2019. június 6. csütörtök

jún. 6
13:24
Akkora a szeméthegy Újdelhi határában, hogy figyelmeztetni kell a repülőket, ne menjenek neki (SzMo)
60 méter magas, majdnem akkora, mint a Tádzs Mahal. Lassan ki kell majd világítani.
jún. 6
13:30
Mi már tudjuk, mivel csábítasz a nyáron: 10 ellenállhatatlan illat (Joy)
Friss, merész, csábító és vidám – csokorba szedtük a legújabb nyári illatokat, melyek garantáltan mindenkit levesznek a lábukról.
jún. 6
13:30
Sárgul a pólód? Így szedd ki belőle az izzadságfoltokat (Femcafe)
Többé nem kell kidobnod.
jún. 6
13:36
Ezt is bebizonyították: a fehér hús éppen annyira káros a koleszterinszintre, mint a vörös (Player)
Kiderült, hogy a vörös ugyanúgy emeli a koleszterinszintet, mint a fehér hús, és az is, hogy helyettük mire kellene inkább áttértünk.
jún. 6
13:36
Egy hűsítő nyári program - Barlangok Világnapja 2019 (Spabook)
A kevés karsztterület ellenére Magyarországon több különleges látogatható barlang is található, ahol a túrázók, gyógyulni és fürdőzni...
jún. 6
14:06
5 groteszk dolog, amit van ahol betiltottak már a világban (Spabook)
Vannak dolgok, amiktől nekünk is égnek áll a hajunk, és legszívesebben betiltanánk őket, de hogy egyes helyeken ezt valóban meg is tették, az...
jún. 6
14:36
Mi a teendő rovarcsípés esetén? (WebBeteg)
Mikor elegendő az otthoni elsősegélynyújtás, és mikor kell haladéktalanul orvosi segítséget hívni?
jún. 6
14:36
Vitaminok, amelyektől garantáltan szép lesz a bőröd (Spabook)
A vitaminoknak kétféle szerepük van: egészségmegőrző és regeneráló. A következőkben olyan hasznos vitaminokat mutatunk be neked, amelyek ezer...
jún. 6
14:42
Így készítsd el a kávéd, hogy a lehető legfinomabb legyen (Femcafe)
Ínyenceknek ajánlott.
jún. 6
14:48
Hegedűvel a föld körül: 3 tanulságos sztori a világjáró virtuóztól (Spabook)
Nyári Bernadett hegedűvirtuóz alig múlt harminc éves, de már több mint 90 országban koncertezett. Elképesztő tehetségét olyan művészekéhez...
jún. 6
15:06
5+1 természeti jelenség, amit valószínűleg te sem tudtad eddig, hogy hogyan jön létre (Spabook)
A világ tele van csodákkal, és néha lehetőségünk nyílik arra, hogy ezeknek mi is szemtanúi legyünk, akár csak egy pillanatra is. Egy hullócsillag,...
jún. 6
15:18
Reese Witherspoon új frizurája maga a nyár (Joy)
Reese Witherspoon frizurája évek óta nem volt ilyen rövid, de ennek a fazonnak már ő sem tudott ellenállni!
jún. 6
15:36
4 isteni csicseriborsós finomság, vegán módon (Spabook)
A csicseriborsó rendkívül egészséges, fehérjében és rostokban gazdag. Kevés kalóriát tartalmaz, viszont annál több B1-, B6- és E-vitamint,...
jún. 6
15:54
Biztos, hogy jobb a méz a cukornál? (Femcafe)
Nem mindegy, hogy mivel éred el az édes ízeket.
jún. 6
16:06
A Viii. kerület, ahogyan sosem láttad: 5 különleges épület és legenda, ami megér egy látogatást (Spabook)
Kétség sem fér hozzá, hogy ma a VIII. kerület az egyik leggyorsabban változó, legizgalmasabb városrész Budapesten – aki pedig még mindig...
