Mikhail Shaposhnikov ezúttal egy újabb moszkvai lakásban vezet körbe bennünket, szerencsére ezúttal sincs egyedül, hiszen egy már önmagában is mutatós házat csak egy még mutatósabb orosz hölgy tud feldobni.
Harmincöt éves korát követően szinte mindenki szervezete több csontot bont le, mint amennyit képez. A csontritkulás kockázata főleg attól függ, hogy mekkora csonttömegre tett addig szert az egyén és milyen gyorsan kezdi el a csonttömeget veszíteni.
Visszatért a grandiózus hajcsatok ideje. Ezek szuper kiegészítők bármilyen eseményre, nagyon látványosak. Nézd meg a legjobbakat street style összeállításomban!
Pajzsmirigybetegségek különös gyakorisággal fordulnak elő serdülőkorban, a változókor és a terhesség idején, illetve az azt követő időszakban. Ismerje meg a pajzsmirigybetegségek kivizsgálása során elvégzett főbb laborvizsgálatok értékeit!
A túlstabilizált vízszint miatt 10 éve stagnál a balatoni nádas állapota - mondta el az InfoRádióban a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa, Tóth Viktor.
Minden egyes, veréb méretű énekesmadár 1 kiló rovart pusztít el, amíg Magyarországon tartózkodik, ha olyan körülményeket teremtenénk, hogy több fészkeljen nálunk, biológiai úton lehetne védekezni például a poloskainvázió ellen.
A hétköznapok nem olyan glamúrosak, mint amilyennek a filmek és persze a közösségi oldalakon megjelenő fotók tökéletes megvilágításában látszanak; de épp ezért szeretjük őket!
Unod már azokat a tippeket, amelyek úgy kezdődnek és végződnek, hogy csak csirkemellet egyél salátával? Bár ez a klasszikus fogás tényleg egészséges,...
Mindannyiunk ismeri az érzést: tavasz közeledtével szellemünk alig várja a felfrissülést és a természet éledését, testünk mégsem képes a környezettel együtt megújulni, és üdén, frissen belépni a tavasz körforgásába.
30 évvel ezelőtt hallottam először róla. Akkor még csak annyit lehetett tudni az elméletről, hogy ez egy olyan szerv, mellyel mást látunk, érzékelünk,...
A Magyar Kullancsszövetség Egyesület egy Magyarországon egyedülálló, ingyenes telefonos applikációt fejlesztett ki, amely a kullancsveszélyre figyelmeztet.
Ha van egy erkélyed, akkor már semmi sem gátolhat meg abban, hogy te is élvezd a szebbnél szebb virágok látványát. Az alábbi növények egy balkonládában...
Egyre többen ismerik fel, ismerjük fel az önmagukra/önmagunkra fordított idő jelentőségét. De vajon szülőként megadjuk-e ezt az időt a gyerekeinknek is? Vagy nekik csak a hajsza marad?
Nem lehet bármit büntetlenül bevágni a mélyhűtőbe, van amiből csak gusztustalan kásás massza marad, ha újramelegíted. Mutatjuk, mely ételekről van szó.
Sokáig azt mondta a fogorvosunk, hogy rosszul mosunk fogat, amiben lehet is némi igazság, hiszen sokan megrögzötten sikálunk. De nem csak ez lehet a probléma forrása. Életünk tele van stresszel, akár a munkahelyünkre, akár a magánéletünkre gondolunk. Ezt valahogy le kell vezetni. De mikor és hogyan?