2021. március 17. szerda

márc. 17
17:06
Tömegalvás – Amikor kicsi a rakás… a hálószobában (WMN)
Annáéknál mindenki együtt alszik. Mindig. Elmeséli, hogyan alakult ez így, és miért nem változtatnak rajta.
márc. 17
17:24
Csak az EU által jóváhagyott vakcinával beoltottakat lesz kötelező fogadnia a tagállamoknak (SzMo)
Az országok mindazonáltal dönthetnek úgy, hogy ezt kiterjesztik azokra az uniós utazókra is, akik más védőoltást kaptak, például Szputnyik V-t vagy Sinopharmot – közölte az Európai Bizottság.
márc. 17
17:30
Meztelenkedő népszokások: „Felemelték szoknyájukat, és megmutatták a lábuk közét, mondván, attól megijed a felhőben rejlő ördög” (SzMo)
A Kárpát-medence egyes részein úgy hatottak a gabona gyér növekedésére, hogy napkeltekor a gazda és asszonya fedetlenül egyesült a vetésen, erőt adva a földnek.
márc. 17
17:33
"Őrültek háza" leszünk a járvány után - nagyon megy a nyugtatózás (Infostart)
Egy év alatt 103 ezer doboz antidepresszáns fogyott Magyarországon, csak a vénykötelesből.
márc. 17
17:36
Hemingway és a spanyolnátha kapcsolata (Hamu és Gyémánt)
Hemingway, a közhiedelemmel ellentétben nem egy macsó volt, hanem egy olyan visszafogott író, aki nagyon tart a spanyolnáthától. A múlt században pusztított a spanyolnátha, amely 50 millió ember életét követelte. Noha a filmekben és a szóbeszédben macsóként tartják számon Ernest Hemingwayt, a valóságban életének igen korai szakaszában talál
márc. 17
17:42
Mit kell tudni a torokfertőtlenítőkről? (WebBeteg)
A torokgyulladás rendkívül gyakori betegség minden életkorban. Tünetei igen jellegzetesek, a legtöbb esetben fertőzés okozza a torok gyulladását. Az életminőséget, a munkaképességet jelentős mértékben befolyásolja a betegség.
márc. 17
17:54
Nem veszélyesebb a francia mutáns koronavírus, amit nem mutat ki a Pcr-teszt (Femcafe)
A legmegbízhatóbb szűrővizsgálat sem mutatja ki az új mutánst, de ettől még nem fertőz jobban és nem okoz súlyosabb tüneteket sem.
márc. 17
17:54
13 gyógyult gólyát engedtek szabadon a Hortobágyi Madárparkban (Travelo)
A nemzeti színű szalaggal elreppenő madarakkal a forradalom évfordulójáról is emlékeztek.
márc. 17
17:56
Könnyebben kaphatnak kínai vízumot azok, akiket kínai vakcinával oltottak be (Travelo)
A távol-keleti ország ily módon is népszerűsítené az oltást.
márc. 17
18:12
Az arcunkba tolt kiszolgáltatottság – Megnéztük „A rendes lányok nem sírnak” című előadást távszínházban (WMN)
Három megrázó történet arról, amikor nincs menekvés az erőszak elől. És nincs feldolgozás sem.
márc. 17
18:12
Újabb siker: Horvát Lili megkapta a legjobb rendező díját Dublinban (Hamu és Gyémánt)
Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjéért a legjobb rendezőnek járó díjat kapta Dublinban, Írország rangos nemzetközi filmfesztiválján – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI). A járvány miatt idén online rendezték meg Írország nemzetközi filmfesztiválját, a 12 napig tartó rendezvény felvonultatta a nemzetk
márc. 17
18:18
Körbehajózták a leszakadt antarktiszi jéghegyet (AQUA)
A Polarstern kutatóhajó néhol 500 méter keskeny csatornákat is érintve 1290 négyzetkilométeres területet járt körbe, kihasználva egy ritkán adódó lehetőséget. Az A74 kódjelű jéghegy a Brunt-hátságról vált le a közelmúltban, a megnyílt csíkon keresztül pedig olyan helyekre jut napfény, ahová ötven éve nem. Ezt komoly lehetőségként értékelték a Polar
márc. 17
18:18
A D-vitamin valóban csökkenti a Covid-19 fertőzés kockázatát? (Femcafe)
.
márc. 17
18:24
Meghaladta a 25 milliót a beadott első oltások száma Nagy-Britanniában (SzMo)
Eddig a teljes felnőtt brit lakosság csaknem fele már részesült a koronavírus elleni oltásból.
márc. 17
18:30
"Négyből három felnőttnek oltást kell kapnia ahhoz, hogy véget vessünk a járványnak" (SzMo)
A járványhelyzetről, a vakcinákról, az oltási menetrendről beszélgettünk a Karanténinfóban Dr. Eörsi Dániel háziorvossal.
