Egy 39 éves német sportoló több mint 13 perccel döntötte meg a 100 kilométeres futópados futás világrekordját, az érvényben lévő szabályozások miatt viszont az eredmény nem hivatalos.
Jimmy Fallon vendégeként azt is elárulta, kivel szeretne a leginkább közös dalon dolgozni azok közül, akikkel még nem volt szerencséje együttműködni. Justin Timberlake az utóbbi hónapokban számtalanszor posztolt a stúdióból videókat, de korábban elhesegette a pletykákat arról, hogy új lemezen dolgozna. Nemrég viszont posztolt egy fotót a st
Egy herpesz okozta agyvelőgyulladás miatt alakult ki a 22 éves nőnél ez a betegség, amire nincs gyógymód. Az orvosok szerint ő a legsúlyosabb ilyen eset Nagy-Britanniában.
A fenilketonuria ritka örökletes betegség, melynek korai felismerése rendkívül fontos, ugyanis étkezési előírások betartása esetén a gyermek megmenthető a legnagyobb gondot okozó tünettől, a szellemi leépüléstől.
„Nem az amerikai filmek menő szinglije vagyok, hanem a magyar realista mozi maga.” Történet egy nőről, akinek soha nem sikerült kitörnie a gyerekkori szobájából.
Rengeteg helyen olvashatjuk, hogy mi hidratál, mi dehidratál, mennyi vizet igyunk, miért ne igyunk kávét. Mi igaz ezekből? Az emberi test legfeljebb 60 százaléka vízből áll, a hidratálás, vagyis a víz fogyasztása emiatt pedig rendkívül fontos. De valóban napi nyolc pohár vizet kell fogyasztani? A kávé tényleg dehidratál? A hialuronsav való
Az alábbi képeket az MTI fotósa, Komka Péter készítette a mai napon Salgótarján környékéről. A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően csodálatosan látszanak a Magas-Tátra hófödte csúcsai még Nógrád megyéből is.
A hipnotikus kisfilmben a Földhöz hasonló mozgásokat láthatunk. Roman De Giuli új kisfilmje olyan valósághű, hogy könnyen összetéveszthető a Föld külső felszínének légi felvételeivel. Ahogy a neve is sugallja, a SATELLIKE egy olyan hipnotizáló timelapse, amely utánozza a kanyonokon átfolyó vizet. A művész ezt a hatást folyékony tintával
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess! Nyugodjon békében: SOPHIE www.youtube.com SOPHIE — Faceshopping (Official Video) Az elmúlt hét legszomorúbb híre zenei
A prosztatamegnagyobbodás során jelentkező tünetek az életminőségen sokat ronthatnak, ugyanakkor az állapot napjainkban nagyszerűen kezelhető. Gyanús esetben nem szabad tehát halogatni az orvos felkeresését, és nem érdemes kétes eredményű praktikákkal kísérletezni.
Egészen érdekes kutatás készült, ami alapján egyáltalán nem mindegy, hogy mikor közlik velünk, hogy amit olvastunk, az hazugság. Napjainkban hatalmas problémát jelent az interneten terjengő hamis információk garmadája, ráadásul azoknak se könnyű, akiknek az a feladata, hogy jelezzék, ha egy állítás hamis. A legtöbben ugyanis csak egy szalag
Minden korábbinál pusztítóbb járványhullámot indított a kórokozó egyik új mutációja. Az új fertőzések arányát tekintve Portugália messze az első helyen áll az ECDC által vizsgált európai országok sorában.
A brit színész véget vetett a találgatásnak. Az elmúlt időszakban rengeteg pletyka szárnya kelt, melyek azt találgatták: vajon ki váltja a Farkast játszó Hugh Jackmant a legújabb Marvel-filmben? A váltásra miért van szükség?Jackman remek színész és a szerep egybeforrt a nevével, ennek ellenére a fizikai adottságai már nem illenek
Nyolcszor annyiért cserélt gazdát, mint amennyire számított az aukciós ház. A hétvégén elárvereztek egy halom zenés relikviát, de a legtöbbet a BTS nagy sikerű Dynamite klipjében viselt színes outfitekért fizettek. A ruhadarabok új tulajdonosa Yusaku Maezawa gyűjtő és a HIKAKIN nevű youtuber. 162 ezer dollárral, vagyis nagyjából 47 millió f
Ha felfrissülnél, kitisztítanád elmédet és megszabadulnál problémáidtól vagy egyszerűen csak szívesen kirándulnál, érdemes ellátogatnod ezekre a helyekre.
