2021. december 6. hétfő

dec. 6
6:06
Először termelt fúziós reakció több energiát, mint amennyit elnyelt (Hamu és Gyémánt)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a fúziós energia kutatása.
dec. 6
6:08
Felejthetetlen látvány volt a teljes napfogyatkozás az Antarktisz felett (Hamu és Gyémánt)
Csupán pár szerencsés kutató láthatta a teljes napfogyatkozást, de a Nasa élőben közvetítette a pillanatot, és jó pár kép is készült róla. Ahogy korábban már megírtuk: az Antarktiszon október óta nem ment le a Nap, ugyanis jelenleg hosszú nyári napokat él meg a legdélebbi kontinens, amelyek október közepétől egészen április elejéig fognak
dec. 6
6:12
Szülés utáni szorongás (WebBeteg)
Természetes dolog, hogy a kisbaba megszületése után az újdonsült szülők szoronganak. Ennek sok oka lehet, a leggyakoribb, hogy az édesanya attól fél, hogy nem fogja tudni ellátni gyermekét, nem ismeri fel annak jelzéseit.
dec. 6
6:18
Kiadták a figyelmeztetést: ezekben a megyékben alakulhat ki vastag hóréteg (Femcafe)
Lesz olyan megye, ahol fél nap leforgása alatt 5 centinél is több hó hullhat.
dec. 6
6:18
Lélekmelengető forró italok a téli hidegre (és a közelgő ünnepekre) hangolva (egy.hu)
Minden évben alig várom, hogy megkezdődjön az ünnepi időszak. S bár az időt nem tudom megsürgetni, egy-két csellel próbálom becsapni saját magam. A díszítéssel várok, de a kekszek és teák korábban előkerülnek. Aztán következik a forró kakaó, a vaníliás tej és a chilis forró csoki... Egy sor lélekmelengető ital az ünnepi készülődés mellé, a hideg té
dec. 6
6:36
Ilyen lesz az első úszó város (AQUA)
Az Ensz településfejlesztéssel foglalkozó szervezete és a vízen lebegő városokat tervező Oceanix aláírta a szerződést a világ első vízi városának felépítéséről. A cél az, hogy teszteljék, az éghajlatváltozás okozta emelkedő tengerszint által veszélyeztetett tengerparti városok lakosainak alternatívát nyújthat-e egy vízre települt város. A futuriszt
dec. 6
7:00
Pihentető téli wellness otthon (Spa Trend Online)
A téli időszak az elcsendesedésről és bekuckózásról szól, de ezzel együtt sem kell lemondanod a kényeztető, pihentető wellness hétvégékről. Sőt! Legyen otthonoda testi-lelki feltöltődés új bázisa, így minden hétvége wellness hétvége lehet!
dec. 6
7:18
650 ezer dollárért kelt egy jacht a metaverzumban (Igényesférfi.hu)
Valóság és digitális világ: 2021 végére lassan beérik ez az összeolvadás, amit az NFT-k és a metaverzum térnyerése példáz a legjobban.
dec. 6
7:42
Kitárulkozni az előtt, akit sosem látsz többet – Új kutatás arról, hogyan (nem) szúrjuk el a beszélgetéseinket (WMN)
Idegenekkel néha őszintébbek vagyunk, mint a barátainkkal, hozzátartozóinkkal. Miért van ez így? És miért gondoljuk, hogy mások nem kíváncsiak ránk? Pszichológus szerzőnk, Milanovich Domi járt utána ezeknek az elképesztően izgalmas kérdéseknek:
dec. 6
7:48
Ma indul a roham a napelem pályázat ingyen millióiért (Igényesférfi.hu)
Összesen 100 milliárd forintnyi napelemes támogatás találhat gazdára.
dec. 6
7:48
„Igenis működik a női test, tudnak a nők szülni” – interjú Dékány Ágnessel, a Szülni jó! Központ vezetőjével (egy.hu)
Szívügye a szülés élménnyé tétele, a nők tudatosságának erősítése, és a medikalizált szülészeti irányzat finomítása. Dr. Dékány Ágnes szülész-nőgyógyásszal, a Szülni jó! Központ vezetőjével a természetes szülés sajátosságairól, a szülésre való felkészülés fontosságáról, változó hozzáállásokról, saját élményekről, és a semmittevésről beszélgettünk.