jún. 6
16:12
Mit mutat a laboreredmény? - A vesefunkció (WebBeteg)
A vesefunkció beszűkülése a szervezetben lévő folyadék egy részének visszatartásához vezet. A vesének a kalcium kiválasztásában, a D-vitamin képzésében, valamint a vérképzésben betöltött funkciója is károsodik. Ismerje meg a vesefunkciót jellemző alapvizsgálatok laborértékeit.
jún. 6
16:36
A pasidnak van egy lány barátja? 5 tipp, hogy jóban legyetek (Spabook)
Aki azt mondja, hogy nem létezik fiú-lány közötti barátság, még nem volt olyan szerencsés, hogy megtapasztalhasson egy őszinte, plátói kapcsolatot...
jún. 6
17:06
Emiatt kell olyan gyakran mosdóra menj – Az 5 lehetséges ok (Spabook)
Vannak olyan emberek, akiknek sokkal gyakrabban kell kimenniük a mosdóba, és egy néhány órás utazást sem bírnak ki e nélkül. Azonban a gyakori...
jún. 6
17:12
Álcázott hipertónia - Amikor a vérnyomás alacsonyabb az orvosnál (WebBeteg)
A fehérköpeny szindrómával ellentétben az álcázott hipertónia esetében a magasvérnyomás-betegek alacsonyabb értékeket produkálnak az orvosnál, mint otthon. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a jelenség okaira és veszélyeire hívta fel a figyelmet.
jún. 6
17:12
Két éve tolószékbe kényszerült, iszonyatos fájdalmak közt él Eszter – most külföldi gyógykezelésre gyűjt (SzMo)
A fiatal nő egy idegrendszerhez kapcsolódó gyulladással járó, ritka betegségben szenved, de most megjelent a fény az alagút végén – ezért kéri az emberek segítségét.
jún. 6
17:36
A leghíresebb Ufo-észlelések, amikre máig nem találtak magyarázatot (Spabook)
Mindenkit foglalkoztat a kérdés: vajon egyedül vagyunk az univerzumban? És ha nem, próbáltak már kapcsolatba lépni velünk az idegenek? Van, aki...
jún. 6
18:06
Félelmetes dolgokat rögzítettek a biztonsági kamerák – A legijesztőbb felvételek (Spabook)
Ma már természetesnek vesszük, hogy szinte minden sarkon áll egy kamera, ami a biztonságunkat őrzi. De hogy ezek az ott felejtett őrszemek mi mindent...
jún. 6
18:36
Kezdj el futni, vagy meg fogsz halni - vígjátékba csomagolt fontos üzenet! (Joy)
Aki fut, az tudja, hogy ez a sport megváltoztatja az életünket, és ez a téma ezúttal a filmkészítőket is megihlette.
jún. 6
18:36
5 dolog, amit rosszul csinálsz mosogatás közben (Spabook)
A mosogatás elég egyszerű dolognak tűnik, pedig korántsem biztos, hogy jól csinálod – lehet, hogy tudnád környezettudatosabban, gyorsabban vagy...
jún. 6
18:42
10 egyszerű tanács a rák megelőzéséhez (WebBeteg)
Az alábbiakban közöljük a 10 legfontosabb teendőt, melyet az Amerikai Dietetikusok Szövetsége tett közzé chicagói konferenciáján. Bár a legtöbb tanács közismert, a legtöbben mégsem teszünk meg mindent, hogy csökkentsük a rákos megbetegedés esélyét.
jún. 6
19:06
5+1 dolog, amit a nyelved elárul az egészségedről (Spabook)
Bár a nyelvünk egy tipikusan olyan testrészünk, amellyel általában nem foglalkozunk sokat, ha valamilyen elváltozás van rajta, nagyon is meg tudja...
jún. 6
19:24
8 kérdés, ami felmerül benned, ha felnőtt fejjel újranézed a Los Angeles-i tündérmesét (Joy)
Ha most újranéznéd a Los Angeles-i tündérmesét, tuti, hogy lenne pár dolog, ami kérdéseket vetne fel benned. Persze ettől még mindig ez a 2000-es évek egyik legjobb filmje!
