Nem ugyanaz az összehatás, ha egy ruha kék, és ha fekete vagy fehér. A színeknek jelentése, üzenete van. Nézd meg, melyik sugallja azt, hogy az ízlésed igen elegáns és exkluzív.
„Noha kisfiunk mindig a szívünkben él, most lehetőségünk van segíteni egy másik beteg gyógyulását. Úgy érzem, a csöpp barátunknak nagyobb szüksége van a támogatásra, mint nekünk a relikviára” - írja Csikai Anita.
Nem csak The Weeknd hatalmas slágere nem volt elég nagy a Grammy-t szavazó Amerikai Zeneakadémiának. Összeszedtünk néhány további dalt, amiről azt gondolnánk, hogy biztos jelölték legalább, pedig ugyanúgy mellőzték abban az évben, mint most a Blinding Lightst. Bátran kijelenthetjük, hogy ha volt 2020-nak slágere, akkor az határozottan The W
Az 5G sebesség az iPhone 12 kirívó tulajdonsága, ám úgy tűnik, az Apple máris a jövő felé fordítja figyelmét a 6G kapcsolat fejlesztésével. A Bloomberg észlelte azt az állásajánlatot, mely szerint a technológiai óriáscég rengeteg mérnököt szeretne felvenni, hogy minél előbb elkezdhessen dolgozni a 6G vezeték nélküli hálózati technológiáján.
Britney Spears 9 éve próbálja eladni egykori otthonát, ám eddig nem sikerült. Cikkünkből kiderül, mi történt, ami miatt most csillagászati összegért lecsaptak rá.
Egyre gyakoribb, és már a tejfogazatban is tapasztalható a fogerózió jelensége – hívta fel a figyelmet Dr. Tóth Zsuzsanna. A Semmelweis Egyetem Konzerváló Fogászati Klinikájának igazgatója hozzátette, a fogainkra nemcsak a cukros ételek és italok fogyasztása lehet ártalmas a fogszuvasodás kialakulásával, hanem fogkopás formájában az egészséges tápl
Az ESA a tagállamok között szeretné megtalálni legújabb asztronautáit, a válogatás részleteit pedig már közzé is tették. Március 31. és 28. között válik elérhetővé az a hivatalos online felület, melyen keresztül a potenciális űrhajósjelöltek benyújthatják a jelentkezésüket, feltölthetik a szükséges dokumentumokat. Az Európai Űrügynökség ut
A Szex és New York rajongói felkészülhetnek egy újabb csalódásra: a Mr. Biget alakító Chris Noth sem tér vissza a folytatásba. Újabb kulcsfontosságú szereplőtől kell búcsút vennie a nézőknek a Szex és New York rebootjában. A legfrissebb információk szerint a sorozat szívtiprója, a Mr. Biget alakító Chris Noth sem fog visszatérni a legújabb
A férfi korábban egy szexbabát használt, azt el is vette feleségül. Miután tönkrement, egy bontott csirkével helyettesítette, amit Lolának nevezett el.
A Kegel-gyakorlat az inkontinencia kezelésére szolgáló módszer. Arnold Kegel 1952-ben elsők között publikált a pubococcygeus (PC) női izomcsoport jelentőségéről. Ez az alhasi izomcsoport felelős a hüvely és húgycső körüli, valamint méh- és gátkörnyéki szervek felfüggesztéséért, feszességéért.
Rengeteg fiatal felnőttet érint a halogatás problémája, de van ellenszer ellene. A halogatás azt jelenti, hogy valamit teljesen az utolsó percre hagyunk, nem törődve annak negatív következményeivel. Az online oktatás megnövelte azon diákok számát, akik elkezdtek halogatni teendőikkel kapcsolatban. Egy felmérés alapján az egyetemista diákok
A születés utáni időszakban a fejletlen bélrendszer nem minden esetben képes megbirkózni az anyatej vagy a tápszer megemésztésével. Dr. Kovács Tibor, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosa foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a témában.