dec. 6
8:12
Mi történik a belgyógyászati vizsgálaton férfiak esetében? (WebBeteg)
Még a mai napig sokakat feszélyez, ha orvoshoz kell menniük. Nem tudni, mire számíthatnak, milyen kérdések és vizsgálatok történnek. Nézzük, mi történik konkrétan akkor, ha férfiként látogat belgyógyászati rendelésre.
dec. 6
8:18
Geszti Péter: A kreativitás fejleszthető, két dolog kell hozzá (Igényesférfi.hu)
8 kérdés és 8 válasz Geszti Péterrel.
dec. 6
8:18
Valaki 120 millió dollárnyi kriptót lopott el (Hamu és Gyémánt)
Az valamivel több, mint 38 milliárd forintnyi pénz.
dec. 6
8:48
Aggodalommal vegyes optimizmus az autóiparban (Igényesférfi.hu)
Több mint ezer felsővezetőt kérdezett a szektor növekedési kilátásairól a KPMG .
dec. 6
9:24
Szivárog a légkörünk? – Öt furcsa tény a Földről, amit sokan nem ismernek (Hamu és Gyémánt)
Ismerjük-e a Föld minden szegletét, vagy vannak még felfedezésre, megfejtésre váró rejtélyek? A válasz: igen. Nem tudunk mindent a Földről. Azonban a tudósok minden nap felfedeznek valami újat, és sajátosságainak megismerése segíthetne abban, hogy még jobban megbecsüljük bolygónkat. Most azonban következzen öt furcsa tény, amit a legtöbb ember nem
dec. 6
9:48
Koronavírus - több mint húszezer fertőzöttet regisztráltak hétvégén (WebBeteg)
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 159 926 fő, közülük 5 867 068 fő már a második oltását is megkapta, 2 765 500 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
dec. 6
10:06
Orbán Viktornál járt a Mikulás (Infostart)
A Facebookon posztolt a miniszterelnök.
dec. 6
10:06
Szeged újra adventi díszbe öltözött: a hatalmas karácsonyfa mellett a világító rénszarvas is visszatért (SzMo)
A belvárosban a látványosságokon kívül finomságok és programok is várják a látogatókat, a forralt bor vagy tea mellett ingyenes rendezvényekkel is készülnek. A remek fotók biztos kedvet csinálnak egy kis esti sétára.
dec. 6
10:12
Jennifer Lawrence egy káprázatos ruhában mutatta meg, hogy milyen nagy már a pocakja (Femcafe)
Jennifer Lawrence annyira gyönyörű kismama.
dec. 6
10:18
Így menekültek meg Ausztrália legaranyosabb állatai a pusztító erdőtűz elől (Femcafe)
A modern történelem legsúlyosabb tűzvésze tombolt Ausztráliában, 2019-ben, de néhány leleményes állat csodával határos módon megmenekült a biztos pusztulástól.
dec. 6
10:30
A háziállatok között is egyre népszerűbb a magánrepülés (Hamu és Gyémánt)
Arról már mi is többször beszámoltunk, hogy soha nem volt még ilyen népszerű a magánrepülés, és z új ügyfelek száma folyamatosan növekszik. A növekvő utasforgalmat pedig a házi kedvencek is megdobják. A Robb Report cikkéből az is kiderül, hogy már az sem ritka, ha egy gazdi kibérel egy magánrepülőgépet csak azért, hogy arra felrakja a kuty
dec. 6
10:48
Új alvászavar terjed, és ezt is a világjárványnak köszönhetjük: íme minden a coronasomniáról (Femcafe)
A koronavírus-járványnak világszerte számos olyan szövődménye ismeretes, mely alaposan megnehezíti a mindennapjainkat. A kutatók most közölték: a Covidnak köszönhetően most egy újfajta alváskór is terjedőben van, mely nemcsak kellemetlen, de hosszan tartó "mellékhatása" is a pandémiának. Mutatunk mindent, amit érdemes tudnod a coronasomniáról.
dec. 6
11:18
Miért van több bűncselekmény teliholdkor? A Hold 4 fázisa és hatásaik (Femcafe)
Köztudott, hogy a Hold befolyásolja az érzelmeinket, a hangulatunkat, sőt, még az egészségünket is. De mégis hogyan? Ennek jártunk utána.
