Svédországban és Amerikában is kimutatták, hogy az óraátállítás utáni hétfőn és kedden, az első munkanapokon körülbelül tíz százalékkal emelkedik a szívrohamok száma - mondta Kiss Róbert a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorfolyamában.
Kevésbé ismert, hogy a nikkelallergia nemcsak bőrtüneteket okozhat, hanem az egész szervezetet érintheti. Nikkelt ugyanis bizonyos ételek is tartalmaznak, melyek fogyasztása az arra érzékenyeknél fej- és hasfájást, puffadást és csalánkiütést is kiválthat.
Így változtak egy évszázad alatt a legismertebb kutyafajták a tenyésztés következtében. A kutyatenyésztés nem csak megváltoztatta a kutyafajtákat, de sokszor öröklődő betegségeket is okozott nekik – állítja egy kutyatartással foglalkozó website online összeállítása. Ez az 1915-ös Breeds of All Nations című könyvet, illetve az itt szereplő képeket alapul véve hasonlítja össze a német juhász, a…
Az NST és a CTG teljesen veszélytelen, fájdalommentes és tetszőlegesen ismételhető vizsgálati módszerek. Szükség esetén (például koraszülés vagy magzati veszélyállapot gyanúja esetén) már a 24. terhességi héttől el lehet végezni őket, ellenben nem annyira informatívak ezek a vizsgálatok, ilyenkor apróbb különbségeket még nem lehet értékelni.
A Schroth módszert napjainkban a tartáshibák, a scoliosis - gerincferdülés - és a Scheuermann-betegség háromdimenziós korrekciójára és különböző gerincfájdalmak kezelésére alkalmazzák.
Általános betegtájékoztatóról szóló ajánlást készített az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ az egészségügyi szolgáltatók részére annak érdekében, hogy egységesebb, átláthatóbb és közérthető betegtájékoztatási gyakorlat alakuljon ki az egészségügyi ellátások igénybevétele során.
Ha a leírtak egyre jellemzőbbek rád, akkor talán picit nem ártana visszavenned az alkoholizálásból. 1. Alig várod, hogy hazaérj és végre ihass egy pohár valamit. A napod fénypontja. 2. Már akár egyedül is iszol. Korábban csak társaságban volt kedved italozni, most már simán megiszol néhány pohár bort otthon, egyedül is, de akár egy étteremben is. [cikk=43674] 3. Már kifejezetten ellene…
Legyen a Te gyermeked a Generali Gyerek Sziget plakáttevezője! Immár 15. alkalommal várja ingyenes programkavalkádjával a kicsiket és nagyokat a Gyerek Sziget a júniusi hétvégéken, a Hajógyári-szigeten. Az idei Generali Gyerek Szigetnek már a plakátja is rendhagyóan készül: rajzpályázat útján, a nyertes pályamű hirdeti majd a népszerű programsorozatot. A plakátpályázatra 6-14 éves korú ifjak…
A hajas fejbőr hasonló tulajdonságokkal bír, mint a test többi bőrfelülete: az elöregedett, elhalt hámsejteket folyamatosan újak váltják fel, helyet adva így az újaknak. Amennyiben a bőr hámlásának ritmusa normális, nem alakul ki túlzott sejtelhalás, és így a hámlás szinte észrevehetetlen.
Megkezdődött a nyári időszámítás, az órákat egy órával előre kellett állítani. A változás érinti a közösségi közlekedést is. Az óraátállítással a magyar fogyasztók évente a nyári időszámítás alatt összesen mintegy 4-5 milliárd forintot takaríthatnak meg villamosenergia-költségeikből.
Nagy divatja van a köszönőajándéknak, amit a friss házasok az esküvőjükön megjelent vendégseregnek készítenek szuvenír gyanánt. Akár most lesz az esküvőd, akár nem, érdemes megnézned, micsoda ötletekkel rukkolnak elő manapság a párok! Egyre nagyobb divat az esküvőkre – a párok által akár saját kezűleg is – készített köszönőajándék, amit a vendégek magukkal vihetnek emlékbe. Nem titok, hogy én is…
A mértékletes alkoholfogyasztásnak tudatos döntéssé kell válnia a fiatal felnőttek körében. Egy kevés sör vagy bor mértékkel fogyasztva akár még jót is tehet az egészségünknek, de a túlzott fogyasztás mindenképpen kerülendő, főleg, ha fiatalokról van szó. Ennek támogatására indult útjára a DETOX nem buli! elnevezésű társadalmi összefogás.