Július 4-én indul útjára először az Aegean 600 mezőnye, amelyik príma körülmények között vitorlázhat 600 mérföldes kört a görög szigetvilágban. Még fogadnak nevezéseket a regattára. Az előnevezések alapján tudható, hogy a tizenkilenc indulni szándékozó nemzet tagjai igen változatos hajóflottával készülnek: Orma trimarán, Tp52-es és közepes méretű c
Aki már a cikk elolvasása előtt megválaszolja (megtippeli?), hogy kik azok a karórágók meg vacerok, annak szerzőnk küld egy virtuális ölelést! Persze csak akkor, ha utána el is olvassa a történetet
Házi Marossy Marishka Kondónk becenevét dekadens nagytakarítási módszereiről kapta, amelyekről időnként nektek is be szokott számolni, és amelyek merészen, de határozottan rokoníthatók a japán sztár trükkjeivel – szerintünk. Mostanra Kriszta is belátta, hogy igazunk lehet, és utánajárt, milyen filozófia, ősi tanítás rejlik a Kondo-módszer mögött, h
Burmában a szerzetesek már Buddha születése előtt egy olyan asztrológia rendszert dolgoztak ki, amelyben nem a születésünk dátuma számít, hanem az, hogy melyik napon jöttünk a világra. Lássuk, mit rejt a burmai horoszkópod.
A cím nem szójáték, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a terhes nőnél mért magas vérnyomás hátterében nem csak egyféle betegség állhat. Létezik egy, csak az emberi fajra jellemző megbetegedés, a terhességi magasvérnyomás-betegség, mely ismert még preeclampsia, toxémia (toxaemia), toxicosis, illetve terhességi mérgezés néven is.
Biztonságra, és szeretettel teli otthonra vágyik a Rák. Ehhez azonban nem az az út, hogy mindig te lépsz vissza kettőt, hogy folyton te hátrálsz meg a konfliktusok elől.
A gőz felfrissíti a bőrt, kitisztítja a pórusokat és jót tesz a légzőszervrendszernek is. A forró pára segít az eldugult orr és a nátha egyéb tüneteinek kezelésében, de vajon van különbség gőz és gőz között? Melyikkel tesz jobbat a testnek, a szauna vagy a gőzkabin gőzével?
Ne építsen a Balabo kft. kikötőt a balatonföldvári nyugati strand partjára! – áll a Nők a Balatonért Egyesület közleményében. Az egyesület hivatkozik a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tavaly év végi tanulmányára is, amely szerint az egyre nagyobb számú kikötőfejlesztés is veszélyeztetheti, pusztíthatja a parti, partközeli élővilágot. A kikötők
Egy valódi zseni született száz éve ezen a napon! Nagy rajongója, Gyárfás Dorka mesél róla, aki azt is elmondja, miért örökzöld a Kisvakond, és miért kellene (pláne most) nekünk, felnőtteknek is nézni ezt a régi rajzfilmsorozatot.
Szerinte nem működne már a szerepben, meg kedve sincs hozzá. A Buffy, a vampírok réme az egyik legkultikusabb ezredfordulós sorozat máig, éppen ezért is egészen fura, hogy még sose készült belőle reboot. Elvégre maga a sorozat egy mozifilm újrája volt, volt már precedens rebootra. Egy biztos, ha bármilyen formában is folytatódik, abban maga
Nem marad más, amíg nem ülhetünk ki a teraszokra, mint hogy otthon varázsoljunk magunknak ünnepi lakomákat – legalább képzeletben beutazva közben a világot.
A bíróság szerint nem jár vissza a 900 millió dollár (több mint 266 milliárd forint – a szerk.) annak a banki szektorban dolgozó férfinak, aki tévesen végezte el a tranzakciót. A Citigroup amerikai bank 2020 augusztusában tévesen utalt át 893 millió dollárt a Revlon nevű kozmetikai vállalat hitelezőinek. A bank jelezte ugyan, hogy emberi m
2912 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 403 023 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Nyáron és kora ősszel különösen jó az agy teljesítőképessége. Télen azonban a gondolkodási képesség mérhetően csökken. Néhány képesség különösen gyengül ilyenkor.
A francia citromtorta receptjének ezt az élénk változatát Felicity Cloake hozta létre. A francia citromtorta, vagyis a tart au citron egy olyan könnyed édesség, ami felélénkíti a hétköznapokat.Francia citromtorta recept10 perc előkészület 1 óra 20 perc hűtés30 perc sütés (30 perc előmelegítéssel)6-8 főt szolgál kiHozzávalókA tésztához180g s