11
23:39
Ezeknek a gyümölcsöknek a legmagasabb a C-vitamin tartalma - Íme a lista (Femcafe)
Nem muszáj feltétlenül gyógyszerek után kapnunk néhány tüsszentés, vagy egy kis fejfájás miatt. A vitaminpótlás érdekében fogyasszunk sok gyümölcsöt ilyenkor. Lássuk, melyek C-vitamin-tartalma a legmagasabb.
ápr. 11
23:51
„Kisfiam, azt mondtam, hogy gyere segíteni, punktum!” De mi van a punktumon túl? (Femcafe)
Nincs az a nyiladozó öntudat, amit pusztán szülői kinyilatkoztatással kordában lehetne tartani. Vagy az én tudásom csekély, de úgy látom, hogy a szülő utána kiabál, fenyegetőzik, bűntudatot kelt vagy megszégyenít, mert nem lát más megoldást. „Azonnal gyere ide!” „Ha nem jössz ide, akkor délután nincs mese!” „Micsoda dolog az, hogy egy nagycsoportos

Keresés