Az Oroszlán bizonytalan, a Szűz könnyelmű, a Mérleg boldog... De azért többnyire jó hétnek nézünk elébe. KOS (Március 21. – április 20.) Vidám, bulis kedvedben leszel egész héten – talán az ünnep, talán a régóta vágyott, jól megérdemelt pihenés miatt. Olyan boldogságlöketeket érzel majd, mint utoljára kamaszkorodban, amikor a kiszemelt fiú végre elhívott randizni. Használd fel a jókedvedet…
Ez a 36 éves ausztrál nő még a terhessége utolsó heteiben, hatalmas hassal is olyan könnyedén táncolt a rúdon vagy épp ment le spárgában, hogy a szánk is tátva maradt tőle. Aki volt már várandós, az tudja, hogy egy kismama áldott állapotban fura dolgokat kíván meg, a legfurább időpontokban. Mondjuk nutellát kovászosuborkával, hajnali háromkor. Vagy egy kis szexet Apával a leglehetetlenebb…
Az epét a máj termeli, ezt követően az epehólyagban raktározódik, majd innen ürül étkezésekkor a bélrendszerbe. Az epe anyagai végzik a zsíremésztést a vékonybélrendszerben.
Megmutatjuk, mi okozta Ausztrália legkisebb és egyben legcukibb forgalmi dugóját a hétvégén. Több ezren osztották meg és lassan már hárommillióan látták azt a videót, amelyben az látható, amint egy, az országúton sétálgató koala okoz egy kisebb közlekedési dugót. Az Ausztrália nemzeti állatának számító kis jószág fajtájához híven szép lassan, ráérősen sétálgatott az úton. Néhány autó meg is…
Egy jótékonysági naptárban látható két tündéri down-kóros kislány, valamint szüleik és néhány szülésznő is, hol félig, hol pedig teljesen ruhátlanul. Különleges fotósorozat látott napvilágot, amelyben két down-szindrómás kislány, a 8 hónapos Eliza és a 14 hónapos Jorja láthatóak. Mellettük a két édesanya is modellt állt, valamint a projektet kitaláló néhány Leicestershire-i szülésznő is. Hol…
A hónap végéig várhatóan az ország egész területén elindul a nyír pollenszórása - pollenje egyelőre a nyugati és a középső országrészen jelent meg és jellemzően alacsony koncentrációban van jelen, a következő napokban azonban helyenként már elérheti a tüneteket okozó közepes, sőt délen akár a magas szintet is.
Ha még szebb, még erősebb és még egészségesebb hajra, valamint körmökre vágysz, akkor ezeket minél többet fogyaszd. 1. Mandula Magas a fehérje- és a magnéziumtartalma, esszenciális zsírokat tartalmaz és a benne található protein miatt is jót tesz mind a hajnak, mind a körömnek. Erősíti, egészségesebbé teszi és gyorsabban is nőnek majd. 2. Banán Biotin (H-vitamin) tartalma miatt…
Egy friss felmérés eredményeképpen elkészült a lista a férfiak és a nők szexuális fantáziáiról. Bár 100 százalékban pontosan ugyanarról nem ábrándozik a két nem, azért némi kommunikációval össze lehetne hangolni és ezáltal még jobbá tenni a közös együttléteket. Mást akarnak a nők és mást akarnak a férfiak. Ez mindig is így volt és így is lesz. Azért ebből a friss kutatásból kiderül, hogy ha…
A szerző életrajzi regényében autista fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla. Az autisták és Asperger-…
A Stílusos Vidéki Éttermiség legújabb programja: HÚ!SVÉT+7 Időpont: 2016. április 2-3. A Hú!SVÉT+7 nevű rendezvénnyel startol el a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) éve az ünnepet követő hétvégén (április 2-3). Az esemény házigazdája, a Villányi borvidék új gasztronómiai színfoltja, a lakásétteremként, illetve gasztroműhelyként prosperáló Palkonyha. Az esemény hívószavai idén a sonka, a bárány,…
Ha megvan már ez a fazon, jöhet belőle egy újabb pár (más színben), ha még nincs, épp itt az ideje beszerezni! Mert ugye nekünk nőknek (és egyes pasiknak is – ismerünk ám olyanokat, hiszitek vagy sem), cipőből sosem elég! Ha a teljes ruhatárunkat nem is áll módunkban minden szezonban megújítani (amúgy sem tennénk, mivel nem túl környezetbarát hozzáállás), egy új lábbelivel vagy táskával a régi…
1977-től, közel 40 éve dolgozom a debreceni gyermekklinikán. Számos emlék, eredmény jutott eszembe, amikor megtudtam, hogy Széchenyi-díjat kapok - mondta Prof. Dr. Balla György intézetvezető, aki úgy értékeli, ez a legmagasabb állami-szakmai elismerés, amit kaphat egy orvos.
