Az ünnepek idején többet megengedünk magunknak, mint a hétköznapokon, bejgli, mézeskalács, szaloncukor és hasonló finomságok vesznek körül, és nem fogjuk vissza magunkat. Épp ezért ilyenkor még fontosabb, hogy odafigyeljünk a megfelelő szájhigiéniára.
Tudja, hogy a lecsó szerb közvetítéssel került be Magyarországra? És hogy Ignotus szakácskönyvet is kiadott, mielőtt a Nyugat főszerkesztője lett? A magyar gasztronómia történetéről is beszélt Cserna-Szabó András József Attila-díjas író az InfoRádió Aréna című műsorában.
A férfiak körében is egyre gyakoribb a testkép-, illetve az evészavar - mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi adjunktusa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Ha nagyon fázunk vagy hosszabb ideig nem megfelelő öltözetben tartózkodunk a hidegben, annak sokszor megfázás lehet a következménye. Télen sokkal gyakoribbak a náthás, meghűléses megbetegedések, mint nyáron.
Nemcsak inni és táncolni lehet az év utolsó napján, hanem túrázni is. Összegyűjtöttünk néhány programötletet azoknak, akik a szabad ég alatt, a természetben, mozgással szeretnék tölteni a szilvesztert - tippek a fagyos vízben való fürdéstől a vadregényes sziklafolyosóig.
Az év utolsó napján evezz vadabb vizekre, válassz egy fergeteges, csábító fehérneműt! Bárhogy alakul az éjszaka, érezd benne jól magad! Mutatjuk a trendeket.
A pezsgők értő élvezetéhez legalább annyi információra van szükség, mint a borok esetében. A pezsgő egy speciális technológiával előállított bor - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Garamvári Vencel, a Garamvári Szőlőbirtok vezetője.
Biztosan te is rengetegszer hallottad már, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés. A gond csak az, hogy a reggeli rohanásban általában nincs időnk gondosan összeállítani valami kaját, ezért inkább gyorsan benyomjuk azt, ami a kezünk ügyébe kerül. Akad azonban valami, amit kifejezetten ajánlatos lenne elkerülni.
Milyen tünetei vannak az ételallergiának? Milyen tünetei vannak a lisztérzékenységnek? Töltse ki tudástesztünket. Vajon hány kérdésre tud helyesen válaszolni?
A családalapítással a döntés meghozatala után senki sem szeret várni, ám a természet sajnos nem mindig így működik. Nagyon sok nő számára nehéz a várakozással teli időszak, mikor meg kell tapasztalnia, hogy nem tud mindent kontrollálni. Ennek ellenére van néhány dolog, amivel elősegítheti a mihamarabbi teherbeesést.
A Magyarországon is népszerű, célcsoportjának 8-16 éves lányokat tekintő vállalat világszerte azonnal visszahívott az üzleteiből 9 kozmetikai készletet.
Nem várt létszámban álltak ki az emberek - elsősorban a kutyatartók - a békés, petárdamentes szilveszter mellett. Egyre több gazdi félti kedvencét az értelmetlen durrogtatástól.
A fogamzásgátló tabletták szedése önmagában igen kis kockázatot jelent a trombózis kialakulása szempontjából, ám bizonyos öröklött vagy szerzett betegségek, állapotok esetén érdemesebb más fogamzásgátló módszert előnyben részesítenünk!
Az immunrendszer gyengülése miatt gyakrabban lépnek fel különböző fertőzések, melyekre antibiotikumok szedését szokta előírni a kezelőorvos. Nefrózis szindróma esetén járványos időszakban az influenza elleni védőoltás is javasolt.
"Egyedülálló anyuka vagyok, a szüleimnél lakunk. Van egy nagyon értelmes 2 éves kisfiam. Mintha nem lenne vele minden rendben..." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovat kérdéseiből.
Az Egyesült Államok keleti partvidékén olyan hideg van, hogy még a part közelébe sodródó cápák is halálra fagyhatnak - adta hírül a The New York Times című napilap.
Tombol a természetes haj divatja, de maradnak a szexin színezett tincsek és a vad árnyalatok is! Ne hagyd ki te se a változtatás lehetőségét! Mutatjuk a legfrissebb trendeket.
A szilveszteri menü elhagyhatatlan eleme a lencseleves vagy lencsefőzelék, ami az új évben sok szerencsét, sok boldogságot, vagy esetleg sok pénzt hoz. Amennyit eszünk, annyit.
Fontos, hogy a kezed a hűvös időben is szép és ápolt legyen. Vannak olyan színek, amelyek télen feldobják a bőrszínedet. Ne érezd magad sápadtnak, mutatjuk, milyen színű lakkot válassz!