A forró nyári napok után üdítően hat a nyár végi, ősz eleji hűvösebb idő. Megkezdődött az iskola, és itt van az őszi kirándulások, majd a szüret ideje is.
Hazánkban a pajzsmirigyproblémák - elsősorban nők körében - népbetegségnek számítanak. Kevesek előtt ismert, hogy a betegség kialakulása helyes életmód és rendszeres vizsgálatok segítségével megelőzhető.
A The Hamptons sikertörténete 1893-ra nyúl vissza, amikor is a The New York Times az egyik írásában a csodás környezetben fekvő régiót a Paradicsomhoz hasonlította.
A horkolás igen gyakori probléma, amely amellett, hogy zavarhatja az alvásában a másik embert, súlyos esetben alvási apnoéhoz, alvás rendellenességhez...
A sarcoidosis (szarkoidózis) egy jóindulatú betegség, amely a szövetek között hoz létre elváltozást. A sarcoidosist gyakran véletlenül fedezik fel. A betegség spontán meggyógyulhat, de felléphet több szervi elégtelenség és akár halál is.
Úgy érzed, hogy egy hosszabb futás után képes lennél végeláthatatlanul enni? Megértünk, de azért az egész napos evésnél tudunk jobbat: próbáld ki a következőket!
Az Alzheimer-kór legismertebb tünete a memória fokozatos romlása, ezért a betegséget sokszor azonosítják a feledékenységgel. Fontos azonban tudni, hogy a betegség nem áll meg az emlékezőképesség elvesztésénél, hanem az élet minden területére hatással van.
Nagy kincs, ha valakinek tökéletes anyuka adatik meg, bár azt tudjuk, hogy egy ember sem teljesen hibátlan. Az viszont tény, hogy az előző generációkat...
Mi lehet, ami a genetikán kívül még befolyásolja gyermeke intelligenciaszintjét? Természetesen a megfelelő táplálkozás, védelem a különféle mérgező anyagoktól, rengeteg játék és testmozgás mind hozzájárul a gyermeki intelligencia fejlődéséhez, ám valóban fejleszthető az IQ?
A téli hidegben jólesik tartani egy relaxálós délutánt, ami miért is ne lehetne akár egy otthoni spa nap? Ha te is kedvet kaptál hozzá, összeállításunkban...
Kétezer-tizenkilenc szeptember tizenhetedike. Jól jegyezd meg ezt a dátumot, ekkor lépett ugyanis érvénybe Wibmer törvénye. Nem egy mutyizó újfeudalista jogszabályról van szó, sokkal inkább az impulzusnyomaték tételének újraértelmezéséről, amely a hiperbolikus geometria világának fő működési elveit tárja elénk. Ha hozzánk hasonlóan lófaszt sem érte
A megfázás az egyik leggyakoribb betegség, amely leginkább az átmeneti évszakokban, ősszel és tavasszal fordul elő. Kialakulásáért főleg a rhinovírusok felelősek, azonban körülbelül 200 különféle vírus létezik, amely megfázást okozhat. Vannak, akik ritkán esnek bele ebbe a betegségbe, a többségnek azonban időről időre meggyűlik a baja a megfázással
Évente hárommillióan nézik meg az észak-kaliforniai Aptos névre hallgató (be nem jegyzett) városban azt a lombházat, amelyet eredetileg a jelenlegi tulajdonos, Kitty Mrache hajléktalanná vált barátja épített magának tíz éve.