London egyik legkülönlegesebb épülete eladó, aminek kialakítása elsőre furcsának tűnhet, de egészen praktikusan lett végül megoldva. Mindössze 1,8 méter széles London legkeskenyebb házaként ismert ingatlan, amit most a CNN mutatott be az olvasóinak. Az épület keskeny mérete ellenére kifejezetten nagy alapterületű, 1034 négyzetméter és ötem
Megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei 2023-tól: még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az Mti-t.
Az osztrák vírushelyzet jelenleg a tiroli tartományban tűnik a legsúlyosabbnak, itt a vírus mutációja okoz gondokat. Hétfőtől az összes tiroli síterepen csak negatív teszttel lehet síelni.
Van egy verses lány, konkrétan #averseslany, akitől egyedi költeményeket rendelhetünk ajándékba, tárgyakon megörökítve. Ő, azaz Kapitány Cintia a Republic együttes volt gitárosával, Tóth Zoltánnal – Kékfestő Műhely néven – nemrég közös zenei albumot készített, tele szívmelengető dalokkal. Erőt adva másoknak, hiszen ő már csak tudja, milyen az, amik
Házaséletünk leckéi immáron bővültek egy gyermekkel, és bár feltett szándékom nem elhanyagolni a házasságunkat, és amennyire lehet biztosítani a külön apa-baba és főleg apa-anya időt, (anya-baba adódik bőven), be kell látnom, egy csecsemő nem afféle hanyagolható körülmény egy házasságban.
Megérkezett az első vakcinaszállítmány Kínából, ezzel már ötféle oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi, online sajtótájékoztatóján.
Bár a generalizált szorongásos betegség pontos oka egyelőre ismeretlen, meghatározhatóak olyan tényezők, amelyek hozzájárulnak a rendellenesség kialakulásához.
Megérkezett az első vakcinaszállítmány Kínából, ezzel már ötféle oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (Nnk) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi, online sajtótájékoztatóján.
Egy olyan gyógyszert fedeztek fel, ami képes csökkenteni az elhízást. Egy új kutatásban 2-es típusú cukorbetegségre való kezelést alkalmaztak egy elhízott csoporton. A kontrollcsoporthoz képest, amelyben olyan elhízott emberek szerepeltek, akik nem kaptak a szerből, jelentős változás volt megfigyelhető. A gyógyszert alkalmazók egyharmada
A baktériumokat a szövetből 99,9 százalékban megsemmisíteni képes technológiát fejlesztett ki egy francia vállalat. A koronavírus ellen is hatékony huzatot a párizsi és a lyoni tömegközlekedési járműveken tesztelik - írta kedden a Le Figaro című francia napilap.
A szervezet számára nélkülözhetetlen D-vitamin felelős a csontok szilárdságáért. Ha ez nincs, vagy nagyon alacsony a szintje, akkor különböző csontdeformitások alakulhatnak ki már csecsemőkorban.
A streamingszolgáltató saját filmet készít az énekesnő életéről. Pár hete látott napvilágot a hír, miszerint a The New York Times megrázó dokumentumfilmet készít a Britney Spearsről. A Framing Britney Spears című dokumentumfilm nyomon követi az énekesnő sztárrá válását, az apjával való zűrös viszonyát, a mentális betegségeivel folytatott kü
Kezdő "cukrászok" előnyben, a sütés nélküli túrótorta sokak kedvence, és ami a legjobb benne, hogy szinte lehetetlen elrontani. Hozzávalók: 2 evőkanál zselatinpor4 dl tej1/2 kg túró2 tojás1 csomag vaníliás cukor4 evőkanál cukor15 dkg vaj1 db kezeletlen citrom reszelt héjababapiskóta vagy piskóta alap Elkészítése: A zselatinport k
Néhány éve találkoztam egy brazil lánnyal Lisszabonban, akinek a történetét azóta sem tudom kiverni a fejemből. Egy nap törökülésben ücsörögtünk a meleg betonon, és néztük a lábunk alatt hömpölygő Tejót. Élveztük az enyhe szellő simogatását a hátunkon, és vártuk, hogy a lemenő nap enyhülést hozzon a forró portugál nyárba. A fejemet kissé oldalra bi
Összesen csaknem 1000 kilométer hosszú tanösvény-hálózat várja Magyarország nemzeti parkjaiban a szabadban kirándulni vágyókat. A túraútvonalak majdnem mindegyike védett természeti területen vezet keresztül, és egyedülálló élményt kínál.
Milyen legyen a SpaTrend bemutatóterme a jövőben? A kérdésre egy rendkívüli érdeklődésnek örvendő ötletpályázat keretében keresték a választ. Az épület szerkezeti adottságainak előnyös kiemelésére, az így létrejött tér egyedi módon történő átalakítására helyezte a hangsúlyt Kiszely Beáta. Pályázata bővelkedik merész elgondolásokban és előremutató ö
Ki más írna cikket e témában, mint az a kolléganőnk, aki télen-nyáron viseli a kiegészítőt, amiért pár évtizede még ölni tudtak volna a nők – de legalább a heti fizetésüket odaadták érte.
