Furának tűnhet ez a megoldás, de nagyon hatékony, éppen ezért érdemes kipróbálni. Aki a kávét imádja, annak nem lesz nehéz lefogynia, hiszen csupán egyetlen hozzávalóval kell megtoldania a szokásos reggeli kávét. A kókuszzsírban rejlik a karcsúság titka!
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az úgynevezett rosszfiúk sikeresebben tudnak csajozni a jó srácoknál, pedig a valóságban ez nem így működik. Két tanulmány legalábbis elég alaposan rácáfolt erre a hiedelemre.
Tegyük fel, hogy épp megismerkedtél egy szimpatikus lánnyal a bárban, egész jól eldumálgattok 1-2 ital mellett, így végül összeszeded minden bátorságod és elkéred a számát. Az egyetlen probléma csupán az, hogy kapásból leterel. Ahelyett, hogy vele együtt távoznál, kénytelen vagy lehorgasztott fejjel, egyedül hazakullogni. Annak érdekében, hogy ez n
Mindössze 5-10 percet vesz igénybe, sokan mégsem csinálják meg sportolás előtt. Szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó elárulja, miről van szó és miért olyan fontos.
Kevesen ismerik a shiatsu masszázst, pedig annyi jótékony hatása van, hogy érdemes legalább egyszer kipróbálni. Szakértőnk, Juhász Vera shiatsu terapeuta, coach elmondja a leglényegesebb tudnivalókat.
Vannak nők, akiknek nincsen szükségük drága ruhákra, rúzsra, és mély dekoltázsra, anélkül is varázslatosak. Csak belenézel a szemükbe, és máris véged van. Ők a végzet asszonyai.
Ha valaki küzdött már herpesszel, tudja, hogy mennyire nehéz megszabadulni tőle. Bármilyen gyógymódot bevethetünk, mégis újra és újra előjön az alattomos betegség.