A magánvagyonok (bankbetétek, biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szembeni követelések, részvények, kötvények) nagysága világszerte emelkedik, azonban ezek eloszlása korántsem egyenletes – írja a biztositasiszemle.hu a német Allianz biztosító friss tanulmányára hivatkozva.
A Balatonnak jelenleg sem turisztikailag, sem horgászturisztikailag nincs olyan értéke, mint amilyen az adottságaiból kifolyólag lehetne - mondta Bitay Márton Örs, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára pénteken a II. Balatoni Horgász Konferencián Tihanyban.
A First Lady a kertészkedés mellett a divat szenvedélyének is hódol. Michelle LaVaughn Robinson Obama 1964. január elsején született. Tehetséges ügyvéd, író és nem mellesleg az Amerikai Egyesült Államok 44. First Lady-je. Férjével két lányuk született, 1998-ban Malia Ann Obama, majd 2001-ben Natasha Obama. Hazájában divatikonnak számít, kampányt folytat a fiatal lányok étkezési, tanulmányi…
Szeptemberben is még kifejezetten nyári idő volt a Balatonnál, így csak októberben tudják megnyitni az újabb, őszi-téli szezont azok a borászok, szállásadók és éttermesek, akik egész évben nyitva tartanak.
A magam részéről legalábbis ilyen játszóterekre bandukolok ki szívesen az unokákkal. 1. biztonságos Nem szeretnék általánosítani, de azt figyeltem meg, hogy a legjobb állapotban levő és legbiztonságosabb játszóterek azok, amelyeket éjszakára bezárnak. [cikk=31065] 2. évszakfüggetlen (Nyáron is legyen árnyék, ősszel is odasüssön a nap) 3. ivóvíz, wc 4. kényelmes padok A felnőttnek…
Próbáltál már egy másik szemüvegessel csókolózni? 1. A szemüveg: fogyóeszköz. Folyton újat kell csináltatni, javíttatni kell, ami nem kevés utánajárással és pénzkiadással jár. Legalábbis a muglik világában biztosan így van. 2. A kontaktlencse egyszerűen nem mindenkinél válik be. 3. A szemüveges számára zuhanyozás naponta megoldandó problémahalmaz. Például hova teszed a zuhanyzófülke…
A következő napokban változékony lesz az időjárás, napsütésre is számítani lehet, de többször borús, esős lesz az idő. A levegő fokozatosan lehűl, a hétvégén fagypont közeli minimumokra is készülni kell, helyenként a maximumok is 10 Celsius-fok körül alakulnak majd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, Borbáth Péter, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén, Pély közelében 15 fakó keselyűt pillantott meg, melyek épp az éjszakázáshoz kerestek megfelelő helyet.
A tavalyinál mintegy 400 ezerrel kevesebben, összesen 5,9 millióan vettek részt az idei müncheni Oktoberfesten, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválon.
Tévé, képkocka, asztalon 2 egymás mellé helyezett virág, az egyiket szép szóval bíztatják, a másikra pedig szinte rá sem néznek. Aztán 1-2 hét múlva az egyik tökéletes pompával ragyog, a másik meg szinte elsorvad. A szavak? A figyelem vagy a szeretet ereje? Egyáltalán van-e ott bármilyen erő és energia? Mi is vesz minket tulajdonképpen körül, és hogy hatnak ránk a körülöttünk lévő természetes…
A Nyilasok végre révbe érnek anyagilag. KOS (Március 21. – április 20.) Elképesztő pletykaáradat veszi kezdetét a munkahelyed folyosóin! Ne csatlakozz azokhoz, akik generálják, maradj független és élvezd a szabadságodat! Segíts gyakrabban, ne mondj mindig nemet! BIKA (Április 21. – május 21.) Túlvállalod magad, lassan felőrölnek a szívességek és ráadásul, hogy bírd az iramot rengeteg…
Amanda Peet, Harrison Ford jobban néz ki szemüveg nélkül. Egy jól megválasztott szemüveg intellektuálisan szexivé teszi a hírességeket akkor is, ha a filmekben szemüveg nélkül szoktuk meg őket. De még a legnagyszerűbb színészekkel is előfordul, hogy mellényúlnak, ami a szemüvegválasztást illeti. Akkor már jobban tennék, ha alternatív megoldás felé vennék az irányt – például a lézeres látásjavító…
