A rothadó gyümölcsökből és zöldségekből készült új anyag elnyeli az UV fényt és megújuló energiává alakítja át. A Fülöp-szigeteken élő Carvey Maigue tanulmánya sokakat lenyűgözött. A fiatal férfi UV-sugárzásból állít elő energiát. A napelemekkel ellentétben találmánya akkor is hatékonyan működik és akkor is képes áramot termelni, amikor ép
Fájdalmasan kevés időt tölthettem el az apámmal, mert kicsi koromban nem volt mindig az a kimondott mintaapa, mire pedig rendbejött a kapcsolatunk, és épp felnőttem volna, a teste feladta a küzdelmet a rákkal szemben. De még így is elég útravalót kaptam tőle az életre, s mivel nekem csak te vagy, csak neked adhatom tovább, kiegészítve az én meglátá
A legfrissebb információk szerint zamárdi önkormányzata kizárólag azokat engedné be a fesztivál területére, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek. A szervezők már állítólag a helyszínt is lefoglalták, így még az is szóba jöhet, hogy idén megtartják a balatoni fesztivált.
Bár évek óta egyre kevesebb autót tulajdonítanak el, bizonyos márkák tulajdonosai nagyobb veszélyben vannak, a tolvajok ugyanis kitartanak kedvenc márkáik mellett. 2007-ben összesen 7584 autót tulajdonítottak el, ezt követte egy csökkenő tendencia, majd 2012-ben ez a szám ismét 6920-ra ugrott fel. A rendőrség két évvel később, 2014-ben hoz
Arany János mentális betegségben szenvedett, a nagy költőt ugyanis megviselte a szabadságharc. Arany János 204 éve született Nagyszalontán, Romániában. Arany a magyar költészet kiemelkedő alakja, ám azt kevesen tudják róla, hogy depressziós volt. A költő igen szegény családból származott. Tanító volt, festett, majd színésznek állt, ezután a
Lucia DeClerck 1916-ban született Hawaiin, túlélt két világháborút, a spanyol náthát, valamint három férj és egy fiú halálát, most pedig legyőzte a koronavírus-fertőzést is.
Egészen durva összeget fizettek egy videóért, amit akár te is megnézhetsz. De akkor miért ért mégis ennyit? 2020 októberében egy műgyűjtő 67 ezer dollárt, vagyis nagyjából 20 millió forintot fizetett egy mindössze 10 másodperces videóért. A videó online is elérhető, szóval elsőre őrültségnek tűnhet, de valójában kiváló befektetésnek bizonyu
A rajongók odáig voltak, hogy a hercegi pár újra felbukkant a nyilvánosság előtt. Meghan Markle citrommintás ruhája pedig mindenkinek alaposan megmozgatta a fantáziáját...
Erőteljesen meg tudunk nyugodni állatok simogatása közben. Az érzelmi támogatást nyújtó állatok az egész világon egyre népszerűbbek. Pszichológiai segítő eszközként pávákat, majmokat, de kígyókat is használtak már. Egyesek szerint az állatok olyan nyugodt állapotot hozhatnak létre, ami más révén nem elérhető. Egy non-profit vállalk
Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget tervezünk beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával, az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoz
Tudjuk, hogy a testmozgás jó hatással van az izomzatunkra, szív- és érrendszerünkre és metabolizmusunkra. De milyen hatással van az agyra? Az agy nagyon plasztikus, tehát egy változásban lévő szerv. Napi szinten képződnek benne új idegi kapcsolatok és új idegsejtek is. A hippokampusz kiemelt területe az agynak, amely a memóriához, tanulásho
Jane Haining, a budapesti Skót Missziós Iskolának egyik vezetőjeként mindent megtett, hogy az iskola a béke szigete maradhasson a zsidó származású diákok számára, miközben a falakon túl dúlt a háború.
A filmet a szakmai közönség ma láthatja, azonban a fesztiválközönségnek várnia kell júniusig. A héten tartják a 71. Berlini Filmfesztivál online felvonását, melynek versenyprogramjába válogatták Fliegauf Bence legújabb szerzői filmjét. Ekképpen a szakmai közönség ma láthatja először a Rengeteg - Mindenhol látlak című alkotást. A fi
Az ARDS (acute respiratory distress syndrome vagy akut légzési distressz szindróma) több háttér ok miatt kialakuló tüdőkárosodás okozta hirtelen, gyorsan romló légzési elégtelenség.
Száz emberből 87 elégedetlen a testsúlyával, az emberek többsége pedig rosszul ítéli meg azt - derült ki a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság és a Novo Nordisk kérésére készült reprezentatív kutatásból.
Vezetőként az első számú feladatod, hogy utat és világos víziót mutass a csapatod számára, nem végezhetsz el mindent egyedül. A csapat megismerése és a hatékony delegálás viszont segítheti a gyorsabb haladást és elkerülheted az idő előtti kiégést is.
Ha meguntuk már a kekszből készült golyókat és rudakat, próbáljuk ki ezt a könnyű és egészséges zabpehelygolyót. Ehhez a recepthez csak 5 hozzávalóra lesz szükségünk: 1 csésze finomszemű zabpehely¼ csésze méz vagy cukor vagy édesítőszer¼ csésze mogyoróvaj2 evőkanál kakaópor1 csipet só Keverjük össze az összetevőket egy kö
Többek közt Kulcsár Edina, Tolvai Reni és Szabó Péter is szerepel Budapest legnagyobb állatotthonának videójában, melynek célja az adó 1% felajánlások gyűjtése a menhely számára.