márc. 17
18:36
Újra észlelték a rejtélyes morajlást (Hamu és Gyémánt)
Ismét hallották a sci-fi filmekbe illő hangot. A legújabb morajlást San Diego lakosai élhették át, melyeket az ablakok ijesztő zörgése kísért. Az elmúlt három hétben ez a második ilyen hanggal kapcsolatos észlelés, amelyet nem kísértek földrengések – jelentette ki az Egyesült Államok Geológiai Intézete. Ahogy írtuk, az Egyesült Áll
márc. 17
18:54
A Nébih felmérte, mekkora a magyar élelmiszerek aránya a boltokban (Travelo)
a A magasabb hozzáadott értékű termékek esetében a polcok felét ma már külföldi áruk foglalják el.
márc. 17
19:06
Mozdulj velünk! - Online edzés 5. - Karszki Cathrine-nel (Femcafe)
Ma este Karszki Cathrine mozgat meg minden sportolni vágyó olvasót egy szuper online edzés keretében. Ha érzed magadban az energiát, ne maradj le, mozdulj velünk!
márc. 17
19:06
Továbbra sem veszi előrébb a tanárokat a kormány az oltási sorrendben (SzMo)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a május harmadikán kezdődő érettségi is veszélybe kerülhet.
márc. 17
19:06
„Az ellopott pillanatokat nem kapod vissza” – Így történt, hogy anyaként lemondtam a fiamról a bíróságon (WMN)
Egy anya, aki a válása után külföldre ment dolgozni, hátrahagyva a fiát. FONTOS: mindenképp olvasd el a történetét, mielőtt kommentelsz!
márc. 17
19:08
Csak beoltott vendégek utazhatnak a legnagyobb brit üdülőhajós cég tengerjáróin (SzMo)
Ráadásul csak olyanokat fogadnak, akik már mindkét oltásukat megkapták legalább egy héttel az utazás előtt.
márc. 17
19:24
6 indok a gyaloglás mellett (WebBeteg)
A tavasz a legideálisabb idő arra, hogy kimozduljunk a zord tél és a teljes tétlenség után a szabadba. Egy frissítő és egészséges gyaloglás erre a legalkalmasabb megoldás, amennyiben a cél egy természetes és kímélő mozgásforma. Cikkünkben a rendszeres gyaloglás előnyös hatásairól olvashat.
márc. 17
19:30
Egy koronavírusban elhunyt férfi is kapott védettségi igazolványt (SzMo)
Volt olyan gyerek is, aki nem volt beteg, nem oltották be, mégis kapott plasztikkártyát.
márc. 17
19:42
Egy játékos rájött, miért tölt olyan lassan a GTA Online, megjavította (Hamu és Gyémánt)
A cég megerősítette, hogy helyen mutatott rá a problémára, pénzzel jutalmazták a tippért. Sokan panaszkodtak a GTA Online-ra, hogy PC-n nagyon hosszú ideig, borzasztóan lassan tölt be. Egy t0st nevű játékos viszont rájött a probléma okára. Úgyhogy írt egy saját javító patch-et a játékhoz, ami állítása szerint 70%-al növelte a játék futásána
márc. 17
19:48
Hiába kapott egymilliós büntetést, továbbra sem adja be a koronavírus elleni vakcinákat az erdőkertesi háziorvos (SzMo)
Az orvos szerint ha újabb, nagyobb összegű bírságot kap, akkor lehet, hogy befejezi a gyógyítást és más munka után fog nézni.
márc. 17
19:54
Idén előbb nyílnak Japán rózsaszín szimbólumai, de online megcsodálhatjuk őket (Travelo)
Bár személyesen most kevesen lehetünk ott, élő online sétákon itthonról is megcsodálhatjuk a sakura virágzást.
márc. 17
20:00
Koronavírus elleni antitestekkel a szervezetében született egy kisbaba Amerikában (SzMo)
Édesanyja még januárban, 36 hetesen kapta meg az első védőoltást frontvonalban dolgozóként.
márc. 17
20:12
Ha tavasz, akkor megújulás – kezdd magaddal a rendrakást! (Képmás)
Itt a tavasz, megújul a természet, és megújulunk mi is. Az évszakok változása nagy átalakulásokat hozhat saját magunk számára is, hiszen ilyenkor általában nyitottabbak vagyunk a komfortzónából való kilépésre, és igyekszünk tudatosabban formálni az életmódunkat befolyásoló döntéseinket. A nagy átalakulást és „nagytakarítást” minden esetben érdemes
márc. 17
20:12
A Sinopharm és a Pfizer vakcinából érkezett eddig a legtöbb Magyarországra (SzMo)
Újabb adagok érkeztek, amiket a regisztrált idősek oltására fognak elsősorban használni.