A forgatókönyv egyik azoknak, amik a legendás rendező halála után kerültek elő az archívumából. Két producer a Stanley Kubrick hagyatékát gondozó alaptól engedélyt kapott rá, hogy megfilmesítse a rendezőlegenda egyik forgatókönyvét, ami a rendező halála után került elő hatalmas könyvtárából számtalan egyéb fejegyzett, de meg nem valósított
A cholecystitis az epehólyag falának heveny gyulladása, mely általában epekövesség talaján alakul ki. Létrejöttében a kő okozta epeelfolyási zavar és epepangás áll.
A menstruációs ciklus az egész életünket meghatározza, nem csak a vérzés napjain! Ahhoz pedig, hogy nagyobb összhangban éljünk önmagunkkal, nem árt megismerni a ciklusunk szakaszait, és az azok során megélt érzések, érzetek jelentését. Ebben sokat segít ez a cikk!
Elárulja nekünk, hogy egy társadalomban élünk. Zack Snyder 4 órás saját verziója újabb kedvcsinálót kapott! A rajongók agresszív kampányának köszönhetően a Warner Bros. úgy döntött, hogy megdobja még vagy 70 millióval Zack Snydert, hogy fejezze be a filmjét, amit családi tragédia miatt nem tudott. Mint ismert, produkció közben távozott, áta
A Zach Parrish által rendezett Us Again című film március 5-én debütál az amerikai mozikban. Az Us Again-t a Raya és az utolsó sárkány előtt vetítik le a mozikban, de júniusban önállóan is bemutatkozik majd a Disney+ csatornán. A Disney Feature Animation stúdió rövidfilmje egy vérbeli táncos produkció lesz. A varázslatos hangulato
A Marriott International mély szomorúsággal jelentette be, hogy 62 éves korában váratlanul elhunyt Arne M. Sorenson, a luxus szállodalánc elnök-vezérigazgatója 2021. február 15-én. Sorenson 2012-ben lett a Marriott 94 éves…
Az agyi áttétek gyakori előfordulása miatt a melanomás betegek nagy részénél rutin vizsgálatként kell javasolni az agy területét is magába foglaló PET-CT, koponya-MR vagy CT-vizsgálatot.
„Jóval több történet és perspektíva létezik, mint egyedül a heteroszexuális fehér középosztályé, melyet látunk és magasztalunk” – német színészek álltak ki amellett, hogy a filmekben és sorozatokban a szexuális orientáció vagy a nemi identitás ne jelentsen skatulyát a szereposztásnál.
A vöröstarkójú lórik Slash-t megszégyenítően játszanak az aprócska gitárjaikon, persze ez csak vicc. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a humoros felvétel iskolapéldája annak, amikor valakinek valóban rengeteg felesleges ideje van. A videót még csak pár nappal ezelőtt töltötték fel az internetre, de már így is több száz ezer ember tekintette meg.
Ez az első film a rapperről, amit a hagyatékának gondozói is jóvá hagytak. Még 2017-ben született meg az ötlet The Notorious B.I.G. édesanyjának, Violetta Wallace-nak, és az egykori rapper hagyatékát gondozó egykori menedzserének, Wayne Barrow-nak a fejében, hogy gyárthatnának ők maguk is egy dokumentumfilmet a legendáról, hisz ők maguk ism
Valóságos gyűlöletáradat zúdult a Megasztár első szériájának hajdani győztesére, miután kitudódott, hogy egy szépségápolási márka arca lett. Tóth Vera egy smink nélküli fotóval "vágott vissza" megátalkotott ellendrukkereinek.
Ismerős az érzés, mikor a kedvenc ingedre borul a pohár bor vagy éppen főzés közben ráfröccsen a bolognai szósz? A gyerekek - ki tudja milyen - foltos ruháit ne is említsük. Olvasd el, mik azok a szerek, amik valóban segítik megmenteni a ruhadarabokat az ollótól! Ez
A filmes meta módon arról csinál filmet, hogy milyen nehéz a koronavírus-járvány idején filmet csinálni. Szép lassan elindulunk kifele a koronavírus-járványból az oltások megérkezésének hála, remélhetőleg hamar eljön az idő, amikor már múltidőben beszélhetünk az elmúlt egy év történéseiről. Ugyanakkor sok film és sorozat még csak most fogja
Tavaly januárban is üldöztek egy kísértetiesen hasonló példányt, melyet háziállatként tartottak, és valószínűleg egy helyi gengsztertől szökött meg. Lehetséges, hogy ugyanarról az állatról van szó.
Trendek jönnek-mennek, ám vannak olyan formák, színek és fazonok, amelyek mindig a stílusos nő legjobb barátai lesznek. Nézd végig a galériát, hogy megtudd, melyik az az örökérvényű árnyalat, amely 2021-ben is kiemelt helyet foglal el a divatiparban.
Unod már, hogy minden nap csak egy egyszerű farmert húzol? Nem fogod ennyire alábecsülni ezt az alapdarabot, miután megnézted összeállításunkat. Mutatjuk, miért!
Runner's World: Közel húszezren követik az Instagramon, ahol Gőgh Barbi, @_barbilla_ elképesztő mennyiségű praktikus tanácsot oszt meg az étkezéssel kapcsolatban. Az egészséges, ínycsiklandozó és színes ételek mellett Barbi rendszeresen megmutatja, hogyan lehet minimalizálni a konyhában töltött órák számát úgy, hogy közben igyekszik a lehető legkev