A trombózis igen nagy trauma annak, aki versenysportolóként kénytelen volt szembenézni vele. Nemcsak a fájdalom és a gyógyszerek miatt, hanem azért is, mert az addigi életmódjában komoly változások állnak be.
Roman Robroek neve ismerősen csenghet nekünk. Nemrég a kelenföldi erőműről készített pazar felvételeket a holland fotós, majd az egyik konstancai kaszinót is felkereste és végigfotózta.
A vérnyomás több tényezőtől függ, így a testhelyzettől, a napszaktól, az érzelmi állapottól, a fizikai aktivitástól. A mérést befolyásolja a kar vastagsága és a mandzsetta mérete.
Kedvenc őrült orosz vloggerünk megannyiszor ellátott már minket igazi élettanáccsal, amiket apokaliptikus helyzetetekben éppúgy kamatoztathatunk, mint a hétköznapokban. Ha kell, kanállal nyit ki konzervet, vagy épp tüzet gyújt egy lufi segítségével.
Születésünk dátuma rengeteg dolgot árul el rólunk a számmisztika szerint. A legjellegzetesebb és egyben legerősebb számokat ebben a tudományban mesterszámoknak...
Manapság szinte végtelennek tűnik az anti-aging krémek kínálata, egyre több olyan készítmény van forgalomban, amely a ráncosodás megszüntetését vagy megelőzését célozzák meg. És egyre többször találkozhatunk a „jobb, mint a botox” reklámszöveggel is. Vajon ez tényleg így van?
A strandon az utolsó dolog, ami miatt aggódni szeretnél, az a hajad. Nem csak kényelmesebb, ha kontyba fogod, de így kevesebb hajszálat hagysz magad...
Minden betegre legalább egy ember jut, akinél még nem jelentkeztek a cukorbetegség tünetei, ezért nem is tud róla. Figyelemfelhívó tünet lehet a szomjúság, a nehezen gyógyuló seb, de a diabétesz az esetek többségében kezdetben tünetszegény, a panaszok alapján nehezen felismerhető.