Gyerek nélkül élni nem alacsonyabb rendű állapot; ha a saját döntésünk nyomán alakult így, akkor azért, ha nem, akkor meg azért nem az. 1. Miért nincs gyereked? Neked miért van? 2. Nem akarsz gyereket? Egyszer majd másképp fogod gondolni. 3. ...de akkor már késő lesz. Nahát, ez még soha nem jutott eszembe, köszönöm, hogy megvilágítottad az utam! 4. Sosem fogod megtudni, milyen…
Összegyűjtöttük azt a 10 alap bőrápolási szabályt, amelyet ha betartasz, garantáltan jobb, szebb és egészségesebb lesz az arcbőröd. És persze az öregedés jeleit is késleltetni tudod! A legelismertebb szakembereket kérdeztük: mit tehetünk mi magunk azért, hogy még szebb, egészségesebb legyen az arcbőrünk? Az alábbi tíz dolgot egytől egyik mindegyik bőrápolási guru fontosnak tartotta kihangsúlyozni…
Hahahahaha, kuncogunk, de csak halkan, nehogy valaki kíváncsian megszólítson minket. Mi, introvertáltak is fontosnak tartjuk az öltözködést, még akkor is, ha kicsit más szempontok érvényesülnek a választásainkban, mint az átlagos földi halandók esetében. Nézzük, mik a legfontosabb divatkellékeink, amiket soha nem hagyunk otthon. ;) 1. Napszemüveg, hogy lehetetlenné váljon a szemkontaktus 2.…
Vegyük nyakunkba a családot és Európát, avagy hol vannak a legcsaládbarátabb városok közel s távol? Végre elérték a gyerekek azt a kort, hogy hosszabb utazást is megszervezhetünk velük? Hurrá! Szeretnénk azért egész messzire utazni, de azért maradnánk a kontinensen? Nézzétek csak, íme néhány klassz családbarát úticél! 1. Dublin A helyiek vendégszeretete legendás! Kezdjük egyből egy…
Szinte minden felnőtt megtapasztalta már a hátfájdalom kellemetlenségeit, hiszen a kóros testtartástól a feszültségig számtalan eredete lehet a kínzó érzésnek. A leggyakoribbakról Fehérvári Katalin, az Oxygen Medical gyógytornásza beszélt.
A helyes étrend a hosszú és egészséges élet legfőbb titka. Szerencsére az, hogy mi a helyes étrend, ma már egyáltalán nem titok. Arról viszont már csak kevesen tudnak, hogy fogainknak sem mindegy, mit és hogy eszünk... Ha meg akarjuk óvni fogaink egészségét, a szájápolás rendszeres kiegészítője lehet a cukormentes rágógumi, amely nem csak a fogak tisztán tartását és a kellemes leheletet segíti…
A magyar csapat mindhárom tagja dobogós helyezést ért el a hétvégén a Gasztronómiai Világszövetség (WACS) közép-európai meleg konyhás szakács- és cukrászversenyén a Prágai Expón, ezzel ketten bejutottak a világ legjobb szakácsainak 2016-os világdöntőjére.
Mától várja az érdeklődőket egy új retrós, antikos, galériás üzlet, az Amikor. Mikor? Amikor csak van egy kis időd... Felvillanyozva szeretném elújságolni nektek, hogy október 5-én, hétfőn új retrós, antikos, galériás üzlet nyílt: az Amikor. Ottjártamkor egy csomó mindenbe beleszerettem; ha valaha akarna nekem ajándékot küldeni, akkor a sárga mintás ülőgarnitúra a kis piros asztallal jöhet! A…
Most 20% kedvezménnyel rendelheted meg az Éva Utazó különszámot. Most 20% kedvezménnyel rendelheted elő az Utazó 2. lapszámát, 695 Ft helyett 545 Ft-ért! Miért vásárolnád meg az újságosnál, amikor házhoz rendelve kényelmesen és nagy kedvezménnyel rendelheted meg turisztikai különszámunk második, őszi lapszámát? :) (Megjegyzés: akik első körben megrendelték, azoknak 2015. október 14-én…
A Halakra pompás nap vár! KOS (Március 21. – április 20.) Pár napig próbáld ne számolni a kilóidat, ha a pároddal vacsoráztok, engedd el magad, nem kell mindig erősnek lenned. Koncentrálj jobban a munkahelyeden, ne engedj a lustaság csábításának! BIKA (Április 21. – május 21.) Ha őszinte választ vársz a barátaidtól, neked is kötelességed egyenesnek lenni! Ráférne a háztartásra egy alapos…
A Halakra pompás nap vár! KOS (Március 21. – április 20.) Pár napig próbáld ne számolni a kalóriákat, ha a pároddal vacsoráztok, engedd el magad, nem kell mindig erősnek lenned. Koncentrálj jobban a munkahelyeden, ne engedj a lustaság csábításának! BIKA (Április 21. – május 21.) Ha őszinte választ vársz a barátaidtól, neked is kötelességed egyenesnek lenni! Ráférne a háztartásra egy alapos…
