Kora ősszel még bőven akad teendő a kertben, leginkább a rózsák körül, de ekkor már a virághagymák és fák ültetésének is nekiláthatunk. Most kiderül, hogy ezek során mire kell figyelnünk.
A fővárosi operatív törzs döntése alapján a BKK szigorította a közösségi közlekedés használatakor kötelező maszkviselés ellenőrzését. Ennek köszönhetően villámgyorsan erőteljes javulás állt be a fegyelemben: a BKK 2020. szeptember 9-én és 10-én végzett, nem reprezentatív felmérései szerint ismét 100 százalék közeli a maszkviselési hajlandóság a jár
A tiazidok a vese vizeletgyűjtő csatornáiból meggátolják a nátrium- és a klorid-ionok visszaszívódását, ugyanis bénítják az azokat átjuttató ioncsatornát. A vizelet nagy elektrolittartalma miatt sok víz is távozik a szervezetből.
916 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 11 825 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 633 fő, 4058-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 7134 fő.
Az, hogy egy stresszes helyzetben milyen döntést hozol meg, sokat elárul a személyiségedről. Az alábbi képet megnézve most te is közelebb kerülhetsz magadhoz.
Mivel kezünket a mindennapi tevékenységekhez (pl. házimunka, evés, személyes higiénia, írás) rengeteget használjuk, így nem véletlen, hogy a csuklóízület betegségei jelentősen korlátozhatják ezeket a mozgásokat, befolyásolva az életminőséget, akár teljesen kiszolgáltatottá téve a beteget. A csuklót alkotó képletek, a csontok, inak, ízületi porc, iz
A hashártya egy vér- és nyirokerekkel sűrűn átszőtt szövet, mely egyrészt a hasfal belső felületén hoz létre bélést, másrészt a hasüregben elhelyezkedő szerveket is bevonja. A hashártya teljes felszíne mintegy 2 négyzetméter.
Izgalmas azon agyalni, hogy valójában kik, milyen csoportok, hálózatok, titkos társaságok irányítják a háttérből a világot. Szuper érzés bennfentesnek, a titkos események tudójának lenni. A kérdés csak az, hogy igazunk van-e. Bár a legtöbb konteó-hívő számára ez teljesen mellékes.
Igen, vannak jelei annak, ha szerelmes vagy, de sok esetben ezek megegyeznek azzal is, ha vágyat érzel valaki iránt. Viszont van 3 állítás, amin ha elgondolkozol, könnyen kiderítheted, hogy tényleg szerelmes vagy-e.
Régi megfigyelés, hogy az állatokkal való foglalkozás elősegíti egyes betegségek gyógyulását, javulását vagy szinten tartását. Legalkalmasabbnak erre a célra - jelenlegi életmódunkból adódóan - a háziállatok tartása tűnik.
Az egyik szerint túlzóak a szigorítások, egy másik szerint felesleges a maszk. Ketten is állították, hogy ők és ismerőseik már rég átestek a betegségen, bár nem tesztelték őket.
A seborrheás betegségcsoportba az acnét, a seborrheás dermatitist soroljuk. Az akne nagyrészt serdülőkorban jelentkezik, míg a seborrheás dermatitis minden korcsoportban előfordul.
Vannak olyan ételek, amikről mindenki tudja, hogy egészségesek, ezért próbálunk sokat enni belőlük. De a lényeg a mértékletesség, hiszen túl sok még ezekből is kárt okozhat!