2021. december 23. csütörtök

dec. 23
11:23
Rejtélyes dolgok az űrben, amire a tudosók sem tudják a magyarázatot (Hamu és Gyémánt)
A tudomány az egyik módja annak, hogy értelmet adjunk a minket körülvevő világnak. Egyesek szerint ez a legracionálisabb út afelé, hogy rájöjjünk, hogyan működnek a dolgok az egyébként kifürkészhetetlen univerzumban. De még a tudomány sem tud mindig mindenre választ adni. Míg a kutatók a magyarázatok kidolgozására szentelik az idejüket, a többiekne
dec. 23
11:27
Már nincs esélye az Oscarra a magyar horrorfilmnek – Íme, a jelölt filmek listája (Femcafe)
Az Amerikai Filmakadémia közzétette, mely filmek esélyesek az Oscar-díjra jövőre.
dec. 23
11:27
Lazac karácsonyra, szaloncukornak álcázva (SzMo)
Egy szuper elegáns fogás, ami minden karácsonyi asztalnak a dísze lehet.
dec. 23
11:33
Utolsó pillanatos ajándékötletek, hazai márkákból válogatva (SzMo)
Elérkeztünk a várva várt karácsonyi héthez, így már csak az ünnepekre hangolódás és a konyhai sürgés-forgás maradt hátra, hiszen az ajándékok már beszerezve bujkálnak a szekrényben. Vagy mégsem?
dec. 23
11:39
Csak 3 összetevő és kész a mandulás hógolyó (Ripost)
Ezt a fantasztikus édességet te sem hagyhatod ki! Nagyon gyorsan elkészül ez az egyszerű, ízletes és elronthatatlan ünnepi finomság! Íme a recept.
dec. 23
11:51
„Ha felemeled, és kicsit játékosan megdögönyözöd, arcon hány” – Kutyák, amik nem hazudtolják meg a fajtajegyeiket (csak néha) (WMN)
Olvasd el, mennyire hozzák a fajtától elvárható sztereotípiákat ezek a kutyák, aztán ha neked is van hasonló történeted, ki vele kommentben!
dec. 23
11:57
Egy hajcsattal kezdte: addig cserélgetett, míg lett egy saját háza (Femcafe)
Nagy projektbe fogott egy nő, addig csereberélte a dolgokat, amíg otthonhoz nem jutott.
dec. 23
12:24
A magány lépcsőin – az időskori egyedüllét fokozatai (egy.hu)
Az egymást követő Covid-hullámok idején számos család nem engedte el a teljesen egyedül vagy egy idősebb párral élő rokon kezét, s rendszeresen hívták őket telefonon vagy online, időnként pedig személyesen meglátogatták őket, akkor is, ha sokszor csak a kapuban állva tudtak beszélgetni. Nagyon sokan (több százezren) voltak Magyarországon azonban ol
dec. 23
12:45
Fogadjunk, hogy nem tudtad - erre is használható az elviteles pohár teteje (Femcafe)
Számtalan olyan tárgy létezik, ami hasznos, ámde rejtett funkciókkal rendelkezik. Ilyen az elviteles pohár teteje is. Olvass tovább és mutatjuk, mire jó még ez a kis tárgy.
dec. 23
12:51
Mirtill mézeskalácsa – ez már művészet, mutatjuk a receptet! (Metropol)
Külkeresből is lehet mézeskalács-készítő mester, és az egyszeri háziasszony is képes csodás mézeskalácsot sütni, erre bizonyság Seregély Mirtill!
dec. 23
12:51
Rendhagyó álláshirdetés: királyt keresnek egy szigetre (Femcafe)
Szinte munkaköri elvárás, hogy az illető bírja a magányt, hiszen az elszigeteltség garantált a brit szigeten.
dec. 23
13:21
Az adathalászok a Pókember-rajongókat sem kímélik (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt napokban szinte minden az új Pókember-filmről szólt, ami nemcsak a rajongók, hanem az adathalászok fantáziáját is beindította.
dec. 23
13:27
Szinte mindennapos a világvége: 230 apokalipszist éltünk már túl eddig (Femcafe)
A történelem során több világvége-jövendölés is született: egyes számítások szerint már 230 apokalipszist kellett volna túlélnie az emberiségnek.
