A vakvezető kutyák képzése ma nagyobbrészt közadományokból történik Magyarországon, kiképzésük két és fél év. A labradorok között ma már létezik egy kifejezetten segítőkutya-vérvonal - mondta z InfoRádiónak a Vakvezető Kutyák Világnapja alkalmából Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola elnöke.
Elsősorban a 65 év felettieket érintő szembetegség a szürke hályog, ami kezeletlenül hagyva akár vaksághoz is vezethet. A nem fertőző, öregedéssel összefüggésbe hozható kórképről Dr. Cserháti Zoltán, szemész orvossal beszélgettünk.
Ismét visszatért a klumpa, bár kissé megváltozott. Nőies lett ez az ismert fapapucs. Szoknyához és nadrághoz is felveheted, lapos és magas sarokkal is hordhatod.
Az allergián a szervezetünk túlérzékenységi reakcióját értjük az egészségesek számára ártalmatlan, környezetünkben jelenlévő anyagokkal (allergénekkel) szemben.
2020 szeptemberére készülhet el a balatoni kerékpáros túraútvonal szolgáltatói háttere - közölte az InfoRádióval a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Princzinger Péter -1,08 milliárd forintból.
Egy újszülött mellett a szülők számára az alvás szinte csak álomnak tűnik. Még abban az esetben is, ha már túl vannak azon a fázison, amikor pár óránként fel kell kelni az éhes babához, mert előfordulhat, hogy a kicsinek ezután gondjai vannak az alvással vagy visszaalvással.
Szinte minden második embernél jelen van a visszér valamely stádiumában. Sokan csak esztétikai gondnak tartják, pedig számos egészségügyi szövődménye...