„Volt, hogy könyörgött is, magyarázta, hogy anyukám gyereket vár, nem tudnak együtt lenni, értsem meg, neki segítek, ha hagyom magam. Meg azt is mondta, ezzel az egésszel felkészít engem a felnőtté válásra, majd hálás leszek neki egyszer, mi mindenre megtanított.”
Az elmúlt napokban komoly figyelmet kapott a Szuezi-csatorna forgalmát megakasztó konténerszállító, amit most bárki bárhova elhelyezhet. Azért, hogy ne csak a Szuezi-csatorna részesüljön a “jóból”, megszületett az Ever Give Ever Ywhere játék, melynek segítségével a világon bárhova beszorítható a pórul járt konténerszállító. Mi a Balaton keleti mede
A főpolgármester közölte, hogy nem hagyják magukra a betegeket, akiknek a sorsa megpecsételődne a kórház megszűnésével. Nem adják fel az épületet, amíg a kormány nem biztosít más alkalmas helyet a munka folytatásához.
A Momentum szerint is örvendetes, hogy ennyi embert sikerült beoltani, ugyanakkor szerintük aggasztó, hogy a halálozási adatokat tekintve is Magyarország az első.
2021-ben immár nyolcadik alkalommal adják át a Televíziós Újságírók Díját. A koronavírus járvány miatt a megszokott márciusi időpont helyett Idén szeptember 8-án rendezik az ünnepélyes gálaestet, ahol bejelentik, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek a tavalyi év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei.
Az 1-es típusú cukorbetegség hátterében álló patomechanizmusok, illetve a kórkép kialakulását lehetővé tevő körülmények a legszélesebb körben kutatott témák manapság az orvostudomány berkein belül.
Azért a repertoárban olyan hírességek szerepelnek, akik természetesen, vakolat nélkül is dekoratívak, de azt nem lehet elvenni a sztoriból, hogy tényleg nagyon másképp festenek "összerakva".
Nemrégiben került fel a Belügyminisztérium honlapjára a lajstrom. Most végre kiderül, milyen fiú- és lányneveket részesítettek előnyben az ifjú magyar szülők 2020-ban!
Azonfelül, hogy az E-vitamint a szépség vitaminjának is nevezik, mert fontos szerepe van a bőr- és a hajápolásban, ennél lényegesen több jó hatása is van. Elsősorban azért, mert erős antioxidáns.