Készítsd el este a reggelit, és az egész család megnyalja a tíz ujját! (Ja és olyan egyszerű és változatos, hogy a gyerekek is összekotyvaszthatják maguknak.) Mi kipróbáltuk. Az overnight oatmeal régóta rendkívül népszerű angolszász nyelvterületen (és persze világszerte). Ez a sokféleképp elkészíthető és pofonegyszerű recept rendkívül egészséges, tele van rostokkal, vitaminokkal és segít a…
Éva Utazó. Fedezd fel magad! :) Egyszerűen imádunk utazni, éspedig nem csak nyáron, hanem ősszel és télen is! Akár városnézés, akár természetjárás, akár síelés, akár üldögélés a forró termálvízben – minket bármilyen ehhez hasonló programra nagyon könnyű elcsábítani. Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de mi tervezgetni is nagyon szeretünk: végignézni, hol nem jártunk még, milyen olcsó lehetőségek…
A legszebb, legromantikusabb Jane Austen regények filmes átiratait szedtük nektek két csokorba! 1. Büszkeség és balítélet Év: 1995. Főszereplők: Jennifer Ehle, Colin Firth, Alison Steadman, Crispin Bonham-Carter Zanza: A Jane Austen-rajongók általában ezzel a könnyvel kezdik az ismerkedést, mely később örökké tartó szerelemmé lombosodik. A még kevésbé felkapott Colin Firth észveszejtően…
...akár más is mondja neked egyiket-másikat, akár az egész világon senki. Ha teljesen egyedül érzed magad a világon, ha úgy érzed, senki sem támogat, senki sem akar jót neked, senki sem ért meg – nos, akkor támogasd magad! Kívánd a lehető legjobbat magadnak! A szeretet úgy kezdődik, hogy előbb magunkat szeretjük, mondják a bölcsek. Ezért akármilyen viccesen hangzik is, azt ajánljuk, hogy minden…
Annak ellenére, hogy hazánkban jelenleg több mint 150 ezer ember él epilepsziával, még mindig hatalmas az információhiány, és rengeteg tévhit és előítélet él a társadalomban az epilepsziával kapcsolatban.
Annyit mondhatunk, hogy a legtöbbjükben szerepel Bono. :) Ó, azok a jótékonysági dalok. Amikor néhány tucat énekes a Föld legnagyobb popsztárjai közül összegyűlik, hogy a hangját adja egy jó ügyért. Kamerasnittek mutatják, ahogy a stúdióban, fejhallgatóval a fülükön adnak bele mindent abba az egy sorba, hogy aztán a végén mindannyian együtt, átszellemülten énekeljék a refrént. Ó, és meg ne…
Az Ikrek béketűrése veszélybe kerül! KOS (Március 21. – április 20.) Kreatív és szárnyaló ötleteid megmentik a rosszabb pillanatokat a munkahelyeden. Sok kollégád hálás lehet neked! A mottód: legyél mindig jelen! BIKA (Április 21. – május 21.) Az irodai munkák, határidők mázsás súlyként nehezednek a válladra, de próbáld otthon élni a családi életeteket és ne vidd haza a problémákat. IKREK…
Stephenie Meyer így ünnepli a regényfolyam megjelenésének 10. évfordulóját. Stephenie Meyer, az Alkonyat tetralógia írója az első kötet megjelenésének 10. évfordulója alkalmából újraírta azt, méghozzá úgy, hogy a fiú a naiv tizenéves, akibe egy vámpírlány szeret bele végzetesen. A Life and Death: Twilight Reimagined című opusz főszereplője Beau (ami valóban egy férfinév, ám eredetileg egy…
Az ősz beköszöntével szerencsére nem kell lemondanunk az ínycsiklandó sör és étel párokról. A Sör mi több szakértője, Vásárhelyi István bátran kínál vadételekhez is tökéletesen harmonizáló söröket, hiszen a sokféle világos és sötét sör minden íz-árnyalatot megmutat, és kellemesen frissítő vagy éppen telt kerek ízekkel örvendeztet meg. Nincs rossz társítás, érdemes kísérletezni kedvenc…
Fájdalmatlan, korlátlanul ismételhető és szakértő kezekben rendkívül sok mindenről árulkodik az ultrahang vizsgálat, sőt egyes esetekben akár életet is menthet. Dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang specialistája a hasi vizsgálat széleskörű felhasználásáról beszélt.