dec. 6
11:24
Dohányzás és tüdőbetegségek összefüggése (WebBeteg)
A dohányzás kétségkívül korunk egyik legelterjedtebb és legpusztítóbb szenvedélybetegsége. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján megközelítőleg 1.3 milliárd ember dohányzik a Földön és ez évente közel kb. 8 millió ember halálában játszik szerepet.
dec. 6
11:36
A Pókverzum határtalan: megérkezett az új animációs Pókember-film előzetese (Hamu és Gyémánt)
A Sony a brazíliai Comic-Conon mutatta be a Pókember: Irány a Pókverzum folytatásának címét és az első előzetesét.
dec. 6
11:54
7+1 látnivaló, ha Neszmély és környékén járnál (SzMo)
A Gerecse lábánál elterülő lankáiról híres Neszmélyről csodálatos panoráma nyílik a Dunára, a településen pedig számtalan programlehetőségből válogathatunk. Mutatunk párat!
dec. 6
11:56
Mítosz és tudomány: valóban gyakori a csirkehús allergia a kutyáknál? (SzMo)
A MARS, a Pedigree gyártója a Waltham kutatóinak segítségével új alapokra helyezi a házikedvencek egészséges táplálását, valamint útmutatást kínál a kutyatartóknak az elhízás és az allergiás panaszok okainak felkutatásában és kezelésében.
dec. 6
12:06
4 téli hajtrend, amelyekhez nem kell levágatnod a hajad (Femcafe)
Érkezzenek az olyan frizuratrendek, amelyek nem igényelnek vágást.
dec. 6
12:18
A nagy kötelező olvasmány kvíz - Felismered, melyik mű szereplőjéről van szó? (Femcafe)
És te rájössz, melyik kötelező olvasmány hőséről lehet szó - egyetlen állításból? Töltsd ki kvízünket és kiderül.
dec. 6
12:18
Tényleg őskövület lennék, csak mert nem tetszik, amit a világban látok? (egy.hu)
Látom, ami körülvesz minket, és sokszor nem tetszik. De nem a bezzeg régenbe vágyok vissza, és nem is a múltba. Mert hiszem, hogy nem a múltban ragadtam, hanem az örökben.
dec. 6
12:48
Még drágábbak lehetnek jövőre a laptopok (Infostart)
Már a jövő január eleji CES szórakoztatóelektronikai kiállítás előtt elkezdtek érkezni a bejelentések.
dec. 6
12:48
Menekülnénk a világból: sosem adtak még el ennyi lakóautót (Hamu és Gyémánt)
A koronavírus megjelenése óta teljesen megváltoztak a munkakörülmények. A távmunka nagyobb mozgásteret biztosított a dolgozóknak, akik közül ezt sokan ki is használtak. Sokan digitális nomádként élnek egy külföldi országban, mások pedig maguk mögött hagyták a lakásukat és lakókocsit vásároltak. Ágazati szereplők szerint soha nem volt még akkora ker
dec. 6
12:48
Elhunyt Kóbor János, az Omega énekese (Spabook)
78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, az Omega együttes frontembere, adta hírül a zenekar. A Mecky becenévre hallgató énekes novemberben került kórházba koronavírus-fertőzés miatt. Szombaton a közösségi…
dec. 6
12:50
Elhunyt Kóbor János (Hamu és Gyémánt)
Rövid betegség után 78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega frontembere. A szomorú hírt az együttes tette közzé.
dec. 6
13:12
Új eszköz segítségével szüntették meg a vírus fertőzőképességét Pécsen (WebBeteg)
A koronavírus fehérjéinek károsítása nélkül sikeresen szüntették meg a világjárványt okozó kórokozó wuhani és delta variánsának fertőzőképességét pécsi kutatók saját fejlesztésű eszközük segítségével, ezzel szélesebb körben válik kutathatóvá a megbetegedés kórokozója - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
dec. 6
13:18
A Duchenne-féle izomdisztrófia (DMD) kezelése - Harc a betegség ellen (WebBeteg)
A betegség kezelésének a célja a beteg életkörülményeinek javítása. Ez gyógyszeres, fizioterápiás és műtéti módszerekkel lehetséges. Szerencsére, az elmúlt években - hála a kutatásoknak - a betegség effektív, génterápiás kezelése is megkezdődött igen biztató eredményekkel.
