Eddig félvállról vetted a sörhasad, de már (szinte) vége a BL-szezonnak, ezért esténként már nem folynál szét otthon a kanapédban pizza+sör+chips kombóval a kezedben/gyomrodban, és végre tennél már valamit, hogy formába lendülj a nyárra a pöcsödet is lásd végre a piszoárnál állva. Segítünk.
Mo Ganji, a Berlinben dolgozó tetoválóművész az emberek bőrébe varrva festi meg alkotásait. A lényeg: egyszer sem emeli fel a tetoválótűt, hanem egyetlen vonallal alkotja meg képeit. Oké, utána néha pöttyöz, meg kontúrt erősít, de a lényeg az egyvonalas, monokróm folytonosság.
Magyarországon az idén várhatóan mintegy 30 százalékkal kevesebb szamóca terem a fagyok okozta károk miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
en eddig a Gellért fürdő strandterületét nyitották meg a vendégek előtt, de jövő héten szombaton már nyit a Csillaghegyi strandfürdő, vasárnap pedig a Római is.
Most vasárnap tovább folytatódik a hotelek tesztelése az utazók szemszögéből az RTL Klub-on 13:15-kor AZ ÉV HOTELE című műsorban, amiben ezúttal Mártát és Gábort ismerhetjük meg, akik három gyermekükkel igazi nagycsaládban élnek. Ezen a hétvégén együtt utaznak öten egy wellness hétvégére, ahol kipróbálják és értékelik is a hoteleket, ami nem csak s
Szombat estig a Kárpát-medence fölé eleinte száraz, meleg, majd váltakozó nedvességtartalmú, labilis légállapotú, kissé hűvösebb léghullámok áramlanak.
A Deák 17 galéria május 27-ig látogatható Meseváros című kiállítása úgy mutatja be Budapestet, ahogy csak kevesek fantáziája engedi: gyerekkönyvek hihetetlenül színes, izgalmas illusztrációival.
Németország egy csendes kis falujában, Stuttgarttól délre található ez a végletekig minimalista otthon, ami az E20_House néven fut. A kristályalakra hajazó épületet egy német építésziroda, a Steimle Architekten tervezte - sallangmentesre és állati vagányul modernre.
Mozgással, sok mozgással, hangsúlyozzuk ugye egyfolytában. Viszont önmagában ez nem biztos, hogy elégnek bizonyul, főleg, ha magasról teszel az egészséges étrendre, vagy ha esténként letolsz egy üveg bort – és még a genetikai örökségünk is „megbélyegez” minket egy életre a megfoganásunk pillanatában.
Észak-Korea egy különlegesen borzalmas helye a világnak. Tény, hogy az ázsiai országban a 90-es évek óta nagyjából kétmillió ember halt éhen, az alapvető emberi jogokat nem tartják tiszteletben, és mintegy féltucatnyi kényszermunkatáborban úgy 200 ezer polgár gyötrődik, de ami talán ennél is rosszabb, hogy a rendszer tudatkontroll-gépezete gondosko