dec. 23
13:33
Döbbenetes kutatás: Hihetetlen, mi derült ki a nőkről és a karácsonyi ajándékokról (Ripost)
Vannak, akiket stresszelnek az ünnepek, mások lelkesen készülődnek, de az biztos, hogy a két nem tagjai nem egyformán várják a karácsonyt. Nincs ez másképp az ajándékok terén sem...
dec. 23
13:45
Hősként ünneplik ezt a cuki kutyát: megmentette egy kisbaba életét (Femcafe)
Ha a család négylábúja nem cselekedik időben, könnyen tragédia történhetett volna.
dec. 23
13:57
Ez az elegáns pulóver újra nagyon-nagyon menő - a mi legnagyobb örömünkre (Femcafe)
A világ legelegánsabb pulóvereként tartják számon ezt a mesés darabot, hiszen szépít, öltöztet és eltakar - arról nem is beszélve, hogy milyen szuper pihe-puha változatokban kapható! El is hoztuk nektek a legjobb darabokat belőle, kattintsatok a cikkben lévő képgalériánkra!
dec. 23
14:09
Ilyen lesz a szilveszter idén a magyar városokban (Femcafe)
Polgármesterek vallottak városaik szilveszteri terveiről.
dec. 23
14:15
Ezekkel a pszichológiai trükkökkel vesznek rá az éttermek, hogy több pénzt költs (Femcafe)
Kíváncsi vagy téged milyen pszichológiai trükkökkel befolyásolnak az éttermek? Olvass tovább és mutatjuk!
dec. 23
14:15
Ragyogó élmények a Várkert Bazárban (x) (Hamu és Gyémánt)
Tartalmas és feledhetetlen esték követik egymást az óév végén és az új esztendő nyitányaként a Várkert Bazár ünnepi tereiben. Tánc és irodalom összművészeti estje, zenei évzáró sztárfellépőkkel vagy elektro-szettek vérpezsdítő szilveszteri bulija mellett nagyszabású komolyzenei újévi koncert koronázza meg az idei esztendő kulturális kínálatát.
dec. 23
14:21
Hatalmas káosz, porrá égett ajándékok :Nagy erőkkel oltották a tüzet Gáspár Győzőéknél (Blikk)
Szörnyű ez így karácsonykor...
dec. 23
15:21
Az Operaház két és fél napra elérhetővé teszi A diótörő előadást (Hamu és Gyémánt)
Karácsonyi ajándékként bárki számára elérhetővé teszi A diótörő balettprodukció egy korábban rögzített felvételét a Magyar Állami Operaház, amely ünnepi videóklipet is készített társulata közreműködésével.
dec. 23
15:33
Tudtad? Valójában ezért ragyognak zöldes színben az üstökösök (Femcafe)
Jobb későn, mint soha: egy csaknem 90 éves tudományos teória nyert megerősítést a közelmúltban.
dec. 23
15:57
Kávéscsésze-teszt: te vajon túljutnál az állásinterjúk legnehezebb részén? (Femcafe)
Egy ősi állásinterjús tesztet mutatunk, amellyel egyből leszűrhető a jelentkező hozzáállása.
dec. 23
16:15
Újraindul az egyik legnépszerűbb budapesti repülőjárat (Infostart)
Jövő nyártól kezdve megint átszállás nélkül lehet eljutni Magyarországról New Yorkba.
dec. 23
16:15
Napi cuki: újabb aprósággal gyarapodott az egyik hazai állatkert (Femcafe)
Egy veszélyeztett faj tagja színesíti mostantól az állatkert állományát.
dec. 23
16:21
Ezért lett gyűrűs ujj: ez az oka annak, hogy a 4. ujjunkon viseljük a karikagyűrűt (Femcafe)
Az ókorig vezethető vissza, hogy a 4. ujjunk gyűrűsujjként vált ismertté, és hogy a legtöbben ezen az ujjon hordják a jegy- és karikagyűrűt.
dec. 23
16:21
Nem parazitái vagyunk a bolygónak, hanem, mint minden élőlény, a természet részei – Komposzt: Ökoanyu podcastja a WMN-en (WMN)
A természet részei vagyunk, és a természet is itt él bennünk – csak meg kell találnunk, hogyan kapcsolódhatunk újra hozzá.
