2021. december 16. csütörtök

dec. 16
12:21
A gyerekek szerint az autók okozzák a legnagyobb légszennyezést (Blikk)
Rajzokkal árulták el a véleményüket.
dec. 16
12:27
2021-ben is sokszor nyomkodtuk a telefonunkat: ezek voltak a legnépszerűbb alkalmazások (Femcafe)
Itt vannak 2021 legnépszerűbb mobilalkalmazásai. Kitalálod, melyik app végzett az első helyen?
dec. 16
12:39
Ők ihlették A szépség és a szörnyeteg meséjét - Tragikus sorsra jutott a számkivetett pár (Femcafe)
Ennek a párnak a története ihlette A szépség és a szörnyeteg című klasszikust - a mesével ellentétben a való életben elmaradt a boldog végkifejlet.
dec. 16
13:27
Hogyan kezelhető a csontáttét? (WebBeteg)
A rosszindulatú daganatos betegségek előrehaladott formájában igen gyakran diagnosztizálható csontáttét. Leggyakrabban a tüdő-, emlő-, dülmirigy-, vese-, pajzsmirigyrákos betegeknél alakul ki csontáttét, illetve vérképzőszervi elváltozások közül a myeloma multiplex esetén.
dec. 16
13:27
A Google térkép szerint ezek voltak 2021-ben a kedvenc hazai látnivalóink (Femcafe)
Idén a Budapest Parkra és az Operaházra kerestek rá a legtöbben a Google Térkép segítségével.
dec. 16
13:33
Téged is érinthet: ennek a két oltásnak jelentősen csökken a hatékonysága az omikronnal szemben (Femcafe)
Két népszerű, elterjedt vakcinatípusról van szó.
dec. 16
13:33
Nyughely és szellemi kalandpark – Móczár Gábor szerint nem szabad hagyni, hogy a gyerekek hősképét amerikai képregényfigurák foglalják el (Képmás)
A Fiumei Úti Sírkertet is gondozó Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatóját nem csupán pozíciója köti a temetőhöz. Nagyapja is ebben a sírkertben nyugszik, és ide hozta őket édesapja testvéreivel, aki 1956-ban beszökött a temetőbe, és láthatta a forradalom áldozatainak holttesteit a ravatalozó előtt. A látogatások alkalmával az édesapa a nem
dec. 16
13:45
A Mandiner korlátozásától a meztelen hagymán át az Ibafai pap betiltásáig – szakértőt kérdeztünk a Facebook-cenzúráról (Képmás)
Azzal fenyegetett meg a Facebook egy magyar híroldalt nemrég, hogy törli a közösségi médiafelületét, mert a moderátorok szerint bizonyos – egyébként törvényes keretek között megfogalmazott – tartalmak nem felelnek meg az általuk megfogalmazott közösségi irányelveknek. A Facebook-cenzúra működése régóta foglalkoztatja a felhasználókat, mert sokak sz
dec. 16
13:57
Ezek 2021 legjobb piros rúzsai, amikkel szebb lehet az ünnepi sminked (Femcafe)
Nincs még egy olyan klasszikus sminktermék a világon, mint a piros rúzs - egyszerre szexis és elegáns, ráadásul minden egyes sminket feldob! Most nagy szelektálás után kiválogattuk az általunk legjobbnak tartott vörös színú rúzsokat a 2021-es sminkszezonból!
dec. 16
13:59
Piros fehérnemű, sír mellett alvás, kenyérdobálás: szilveszteri szokások a nagyvilágból (Femcafe)
Hazánkban is vannak olyan szokások, amelyek a szilveszterhez, az újévhez kötődnek. Azonban a világ számos táján rendelkeznek az emberek olyan hagyományokkal, amelyeket nem hagynának ki az életükből, nehogy balszerencséjük legyen a következő esztendőben. Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy egyes országokban milyen hagyományok teszik színesebbé az
dec. 16
14:00
A kifinomult ajándékozás varázsereje a fenséges tudás – mindent a Drahzi-kozmetikumokról (X) (Hamu és Gyémánt)
Az ajándékozottnak mindig a számára legértékesebb ajándékot adjuk, fűszerezve egy csipet luxussal. Főszerepet adunk a figyelmességnek és összhangba hozzuk egy csipetnyi kényeztetéssel, és a tökéletes összhang létrejön. Ebben értékes társ a Drhazi.
