Egy jó citátum sokkal több, mint egy egyszerű mondat. Erőt ad, lendületbe hoz, és még a nehéz pillanatokban is képes motiválni. Próbáld ki bátran! Összegyűjtöttük a legütősebb idézeteket, melyek bármilyen otthonban megállják a helyüket.
A közhiedelem szerint, akinek a bölcsességfoga megjelenik, az a személy hatalmas tudás birtokában van. Ennek persze semmi köze a valósághoz, ráadásul a magyar emberek több mint tizenöt százalékának ki sem nőnek ezek a fogai, vagy eleve ki sem alakulnak, vagyis hiányoznak. Az is gyakorta előfordul, hogy kifejlődnek ugyan, de nem megfelelően bújnak e
Akár elsőbe megy a gyerek, akár már a sokadik évét tapossa az iskolapadban, a szeptember mindenképpen megviseli. A nyár szabadsága után nehéz visszaállni az iskola kötött rendjébe, ha pedig a szülő is épp emiatt stresszel, az tovább ronthatja a helyzetet.
Pozsonyi plasztikai sebész ismerősömet kérdeztem, hogy az osztrák áraknál jóval kedvezőbb díjaival miért nem célozza meg a tehetős bécsi közönséget, hiszen szinte percek alatt átruccanhat bárki a szomszédvárba szépülni. Válasza nagyon érdekes volt.
Utazz hőlégballonnal, versenyezz ládaautóval, bringázz reggelivel, legyél részese a közlekedésbiztonsági napnak, tricklizz, túrázz és érezd jól magad a hevesi megyeszékhelyen!
Elsősorban az inzulinnal kezelt betegeknél jelentkezhet hipoglikémiás állapot, bár előfordulhat más gyógyszerrel kezelt cukorbetegeknél is. Fontos figyelnie a változásra, mert súlyosabb esetben csökken az agy cukorellátottsága, amely szédülést, koncentrációs zavart, látászavart, epilepsziás rohamot vagy akár kómát okozhat. Dr. Porochnavecz Marietta
A hagymás és a gumós növényeket vegetatív, ill. generatív úton is szaporíthatjuk. Utóbbin a magvetést értjük, aminek azonban a nemesített, kertészeti változatoknál viszonylag kicsi a jelentősége, csak néhány fajnál használható módszer.
Elpusztult a nemrégiben született tapírborjú a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A boncolás a szív- és vázizmok elfajulását, illetve súlyos fokú májelfajulást állapított meg: ezeket az anyai gondoskodás, illetve az állatkerti szakemberek erőfeszítései sem tudták ellensúlyozni.
A magyar divatot végre megismerheti az egész világ, hála Sándor Szandrának és csapatának. A fiatal divattervező márkája, a Nanushka ugyanis ma mutatkozik be a New York Fashion Weeken, elismerést szerezve ezzel nemcsak a márkának, de Magyarországnak is.
A gyulladásos bélbetegség egy krónikus bélgyulladással járó, folyamatos kezelést igénylő betegség. Kiváltó okai eddig még nem teljesen tisztázottak. A gyulladásos bélbetegség (továbbiakban IBD = inflammatory bowel disease) előfordulása világszerte, így hazánkban is folyamatosan növekszik mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. Két életkori csúc
Az egészségügyi betétek miben különböznek a vékonyabb, fehérneműbe rögzíthető és a vastagabb, betétrögzítő nadrággal viselendő inkontinencia betétektől?
Néha a legegyszerűbb ötletek hoznak igazi újítást a divatba. Most is egy apróság változtatta meg a hölgyek megjelenését. Olasz utcákon sétálva, folyamatosan beleütközhetsz ebbe a kiegészítőbe, minden korosztály kedvence lett!
Az elnevezése tulajdonképpen mindent elmond: aki tud valamilyen jó trükköt, az kereshet vele egy kis készpénzt. A Cash4Tricks akció már az elmúlt téli szezonban is turnézott a Ski amadé snowparkjai között. Mégpedig hatalmas sikerrel.
Ejakulálás közben a spermám kilövellése már nem olyan erős, mint korábban. Mi lehet ennek az oka? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.