dec. 23
17:15
Az idei évben is segített az Asura Technologies csapata (x) (Hamu és Gyémánt)
A társadalmi felelősségvállalás is a kisvállalati kultúra részét képezi, aminek keretében magunkért és másokért is tehetünk – ennek idén is különös figyelmet szentelt az Asura Technologies csapata.
dec. 23
17:17
Öt csodálatos tárgy a fenyőillat rajongóinak (Hamu és Gyémánt)
Mindennek van illata, még a különleges alkalmaknak – így a karácsonynak – is. Az ünnephez hozzátartozik az egész lakást betöltő fenyőillat, ami persze a fűszerek, gyertyák, csillagszórók, sütemények illatával együtt válik teljessé. Most, hogy ezek az illatok mindannyiunkhoz beköltöztek – de legrosszabb esetben is már kopogtatnak nálunk –, válogatás
dec. 23
17:21
Hogyan tegye bababiztossá a karácsonyt? (WebBeteg)
A karácsony a fénylő díszek, csillogó fenyőfa és gyertyák szezonja - melyeket nézni is gyönyörűség, ám sokkal izgalmasabb megfogni, különösen egy kisgyermeknek, ami nagy veszélyt jelent!
dec. 23
17:21
Egyórás déjà vu – Megnéztük a Mátrix: Feltámadásokat (WMN)
„Ahogy egyre inkább részévé válunk a virtualitásnak, úgy uralja el az életünket a technológia. A kérdés az, hogyan élheti túl az emberiség a technikai fejlődését önmaga és a környezete elpusztítása nélkül” – a Mátrix új részének van válasza erre!
dec. 23
17:27
Még védekezni sem tudsz ellene: hátborzongató új tünetét azonosították az omikronnak (Femcafe)
A korábbi mutációknál is gyorsabban terjed az omikron variáns: a szakértők szerint jövőre már Európa számos országában ez a változat lesz a felelős az új koronavírus-fertőzésekért. Ráadásul most egy új, talán minden eddiginél aggasztóbb tünetére figyeltek fel.
dec. 23
18:24
Villámseprű, gyimbor, gyöngybuckó és madárlép: a csodálatos fagyöngy (egy.hu)
Amikor azt halljuk: villámseprű, nem a legújabb Harry Potter-fejezetre kell gondolnunk, hanem egy olyan fantasztikus növényre, amit méltatlanul szorítottak háttérbe az elmúlt évtizedekben. Ez nem más, mint a fagyöngy, az összefonódó életek segítő szimbóluma. Tartsanak hát velem egy feltöltő utazásra, és ismerjük meg együtt a fagyöngy feledésbe merü
dec. 23
18:27
Kétszer annyian utazhatnak a Seychelle-szigetekre, mint eddig (AQUA)
A növekvő ünnepi forgalom miatt az Emirates légitársaság december 24. és január 9. között megduplázza napi járatainak számát a Seychelle-szigetekre. A vakcinaigazolással rendelkező magyar utazóknak mindössze egy negatív Pcr-teszre van szükségük, hogy eljussanak az egzotikus úti célra. Az Emirates jelenleg napi egy járatot üzemeltet a Seychelle-szig
dec. 23
18:27
„Rövid béke volt egy szörnyű háborúban” – A karácsonyi éneklés és foci legendája a lövészárkok közt (WMN)
Embernek maradni a legsötétebb időkben.
dec. 23
18:33
Te megmondanád? Évek óta parókát hord a gyönyörű énekesnő, még csak észre se vette senki (Femcafe)
Igazinak gondolták frizuráit a rajongói.
dec. 23
18:45
Megérkezett a Szűz 2022-es horoszkópja (Ripost)
Komoly sikerekre számíthat a Szűz 2022-ben, ha a rá jellemző makacssággal viszi végig a terveit. De a szerelem terén is eseménydús év előtt áll; lássuk, mit jósolnak a Szűznek a csillagok!
dec. 23
18:45
Imádod az ünnepeket? - 17 jel, hogy te is karácsony-mániás vagy! (Femcafe)
Már álmodban is havazik vagy éppen megőrjíted a környezetedet a karácsonyi dalokkal? Ha az itt felsorolt jelek közül több is jellemző rád, akkor bizony te is a karácsony-függők táborát gazdagítod.