dec. 16
15:15
Stroke - Gyógyulás és rehabilitáció (WebBeteg)
Azok a stroke-on átesett betegek, akik egészséges társhoz mennek haza, nagyobb valószínűséggel lesznek újra képesek az önálló életvitelre. A korai kezelés és a hozzátartozók biztatása nagyon fontos.
dec. 16
15:15
Történelmi pillanat: először érintette meg ember alkotta űreszköz a Napot (Femcafe)
Április végén az amerikai űrhivatal űrszondája központi csillagunk külső régiójáig, a napkoronáig jutott, ahol öt órán át időzött.
dec. 16
15:21
6 feng shui tanács a konyhába (Joy)
A konyha a lakásunk lelke, egy igazi középpont; aminek a „melege” ösztönösen vonzza az embert. Az évezredes lakberendezési módszer, a feng shui alapelvei segítségedre lehetnek, hogy a berendezése révén egyensúlyt és harmóniát sugározzon.
dec. 16
15:24
A kifinomult ajándékozás varázsereje a fenséges tudás – mindent a Drhazi-kozmetikumokról (X) (Hamu és Gyémánt)
Az ajándékozottnak mindig a számára legértékesebb ajándékot adjuk, fűszerezve egy csipet luxussal. Főszerepet adunk a figyelmességnek és összhangba hozzuk egy csipetnyi kényeztetéssel, és a tökéletes összhang létrejön. Ebben értékes társ a Drhazi.
dec. 16
15:26
Furcsa ok miatt törölte több járatát az American Airlines – Budapest is érintett (Hamu és Gyémánt)
A légitársaság mossa kezeit. Az American Airlines számos olyan nemzetközi járatot törölt vagy csúsztatott, amelyet jövő nyáron indított volna. A légitársaság szerint mindezt a Boeing új repülőgépeinek késése indokolja. Az American illetékesei szerint több mint egy tucat 787-es – amelyet a télre vártak – nem lesz elérhető, ezért elkerülhete
dec. 16
15:54
Így készíti el Borbás Marcsi a karácsonyi klasszikusokat (egy.hu)
Töltött káposzta, halászlé, mákos guba... Van az ismétlődésnek egy otthonos varázsa. Az ismerős ízekhez emlékek kötődnek, és azok, akik szeretetük jeleként újra és újra megfőzik ezeket nekünk. Gondoljunk most rájuk, és vegyük sorra a klasszikus karácsonyi ételek receptjeit.
dec. 16
16:15
Nem várt összetevő! Eláruljuk a koreai nők fiatalságának titkát (Joy)
Így turbózd fel tökéletesen a téli bőrápolási rutinod!
dec. 16
16:15
Ennek nagyon fogsz örülni: 8 világmárkával bővül az egyik legnagyobb budapesti bevásárlóközpont (Femcafe)
Az egyik legikonikusabb divatmárka, a Guess – Magyarországon egyedülállóan – 3 újonnan nyílt üzletben várja a divatrajongókat az Arena Mallban. Az újdonságok sora itt még nem ér véget, hiszen itt nyílt meg az ország legújabb Xiaomi márkaboltja, a lakberendezés kedvelői a Bonami első hazai üzletének örülhetnek, menő sportcipőkért pedig mostantól a S
dec. 16
16:24
„A legnagyobb rémületben és magányosabban, mint valaha, megtapasztaltam a függetlenség nyújtotta biztonságot” – Liv Ullmann 83 éves (WMN)
Liv Ullmann jóval több volt, mint Bergman múzsája.
dec. 16
16:24
Csillagközi robbanás: elképzelhető, hogy egy új fekete lyuk született (Hamu és Gyémánt)
A tudósok egy fekete lyuk – vagy esetleg egy neutroncsillag – születésének lehettek tanúi.
dec. 16
16:27
Mi a prosztatarák? (WebBeteg)
A prosztatarák világviszonylatban a férfiak körében a tüdőrák után a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganat, a betegek száma pedig az egész világon - így hazánkban is - évről-évre nő.
dec. 16
16:33
Így oszd be a szabadnapjaidat 2022-ben, hogy a legtöbbet pihenhess (Femcafe)
Mutatjuk a 2022-es éves munkaidő naptárt, amivel már kezdheted is a jövő évi tervezést.
dec. 16
16:45
Penélope Cruz annyira gyönyörű volt a vörös szőnyegen, hogy arra nincsenek szavak (Femcafe)
Penélope Cruz tökéletesen nézett ki a vörös szőnyegen.
dec. 16
17:18
Az icipici pók túlnő önmagán és egész univerzumán – Megnéztük az új Pókembert (WMN)
Barátságos, csodálatos, varázslatos – Bányász Attila szerint a Pókember: Nincs hazaút kiérdemelte ezeket a jelzőket (még ha nem is tökéletes).
