Digitálisan rekonstruálták, milyen lehetett az arca annak az ókori egyiptomi fáraónak, akit Tutanhamon apjának tartanak. A maradványait 1907-ben találták meg az egyiptomi Királyok Völgyében, néhány méterre Tutanhamon sírjától. Több mint egy évszázaddal a KV55 jellel ellátott sír felfedezése után genetikai elemzést végeztek, amely a sírban t
Ha valamilyen ránk, magyarokra jellemző gasztroajándékot kell választanunk, a bor mellett még mindig a pirospaprika, illetve a paprikás ízesítésű termékek jutnak eszünkbe. Hiába jött divatba a mediterrán konyha a csodás zöldfűszerekkel, és hiába látjuk azt a régi magyar konyhán is, hogy gazdag fűszerválaszték jellemezte, a paprika a mai napig közpo
Rengeteg mindent köszönhetünk a franciáknak, ezek közül pedig vétek lenne kihagyni a zseniális gasztronómiájukat. Persze vannak olyan ínyencségeik – lásd csiga – amit a kevésbé bevállalósak már nem igazán mernek kipróbálni. Cikkünkben éppen ezért összegyűjtöttünk 3 +1 olyan finomságot, amik talán mindenkinek kivétel nélkül a fogára valók lehet.
Véget ért a Bátorságlabor Hesnával podcastsorozat első évada, búcsúzóul pedig elhoztuk nektek a kedvenc gondolatainkat az elmúlt hét hétből. Ne aggódjatok, hamarosan folytatjuk, de addig is áruljátok el: melyik beszélgetés volt a kedvencetek?
Három éve kezdődött az az intenzív és érzelemgazdag kampány, ami most, három hónapnyi izgalmas versenyzéssel véget ért. Vezető szerepet vállaltunk egy új hajóosztály születésében, és végtelenül büszkék vagyunk arra a munkára, amit a csapat tagjai végeztek. Az America’s Cup ugyanis nem szimpla sportesemény, hanem fokmérője a részt vevő nemzetek tech
Megszületett az első magyar, fővárosi AirBnb szabályozás Budapest VI. kerületében, amelynek tervezetéről Terézváros önkormányzata adott ki közleményt a végleges elfogadás előtt. Szavaik szerint a kerületi AirBnb rendelet “Átláthatóságot, elérhetőséget és…
Mi az a flow-élmény és hogyan növeli az elégedettséget a hálószobában? Cikkünkben ezekre keressük a választ. Egy friss kutatás azt vizsgálta, hogy a hosszú távú kapcsolatokban élő párok átéltek-e már flow-élményt a szexuális együttlét során. Az eredmények alapján a párok nemcsak, hogy megtapasztalták az élményt, de az erősen befolyásolta i
A változókor kezdetén nem csak testi tünetek és változások jelentkeznek, mint amilyenek a hőhullámok, a hajhullás vagy a hüvelyszárazság. A nők életének ezt a szakaszát lelki változások is jellemzik.
Még ha úgy érzed is, hogy ezzel a legjobbat teszed a családodnak, a gyerekeidnek, mert belefáradtál már az itteni negatív hangulatba, a mutyiba, és a lehetőségek fájó hiányába, az emigrálás akkor is rettentően nehéz. Különösen elindulni.
„Kicsiknek és nagyoknak egyaránt" – hangzik el egy-egy reklámban a mondat. De vajon tényleg vannak olyan játékok, ruhadarabok, esetleg tárgyak, amelyek korosztályok széles rétegeit szólítják meg? Szerintünk igen, csak jó helyen kell keresni. Mutatunk is párat! Egy tornacipő a Diortól dior.comTalán nincs még egy olyan lábbeli, ami annyira kor
De csak egy napra, a legenda halálának ötödik évfordulóján. A Paisley Park Prince hatalmas házi stúdiója volt, amiről egykori kiadóját is elnevezte, jelenleg pedig múzeumként üzemel a zenész rajongói számára. 2016-ban a látogatók a legenda hamvait is megcsodálhatták az épület egy központi helyén, de aztán a családja kérésére eltávolították
Az idei év nagy tőzsdeeseményét gyorsan dokumentumfilmmé gyúrta a Discovery, Jordan Belfort lesz a narrátora, akiről Martin Scorsese filmje szól. Az év legnagyobb tőzsdeeseménye volt a Gamestop-ügy, amikor sokan a cég csődjére fogadtak. A Reddit nevű közösségi oldalon viszont felhasználók összefogtak és koordináltan elkezdtek részvényeket v
Hirtelen nem jönnek olyan gyorsan a szavak, pedig ezzel keresem a kenyerem. Általában nem gond az alkotói válság, olyankor félreteszem az aktuális munkát, néhány óra múlva pedig visszatérek hozzá. Most viszont azonnal géphez kellett ülnöm, hiába nehéz írni. Megláttam Jane Fondát a Harper's Bazaar címlapján.
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Esterházy Péter egyik novelláját olvashatjuk el. Majdnem Görcsösen keresni fogom az alkalmat, görcsösen, vagyis kerül, amibe kerül, hog
Egy különleges szemétlerakót helyeztek Koppenhága belvárosi részére, ez a CopenHill. A 13. Budapesti Építészeti Filmnapokon mutattak be filmet róla. A 13. Budapesti Építészeti Filmnapoknak, melyet idén márciusban tartottak, az élhető környezet, a környezetformálás és az különböző környezeti hatások voltak legfőbb témái. A Filmnapok mottója
Az előrehaladott csípőízületi kopás vagy más néven coxarthrosis kezelésében már a műtéti eljárások, elsősorban a művi csípőízület, endoprotézis valamilyen típusának beültetése jön szóba. Ezáltal csökkenthetjük az ízületi fájdalmat, a végső cél pedig a mozgás és stabilitás helyreállítása.
Hosszú évtizedeken keresztül csak néhány kemoterápiás és immunhatású készítmény állt rendelkezésre az előrehaladott melanoma malignumban szenvedő betegek részére. 2011-től folyamatosan új gyógyszereket fejlesztettek ki, melyek lényegesen jobb terápiás eredményt hoztak. A jelenleg elérhető, hatékony szereket ismertetjük.
Bemutatunk nektek öt fantasztikus nőt, akik bár egész jól eligazodnak a felnőttvilág kuszaságában, azért nagyon is jól tudják, hogy a bölcsek köve a gyerekeknél van – és keresve sem találhatnánk neki jobb helyet.