A tel-avivi egyetem régészeinek elmélete szerint a nagytestű állatok kiirtása után, a kisebb, fürgébb állatokra történő vadászat miatt fejlődött ki az emberi agy. A tel-avivi egyetem két régésze, Miki Ben-Dor és Ran Barkai szerint a hatalmas és viszonylag könnyen elejthető állatoknak az ősemberek által is elősegített tömeges kihalása után
A múlthéten jelentették be, hogy a világhírű bayeux-i faliszőnyeget őrző franciaországi múzeum 2024-ben restaurálja azt kárpitot, ami román kori textilművészet legjelentősebb emléke. A nyugat-franciaországi (bretagne-i) Rennes múzeumában őrzött kárpitot a tervek szerint precízen leporolják és alaposan kijavítják a hibáit, amik az idő alatt
Erős immunválasz alakult ki az angliai vakcináltak körében, miután megkapták a Pfizer COVID-19 elleni védőoltásának mindkét adagját. Az Imperial College London vizsgálati eredménye azt mutatja, hogy a 80 év feletti beoltottak 87,9 százalékának lett pozitív az ellenanyagtesztje. A 60 év alattiaknál ez az arány 95,5 százalékra emelkedett, a 30 alatti
Jelenleg három oltóanyagnak van uniós engedélye, az eddigi kínálat azonban hamarosan a Johnson & Johnson vakcinájával bővül, mely egyfázisú, azaz egyetlen dózis elegendő belőle a védettség kialakulásához.
Szinte naponta olvashatunk híreket a legismertebb kriptovaluta csúcsairól és zuhanásairól, az adományozásokról azonban kevesebb szó esik. Pedig lenne miről beszélni. Egy titokzatos hazai adományozó most például eddig megszerzett vagyonából az SOS Gyermekfalvaknak 10, a Várva Várt Alapítványnak pedig 15 millió forint értékű bitcoint ajánlot
A sérülések legjelentősebb része otthon, ott is a konyhában vagy barkácsolás közben történik. Szerencsére ezek többnyire könnyű sérülések, de bármikor találkozhatunk súlyos, akár életveszélyes esettel, ilyenkor a profi elsősegély rendkívül fontos.
Apró praktikák, melyeket ha betartasz valóban segíthetnek. Az a fránya olaj.. Egyértelműnek tűnhet, sokszor mégsem várunk, de ez leginkább a kezdő szakácsoknak szól. Ha az olaj nem eléggé forró, akkor az étel magába szívja, ahelyett, hogy sülne benne - és a végeredmény közel sem lesz olyan ízletes, mint amire számítunk. Az olaj akkor megfele
Egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. Ketten, mégis egyedül. Ötvenpercnyi megrázóan egyszerű közlés az elkerülhetetlenről. Mert mindennek rendelt ideje van. A meghalásnak is.
A 2020 tavaszán a világjárvány kitörésének egyik európai gócpontjának számított tiroli Ischgl település lakóinak körében végzett átfogó kutatás bizonyítja a koronavírus-betegségen átesettek hosszú távú immunitását. Az erre vonatkozó tanulmány eredményeit csütörtökön tárta nyilvánosság elé az Innsbrucki Orvostudományi Egyetem.
Pontosabban, inkább azt kellene mondani, hogy megkezdődött az új kabinos lift építése, amely a régi lift helyére érkezik. Ebben az esetben is igaz, minden nagyobb építkezés bontással kezdődik.
Radojka szerint a költözés egy igazi extrémsport, amelynek során nemcsak a pénztárcád, de az idegeid is végérvényesen ki lesznek szipolyozva. A túlélés kulcsa pedig, ha képes vagy mindehhez humorral közelíteni.
Egy mesterséges intelligencia segítségével reprodukálták Abraham Lincoln, Gandhi, Thomas Edison és mások portréit. Az eredmény húsbavágóan realisztikus, egyben szinte zavarba ejtő.
Egy próbát megér. Még 2018-ban jelentette be Elon Musk, a SpaceX vezére, hogy az első utas, aki az űrvállalat rakétájával megkerülheti a Holdat nem más, mint a milliárdos divatmogul és műgyűjtő, Yusaku Maezawa. Ráadásul rögtön bevásárolta magának az összes ülést, így ő döntheti el, hogy kiket szeretne magával vinni a 2023-ban tervezett utaz
Tehervitorlással szállít bort, csokoládét és kávét a környezettudatos vásárlóknak az Atlanti-óceánon egy francia cég. Az alumíniumtestű Grain de Sail megrendelésre készült egy francia hajógyárban. A vitorlás a modern jachtoknál használt technológiát ötvözi egy olyan rakodótérrel, amely 50 tonna áru szállítására alkalmas. A hajó jelenleg az északnyu
A Buerger-kór, más néven trombangitisz obliteráns a végtagok kis és közepes ereinek gyulladásával és súlyos esetben elzáródásával járó ritka betegség, főként fiatalabb dohányzó férfiakat érint, de dohányzó nők között is előfordulhat.
Könyv, telis-tele képekkel, ám szöveg nélkül. Így a történetet te alkothatod meg minden egyes nap, a saját fantáziáddal és szókészleteddel töltve ki a kontúrokat, igazodva a gyerek hangulatához. Amerikában már a hetvenes évek óta használják a „silent book”-ot oktatási célra, nálunk mostanában kezdte meg hódító útját.
Az UNICEF szerint oktatási vészhelyzet van, amely a legkiszolgáltatottabb gyerekeket érinti nagy részben - a szervezet ezért egy különleges installációval hívja fel a döntéshozók figyelmét arra, hogy mennyire fontos lenne nyitva tartani az iskolákat. Az UNICEF legfrissebb adatai szerint a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások világsze