Nem csak a csontsovány tinik küzdenek életveszélyes étkezési zavarral - figyelmeztetnek a szakemberek. A kamaszkori drasztikus súlycsökkenés komoly figyelmeztető jele az anorexia nervosának, abban az esetben is, ha a beteg nem alultáplált.
Van egy apró dolog, ami fel sem tűnik a mindennapokban, miközben kincset érhet. Amikor piacra megyünk, figyeljük meg, hogy az újhagymát a gyökerével együtt árulják. Azonban amit eddig nem tudtunk, az az, hogy ebből a gyökérből újra kinő a hagyma. Nézzük meg, milyen könnyen lehet otthon mindig újhagymánk.
Használati utasítást is találtak hozzá a régészek! A ma is használatos hétköznapi tárgyak legrégebbi ismert darabjai akár több ezer évesek. Megmutatunk néhányat!
Roham esetén a diagnózis felállítása nem nehéz. Annyira jellegzetes a megnyúlt kilégzés, és a hörgők által kiadott sípoló, búgó hang, hogy ilyenkor már csak az asztma okát kell kideríteni. Általában nem ilyen egyszerű a kivizsgálás, mert a rohamokon kívül az asztmásoknak a légzésfunkciós értékei normálisak.
A technika fejlődésével észrevétlenül kúszik be mindennapjainkba az ülő testhelyzet, pedig az emberi testet nem ülésre "találták ki". Egyre több ember küzd a mozgásszegény életmód és az ülőmunka következtében kialakuló mozgásszervi bántalmakkal. De van megoldás, és egyszerűbb, mint gondolnánk!
Vannak nem sebészeti beavatkozások is, melyek segítségével egy nő éveket fiatalodhat. Szakértőnk, Dr. Parrák Zita, orvos-esztétikai specialista elmondja, mit tehetünk ellene.
Vannak olyanok, akik biztosak voltak abban, hogy a kullancsukat 1-2 órán belül eltávolították, mégis megfertőződtek. Ezért igyekezni kell úgy távolítani el a kullancsot, hogy ne nyomjuk össze a testét, és persze törekedni kell, hogy az eltávolítás minél hamarabb megtörténjen.
Üres börtönök, rozsdás hajóroncsok, pangó szállodák, szellemvárosok, kihalt vidámparkok: olyan helyekre kalauzolunk el, amiktől ki fog rázni a hideg, de valahogy mégis szeretnéd élőben látni.
A hat hónapnál tovább tartó fájdalom esetében krónikus fájdalomról beszélhetünk, amely az ördögi kör kezdő elemeként beindíthat egy egyre romló folyamatot. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista szerint azonban lehetséges megszakítani a lefelé tartó spirált.
A blogom indítását már december óta tervezzük a Femcaféval. Boldog és hálás vagyok azért, hogy látnak fantáziát a szókimondó és olykor megzabolázhatatlan stílusomban.
A tavaszi divat legnagyobb dobása a pongyolaszerű, "oversize"-nak is nevezett, lenge kabát. Idén ne lepődj meg, ha mindenki ilyenben jön szembe az utcán, inkább szerezz be egyet gyorsan te is.
Mindenkivel megesik, hogy egy időre elveszíti azt a bizonyos motivációt, ami minden nap löki a céljai elérése felé. Ilyenkor kezd el dolgozni bennünk a bizonytalanság, a kétségbeesés, a félelem és még sorolhatnánk. Erről rögtön eszünkbe is jut egy idézet, Zig Ziglartól: „Az emberek gyakran mondják, hogy a motiváció nem tart sokáig. Nos, a fürdés se
Mint sok más közlekedési ágazatban, jelenleg a légi közlekedésben is elég erős a férfi dominancia, de egyre több női pilóta bukkan fel a szakmában, akik szeretnék ezt a tendenciát megváltoztatni. Ezek a gyönyörű pilótacsajok bizony romba döntenek minden sztereotípiát, és legnagyobb örömünkre az Instagramon is követhetjük őket.
London elvesztette pubjainak negyedét az elmúlt 15 évben - számolt be egy jelentésben a brit főváros polgármestere, akit saját bevallása szerint "sokkoltak" a legfrissebb statisztikák.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar az iskoláskorú gyermekek 3-7 százalékát érinti Magyarországon. Nyolcvan százalékban genetikailag meghatározott, erősen öröklődő idegfejlődési zavarról van szó, amely kinőhető, ám az esetek 50-60 százalékában a tünetek egy része vagy egésze felnőttkorban is megmarad - mondja Dr. Bitter István.
Bíztak bennük, otthon hagyták őket - ráadásul egyedül. Nem kellett volna! Ezekből a huncut házikedvencekből azonnal előjött a kisördög, amint nem figyelte őket senki. Nézd meg, mit műveltek!
Régi reszelő nem vén reszelő, avagy a kopott merőkanalakat, kozmás vájlingokat, csorba tölcséreket és kiszolgált muffinsütőket nem szabad kidobni, mert ilyen ötletes módon képesek reinkarnálódni. Olcsó és szellemes megoldásokat mutatunk a régi dolgok újrahasznosítására, egyenesen a konyhából.