dec. 16
17:27
Koronavírus elleni emlékeztető oltások: amit ma tudunk a 4. vakcinaadagról (WebBeteg)
A vírus terjedésének ellenőrzésére és az immunitás erősítésére - annak, aki kérte - idén újabb, akár harmadik COVID-19 elleni védőoltás igazolása kerülhetett az oltási kiskönyvébe. Vajon itt az ideje, hogy újrafogalmazzuk, mit jelent a teljesen beoltott státusz COVID-19-fertőzés ellen?
dec. 16
17:39
Soha többé ne tedd ezt magaddal a fürdőszobában, ha elmúltál 30! (Joy)
Tény, hogy ahogy az ember lánya betölti a 30-at, egész más lesz a szépségápolási rutinja.
dec. 16
17:39
Kifejlesztették a szemcseppet, ami feleslegessé teszi a szemüveget (Femcafe)
A gyógykészítmény eredményesen képes kezelni az életkorral egyre fokozódó látásproblémákat.
dec. 16
17:41
Stephen Hawking pontosan megjósolta, melyik évben jön el a világvége (Femcafe)
Ha Stephen Hawkingnak igaza van, egyáltalán nem lehetünk nyugodtak.
dec. 16
17:54
Készüljünk együtt az év legnyugodtabb időszakára! 5 tárgy a lelassulás jegyében (Hamu és Gyémánt)
Az ünnepre való készülődés során könnyen elfelejtjük, mi is az, amiről az év utolsó hónapjának igazán szólnia kéne: a lelassulásról. A rohanás, az egésznapos multitasking és a feladatok halmozása helyett ideje befelé figyelnünk, megnyugodnunk, és rászánnunk az időt a feltöltődésre. Bár a mai rohanó világban ez sokunknak kihívást jelenthet, tippjein
dec. 16
17:56
A Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója: mindig a betegek érdekeit nézi (x) (Hamu és Gyémánt)
Robbanásszerűen nő a magánellátó intézmények száma, de senki nem látja, hol van ennek a mennyiségi gyarapodásnak a vége. Interjú Dr. Papik Kornéllal, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatójával.
dec. 16
17:57
Tudod, mi az a vörös lidérc? Nem tudunk betelni ezzel a lélegzetelállító égi jelenséggel (Femcafe)
"Az égben bál van..." - írja híres költeményében, a Hajnali részegségben Kosztolányi Dezső. Most bebizonyosodott, hogy tényleg így van: december első napjaiban hihetetlenül látványos égi jelenségeket figyeltek meg Görögország felett.
dec. 16
18:15
Az 5 legjobb társasjáték, mint karácsonyi ajándék – te ismered ezeket? (Femcafe)
Lepd meg magad vagy szeretteidet az alábbi 5 társas valamelyikével. Ne feledd, ezzel az ajándékkal élményt is adsz!
dec. 16
18:18
7 tuti ötlet protokollajándékozáshoz (egy.hu)
Akár szeretetből, akár illemből ajándékozunk, érdemes tisztában lenni az ajándékozott szeretetnyelvével, mert az nagyban megkönnyíti a dolgunkat, hogy ajándékunk tényleg személyes és örömöt okozó legyen. Ha pedig nem igazán ismerjük azt, akinek az ajándékot szánjuk, vannak bizonyos típusajándékok, amikkel nehéz mellélőni.
dec. 16
18:21
Új fejezetet nyithat a Covid elleni küzdelemben egy magyar fejlesztésű teszt (Femcafe)
A különleges Pcr-analóg teszt a jelenlegi koronavírus-mutációk mintegy 99 százalékát képes kimutatni, ideértve az omikron variánst is.
dec. 16
18:24
A túl sok igenbe bele is lehet halni – Beszélnünk kell! – Az önzésről és az önérvényesítésről (WMN)
Az életünk során újra és újra szembetaláljuk magunkat olyan élethelyzetekkel, amelyekben mérlegelnünk kell: hogyan tudunk önazonosak maradni, tisztelni magunkat – és a velünk kapcsolatban álló embert egyszerre. Hogyan húzhatjuk meg a saját határainkat úgy, hogy ne legyünk "rosszul" önzők. Vagy éppen, hogyan ne csússzunk a másik oldal szakadékába: a
dec. 16
18:51
2022 a Jupiter éve: Végre fordul a kocka, ez vár rád! (Ripost)
Év vége előtt a Halakba lép a Jupiter, átveszi a stafétabotot és az uralkodást a Szaturnusztól. 2022 a Jupiter éve lesz! A szerencse és bölcsesség bolygója változásokat hoz az életedbe.
