Az utóbbi hetekben három űrexpedíció is elérte a Mars bolygót. A magyarok persze mindenhol ott vannak: a Ripost7 egyik munkatársának neve is szerepel az egyik űrjármű falába gravírozva és magyar térkép is készült a Marsról!
A hűtlenség mindenképpen fájdalmas; de ebben az esetben nem csupán a feleségnek. Ez a fickó ugyanis nem kispályázott, szó szerint több vasat tartott a tűzben...
Idén ugyan nem volt klasszikus vörösszőnyeges bevonulás, de a hírességek azért kiöltöztek a virtuális gálához. Összeszedtük az 5 legjobb szettet. Sofia Carson Getty ImagesSofia Carson a Disney Channel Utódok-szériájának sztárja úgy érkezett a helyszínre, mint egy hercegnő a Star Wars világából, a lágy rózsaszín és a bordó kombinációja tökéle
Magyar zsűrikkel és üresen kongó csarnokból választották meg az idei Év Autóját. 1964 óta választja meg a hollandiai székhelyű „The Car of the Year" szervezet zsűrije az európai Év Autóját. A minden év elején átadott díjat a Genfi Autószalon előestéjén jelentik be, de ahogy tavaly, úgy idén sem tartották meg a rendezvényt a koronavírus-jár
Hiába vártuk a jobb időkben reménykedve 2021-et, a harmadik hullámba csöppentünk. Ez sem akadályozta meg azonban Hollywood-ot, hogy a sztárok megadják a módját az ünneplésnek. Nézd végig galériánkat, hogy megtudd, kiktől választottak ruhát a tegnapi Golden Globe-gálára.
A True Believer: The Rise and Fall of Stan Lee című könyvből sok olyan dologra derül fény, amiről eddig még nem hallottunk. Természetesen, mint minden alkotónak neki is akadtak problémás időszakok a karrierjében. Sokan túlságosan kapzsinak és mohónak vélték, így évtizedeken át azzal vádolták, hogy olyan ötleteket is sajátjának vélt, amik va
Az egész világhálót lázban tartja egy különös fotó, melyen első blikkre egy teljesen hétköznapi, sőt idillikus pillanat látható: egy szerelmespár ölelkezik a tengerparton. Ha azonban alaposabban szemügyre vesszük a felvételt, gyorsan rájöhetünk, hogy valami nagyon nem stimmel vele.
Ausztriában csak az éttermek kerthelyiségei nyithatnak ki húsvét előtt, továbbá engedélyezik az ifjúsági sporttevékenységet szabadtéren, de a részvétel feltétele a negatív koronavírus teszt lesz - erről döntött az osztrák kormány hétfőn.
Visszagondolva néha cikinek érezhető, de mindenképpen meghatározó eseménye volt az akkori gyerekek és fiatalok életének többek között a kisdobos-avatás, a szüretelés vagy az őrsgyűlés.
Sok családban küzdenek kisebb-nagyobb gondokkal a gyermeknevelés terén. Ezek közül van néhány olyan, amelyik hátterében a leggondosabb orvosi vizsgálat sem derít fel szervi okokat, így felmerül a pszichés háttér.
Megvan ez a kifejezés? Amit akkor szoktunk mondani, amikor valaki nagyon sokat eszik vacsorára. Ha bikákkal nem is feltétlen futsz majd össze emiatt az éjjel, egy nyugtalan, rossz álmoktól teli éjszaka esélyes, ha nem kimondottan „alvásbarát” ételekkel tömöd tele magad lefekvés előtt.
Berobbant a tavasz, most van itt az ideje előkészíteni a kertet! Mutatjuk, hogyan állíthatsz össze raklapokból magaságyást; garantált a bőséges termés ezzel az olcsó megoldással.
Hamarosan előre gyártott beatekre te is freestyle istenségnek érezheted magad sok gyakorlással. A Facebook saját TikTok-klónjaival nem sikerült lenyomnia a TikTokot, úgyhogy ahelyett, hogy azt próbálnák folyamatosan másolni, míg végül előállnak valami sajáttal, inkább előálltak valami hasonló, de tök más dologgal, ami nagyon jól hangzik. A
A cím megtévesztő lehet, de Anne Burchett regénye fikciós. Némileg megtévesztő a cím, mivel a Kóstolójegyzetek egy nemrégiben publikált fikciós regényt takar, Anne Burchett tollából. A tavalyi esztendő nagyjából munka nélkül telt a harminc éve a borbizniszben dolgozó marketingtanácsadó számára, aki első regényét a kreatívírás-tanfolyamon ta
Döntött Szijjártó Péter külügyminiszter azon országok szűk listájáról, ahonnan továbbra is karantén kötelezettség nélkül jöhetnek haza az üzleti célú utazók. Aki nyaralni indul(t) a közeljövőben, figyelmesen olvassa el! Üzleti utazások karantén szigorítása…
Egészséges emberek esetében a vérben keringő húgysav kétharmad része a vesén keresztül ürül, a fennmaradó húgysav pedig az izzadság, illetve a bélrendszer segítségével távozik a szervezetből. Mikor mérhetnek emelkedett értéket, és mit okozhat mindez a szervezetben?