dec. 23
18:57
Már hétezer évvel ezelőtt is söröztek (Hamu és Gyémánt)
A társas, közösségi sörfogyasztás 7000 évvel ezelőtti nyomára bukkantak Izraelben, a Jordán folyó völgyében lévő Tel Caf nevű régészeti lelőhelyen.
dec. 23
18:59
Már a cipők sem a régiek: virtuális lábbeliket fog árulni a Nike (Hamu és Gyémánt)
A Nike a legnagyobb sportruházattal foglalkozó márka a világon, most azonban új üzletbe kezd: virtuális lábbeliket fog árulni.
dec. 23
19:15
Hogyan szerettessük meg gyermekünkkel a zöldséget? (WebBeteg)
Minden szülőnek, anyának ismerős a helyzet: órákat tölt a konyhában, hogy egészséges, vitaminban gazdag és finom ételt készítsen gyermekei elé, de csak fintorgást kap viszonzásul. Vannak trükkök, melyekkel elérhetjük, hogy gyermekeink megkedveljék az egészséges ételeket.
dec. 23
19:15
Top 5 tipp, hogy idén meghittebb legyen a szenteste – így kerülheted el a veszekedést (Femcafe)
Ezeket a tanácsokat érdemes megfogadnod, hogy ne legyen veszekedés, és te is jobban érezd magad szenteste.
dec. 23
19:21
„Lehet sírni akár a karácsonyi asztalnál is” – Gyász és ünneplés: a szakértő tanácsai (WMN)
Sokan vagyunk, akik veszteséggel küzdve várjuk ezt a karácsonyt. Ez a beszélgetés azért készült, hogy kicsivel kevésbé legyen fájdalmas, hogy jobban tudjunk figyelni és odafigyelni a gyászolókra, és hogy ők is merjenek segítséget kérni.
dec. 23
19:45
7,5 millió dollárért árulják Kirk Douglas gyönyörű birtokát – így néz ki belül és kívül (Femcafe)
Szerinted megéri az árát? Kirk Douglas gyönyörű birtokát sokan elfogadnák, legalábbis a képek alapján…
dec. 23
19:57
Szülinapi bulit szervezett a fiának az anya - felháborító dolgot követelt a vendégektől (Femcafe)
Elképesztő, mit kért egy anyuka a fia vendégeitől a szülinapi bulin való részvételért cserébe. A legtöbben inkább el se mentek rá.
dec. 23
19:57
„Ne a közösségi médiás posztoknak higgyetek!” - üzeni az oltatlan angol kismama, aki kómában szülte meg a gyerekét a koronavírus miatt (SzMo)
A 21 éves lány 8 hónapos terhesen kapta el a vírust, végül három hónapig volt az intenzíven. Korábban tartott a vakcinától, most viszont már bánja, hogy nem oltatta be magát hamarabb.
dec. 23
20:33
Bombaként robbant a hír: 135 évesen hunyt el a földkerekség legidősebb embere, de mi az igazság? (Femcafe)
Az egész világsajtót felbolydította a hír: 135 éves korában örökre lehunyta szemeit a világ legidősebb embere, a kínai Alimihan Seyiti. De vajon tényleg egy új Guinness-rekordert tisztelhetünk az 1886-ban, a a császári Qing-dinasztia idején született asszonyban?
dec. 23
20:45
Ez lesz a frufru divat 2022-ben: a modellek is imádják (Femcafe)
Ha neked is frufrud van, de már nagyon unod, mutatunk egy olyan fazont, amivel alig kell foglalkozni.
dec. 23
20:47
Sokan hiányolták: ekkor indítják újra a Budapest-New York repülőjáratot (Femcafe)
A világjárvány miatt átmenetileg fel kellett függeszteni a járatot, pedig óriási népszerűségnek örvendett az utasok körében. Hamarosan azonban sokan fellélegezhetnek: újraindítják a Budapest és New York között közlekedő repülőjáratot.
dec. 23
21:15
Behcet-kór: a betegség és tünetei (WebBeteg)
A Behcet-kór egy olyan szisztémás betegség, melynek fennállásakor testszerte több szervrendszer érintett. A betegek kétharmadánál az első tünet a fájdalmas szájüregi fekély vagy afta.

Keresés