jún. 6
19:36
Hasznosítsd az illatos narancsot – 5+1 kreatív ötlet, amire eddig nem gondoltál (Spabook)
A narancs igazi C-vitamin-bomba, ihatjuk frissen facsarva, feldobhatjuk vele a sütiket, husikat, de a konyhán kívül is juthat szerep ennek a szuper...
jún. 6
19:48
„Abortuszom volt – nem akarok mentegetőzni miatta, de azt sem akarom, hogy sajnáljanak” (SzMo)
Egy fiatal lány őszinte vallomása.
jún. 6
20:06
Szeretsz enni? 5 város, ahol a legjobbak a helyi fogások (Spabook)
Nem lehetek én az egyetlen, aki már a repülőn azt nézegeti az úti könyvben, hogy leszállás előtt hol fog először enni. Ha a nyaralásból te...
jún. 6
20:12
Minden, amit A szolgálólány meséje 3. évadáról tudni érdemes (Joy)
A szolgálólányok visszatértek és igen dühösek… június 6-án startolt az Emmy és Golden Globe-díjas sorozat 3. évada, mi pedig összeszedtünk minden érdekességet, amit most tudni érdemes!
jún. 6
20:12
Ciki viselni őket: Rémes divattrendek, amik idén meghódították a világot (Femcafe)
Te felvennéd őket?
jún. 6
20:36
Nem minden sport megengedett trombózis után (WebBeteg)
A trombózis igen nagy trauma annak, aki versenysportolóként kénytelen volt szembenézni vele. Nemcsak a fájdalom és a gyógyszerek miatt, hanem azért is, mert az addigi életmódjában komoly változások állnak be.
jún. 6
20:36
5 tipikus nevelési hiba, amit a legtöbben elkövetnek (Spabook)
A legtöbb gyermektelen ember azt gondolja, hogy: „Igen-igen, a szeptember biztosan iszonyatosan húzós!”, ám a szülők erre csak legyintenek: „Nem...
jún. 6
21:06
5 dolog, amit jobb, ha sosem hagysz az autódban (Spabook)
A hétköznapokban az autód valószínűleg nálad is fontos szerepet tölt be, épp ezért biztos, hogy te is tárolsz benne néhány holmit, ha esetleg...
jún. 6
21:30
A filmvilág legdominánsabb női karakterei - Neked ki volt a kedvenced? (Joy)
Jó látni, hogy egyre több erős női karaktert helyeznek a filmek középpontjába!
jún. 6
21:36
Elmosod a bögrét magad után? Ilyen apróságokra figyel a munkaadó az állásinterjún (SzMo)
Sokszor nem a beszélgetésen, hanem az apró gesztusokon múlik a felvétel.
jún. 6
21:36
5+1 tipp egy igazán klassz kerti grillpartyhoz (Spabook)
Ha már a pácreceptjeinket és a limonádéinkat is kipróbáltad ahhoz, hogy a jó kis menüd összeálljon egy kerti sütögetéshez, akkor a dekorációs...
jún. 6
21:48
„A kislányom még csak 4 éves, de már beszélgetek vele a menstruációról – elmondom, miért” (SzMo)
Egy nő nyílt levele, ami sokak számára inspiráló lehet.
jún. 6
22:06
Te is szoktál hízni a menstruációd előtt? Ez lehet az ok (Spabook)
Egyénfüggő, kit mennyire visel meg a menstruációja: vannak, akik ugyanúgy élik a mindennapjaikat, mintha mi sem történt volna, mások ágynak...
jún. 6
23:06
A lány aki nem öregszik? 4 orvosi rejtély, amit a doktorok máig nem tudtak megfejteni (Spabook)
Az emberi test furcsaságai néha azokat is meglepik, akik egyébként legavatottabb ismerői. Az alábbi esetekkel kapcsolatban máig értetlenül áll...
jún. 6
23:57
Mindig száraz volt a könyököm. A nagyim tanácsára kipróbáltam EZT, azóta megszűnt a problémám (Blikk)
Kevesen tudják, hogy a könyökünk is fokozott hidratálást és gondozást követel.

Keresés