A test külső felületein kialakuló fibróma egy olyan jóindulatú bőrdaganat, amely elsősorban csak esztétikai problémát okoz a viselőjének. Mi okozza, hogyan ismerjük fel, és van-e lehetőség a kezelésére?
Még egy rendszeresen tisztán tartott otthonban is vannak bacilus 'fészkek'. Olyan helyek, ahol előszeretettel tanyáznak olyan baktériumok és vírusok, melyek megbetegíthetnek. Megmutatjuk hol vannak ezek a helyek és, hogy hogyan tartsd tisztán otthonod ezen pontjait.
2021. február 1-én online sajtótájokoztatón jelentették be a Média a Családért-díj 2020. évi nyerteseit. A Magyar Telekom székházából közvetített eseményen a magyarországi, valamint a külhoni Média a Családért-díj mellett két közönségdíjat és egy miniszteri különdíjat adtak át. Az eseményen részt vett Novák Katalin, családokért felelős tárca nélkül
Szinte hihetetlen, de a jellegtelen és unalmas barna falépcsőből egyenesen a családi ház éke lett! Már majdnem drasztikus lépésre szánta el magát a tulajdonos, amikor Rékának támadt egy remek ötlete…
A lábszárfekély kialakulásának hátterében mintegy 70 százalékban visszeres keringési zavar áll. Rendszerint a rossz vérellátottságú bokakörnyéki területeken kezdődik, majd mérete folyamatosan növekszik.
Szeretnél többet mozogni otthon? Sosem találsz kellő motivációt az otthoni edzéshez? Nem tudod, hogy alakítsd ki a tökéletes otthoni „edzőtermet”? Segítünk!
Az életben nagyon ritka, hogy valamire vegytiszta érzésekkel reagáljunk – ilyen a gyerekvállalás is. A rózsaszín cukormáz mellett mégis kevés szó esik arról, hogy mennyi ambivalencia, szorongás és félelem kapcsolódhat hozzá még akkor is, ha valaki szeretne gyereket – pedig fontos lenne, hogy ezekről is szót ejtsünk.
Kedd reggel Presser Gábor gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy valamennyien sérülünk életünk során, ám nem mindegy, miképp dolgozzuk ezeket fel. Hurcolászni vagy tépkedni Hamu és GyémántA nap idézete Presser Gábortól Nagy utazás Egyik legismertebb dala a Nagy utazás, mely Koltai Róbert első rendezésének, a Sose
A földünket fenyegető környezeti problémák iránt egyre fogékonyabbakká váltunk, így a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. szemléletformáló rendezvénysorozatot indított. A rendezvénysorozat célja, hogy felhívják a figyelmet mindannyiunk érintettségére, a klímaváltozásra, a természeti erőforráso
Az engedélyezett vakcinákkal kapcsolatosan is maradnak megválaszolatlan kérdések, például hogy mennyire lesznek hatásosak a való életben, és hogy mennyi ideig nyújtanak védelmet. Ezek közül 10 kérdést próbált megválaszolni szakértők segítségével a Healthline.com.
Lionel Messi és az FC Barcelona bírósági úton akar elégtételt kapni azért, mert a lap az érintettek engedélye nélkül vasárnap nyilvánosságra hozta Messi és a klub 2017-ben kötött, csillagászati összegről szóló szerződését.
Az előző hetek csökkenése után a 4. héten országos átlagban ismét emelkedik a szennyvízmintákban az új koronavírus örökítőanyagának koncentrációja. Az elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy Debrecenben és Nyíregyházán növekvő, míg Győrben, Pécsett és Szombathelyen csökkenő tendenciát mértek a SARS-CoV-2 vírus örökítőanyagának mennyiségében.
A gyerekünk képmását egyre tudatosabban védjük – ma már az intézmények sem pakolják tele a gyerekek fotóival a hivatalos oldalukat, de azt azért gond nélkül megkérdezik írásban is, hogy mivel foglalkoznak a szüleik. Vajon ez jogszerű? Utánajártunk.
Már dolgoznak egy negyedik filmen, ami az óriásszörnyes univerzumban játszódik. 2008-ban a semmiből érkezett a Cloverfield első előzetese, nagyon keveset elárulva arról, mit is fogunk látni. A J.J. Abrams produceri bábáskodásával készült talált felvételes szörnymozi hatalmas meglepetéssiker lett, ami miatt várható volt a folytatás.