Az elmúlt években a 10 legkeresettebb étrend között a Stockholm-diéta is szerepelt. Cikkünkben részletezzük, hogyan épül fel ez a diéta, valamint hogy mennyire sikeres.
Étkezők, napágyak, fotelek, kanapék, kávézóasztalok nagy választéka várja a SpaTrend MaxCity-ben azokat, akik a kényelmet, a modern megjelenést és a tartós anyagokat keresik. 1600 négyzetméteren könnyű megtalálni, ami illik az otthonodhoz.
Jason Momoa legfőképp filmes szerepeiről és a vásznon látott formához szükséges edzéstervéről ismert, így talán kevesebben tudják, hogy a környezetvédelem a szívügye.
Egy szexiparban dolgozó amerikai anyuka ellen összefogtak az iskolai szülőtársak, és az igazgatóhoz fordultak, hogy rúgják ki a gyerekeit. Tóth Girlzonboard Flórának ugyan nincsenek szexi fotói a világhálón, de vannak más, „nem anyukás” dolgai. Összegyűjtötte, mik azok a viselkedésformák, amiket gyakran bélyegeznek meg nem anyához méltónak, pedig r
Kedd reggel Kaffka Margit gondolatait tolmácsoljuk, aki az írás szépségére emlékeztet minket. Homokszemek Hamu és GyémántA nap idézete Kaffka Margittól A révnél Az írónő 1918-ban bekövetkezett halálát követően jelent meg – ugyanebben az évben – A révnél című posztumusz kötete, mely összesen tizenkilenc elbeszélést tartalmaz. A kötet
Egy mobilis napernyővel egész nyáron át használhatod a kertedet, akkor is ha nincs benne árnyékot adó fa vagy tetővel fedett rész. A mozgatható és állítható vászonnal rendelkező árnyékolókat mindig helyezheted úgy, hogy a kert egy része garantáltan árnyékban legyen.
A hétvégén 120 hektáron leégett Natura 2000 besorolású fonyódi nádas, melynek nagy értéke, hogy alapvetően érintetlen és összefüggő, több száz hektárnyi természetes állapotban megmaradt lápterület. Hogy mekkora kárt tett az élővilágban a tűz, azt nehéz felbecsülni. A nagyvadak és madarak valószínűleg el tudtak menekülni, a területet átvizsgáló hiva
A Darier-kór (follikuláris keratózis) egy ritkán előforduló, genetikailag meghatározott, autoszomális dominánsan (AD) öröklődő bőrbetegség, melynek hátterében az ATP2A2 gén áll. A betegség a férfiakat gyakrabban érinti. A tünetek fiatal felnőttkorban, általában a 3. évtized körül jelentkeznek, utána többnyire krónikusan, hullámzó mértékben állnak f
A Twitter közölte, hogy elkezdte figyelni az oltással kapcsolatos téves információk megjelenését a közösségi portálon, és a tweetek címkézésével, illetve büntetési rendszer alkalmazásával szűri ki a szabálysértőket és a "visszaeső" felhasználókat.
Nincs időd, de tartalmas reggelire vágysz? Ehhez kihagyhatatlan a ropogósra pirított szalonna! Kevesen tudják, hogy mikróval készül a leggyorsabb és legfinomabb verzió!
A legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött idős emberek körében.
A gazdag dinoszaurusz-leletanyag világszinten is egyedülállónak tekinthető, mivel a csontmaradványok a dinoszauruszok kréta időszak végi eltűnését megelőző rövid időszakba engednek betekintést.
A Renault Clio és a Volkswagen Golf mellett a Toyota Yaris is immáron második alkalommal érdemelte ki az illusztris elismerést, a Japánban tervezett, Franciaországban gyártott kompakt kisautó először 2000-ben vehette át az Év autója címet.
A miniszter úgy véli, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt hamarosan az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak nyitva tartását is szigoríthatják a döntéshozók.