Folytatjuk az európai kalandozást! Tartsatok velünk! Cikkünk első részét itt olvashatjátok. 6. Róma Gladiátorok, fagylalt és pizza... Három tuti dolog, amiért a kisfiunk biztos odáig lesz, ha megérkezünk Rómába. Ez a város a történelem és a gasztronómia egészen különleges egyvelegét és az erre épülő szórakozások széles skáláját nyújtja az ide érkező családoknak. Természetesen első cél a…
Ha őszinte akarsz lenni, jobban tennéd, ha spórolnál? Alig férnek el a cuccok a szekrényedben? Akkor jobb, ha meggondolod, mire költesz. Íme néhány kérdés, amit érdemes feltenned magadnak, mielőtt shoppingolásra adnád a fejed. 1. Van már valami hasonló darab a birtokomban, mint amit kinéztem magamnak a neten? Soha ne menj el vásárolni anélkül, hogy körülnéztél volna a szekrényedben és…
A Kossuth kiadónál már délelőtt elkezdődik az Olvasás Éjszakája! A Móricz Zsigmond könyvesboltban délelőtt 11-órától meseírók, játékok és filc-tetoválás várja a gyerekeket. Az Örkény István Könyvesboltban 15.00 órakor: Könyvkihívás 2015, az év legkeményebb kihívása – Kulisszatitkok, eredményhirdetés, díjátadás, kerekasztal beszélgetés. Délután négy órától éjfélig váltják egymást a zenés,…
A Kosok maradjanak ki a családi perpatvarból! KOS (Március 21. – április 20.) Egy végrendelet miatt összekapnak családod nőtagjai, nem éri meg, ne csatlakozz a perpatvarhoz! Ha túl sokat vállalsz, könnyen mártírnak érezheted magad. BIKA (Április 21. – május 21.) Legyél nyitottabb, egy kedves ismerősöd olyan embert mutathat be, aki megváltoztathatja az életedet! Nem éri meg kizárni a…
És annál szívesebben szállnál fel az első vonatra... Hogy kedvet csináljunk az őszi–téli Éva Utazóhoz, összegyűjtöttünk néhány idézetet. Egy idézet akkor a legjobb, ha rövid, frappáns és csattanós; de ezek valahogy összetettebbek, elgondolkodtatóbbak, némelyik egy igazi rébusz. :) Olvassátok, lájkoljátok, osszátok bátran! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Keresd az Éva Utazót az…
Több évtizednyi desszertkészítési tapasztalattal a háta mögött a Szamos egy pralinékülönlegességgel készült. A Szamos idén ősszel egy igazán nagy újdonsággal lepi meg csoki rajongóit, hiszen a nagyszámú marcipánfogyasztója mellett ezúttal azokra is gondolt, akik inkább a csupa csoki különlegességeket választják, ezért megalkotta a négyféle termékből álló GYÖNGYPRALINÉ családot. Az igazán…
Ügyfelem, a 31 éves Bálint 2 éve Angliában él, és úgy döntött, hozzám fordul, hogy megossza velem a dilemmáit. Noha jobban szeretem a személyes üléseket, most a távolság okán Skype-on beszélgettem vele. A "táv-coaching" bevett formája a karrier- és életmód-tanácsadásnak. Bár a személyes jelenlétet jobban kedvelem, külföldön élő – esetleg kisgyerek mellől nehezen elszabadulni tudó – ügyfeleim…
Bridgetnek kisbabája születik a filmben. A Bridget Jones-rajongók már olvashatták az instyle.hu oldalon a nagyszerű hírt, hogy: éppen forgatják a harmadik részt. Most nagyszerű fotók szivárogtak ki a forgatásról, amelyeknek tanúsága szerint Bridget Jones terhes a filmben: [cikk=39296] Azt is tudtuk már, hogy Patrick Dempsey is felbukkan a Bridget Jones's Baby-ben, de most őt is…
Egy Youtube-csatornán napjaink legnagyobb popslágereit dolgozzák fel retróstílusban. Csak nemrég akadtunk rá a Postmodern Jukebox nevű Youtube-csatornára, amelyben változatos régi könnyűzenei stílusokban – jazz, swing, bluegrass, francia sanzon etc. – dolgozzák fel Lady Gaga, Britney Spears, Psy, Taylor Swift, Miley Cyrus, Sam Smith, Beyoncé... szóval a 2010-es évek legnagyobb mainstream…