A hirtelen kialakuló zavartság olyan ijesztő tünet, melyet minden esetben érdemes komolyan venni, és a lehető leggyorsabban felderíteni a lehetséges kiváltó okot. Természetesen nem kell mindig a legrosszabbtól tartani, hiszen olykor banális okozói is lehetnek, mégis - mivel a zavartság mindig a központi idegrendszer érintettségét jelenti - azonnali közbeavatkozást igényel.
A példaképünk nem feltétlenül kell, hogy a vörös szőnyegen parádézzon, vagy minden évben megmássza a K2-t! Lehet egy közeli ismerősünk, kollégánk, barátunk, vagy a testvérünk is: akiben látunk valamit, ami igazán megmozgat bennünket, amitől mi magunk is szárnyra kapunk. Hiszitek, vagy sem, nem kell ahhoz nagy dolgot véghezvinni, hogy valakiből példakép lehessen! Nap mint nap fantasztikus…
Mert van, amit a kelleténél (feleslegesen) többször, valamit viszont a szükségesnél jóval kevesebbszer takarítunk ki. Ezúttal részletesen összeszedtük, hogy milyen rendszerességgel kellene otthonod bizonyos pontjait ki/le/megtakarítanod. Minden nap: Konyhapult Padló Kézmosó csap/mosogató És a lista folytatódik... [cikk=48285] Hetente: Mikró Fürdőkád/zuhanyzó Törülközők…
Íme néhány rajz azokról a dolgokról, amit megtesznek, éreznek és átélnek az anyák, de nem feltétlenül mondják el. Sok olyan dolog van, ami nincs leírva előre egy 'nagykönyvben' sem, és amit csak akkor tapasztalunk meg, ha már van gyermekünk. Ezek a rajzok ilyen dolgokat, érzéseket és emlékeket örökítenek meg. [cikk=49055] Olyan dolgokat, amiket minden anya átél, de ki nem feltétlenül…
Az alvászavarok szövődményeinek megelőzéséhez az első lépés, hogy az érintettek ismerjék a betegségüket. A következőkben a horkolást is okozó alvási apnoe felismeréséhez nyújtunk segítséget.
86 évesen, budapesti otthonában érte a halál a Nobel-díjas írót. Hosszantartó súlyos betegség után március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában hunyt el Kertész Imre, Nobel-díjas író – tájékoztatta az MTI-t Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója. A kiadó az írót saját halottjának tekinti, aki az elmúlt hónapokban még betegen is részt vett az 1991-2001 közötti naplóbejegyzéseket…
Az egyik legjobban szűrhető rákfajta a vastagbéldaganat, amely így is a második leggyakoribb daganat hazánkban. Mondhatni, három az egyben megoldás: a tükrözéssel a szűrés mellett a felfedezett polypokat is eltávolítják, sőt, mintavétel is történik. De akkor miért nem járunk vastagbéltükrözésre? Miért rosszak a statisztikák? Egyáltalán mennyire vagyunk tisztában a vastagbél betegségeivel,…
Íme néhány nagyon fura szexszel kapcsolatos érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál. 1. A sütőtök, mint férfi afrodiziákum Egyes kutatások szerint a sütőtök íze és illata is vérserkentő hatással van a férfiak... péniszére. Állítólag ezért szeretik nagyon az amerikai férfiak a hálaadást. És a Halloweent. [cikk=48516] 2. Krokodilürülék, mint fogamzásgátló Az ókori Egyiptomban állítólag…
Az Egyesült Államokban a több mint 50 millió embert érintő, különböző allergiás kórképek a hatodik helyet foglalják el a krónikus betegségek listáján. A kutatók évek óta keresik a betegség kialakulásának okait, és megelőzésének lehetőségeit. Egy friss vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy fontos tényező lehet a születés ideje is.
Az egyik leggyakoribb tévhit a várandós nők körében, hogy a baba elszívja a szervezetből a fogak számára szükséges anyagokat, ezért romlik az anyuka foga. Nem kellene félni a röntgentől és a fájdalomcsillapítástól sem. Ami pedig a legfontosabb: a fogak romlása könnyedén megelőzhető!
