A helyszín mesebeli: a Luganói-tó partja, és Mattia Bonetti tóra néző, aprócska lakása. A Párizsban élő és alkotó művész ezer szállal kötődik ide, itt született. Az otthonról pedig a legpontosabb definíciója az, hogy a hely, ami a lehető leginkább hasonlít a tulajdonosára. Megmutatta az övét, ami nem élére vasalt, nem gondosan, precízen tervezett é
Megkezdődött a szarvasbőgés a somogyi erdőkben. Az állami területeket gondozó SEFAG munkatársai arra kérik a kirándulókat, hogy a szokottnál is óvatosabban közlekedjenek ebben az időszakban az erdőkben, amikor egyébként vadászatok is zajlanak.
Mindenki szeretne a legjobban megfelelni a várható kihívásnak. A szüléssel és a baba érkezésével azután elindul a nagy kaland a család életében, ami sok-sok örömöt, de bizony feladatokat, sőt önismereti kihívásokat is bőven hoz magával.
Korábban már írtunk egy felmérésről, amiből az derült ki, hogy a kopaszodás nem feltétlenül hátráltatja az embert a csajozásban. Most egy újabb tanulmány igazolta, hogy a magabiztos, kopasz férfiakat sok nő kimondottan vonzónak találja.
Drámaian csökkent az elmúlt egy évtizedben a szívinfarktus okozta halálesetek száma, de javítható még a mutató - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna műsorában Becker Dávid, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese.
Valósággal berobbant a tél az osztrák hegyekbe, Vorarlbergtől kezdve egészen a magyar határhoz közeli hegyekig esik a hó. Ahogy arra számítani lehetett, a 2000-2500 méter feletti régiókban tekintélyes hómennyiség jött össze.
Orvosi nyelven befagyott váll szindrómának nevezik azt a betegséget, amelynek hatására a szalagok, izmok megrövidülnek, a vállízület teljesen lemerevedik és mozgásképtelenné válik. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy milyen tényezők lehetnek felelősek kialakulásáért, viszont az időben megkezdett kezeléssel a folyamat visszafordítható.
A tökéletes megjelenés titka az apró részletekben rejlik, ezért az őszi trendek szemügyre vételénél érdemes a kiegészítőkre is gondolnunk. Következő termékajánlónk betekintést nyújt, milyen kincseket tudsz beszerezni a szezonra.
A tonsillák, vagyis mandulák az immunrendszer részei, melyek fontos szerepet töltenek be a kórokozók elleni védelemben. A légút és a tápcsatorna közös kezdeti részének összetett nyirokrendszere van, amelyet Waldeyer-féle lymphatikus torokgyűrűnek nevezünk. Ezt a gyűrűt alkotják többek között a torokmandula (páros), a garatmandula (páratlan), a nyel
Rendszeres nemi életet élő nők esetén a szűrővizsgálaton való részvétel évente ajánlott, egy egyszerű vizsgálattal ugyanis a méhnyakrák kialakulása megelőzhető!
- Először végeztek sikeres szétválasztó műtétet sziámi ikreken Madagaszkáron, az orvoscsoportot személyesen az amúgy gyermeksebész Mamy Lalatiana Andriamanarivo egészségügyi miniszter vezette.
Egy 16 éves iraki diáklány talált meg a berlini metrón egy elhagyott kézitáskát, benne 16 ezer euróval (4,3 millió forint). A becsületes megtalálót jutalom illeti meg a német törvények szerint.
Utoljára 1988-ban fordult elő, hogy ilyen sok hó hullott szeptemberben Szlovéniában, a Júliai-Alpok mérőállomásain. Bár akkor elég rosszul sikerült a szezon folytatása. Tegnap az országban 1200 méter felett havazott, 2500 méter felett pedig 12 óra alatt fél méter hó hullott.
Nem titok, hogy a testmozgás pozitív hatása nem kizárólag a test formássá válásában jelentkezik. A rendszeres testmozgást végzőkre a megnövekedett energiaszint, a nagyobb önbizalom és a pozitívabb életszemlélet jellemző. A testmozgás pozitív hatásai emellett a munkára is kihatnak. Bár nehéz számszerűsíteni, a szakemberek szerint mindezt megingathat
Nem a bonyolult műtéti technikák, vagy a költséges és ritka gyógyszerek lépnek fel fő problémaként, hanem sokszor maga az enyhe és bizonytalan tünetekkel járó, nehezen kezelhető betegség, mely az életminőséget jelentősen befolyásolhatja.
Az utóbbi években nagyon felkapott, szinte divatos betegséggé vált a kleptománia, más néven lopási kényszer. Számos cikk jelenik meg hazai és külföldi sztárokról, akik érthetetlen lopási ügyekbe keverednek (pl.: Winona Ryder, Lindsay Lohan), másrészt egyre többen próbálnak ezzel a betegséggel takarózni is, ha lopáson kapják őket, sok esetben nem kö
Az aranyérbetegség sokak számára csupán a kellemetlen, fájdalmas tüneteket jelenti, ártalmatlan dolognak tekintik, és nem gondolnak arra, hogy ennek az állapotnak is lehetnek komolyabb szövődményei. A korai felismerés, a kivizsgálást követően megállapított terápiás módszer azonban segíthet megelőzni az aranyér okozta következményeket.
A Chlamydia-fertőzés napjaink leggyakoribb nemi úton terjedő betegsége, ennek ellenére még mindig nem kap elég figyelmet. A méhszáj gyulladását okozza, de ha a kismedencébe terjed, akkor a petevezető gyulladását, károsodását idézi elő, melynek következménye lehet a meddőség.
Két hónapja pénisz amputációs beavatkozáson estem át. A kérdésem az lenne, hogy képes leszek még orgazmusra? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.