márc. 17
20:12
Az arcunkba tolt kiszolgáltatottság – Megnéztük „A rendes lányok csendben sírnak” című előadást távszínházban (WMN)
Három megrázó történet arról, amikor nincs menekvés az erőszak elől. És nincs feldolgozás sem.
márc. 17
20:12
Két módszer, ami képest elrepíteni a nyugalom szigetére (Hamu és Gyémánt)
A nyugalom jót tesz az egészségnek, itt az ideje megtanulni, hogyan válthatjuk ki. Ahhoz, hogy megnyugodjunk, két módszer közül is választhatunk a hétköznapokban:1.Szimpatikus idegrendszer gátlásaAmikor stresszesek vagyunk, az amygdala, vagyis a mandulamag olyan hormonokat bocsát ki, melyek beindítják a szimpatikus idegrendszer működését.
márc. 17
20:24
Férfiszemmel: "Kesztyűs kézzel a ****t, avagy hová tűnt a romantika" (Joy)
Gondolatok a régmúlt szaftos valóságáról.
márc. 17
20:24
Új túraút köti össze a balti országokat (Travelo)
2141 kilométeren csodálhatjuk a varázslatos természetet.
márc. 17
20:42
Gulyás Gergely a szigorúbb korlátozásokról: „Az állítás minden valóságalapot nélkülöz” (SzMo)
A miniszter cáfolta az Index információját, ami szerint húsvétra újabb korlátozásokat vezethetnének be.
márc. 17
21:06
Háziorvosváltás - Mit kell tudni róla? (WebBeteg)
A betegnek az egészségügyi törvény (1997 évi CLIV törvény) értelmében bizonyos korlátok között joga van a kezelőorvosát megválasztani. Mit kell tudni a háziorvosváltásról?
márc. 17
21:06
FemAnyu: Te is elanyátlanodtál, Anya? (Femcafe)
Nem elég az online tér, pedig végtelen. Nem elég a napi rutin, pedig még sok is. Nem elég az idő, pedig 24 óra, se több, se kevesebb. Ez a mostani helyzet kísértetesen emlékeztet egy rég elfeledett időszakra úgy, hogy már nem abban vagyunk. Vagy mégis?
márc. 17
21:06
Na jó, de mi is az az énhatékonyság? (Hamu és Gyémánt)
Amikor a negatív érzelmek gúzsba kötnek, van kiút az énhatékonyság segítségével. Biztosan könnyedén fel tudnánk sorolni tíz olyan készséget, amelyet születésünkkor még nem tudtunk, később tanultuk meg őket. Életünk egy tanulási folyamat, erre alapoznak a behavioristák. A 19. században Ivan Pavlov rájött, hogy összeköthet egy semleges inger
márc. 17
21:08
Kényelmes, de nem dögös? Hogyan lehet stílusos a platform 2021-ben? (Femcafe)
A platformos magassarkúk már egy ideje kimentek a divatból, helyüket átvették a tipikus körömcipők, illetve a magas talpú szandálok, amelyek hiánypótló módon lefedték a komfortos és csinos kategóriákat. Kérdés, hogy legális-e a platform 2021-ben, és ha az, hogyan viseljük, hogy ízléses legyen.
márc. 17
21:24
A legfurább dolgok, amiket nők szépnek hittek évekkel ezelőtt (Joy)
A nők hajlamosak sokmindent elkövetni a szépség érdekében. Na de ezeket.?
márc. 17
21:30
„Este fél 8-kor befejezem az anyáskodást, onnantól a gyerekek magukra vannak utalva” (SzMo)
A hétgyermekes ausztrál édesanyának sajátos praktikái vannak a gyereknevelésre és a háztartás vezetésére.
márc. 17
22:12
Milyen gyógyszerek okozhatnak magas vérnyomást? (WebBeteg)
A különféle betegségekre szedett gyógyszereknél számolhatunk azzal, hogy azok mellékhatásaként magas vérnyomásunk lesz. Az alábbiakban néhány ilyen gyógyszert fogunk számba venni.
márc. 17
22:24
Őszintén a Bdsm-ről: veszélyes játék vs. puszta élvezet? (Joy)
A népszerű író, Lakatos Levente ezúttal sem vette szégyenlősre a figurát: szakértőjével, illetve olvasójával elmerültek a Bdsm világában.
márc. 17
23:12
15 tündéri beszólás gyerekektől, melyek könnyfakasztóan viccesek (Femcafe)
A gyerekszájnál talán nincs is viccesebb! A kicsiknek gyakran olyan zavarbaejtő megnyilvánulásaik vannak, amelyek biztosan örömkönnyeket csalnak a szemünkbe, hiszen leleményesek és a legtöbbször igazán logikusak és szellemesek. Jöjjön néhány igazán humoros mondat a legkisebbektől!

Keresés