Az Éva és a Somat közös húsvéti főzőiskolájára nyereményjátékon keresztül juthattak be olvasóink. A négyfogásos menüt a Kuktaparty Főzőiskolában készíthették el a résztvevők. Grillezett kacsamáj szeletek körtével, pirított kalácson tálalva, balzsamos málna essenciával; füstölt csülkös burgonyakrémleves; baconszalonnába göngyölt pulykamell tócsnival, bazsalikomos meggyraguval és sajtkrémes…
A dm idén először nevezett a megmérettetésen, a zsűri döntése és a magyar fogyasztók értékelése alapján minden nevezett kategóriában díjat nyert. A dm négy különböző szegmensben nyerte el az Év Terméke díjat: bio élelmiszer kategóriában a dmBio termékcsalád, a natúrkozmetikumok közül az alverde Bach-virág termékcsalád, az általános testápolás kategória győztese a Balea Luxury Golden Glamour…
Előrehaladottabb állapotban veszik észre, ráadásul agresszívabb is a mellrák a férfiak esetében, mint a nőknél - mondja a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetője.
A nők életében luxus a szabadidő A magyar nők leterheltek, kimerültek, kevés időt fordítanak magukra. Ha mégis sikerül ezen változtatni, akkor sokan támogató női közösségek létrehozásával vagy azokhoz csatlakozva tudnak igazán töltődni –derült ki a Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. által meghirdetett Terézanyu pályázat írásaiból, melynek idén a nő és a szabadidő volt a témája. „A fiam…
Az idei évben is szokatlanul korán indult a pollenszezon - a mogyoró egyes példányain egész télen lehetett látni friss barkákat, és virágpora ugyan minimális koncentrációban, de folyamatosan jelen volt a levegőben.
Mi van akkor, ha csak te pörögsz, amíg mindenki más vegetál? Megoldási lehetőségek arra az esetre, ha hanyatlana a csapatmunka. Nem csak munkahelyi környezetben fordulhat elő velünk, hogy úgy érezzük: csak mi pörgünk többezres fordulaton, a többiek pedig, mintha csak sodródnának bele a nagyvilágba. Számtalan ilyen példát lehet felsorolni az élet egyéb területéről is, ahol az emberek csapatban…
Szombaton Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden várják a lakosságot a Véradók Fesztiválja szervezői, akik a helyszíneken ajándékcsomagokkal készülnek a résztvevőknek.
Az egészséges élet kulcsa a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres testmozgás, de a gyakorlatban sokszor mégsem olyan egyszerű ezeket megvalósítani. Melyek a buktatói, hogyan vészeljük át a kezdeti nehézségeket, és milyen változásokat tapasztalhatunk, ha belevágunk? Egy életmódváltó olvasónk most választ ad ezekre a kérdésekre.
Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) csütörtöki jelentése szerint már csak szórványosan fordulnak elő az influenzás megbetegedések az országban. Az előző héten 30 százalékkal kevesebb, 10 500 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Így (ne) pasizz be manapság: sokat látott, hallott és tapasztalt barátnőnk elképesztő fiúzós kalandjairól mesél. 9. rész. Én esküszöm nagyon jó lány vagyok és soha nem ártottam senkinek eddig, vagy legalábbis nem jószántamból, vagy legalábbis nem annyira... na mindegy. Szóval az történt, hogy kihallgattam két srác beszélgetését, de nem azért, mert gonosz vagyok, hanem mert annyira érdekes volt,…
A kisbabák első életévében a szülőknek a legtöbb fejtörést a különböző hasi problémák okozzák, mint a hasfájás vagy közismert nevén kólika, a puffadás, a széklet milyensége, gyakorisága. Talán könnyebb lesz eligazodnunk ebben a témakörben, és hatékonyabban tudunk segíteni gyermekünknek, ha egy kicsit megvilágítás alá kerül ezeknek a folyamatoknak az élettani háttere.
A magyar nők leterheltek, kimerültek, kevés időt fordítanak magukra. Ha mégis sikerül ezen változtatni, akkor sokan támogató női közösségek létrehozásával vagy azokhoz csatlakozva tudnak igazán töltődni – derült ki a Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. által meghirdetett Terézanyu pályázat írásaiból, melynek idén a nő és a szabadidő volt a témája.
A világon mindenhol ezen a napon, április 2-án tartják az Autizmus Világnapját, amelyet 2007-ben az ENSZ hivatalosan is világnappá nyilvánított. A világnap célja, hogy ezen a napon a figyelem az autizmusra, az autizmussal élők hétköznapjaira irányuljon, segítve ezzel a megértést, elfogadást.
A gyermek fejlődése során leggyakrabban 3 éves kor körül válnak a tünetek olyan markánssá, hogy a szülők orvoshoz fordulnak, valójában azonban már pár hónaposan is vannak a betegségre utaló tünetek. Melyek ezek?