dec. 6
13:48
Felejtsd el a feketét - minden stílusos nő ezt a színű ruhát fogja viselni az ünnepekre (Femcafe)
Ez a rendkívül sokoldaló szín november legnagyobb slágere - ami mondjuk nem is meglepetés, mert tele vannak jobbnál jobb ilyen árnyalatú ruhákkal az divatboltok. Mi odáig vagyunk érte, úgyhogy mutatjuk is belőle a legstílusosabb darabokat a hazai kínálatból!
dec. 6
13:48
Két rekordot is megdöntöttek az űrben termesztett csilipaprikák (Hamu és Gyémánt)
Lassan kijelenthető, hogy az ISS kedvenc étele a taco és csilipaprika.
dec. 6
15:00
Pókember-jelmez után tánccipő: Fred Astaire bőrébe bújik Tom Holland (Hamu és Gyémánt)
Tom Holland a Pókember-ruháját egy pár tánccipőre cseréli, hogy Fred Astaire-t alakítsa a Sony új életrajzi filmjében – árulta el az angol színész. A források szerint a projektről szóló szerződések azonban még mindig a véglegesítés alatt állnak.
dec. 6
15:12
Ha gyógyszer vagy oltás után lesz rosszul a gyerek - Mi a teendő? (WebBeteg)
A gyógyszeres kezeléseket követően vagy a különböző oltások beadása után fellépő reakciók, várható és nem várható mellékhatások, illetve allergiás reakciók érthetően ijesztenek meg sok szülőt. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a témában.
dec. 6
15:12
Töltött káposzta Farkas Richárdtól (egy.hu)
Farkas Richárd receptje.
dec. 6
15:30
Reggelre újabb hó esett a Mátrában - helyzetjelentés a hegyről (SzMo)
Demecs Norbi túravezető fotókon is megmutatta, milyen mesés lett a táj, és néhány jótanácsot is mondott azoknak, akik szívesen nekiindulnának a havas hegynek.
dec. 6
15:36
Így nézhetett ki az "eredeti Mikulás", Szent Miklós (Femcafe)
Ismerkedj meg vele!
dec. 6
15:48
Hagyjuk magunkat elvarázsolni - Kulisszatitkok az El a kezekkel a Papámtól! című filmről (Femcafe)
December 9-től a mozikban az év legvarázslatosabb filmje, az El a kezekkel a Papámtól! – Dobó Kata rendező és Helmeczy Dorottya mesél a filmről.
dec. 6
16:12
Koronavírus - Tovább emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag mennyisége (WebBeteg)
A szennyvízminták SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja emelkedik. A mintázott helyszínek többségét stagnáló tendencia jellemzi, emelkedés figyelhető meg a budapesti agglomeráció vizsgált települései (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta), valamint Kaposvár, Nyíregyháza, Pécs és Szolnok esetében.
dec. 6
16:12
Télapónak öltözve, az utcán sétálva pénzt nyomott az emberek kezébe – itt a bizonyíték, hogy igenis léteznek igazi Mikulások (Femcafe)
Bár tudjuk, hogy a mesékből ismert Mikulás nem létezik, de vannak, akik a nyomdokai léptek, legalábbis igyekeztek. Mint ahogy az a férfi is, aki Télapónak öltözve osztogatta a pénzt az utcán. Hihetetlen, de igenis akadnak olyan „hétköznapi” Mikulások, akik valóságos csodát vittek véghez.
dec. 6
16:14
Megtalálod a pandát a hóemberek között? 140-es Iq alatt még senkinek sem sikerült (Femcafe)
Készülj fel, ez a képrejtvény is próbára teszi majd szellemi képességeidet!
dec. 6
16:18
Meghalt Kóbor János, az Omega frontembere (Igényesférfi.hu)
Életének 79. évében meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja.
dec. 6
16:18
Gyönyörűen fog ragyogni a Vénusz a héten. Így találhatjuk meg! (Hamu és Gyémánt)
A Vénusz kezdi a „bolygósorakozót", ami egyben a leglátványosabb is. A Vénusz az elkövetkező napokban lesz a legjobban megfigyelhető, ezért ha van rá lehetőségünk, mindenképp éljünk a lehetőséggel. A Space.com cikke szerint a bolygó mától derűsen fog ragyogni éjszakai égboltunk legmagasabb pontján, és olyan fényes, -4,4 magnitúdójú, hogy s

Keresés