dec. 16
19:00
Vizet fedeztek fel a marsi Grand Canyonban (Hamu és Gyémánt)
Sokkal, de sokkal több vízet találtak, mint amire számítottak.
dec. 16
19:24
Ne mondj vita közben olyat a párodnak, amit egy munkatársadnak nem mondanál! – Avagy: a mindigek és a sohák veszélyei (WMN)
„Elegem van, hogy soha nem vagy képes rendesen elmosni a tejhabosítót!” – ha tippelnetek kellene, egy munkahelyen vagy egy otthoni konyhában hangzik el nagyobb eséllyel ez a mondat, mit mondanátok? És ha elhangzik, vajon oda vezet, hogy a megszólított fél ezentúl jobban figyel a tejhabosítóra?
dec. 16
20:27
Lidérces videó: alakzatban lebegő Ufo-kat szúrtak ki a tenger felett (Femcafe)
Az egyelőre megmagyarázhatatlanul bizarrnak tűnő észleléssel kapcsolatban még nem született hivatalos álláspont: nem lehet tudni, milyen objektumok tűntek fel a tenger felett. Mindenesetre az eseményt bemutató videó sokakat meghökkentett.
dec. 16
20:39
Egy szakértő elmondta, mennyi ideig kell kitartanod a planket, hogy laposabbá tegye a hasadat (Joy)
A lapos has egyik leghatékonyabb módszere a planking, de ebben szerepet játszik az is, mennyi ideig tartod ki a mozdulatot!
dec. 16
21:06
Nyolc fia van 29 évesen, és úton a következő baba - elmondta, miért nehéz főállású anyának lenni (SzMo)
Az amerikai nő sokszor hallja azt, hogy otthon lenni a gyerekekkel nem nehéz, pedig szerinte valójában igenis kemény feladat.
dec. 16
21:36
Egy tanulmány szerint egy rapszám emberi életeket mentett (Hamu és Gyémánt)
Logic slágere sugárzásának a tévében mérhető hatása volt az öngyilkosságok számának csökkenésében.
dec. 16
21:45
Eláruljuk, milyen frizurát kell beújítanod télen a horoszkópod szerint (Joy)
A legtöbbet ráadásul még karácsony előtt is bevállalhatod, hogy az ünnepek alatt is tökéletesen nézz ki!
dec. 16
21:45
Kétezer éves zsinagógát fedeztek fel: átírhatja a hajdani zsidó vallásról alkotott képünket (Femcafe)
A kutatók szerint a friss felfedezés átírja a korabeli vallási életről kialakított képet.
dec. 16
22:03
A szívükhöz kaptak a szörfözők: hátborzongató tengeri teremtmény sejlett fel mellettük (Femcafe)
Az élőlény a kaliforniai Laguna Beach közelében adott életjelet magáról. Szemkápráztató felvételek készültek róla. Bizonyossá vált: fajtájának eddig ismert leghatalmasabb példányáról van szó.
dec. 16
22:21
Gyógyászati segédeszközök: az ortézisek (WebBeteg)
Az ortézisek olyan testközeli eszközök, melyek a test elveszett funkcióit pótolják. Az ortézisek termékcsoportja igen sok eszközt foglal magába az alsó végtagoktól haladva a gerincen át egészen a nyaki és koponyavédő eszközökig, de ide tartoznak a speciális ültetőmodulok is, melyek elsősorban bénulásban szenvedő betegeken segítenek.
dec. 16
22:21
Félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe a járvány okozta egészségügyi kiadások miatt (Femcafe)
Több mint ötszázmillió embert hajszolt egzisztenciális kilátástalanságba a pandémia. Nemcsak az egészségügyi költségek növekedtek az elmúlt másfél évben, de az 1930-as évek óta nem látott mértékű gazdasági világválság is tömegeket csüggeszt el.
dec. 16
22:24
Megérkezett a Nicolas Cage-ről szóló film új előzetese (Hamu és Gyémánt)
Nicolas Cage komoly fába vágta a fejszéjét, hiszen a nemsokára megjelenő filmjében a saját, kitalált verzióját kellett eljátszania.
dec. 16
22:39
Természetesen szép: 7 karácsonyi növény, ami feldobja az otthonod decemberben (Joy)
Ezek nélkül nem ünnep az ünnep.

Keresés